A mikro- és kisvállalati kör 60-70 százalékának alakulhat kedvezőbben az adóterhelése az idén bevezetett két új adózási formára történő áttéréssel a Századvég Gazdaságkutató számításai szerint. Habár...
Az orosz szervezők úgy számolnak, hogy 2200 sportoló indul az idei atlétikai világbajnokságon, amelynek a moszkvai Luzsnyiki sportkomplexum ad otthont augusztus 10. és 18. között.
Huszonnégy európai, hat ázsiai és három amerikai országból, illetve Ausztráliából és Új-Zélandról érkeztek versenyzők a pénteken kezdődő debreceni rövidpályás gyorskorcsolya-világbajnokságra.
Manapság informatikai területen az a tendencia tapasztalható, hogy kiéleződött a piac, nagy és folyamatos az igény a cégek részéről a tapasztalt/speciális tudással rendelkező informatikus szakemberek iránt. Munkaerő-közvetítő cégként már több éve folyamatosan az ilyen tudású (főként szoftverfejlesztő - Senior C/C++, Java, C# stb.) szakemberek felkutatásán, megnyerésén és kiközvetítésén dolgozunk.
Az euróval szemben jelentős forintgyengülést és a 300-as szint újbóli támadását hozta az utóbbi két hét, ezzel pedig komoly veszélybe került a hazai fizetőeszköz az előttünk álló néhány hónapban. A...
El kell látniuk az egészségügyi szolgáltatóknak azokat a betegeket, akiknek a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal (NRSZH) megszüntette a rokkantsági ellátásukat - válaszolta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) a Pénzcentrum.hu kérdésére. Az NRSZH módosító/felülvizsgáló határozata alapján tehát az érintettek csak a pénzbeli ellátások igénybevételétől eshetnek el....
A bíborosi tanácskozás negyedik napján sem született döntés a pápaválasztás időpontjáról - jelentette be Federico Lombardi szentszéki szóvivő. Már csak egy pápaválasztó bíborost várnak a Vatikánba.
A Kia orra alá gyakorlatilag a létezése előtt borsot törő, kínai Qoros hamarosan megkezdi működését, ami azt jelenti, hogy rövidesen Európában is nagyobb erőkkel képviselteti magát a kínai autógyártás. A Genfi Autószalonon már a gyártáskész típust leplezte le a márka, amely mellé egy hibrid és egy kombi tanulmány is beáll a sorba.
London - Nemsokára a hölgyek is meghódíthatják a Forma–1-et. A száguldó cirkusz jogtulajdonosa, Bernard Ecclestone (82) kijelentette, minél hamarabb női pilótát akar látni a világbajnokság mezőnyében. Az üzletember célja nyilvánvaló: szeretné a gyengébbik nem érdeklődését még jobban felkelteni a sportág iránt.
Matolcsy György korábban kiszivárgott tervei szerint egy kettős kamatrendszert szeretne létrehozni itthon. Az irányadó rátánál alacsonyabb hitelnyújtással a bankok hitelezési hajlandóságán szeretne...
Februárban 337 milliárd forintos hiánnyal zárt az államháztartás (az önkormányzatok egyenlege nélkül). Az első ránézésre ijesztően magas második havi deficit nem kiugró a korábbi évekkel...
Az államháztartás központi alrendszerének hiánya februárban 337 milliárd forint volt, az első két hónapban a deficit 339,5 milliárd forintot tett ki, ami az éves előirányzat 40,3 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön a kormany.hu internetes oldalon az előzetes adatok alapján.
Tizenhat légióssal számol a magyarok, majd a hollandok elleni márciusi világbajnoki selejtezőkön Victor Piturca, a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
Egy interneten terjedő videó tanúsága szerint lecserélése után a kispadon ivott sört Enrique de Lucas, a Celta Vigo támadója a Sevilla elleni bajnokin.
Az államháztartás központi alrendszerének hiánya februárban 337 milliárd forint volt, az első két hónapban a deficit 339,5 milliárd forintot tett ki, ami az éves előirányzat 40,3 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön.
Marad a rekordalacsony kamatszint az EKB-nál, leszakadt a 300-ról a forint - Matolcsy régi kollégáit viszi a jegybank igazgatóságába - a magyar ipar és a gazdaság továbbra is a német autógyárakban és az uniós milliárdokban bízhat - Nézze meg itt >>
A tervek szerint hétfőn dönt az Országgyűlés az alaptörvény negyedik módosításáról - derül ki a házbizottság csütörtöki ülését követően nyilvánosságra hozott napirendtervezetből. A parlament - benyújtás, valamint kivételes sürgős tárgyalás esetén - kedden módosíthat a földgázellátásról és villamos energiáról szóló törvényeken is.
Februárban 337 milliárd forintos hiánnyal zárt az államháztartás (az önkormányzatok egyenlege nélkül). Az első ránézésre ijesztően magas második havi deficit nem kiugró a korábbi évekkel...
Az ATV megtudta, mi lesz Bajnai Gordonék új pártjának a neve, amely a holnapi sajtótájékoztatón jelenti be a szövetségkötést az LMP-ből kivált PM-esekkel.
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének elnöke és a Politikatörténeti Intézet főigazgatója nyílt levélben kérte csütörtökön a Fidesz-KDNP parlamenti frakcióját, hogy vonják vissza az alaptörvény negyedik módosítását.
Magyarországról származó rákkeltő aflatoxinnal szennyezett tejet találtak egy romániai kereskedőnél, egy második adagra pedig egy román tejfeldolgozó cégnél bukkantak rá. Az aflatoxinnal szennyezett...
Budapest - Nemcsak férfiaknak való az amerikaifutball kőkemény világa. Itthon hölgyek is próbálkozhatnak az egyre népszerűbb sportággal az ország máig egyetlen női klubjában, a Budapest Wolves Ladiesben.
Egyre több érdeklődő, köztük újabb tüntetők és ellentüntetők érkeztek csütörtök kora délután a Lendvay utcába a Fidesz székháza elé. Nagyjából 100-150 ember van a helyszínen.
Az államháztartás központi alrendszerének 2013. február havi hiánya 337,0 milliárd forintra teljesült. Ezen belül a központi költségvetés 360,4 milliárd forintos deficittel, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 11,2 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 12,2 milliárd forintos szufficittel zártak. 2012. február hónapjában az államháztartás központi alrendszerének deficitje…
Az áfabevételek miatt jobban alakultak az államháztartás bevételei, de a kiadás is több volt. A második Orbán-kormány legalacsonyabb februári hiányával búcsúzott Matolcsy, a deficit így is az éves előirányzat 40%-a.
Közzétette az Adidas negyedik negyedéves számait, amik elmaradtak a várakozásoktól. A vállalat jelentős veszteséget szenvedett el üzemi és nettó eredmény szinten, ami a Reeboknál történt leírásnak...
A The Sun című angol bulvárlap összeállítást közölt a futballvilág legnagyobb divatbakijairól. A főszerepben Cristiano Ronaldo, Lionel Messi, David Beckham és Mario Balotelli.
Manapság informatikai területen az a tendencia tapasztalható, hogy kiéleződött a piac, nagy és folyamatos az igény a cégek részéről a tapasztalt/speciális tudással rendelkező informatikus szakemberek iránt. Ennek kapcsán érdemes nagyító alá venni, hogy egyrészt valóban fontos a jó szakember megtalálása, kiválasztása és beillesztése a szervezetbe, másrészt viszont felértékelődik az új munkatárs…
Elfogadták a közjogi tárgyú ellenzéki egyeztetések zárónyilatkozatát. A résztvevők olyan új alkotmányt tartanak kívánatosnak, amelynek tartalmáról társadalmi konszenzus van, de úgy látják: addig is szükséges "az alkotmányosság és a demokrácia gyors, jogállami eszközökkel történő helyreállítása".
Februárban 337 milliárd forintos hiánnyal zárt az államháztartás (az önkormányzatok egyenlege nélkül). Az első ránézésre ijesztően magas második havi deficit nem kiugró a korábbi évekkel...
A vaddisznók egyre otthonosabban érzik magukat a lakott településeken, ahol nem eshet bántódásuk, de ennek a lakók nem örülnek. A vaddisznók nagy károkat okoznak a Balaton körüli nyaralótelkekben, de egész Európában is. A Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője szerint a vadászati törvény módosítására van szükség....
Lezuhant egy katonai helikopter csütörtök délután Romániában, a Bákó (Bacau) megyei Beresti-Bistrita község térségében. A balesetben ketten meghaltak, hárman megsérültek - közölték a román hírtelevíziók.
Februárban a kifejezetten lakosság számára értékesített állampapírok állománya 66,3 milliárd forinttal, azaz ismét igen intenzíven emelkedett és ezzel természetesen újabb történelmi csúcsra ért 1110...
Rekordot döntött a Prémium Magyar Államkötvény (PMÁK) értékesítése februárban, a kötvényből 18,2 milliárd forint összegben vásárolt a lakosság az év második hónapjában - közölte az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK Zrt.) csütörtökön.