Nőknél a hüvely elülső fala támogatja a húgyhólyagot. Ez a fal azonban az életkor előrehaladtával meggyengülhet, emellett az olyan jelentős, testet érő stressz, mint a gyermekszülés is kárt tehet a hüvelyi fal eme részén. Amennyiben ennek egészsége jelentősen romlik, a húgyhólyag megsüllyedhet, azaz a hüvelyi fal már nem tartja, így leszáll a vaginába.
Megjelentek az első rügyek a kerti fákon, bokrokon, virítanak a hóvirágok - csalhatatlanul itt a tavasz! A tavaszi zöldségek még kissé váratnak magukra, de hamarosan jön a medvehagyma, az abszolút tavaszkezdet konyhai vonatkozású hírnöke. A téli hónapok után azonban (akár böjti, akár frissítő fogásként) igencsak jólesnek már a kímélő, színes, zöldséges ételek.
A rengeteg különböző tanulmányt követően a McLaren P1 szuperautó szériaverzióját is megcsodálhattuk a Genfi Autószalonon, vagyis a McLaren megtartotta ígéretét a világpremierrel kapcsolatban. Ron Dennis, a cég vezérigazgatója elmondta, hogy az új, közel 1000 lóerős, szupermodern 'szörny' várakozásaik szerint 7 percen belül lesz képes teljesíteni a Nürburgring legendás Nordschleife körét.
Megjelent kétheti táblamagazinunk legújabb száma, amelyet természetesen ezúttal is ingyenesen elérhetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes összeállítást.
Magyarország — Felszisszentünk a borzalmas látványtól, és sokszor fél szemmel is alig mertünk odanézni – mesélte remegő hangon A. Károlyné Éva, annak a motorosnak az édesanyja, akibe hat évvel ezelőtt frontálisan csapódott bele O. Zsolt (28) Pécs és Mánfa közelében.
Az elmúlt évben a családi vállalkozások kétharmada növelte értékesítéseit világszerte, és még ennél is többen remélik, hogy a kitűzött, ambiciózus növekedési céljaik 5 éven belül valóra válnak. A PwC, a világ vezető pénzügyi tanácsadócégének nemzetközi kutatása alapján, mely során több mint 30 országában kérdezték meg 1952 családi vállalkozás vezérigazgatóját, a két fő kihívás jelenleg vállalataik…
Kaposvár - Bódítószert kevertek Szita Bence (†11) üdítőjébe, kínzása előtt pedig vörösborral itatták – információink szerint a szőke kiskamasz feltételezett gyilkosai így próbálták eltompítani a kisfiú érzékeit, hogy ne tudjon elmenekülni kínzói elől, akik ásóval és késsel estek a védtelen gyereknek a Sántoshoz közeli erdőben.
Budapest - Közgazdaságilag lehetetlen tettet hajtott végre Láng Zsolt II. kerületi polgármester, aki mögött Zsiga Marcell miskolci alpolgármester is elbújhat a 40 milliós új házával!
Nem vonja vissza az alaptörvény negyedik módosítását, sőt a javaslatról hétfőn meg is tartja a zárószavazást az Országgyűlésben a Fidesz-KDNP. A kormánypártok visszatámadásos kommunikációval, illetve a szokásos lejárató hadjárattal reagáltak a terveiket érő hazai és nemzetközi kritikára, valamint a civilek csütörtöki demonstrációjára. A fiatalok ugyanakkor szombaton ismét megmutatják az…
Biztonságot, igazságosságot, erős demokráciát teremtenek kormányra kerülve a szocialisták. Az MSZP ennek jegyében készül a választásokra és erről fognak beszélni ma a Papp László Budapest Sportarénában, ahol évet értékel a legnagyobb ellenzéki párt.
Vác - Bilincsbe verve, mosolyogva sétált be a bíróságra N. Sándor (23). A fiatalembert azzal gyanúsítják: nőket támadott meg, hogy megerőszakolja őket. Sándor részletesen nyilatkozott a Blikknek, ám ezt néhány óra múlva visszavonta, így szó szerint nem idézhetjük az interjút.
Aláírta Budapest adósságkonszolidációs szerződését a főpolgármester és a miniszterelnök, amelytől a főváros 104 milliárd forintos átvállalást remélhet - ezzel Orbán Viktor szerint Budapestnek már "tele a gyomra", csak a szárnyait kell kiterjesztenie. A 2020-ig szóló megállapodás ennél több konkrét számot nem tartalmaz, viszont a kormány erősebben megkötné az önkormányzat kezét egy munkabizottság…
Nem tervezi az igazságügyi tárca, hogy előbb utalják át a gyerektartási díjat, és csak azután fizessék ki a végrehajtók munkáját, ha az elvált szülő munkabéréből sem tudják az eltartott pénzét levonni. Arra hivatkoznak, hogy ez így volt a szocialista kormányok idején is, s elég kedvezményt kapnak a gyereket nevelő szülők. Strasser Tibor ügyvéd szerint Navracsics Tibor visszadobja a labdát a…
A fiatalok körében kezd divatba jönni a baloldaliság. Legalábbis Sass Szabolcs, a Societas elnöke szerint, aki büszkén újságolta lapunknak, hogy a fesztiválokon immár jóval többen mennek hozzájuk beszélgetni, mint a Fidelitashoz. Pedig a 2010-es választások után sokan elpártoltak a mozgalomtól, mert tudták, hogy az MSZP társult ifjúsági szervezete. Sass szerint a fiatalok féltek vagy a vereség…
Megalakult tegnap az Együtt 2014 Választói Szövetség Párt, amelyik az LMP-ből nemrég kivált és azóta ugyancsak párttá alakult Párbeszéd Magyarországért (PM) tagjaival azonnal választási szövetségre is lépett.
A március 18.-ai héten kezdődik a sztrájk a magyar közoktatásban - jelentette be tegnap Mendrey László. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke a kezdőnapot ugyan nem jelölte meg, azt viszont elmondta, "gördülő sztrájkot" indítanak, azaz országszerte különböző helyeken kezdik meg a munkabeszüntetést, amelyhez csatlakozhatnak újabb és újabb iskolák.
Átfogó, őszinte viták jellemezték az előkonklávét, s több jel utal arra, hogy valóban sok bíboros szorgalmazza a vatikáni Kúria reformját. A kérdés csupán az, sikerül-e meggyőzni a változások szükségességéről a kuriális bíborosokat, akik egyre jobban aggódnak az események alakulása miatt. Nem tetszik nekik az sem, hogy sok belső ügyet fecsegtek ki a főpapok a sajtónak.
Ma ő a legmagasabb politikai posztot betöltő nő Magyarországon, a miniszterek közt az egyetlen hölgy, mégis róla tudnak az emberek a legkevesebbet a kormánytagok közül.
Venezuelában tegnap búcsúztatták a szerdán elhunyt Hugo Chávezt. Az elnök gyászszertartására a hivatalos tájékoztatás szerint több mint ötven küldöttség, 30 állam- és kormányfő érkezett Venezuelába, köztük Raúl Castro kubai, s Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök.
Március 12-én kezdődik a pápaválasztó konklávé a Vatikánban. Erről állapodtak meg a bíborosok a hétfőn kezdődött, s tegnap véget ért előkonklávén, melyen az új katolikus egyházfő megválasztását készítették elő.
Beiktatták hivatalába az új cseh elnököt, Milos Zemant, aki letette a hivatali esküt. Elődjéhez, Václav Klaushoz hasonlóan öntörvényű politikus, aki alighanem sok borsot tör majd Petr Necas miniszterelnök amúgy is ezer sebből vérző kormányának orra alá.
A magyar húsipar egészét átszövi a korrupció és a maffiaszerű működés – állította a Heteknek saját közvetlen tapasztalataira alapozva egy nagynevű magyar húsüzem volt vezetője. Megkent állatorvosok, kémiai úton felpumpált készítmények, és az egész termékláncon végigvonuló feketeáruk jellemzik a magyar viszonyokat, amelyek között már a híresebb feldolgozó üzemek és kereskedelmi láncok sem tudnak…
A Republic frontembere nézelődik, és a kezét is mozgatja a kórházi ágyon fekve, ami mindenképpen reménykeltő. Orvos szakértőnk szerint a jelek alapján javul a zenész állapota. Talán a felé áradó pozitív energiák, a család, a rajongók szeretete ad neki erőt.
Sötét nézőtéren törtek romantikus érzelmek Zámbó Krisztiánra, aki nem is állt ellen, ott, a moziban megkérte szerelme, Zsuzsi kezét. A lány igent mondott, de anyagi okokból még várni kell az esküvővel.
Vasárnap ünnepelné századik születésnapját az 1980-ban New York-i száműzetésben meghalt Kovács Imre a Néma forradalom szerzője, parasztpárti politikus. Emléke és műve előtt tisztelgett a Politikatörténeti Intézetben csütörtökön tartott tudományos konferencia.
Letette a hivatali esküt a venezuelai parlamentben az alelnök, aki Hugo Chávez államfő halála miatt az elnökválasztásokig ideiglenesen irányítani fogja a latin-amerikai országot.
A hét második felében érdemi elmozdulás nélkül zajlott a kereskedés a Brent piacán ez pedig finomított termékárakra is átragadt, ennek ellenére tovább csökkenhet az üzemanyagok ára a következő héten....
A PanoDráma vasárnap este az Óbudai Társaskörben (Budapest, III. kerület, Kiskorona u. 7.) Moisés Kaufman: A Laramie-projekt című művének felolvasószínházi bemutatóját tartja.
Kevesen tudják, hogy a „beragadt” értékpapírokkal is lehet rendszeresen pénzt keresni! Értékelje Ön is befektetéseit és ne habozzon szakértőhöz fordulni, ha szükséges.
Sasvári Edit művészettörténész, a Kassák Múzeum vezetője kapta az idei MúzeumCafé Díjat. A múzeumi magazin által összehívott szakmai grémium az intézmény nemzetközi mércével mérve is látványos tartalmi és formai megújításáért ítélte oda az elismerést.
A 25-64 éves magyar népesség 27,2%-a vett részt iskolarendszeren belüli, illetve azon kívüli oktatásban, képzésben - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, Statisztikai tükör című kiadványából.
Sok kérdésben megengedőbb lesz az új helyesírási szabályzat, ugyanakkor több bank és az újságíró-szerkesztők rosszul járnak a módosítással. A jövőben a dühvel alak mellett a dühhelt is használhatjuk, amiként az sem lesz helytelen, hogy 1-én. A CIB, az FHB bank azonban komoly bajba kerülhet, ugyanis az új szabály szerint csak kötőjellel lesz helyes a nevük. A sajtómunkások pedig kizárólag úgy…
A nemzetközi nőnap alkalmából az Egyesült Államok ismételten elkötelezte magát amellett, hogy világszerte harcoljon a lányok és asszonyok jogaiért és esélyegyenlőségéért.
Mikor számít a kaució jövedelemnek? A lakásszerzési kedvezménnyel hogyan kell számolni? Olvasóink kérdéseire az Adózóna szja-szakértője, Surányi Imréné válaszol.
A városi tanács ezt javasoló tagja azzal érvel, hogy egyetlen rendőr nem elég az 1314 lakos védelmére - írta helyi híradás alapján a Time magazin pénteken.
A drogügyben tanúként kihallgatott énekes ügyvédje nem tartja kizártnak, hogy ha kábítószer került a sztár szervezetébe, akkor azt titokban belecsempészték a poharába.