2013. március 8. péntek

márc. 8
6:33
46%-kal nőtt az OTP nyeresége éves szinten, gyengébb Q4 a vártnál (ProfitLine)
Az OTP Csoport az előző évinél 46 százalékkal magasabb, 122,59 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el 2012-ben, elsősorban az alacsonyabb egyszeri tételek és a külföldi leányvállalatok magasabb nyereségessége miatt – közölte a bank a BÉT honlapján pénteken.
márc. 8
6:42
Tízmilliárdos kárt okozhattak az MFB-hitelek (Blikk)
márc. 8
6:42
Mit nekik Budapest (Spa Trend Online)
Al Pacino, Christopher Walken és Alan Arkin főszereplésével a gengszterfilm vidám válfaja született meg a Született gengszterek - Stand Up Guys címmel, Fischer Stevens rendezésében. Enyedi Ildikó végzős rendezői osztálya közös munkával, a Nekem Budapest című szkeccsfilmmel áll a nagyérdemű elé.
márc. 8
6:42
Az áfa-levonási jog érvényesíthetősége, avagy a szürke 50 árnyalata (Adózóna)
Az elmúlt években az adólevonás jogszerűségének megítélése körében kialakult hazai (hatósági és bírói) joggyakorlat mind időben, mind térben meglehetősen heterogén képet mutatott azon ügyletek kapcsán, melyek közeli, vagy távolabbi környezetében valamilyen adókijátszási elem volt tetten érhető.
márc. 8
6:42
A Szenátus jóváhagyta Brennan kinevezését a CIA élére (ATV)
Az amerikai szenátus csütörtökön megszavazta, hogy John. O Brennan, Barack Obama elnök eddigi terrorelhárítási tanácsadója legyen a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) következő igazgatója.
márc. 8
6:44
Koltai Róbert a Micve Klubban (Spa Trend Online)
Koltai Róbert, a közkedvelt színész, a Budai Micve Klub vendége (II. Frankel Leó u. 49.) március 10-én, vasárnap 19 órától. Nevettető részleteket ad elő új és régi estjeiből, és Bóta Gáborral, lapunk munkatársával beszélget.
márc. 8
6:44
Washington is aggódik a magyar alkotmánymódosítás miatt (ATV)
Az Egyesült Államok osztja az Európa Tanács aggodalmát az előterjesztett magyar alkotmánymódosítással kapcsolatban - szögezte le a Washingtonban helyi idő szerint csütörtök délután kiadott közleményében Victoria Nuland amerikai külügyi szóvivő.
márc. 8
6:46
Nincs mindig ármány (Spa Trend Online)
Már ott is ármányt, politikát, hátmögöttiséget látunk, ahol valószínűleg nincs. Józanésszel azt gondolnánk, ha 30 országból 120 szakember érkezik, és megnéz 20 magyar színházi előadást, tolmácsolással, az remek.
márc. 8
6:46
Újabb késelés a nyílt utcán: négyen meghaltak (ATV)
Legkevesebb négy ember meghalt és nyolc megsebesült egy késeléses támadásban az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm terület középső részén - közölte helyi információk alapján a South China Morning Post című hongkongi napilap pénteken.
márc. 8
6:48
Csökkent a benzin ára (ATV)
Pénteken bruttó 3 forinttal csökkentette a benzin nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. , a gázolajé nem változott.
márc. 8
6:50
Újabb szankciók Észak-Korea ellen: Kim Dzsong Un konfrontációra készül (ATV)
Miután az ENSZ Biztonsági Tanácsa újabb szankciókat foganatosított Phenjan ellen, Észak-Korea hatályon kívül helyezi a Dél-Koreával kötött meg nem támadási szerződést. Kim Dzsong Un észak-koreai vezető arra szólította fel a katonáit, hogy készüljenek a konfrontációra az ellenséggel. Dél-Korea közölte, könyörtelen választ ad bármilyen észak-koreai provokációra.
márc. 8
6:52
Ma veszi át miniszteri kinevezését Varga (ATV)
Miután Matolcsy György a Magyar Nemzeti Bank élén folytatja pályafutását, pénteken veszi át nemzetgazdasági miniszteri kinevezését Varga Mihály.
márc. 8
6:54
Így kezelik a pénzt a nők (Infostart)
A nők megfontoltan kezelik pénzügyeiket - derül ki az Erste Bank Hungary Zrt. lakossági ügyfelekről készített nőnapi összefoglalójából. Az adatoktól az is leszűrhető, hogy a nők idegen ATM-ben ritkábban vesznek fel készpénzt, mint a férfiak, hitelkártyájukat is kevesebbszer használják, és jellemzően az élelmiszerboltokban költenek.
márc. 8
6:54
Új Citroen C3 (ATV)
A világon elsőként a 2013-as Genfi Autószalonon bemutatkozó új CITROËN C3 nemcsak továbbviszi, de gazdagítja is a korábbi változat erényeit. Még több a C3-ból, még több meggyőző érv a méltán népszerű modell mellett!
márc. 8
6:56
Ennyivel nőtt az OTP adózott eredménye (Infostart)
Az OTP Csoport az előző évinél 46 százalékkal magasabb, 122,59 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el 2012-ben, elsősorban az alacsonyabb egyszeri tételek és a külföldi leányvállalatok magasabb nyereségessége miatt - közölte a bank a BÉT honlapján pénteken.
márc. 8
7:00
Észak-Korea megszakítja a forródrótot (Infostart)
Észak-Korea hatályon kívül helyezi a Dél-Koreával kötött kétoldalú megnemtámadási egyezményeket, és megszakítja a két ország között létesített forródrót kapcsolatot - jelentette be pénteken a két Korea újraegyesítéséért felelős phenjani bizottság.
márc. 8
7:00
Justin Bieber összeesett a koncertjén (Blikk)
Justin Bieber összeesett csütörtök esti londoni koncertjén az O2 Arénában.
márc. 8
7:00
Összeütközött két autóbusz (Blikk)
márc. 8
7:02
Csökkent a benzin ára (Blikk)
márc. 8
7:12
Justin Bieber összeesett a koncertjén (Blikk)
Justin Bieber összeesett csütörtök esti londoni koncertjén az O2 Arénában.
márc. 8
7:18
Washington is aggódik a magyar alkotmánymódosítás miatt (Kripto Akadémia)
Az Egyesült Államok osztja az Európa Tanács aggodalmát az előterjesztett magyar alkotmánymódosítással kapcsolatban - szögezte le a Washingtonban helyi idő szerint csütörtök délután kiadott közleményében Victoria Nuland amerikai külügyi szóvivő.
márc. 8
7:21
A kisvállalatok kétharmadának előnyös a két új adónem, a kiva és a kata (HR Portál)
A mikro- és kisvállalati kör 60-70 százalékának kedvezőbb lehet az adóterhelése az idén bevezetett két új adózási formára történő áttéréssel a Századvég Gazdaságkutató számításai szerint.
márc. 8
7:21
Videó: szenzációs gólt sarkalt egy védő Azerbajdzsánban (Sport365)
Fantasztikus gólt sarkazott Shahriyar Aliyev, az FC Baku védője az Inter Baku elleni azeri kupameccsen.
márc. 8
7:23
Egyre mélyül a társadalmi szakadék Magyarországon (HR Portál)
Az elmúlt években nőtt a jövedelmi egyenlőtlenség a magyar társadalmon belül, több a szegény, és csökkent az alsó középosztálybeliek, valamint a gazdagok aránya - derül ki a TÁRKI Társadalomkutatási Intézet Zrt. Társadalmi Riport 2012 kötetéből.
márc. 8
7:23
Vitorlázás: már csaknem 40 ország nevezett az Optimist Eb-re (Sport365)
Mintegy 40 ország 250 hajójának részvétele várható a június 29. és július 7. között Balatonföldváron sorra kerülő nyílt Optimist Európa-bajnokságon.
márc. 8
7:25
Túlvan az újabb visszaesésen Közép- és Kelet-Európa, de a fellendülésre még várhatunk (HR Portál)
Bár az újabb visszaesésen, a "double dip"-en már túljutottak Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa gazdaságai, a fellendülés még várat magára - állapították meg a térségről kiadott elemzésükben a Bécsi Nemzetközi Gazdaságkutató Intézet (WIIW) szakértői.
márc. 8
7:27
Kiemelt felsőoktatási intézmény lett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (HR Portál)
Kiemelt felsőoktatási intézmény minősítést kapott a Pázmány Péter Katolikus Egyetem. A kormány korábban a Debreceni Egyetemet, az Eötvös Loránd Tudományegyetemet és a Szegedi Tudományegyetemet minősítette kiemelt felsőoktatási intézménnyé.
márc. 8
7:29
Halálos üzemi baleset történt Nyíregyházán (HR Portál)
Halálos üzemi baleset történt csütörtökön Nyíregyházán: egy tolató nehézgépjármű halálra gázolt egy 50 éves férfit - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője az MTI-vel.
márc. 8
7:36
Tízmilliárdos kárt okozhattak az MFB-hitelek - lapszemle (Infostart)
Tízmilliárd forintos kárt okozhattak az MFB-hitelek - írja a Magyar Nemzet. Bővülés lakáskorszerűsítéssel -erről a Magyar Hírlapban lehet olvasni.
márc. 8
7:36
Észak-Korea felmondja a megnemtámadási egyezményeket (Blikk)
márc. 8
7:36
MSZP: Igazságos adórendszert, igazságos rezsicsökkentést (Alternatív Energia)
A napokban kapják meg azokat a villany-, gáz-, és távhőszámlákat a fogyasztók, amelyekben elvileg már megjelenik a kormány által ígért -10%. Valójában egy átlagos, 25 ezer forintos februári számlában a csökkentés összesen 500 forint. Ez 2%-ot jelent, miközben a rezsiköltségek 20%-al nőttek az elmúlt években - írja közleményében Török Zsolt az MSZP szóvivője.
márc. 8
7:36
Ivica Dacic: hazugság, hogy Koszovó szerb föld (Kripto Akadémia)
Ivica Dacic szerb kormányfő szerint hazugság az, hogy Koszovó szerb föld.
márc. 8
7:36
Tábornokok pere: az ügyészség a másodfokú eljárásban fejti ki álláspontját (ATV)
Az ügyészség a másodfokú eljárásban fejti ki részletes jogi álláspontját az úgynevezett tábornokperrel kapcsolatban - hangsúlyozta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője, aki ugyanakkor reagált a sajtóban megjelent állításokra. A szóvivő leszögezte: az ügyészség mindenben tiszteletben tartja a független magyar bíróságok ítélkező tevékenységét, valamint…
márc. 8
7:38
Kilépett a recesszióból Japán (ATV)
A korábban bejelentett 0,4 százalékos csökkenés helyett éves összevetésben 0,2 százalékkal növekedett a japán GDP 2012 negyedik negyedévében módosított adatok szerint, ezzel a szigetország kilépett a recesszióból - közölte pénteken a tokiói kormány.
márc. 8
7:39
Japán kilépett a recesszióból a IV. negyedévben (ProfitLine)
A korábban bejelentett 0,4 százalékos csökkenés helyett éves összevetésben 0,2 százalékkal növekedett a japán GDP 2012 negyedik negyedévében módosított adatok szerint, ezzel a szigetország kilépett a recesszióból - közölte pénteken a tokiói kormány.
márc. 8
7:41
A mai naptól olcsóbban tankolhatunk (ProfitLine)
Pénteken bruttó 3 forinttal csökkentette a benzin nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. , a gázolajé nem változott.
márc. 8
7:43
Meglepetést okozott a februári kínai külkereskedelmi adat (ProfitLine)
A ma nap folyamán publikálásra kerültek a februári kínai külkereskedelmi adatok, ezen a belül az export az elemzői várakozásokat meghaladó mértékben bővült, míg az import alakulása csalódást okozott.
márc. 8
7:54
Az Erzsébet térre költözik a Budapesti Pálinkafesztivál (Spa Trend Online)
Idén tavasszal nem a budai Várban, hanem az Erzsébet téren várja a gyümölcspárlatok kedvelőit a Budapesti Pálinkafesztivál május 16. és 19. között.
márc. 8
8:09
OTP: gyengébb negyedév, de több tartalék (Privátbankár)
Az OTP Csoport az előző évinél 46 százalékkal magasabb, 122,59 milliárd forint adózás utáni eredményt ért el 2012-ben, elsősorban az alacsonyabb egyszeri tételek és a külföldi leányvállalatok magasabb nyereségessége miatt – közölte a bank a BÉT honlapján pénteken.
márc. 8
8:12
Mégsem temetik el Chávezt (Infostart)
A gyászszertartás megtartják, de mégsem temetik ma el Hugo Chávez egykori venezuelai elnököt. A caracasi kormány bejelentése szerint még hét napig marad felravatalozva a néhai vezető, akit az időszak letelte után bebalzsamoznak.
márc. 8
8:12
Kilépett a recesszióból Japán (Kripto Akadémia)
A korábban bejelentett 0,4 százalékos csökkenés helyett éves összevetésben 0,2 százalékkal növekedett a japán GDP 2012 negyedik negyedévében módosított adatok szerint, ezzel a szigetország kilépett a recesszióból - közölte pénteken a tokiói kormány.
márc. 8
8:12
Észak-Korea háborúra készül? (ProfitLine)
Észak-Korea hatályon kívül helyezi a Dél-Koreával kötött kétoldalú megnemtámadási egyezményeket, és megszakítja a két ország között létesített forródrót kapcsolatot - jelentette be pénteken a két Korea újraegyesítéséért felelős phenjani bizottság.
márc. 8
8:12
E-Star: kevésen múlott csak a megállapodás (Portfolio)
Újabb részleteket közölt az E-Star a szerdán megtartott hitelezői tárgyalásról, eszerint a módosított javaslat elfogadása kevésen múlott csak, a nem biztosított kategóriában a hitelezők 48,6%-a...
márc. 8
8:12
Videó: élő adásban röhögött a híradós a MU BL-kiesésén (Sport365)
A BBC egyik, köztudottan Manchester City-szurkoló hírolvasója, Clive Myrie élő adásban nevette ki gúnyosan a Manchester Unitedot, miután a vörös ördögök kiestek a BL-ből a Real Madriddal szemben.
márc. 8
8:14
Utcai késelés Hszincsiangban, halottak (Kripto Akadémia)
Legkevesebb négy ember meghalt és nyolc megsebesült egy késeléses támadásban az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm terület középső részén - közölte helyi információk alapján a South China Morning Post című hongkongi napilap pénteken.
márc. 8
8:14
Női asztalitenisz BL: újabb bravúrra készül a döntőben a Budaörs (Sport365)
A végső diadalhoz újabb bravúrra lenne szüksége a Budaörs 2i SC csapatának, amely a jóval esélyesebbnek tartott osztrák Linz AG Froschberg együttesével csap össze a női asztalitenisz Bajnokok Ligája döntőjében.
márc. 8
8:16
Megvan az új hokibajnok, Romániában égett meg a Chelsea - Reggeli hírek (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
márc. 8
8:27
Itt a péntek: irány a benzinkút! (Privátbankár)
Újabb csökkentés után egy hét alatt 9 forinttal csökkent a benzinár, a dízel 2 forinttal olcsóbb. A forint erősen gyengült a dollárral szemben a héten, ez nem sok jót vetít előre az autósoknak.
márc. 8
8:29
Fontosat jelent ma a KSH: kiderül, mennyit teljesített az ország (Privátbankár)
Az előzetes adatok szerint az uniós gazdaság 0,6%-kal, míg a magyar a várakozásokat alulmúlva 1,7%-ot esett vissza. Ma jönnek a pontos adatok.
márc. 8
8:30
London: Matolcsy kinevezése "figyelemre méltó kivétel" (Portfolio)
Nem Magyarország az egyetlen ország, ahol a politikusok megpróbálják befolyásolni a monetáris politikát - hangsúlyozták csütörtöki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők. Matolcsy György...

Keresés