Sopron díszoklevelet adományoz Orbán Viktornak és a kormány több tagjának, amiért adósságállományának 71,3 százalékát - közel 11,5 milliárd forintot - átvállalt az állam. Erről döntöttek kedden a soproni rendkívüli közgyűlésen, a szocialista képviselők lovasszobrot javasoltak Orbán tiszteletére.
Eddig kevés konkrétum látott napvilágot a kormány által belebegtetett újabb devizahiteles mentőcsomagról és részben a bizonytalanság, részben a jegybanki devizatartalékokhoz való állítólagos...
Távozik Budapestről Charles Taylor, a budapesti Cushman & Wakefield Iroda Partnere és Ügyvezető Igazgatója, és a társaság lengyel irodájának vezetőjeként folytatja tovább munkáját. A Cushman &...
A tavalyi utolsó negyedévben negyedéves alapon 0,6 százalékkal csökkent az eurózóna GDP-je - derül ki az Eurostat felülvizsgált adataiból. Jelentősen csökkent a fogyasztási és beruházási hajlandóság....
A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala minősíti a társaságok K+F tevékenységét, a minősítést az adóhatóság felhasználja az adókedvezmény, a támogatást nyújtó szervezetek pedig a támogatás elbírálására - mondta a múlt évről tartott beszámolójában Bendzsel Miklós, a hivatal elnöke.
Az amerikai szenátus hírszerzési bizottsága kedden nagy többséggel támogatásáról biztosította John O. Brennannak a Központ Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatói posztjára történő kinevezését.
Vallomása szerint tíz éven át élt rendszeresen doppingszerekkel Michael Boogerd 2007-ben visszavonult holland kerékpáros, aki két szakaszt nyert meg a francia körversenyen, a Tour de France-on.
Rejtélyes pillanatnak lehettünk szemtanúi a Manchester United - Real Madrid mérkőzésen, amikor José Mourinho váratlanul Sir Alex Ferguson mellé lépett és odasúgott valamit.
Megsokszorozódott a válások, illetve válási kérelmek száma a kínai nagyvárosokban az elmúlt napokban - a családok a nemrég bejelentett, korábbinál jóval magasabb ingatlanadót próbálják kikerülni a lépéssel.
Bevezetik az "ifjúsági garancia" intézményét az unióban, hogy segítsék a pályakezdőket - mondta Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős biztosa egy keddi budapesti kerekasztal-beszélgetésen.
Csaknem 15 százalékkal növelte bevételeit a Szentkirályi cégcsoport tavaly. A bevételek ugyan elmaradtak a várakozásoktól, de az ízesített ásványvizeket és a limonádét is sokan vették.
Letette a hivatali esküt Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke és Balog Ádám, az MNB alelnöke Áder János köztársasági elnök előtt szerda délelőtt a Sándor-palotában.
A MOL vezetésével emelkedik a hazai börze, a társaság papírjai 3,6 százalékot emelkedtek a reggeli nyitás óta. A mostani menetelés több okra vezethető vissza. A régió élén a hazai olajmulti A...
Letette a hivatali esküt Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke és Balog Ádám, az MNB alelnöke Áder János köztársasági elnök előtt szerdán a Sándor-palotában.
A Renault népszerűsége mindeddig az új Clio szelén vitorlázott, mostantól viszont új fuvallatokba kapaszkodhat a franciák vászna. A Captur az Opel Mokkának konkurenciát teremtve léphet a kompaktoknál kisebb crossoverek piacára, a svájci premier után ráadásul hamar megindul a forgalmazás, már a tavasz végén megérkeznek az első darabok a kereskedésekbe.
A Financial Times vezércikkében úgy véli, hogy Magyarország uniós szavazati jogával és a strukturális támogatások megvonásával játszik, ha folytatódnak az alkotmánymódosítgatások és a demokrácia lebontása.
Hugo Chávez képes volt hosszú órákig beszédet tartani, színes, gyakran a diplomáciai nyelvet is mellőző stílusban. Gyakran intézett kirohanásokat az Egyesült Államok és a nyugati szövetségesek ellen. Best of Chávez.
Letette a hivatali esküt a Magyar Nemzeti Bank új elnöke és alelnöke. Matolcsy György, az MNB és Balog Ádám, az MNB alelnöke Áder János köztársasági elnök előtt a Sándor-palotában tette le az esküt.
Színes kukákba, és otthon kell válogatni a szemetet márciustól a fővárosban. Több százezer kukát cserélnek le, és új kukásautót is vesznek a szemét elszállításához. Felszámolnák a szelektív szigeteket.
A devizatartalékok terhére az adósmentésbe már egyszer beszállt az MNB, akkor épp hogy kivédték a forint gyengülését, most meg emiatt eshet az árfolyam. Miért?
Az idő melegedésével erősödött a pollenterhelés, egyes allergén növények pollenkoncentrációja néhány városban elérte a tüneteket okozó szintet - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdán az MTI-vel.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A mai, 8. napon egy Garnier különlegességet sorsolunk ki a helyesen válaszolók között. Az Éva Facebook-követőinek száma átlépte a 20 ezret, sőt, már a 22 ezret is! Ebből az alkalomból ígéretünkhöz híven két hetes nyereményjátékot indítunk, amelynek során minden hétköznap más értékes kozmetikumokat, könyveket és belépőket nyerhettek! A mai, 8. napon a nyeremény: 1 db Garnier Provence hajápoló…
A hat legnagyobb amerikai bank 41 milliárd dollárt fizethet részvényeseinek a következő 12 hónapban osztalék vagy részvény-visszavásárlás formájában, amire 2007 óta nem volt példa. A szabályozók...
A Budapesti Értéktőzsde a 2013. március 6-i tőzsdenapon 14:00 órától a tőzsdenap hátralevő részére felfüggeszti az E-Star papírjaival való kereskedést. A felfüggesztést azzal indokolták, hogy a...
Rekorderedménnyel zárta a múlt évet a Magyarországon több lapban is érdekelt Axel Springer a gyorsan növekvő digitális üzletágnak és a külföldi érdekeltségek jó eredményeinek köszönhetően.
A Citigroup 21 országból vonulhat ki a költséghatékonyság és a megtérülésének növelése érdekében - írja a Bloomberg. Michael Corbat, a Citigroup októberben kinevezett vezére elmondta, hogy...
Az elmúlt hónapokban rendkívül jól teljesítettek a részvénypiacok, ennek köszönhetően több nemzetközi index is a mindenkori csúcsa közelében tartózkodik, illetve a Dow Jones el is érte azt. Az...
Míg a kisebb méretű kkv-k körében egyre kevésbé alkalmaznak béren kívüli juttatásokat, a nagyobb vállalkozások túlnyomó részénél továbbra is népszerű juttatási forma. A különböző cafeteria elemeket tekintve továbbra is az étkezési és a közlekedési hozzájárulás a legnépszerűbb – derül ki a kkv vezetők körében végzett K&H kkv bizalmi index kutatás adataiból.
A korábbiaknál jóval „izzasztóbb” vagyongyarapodási vizsgálatokra számíthatunk az idén, mivel a jogszabályváltozások leszűkítik a vizsgálati alanyok védekezési lehetőségeit.
A Közgép is jelentős szerepet kaphat a Paksi Atomerőmű bővítésében, a beruházást pedig nem kizárt, hogy Oroszország finanszírozza majd – vélekedett Jávor Benedek az ATV Start című műsorában.
A kormány a költségvetési lyukak befoltozása miatt 2011 tavaszán célul tűzte ki, hogy átalakítja a rokkantnyugdíj-rendszert. Ennek hatásaként a munkaerőpiacra visszatérő százezreket és közel 100 milliárd forint megtakarítást reméltek. A Policy Agenda elemzéseiben folyamatosan vizsgálja, hogy valójában mire képes a kormány ezen a területen. Az eddigi eredmények egyelőre pénzügyi és politikai…
Mások mellett az Editors, a Skunk Anansie, a Bad Religion, a Ska-P, Dizzee Rascal, az Enter Shikari, Katy B, a Tame Impala, az Everything Everything és a Chase & Status fellépését is bejelentették szerdán a szervezők az idei Sziget fesztivál programjában.
Rio Ferdinandnál elszakadt a cérna a Manchester United - Real Madrid BL-nyolcaddöntő visszavágójának lefújását követően. Az angol védő minden bizonnyal Nani kiállítását kérte ilyen módon számon Cakir játékvezetőn.
A Fidesz szerint az MSZP kampánya formai, tartalmai és politikai értelemben is megbukott. A külföldi sajtóban megjelent hajmeresztő vélemények torzítják a valós magyar helyzetet.