Utolsó nagy beszámolóját tartotta a kínai parlament előtt a leköszönő miniszterelnök, Ven Csipa-pao. Hatalmas sikerek soráról számolt be. A kényes kérdésekről, az aggasztó mértékű korrupcióról, a már a szomszédos országokat is fenyegető kínai környezetszennyezésről, valamint a szegények és a gazdagok közötti óriási különbségekről nem ejtett szót.
Mintha kiesett volna az alattvalók kegyeiből I. János Károly. A spanyol király a hétvégén komoly gerincműtéten esett át, s mivel lábadozása akár fél évig is eltarthat, ismét felerősödött a vita arról, hogy a 75 éves uralkodónak le kellene-e mondani fia, Fülöp herceg javára a trónról.
Az alkotmányos szabályozás nemzeti kincsként tartja számon a hazai vízvagyont, a vele való gazdálkodás pedig mindannyiunk számára kihívás - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Fegyverneken, a készülő nemzeti vízstratégiáról szóló fórumsorozat első állomásán.
Az Apple tavaly ilyenkor még sztárpapírnak számított, az árfolyam újabb és újabb csúcsokat döntött meg. Tavaly szeptemberben azonban gyökeres fordulat következett, azóta szinte szakadatlanul esik az...
15 milliárd forint vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolja az ügyészség Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek volt vezérigazgatóját és öt társát. Perük kedden kezdődött a Kaposvári Törvényszéken. A vád szerint Kapolyi László volt szocialista országgyűlési képviselővel bűnszervezetet hoztak létre, amely szerződéseivel vagyonvesztést okozott az állami cégnek. Kocsis tagadta a vádat,…
Alig fejeződtek be a tavalyi adótörvény módosítások, újabb változások várhatók a kisvállalkozások adózásában is, ugyanis 2013. március 1-jén nyújtotta be a kormány T/10238. számon az adótörvények módosítására vonatkozó törvényjavaslatot, amely nemcsak címben szereplő nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályaira vonatkozik, hanem egy sor egyéb adótörvényt is módosít, többek között a…
A világgazdasági kilábalás folytatódik ugyan, de eddigi gyors ütemének megtorpanására utal a legújabb átfogó aktivitási mérőszám - közölte az egyik vezető pénzügyi szolgáltató csoport az általa összeállított globális összágazati beszerzési menedzserindex (BMI) alapján, kedden.
Jan Palach még nem volt 21 éves, amikor 1969. január 16-án kiment Prága főterére és az ország védőszentje, Szent Vencel szobrának lábánál felgyújtotta magát tiltakozásul a Varsói Szerződés csapatainak csehszlovákiai bevonulása és a diktatúra ellen. Az önégetéssel tiltakozó prágai egyetemista emléke előtt tiszteleg az Olthatatlan című három részes mini-sorozat, amelynek első epizódját vasárnap este…
Az 58 éves államfő kedd délután bekövetkezett halála után a térség szövetséges országai többnapos nemzeti gyászt rendeltek el, a Chávez fő ellenségének számító Egyesült Államok pedig reményét fejezte ki, hogy új időszak kezdődhet az amerikai-venezuelai kapcsolatokban.
Az LGT egy korszak, vagy akár több is, az ország életében. Sokak számára zsigeri élmény, felejthetetlen emlék, sőt, tulajdonképpen napi valóság, hiszen a dalok ma is élnek, felvételről meg az agyakban, a lelkekben folyamatosan benne vannak, ha az együttes nem is koncertezik rendszeresen. Most megjelent fotóalbumában Szebeni András sokat megörökített abból, hogy mit is jelent számunkra az LGT.
Az Audi intenzíven fejlődő elektromos hajtásrendszereinek újabb tagjaként mutatkozott be a 83. Genfi Autókiállításon a márka új plug-in hibridje az Audi A3 Sportback e-tron.
A Kossuth-díjas színész, rendező, tanár, aki 1985 óta igazgatja a Radnóti Színházat, a Bóta Café vendége ma, március 6-án, szerda este 9 órától a Fix Tévén.
Krausz Tamás és Varga Éva Mária szerkesztésében hiánypótló kötet jelent meg A magyar megszálló csapatok a Szovjetunióban címmel, amely levéltári dokumentumok alapján tárja fel a magyar csapatok által elkövetett atrocitásokat.
A munkalehetőségek, a gyakorlati helyek bemutatása mellett tanácsadással és a karriertervezés segítésével várják a látogatókat március 20-án és 21-én a Budapesti Corvinus Egyetemen, a tavaszi KarrierExpón.
Új országos sport kábelcsatornát indít az Egyesült Államokban Rupert Murdoch sajtómágnás, kihívást intézve a három évtizeden át szinte a piacot uraló ESPN-nek - közölte kedden a The New York Times.
Az Eötvös Lóránd Tudományegyetem, mELTEd csapatának sikerével zárult a másfél millió forint összdíjazású BeeSmarter 24 órás Mobil Programozó Csapatverseny.
A Real Madrid és a Borussia Dortmund jutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A több mint félórát emberelőnyben játszó királyi gárda a Manchester United otthonában nyert 2-1-re, míg a német csapat az ukrán Sahtar Donyecket búcsúztatta 5-2-es összesítéssel kedden.
A leendő nemzetgazdasági miniszter szerint ahhoz, hogy a munkaerő-piaci deficitet csökkentsék, átlátható, és a piaci körülményekhez igazodó szakképzési rendszerre van szükség.
Európai autószalonon először látható az átfogó modellfrissítéssel megjelenő Mercedes-Benz E-osztály, valamint a világ legjobb alaktényezőjével rendelkező, kizárólag Kecskeméten készülő új Mercedes-Benz CLA is. Az új személyautók mellett bemutatkozik a Grand Edition Viano AVANTGARDE különkiadás is.
Pintér Sándor belügyminiszter azt javasolja, három hónapra zárják ki a közfoglalkoztatásból azokat az álláskeresőket, akik nem küldik iskolába tanköteles gyermekeiket, vagy nem tartják rendben lakókörnyezetüket.
Három személyt, köztük felbujtóként a moszkvai Nagyszínház egyik szólótáncosát vették őrizetbe a Bolsoj balettigazgatója, Szergej Filin elleni savtámadás ügyében - közölte kedd este az orosz belügyminisztérium.
Európai Unió által támogatott projekt indul a magyar köznevelési rendszer minőségének, hatékonysági, eredményességi és méltányossági mutatóinak javítására - jelentette be Princzinger Péter, az Oktatási Hivatal (OH) elnöke kedden Budapesten.
A Bátor Nők Nemzetközi Díját kapja az amerikai külügyminisztériumtól poszthumusz az a 23 éves indiai diáklány, aki tavaly karácsony után halt bele a sérüléseibe, miután Delhiben csoportosan megerőszakolták egy buszon. A díjat Condoleezza Rice korábbi amerikai külügyminiszter alapította 2007-ben, és olyan nők kapják, akik a nők jogaiért és helyzetük előmozdításáért tesznek komoly erőfeszítéseket.
A nők oktatásban, munkaerőpiacon és tudományban betöltött mai szerepét is vizsgálja az Ezerarcú nő című konferencia az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Állam- és Jogelméleti Tanszékén szerdán Budapesten.
A választóknak megígért átfogó átalakítási tervek jelentős része mára teljesült - mondta kedden Londonban Kumin Ferenc. A nemzetközi kommunikációért felelős helyettes államtitkár a londoni magyar nagykövetségen brit és magyar újságíróknak tartott előadást Magyarország helyzetéről. Kumin Ferenc hangsúlyozta azt is, hogy a kormányt semmilyen közös vonás nem fűzi a Jobbikhoz.
Március közepére tűzte ki az új olasz parlament alakuló ülésének időpontját kedden Giorgio Napolitano köztársasági elnök. Tíz nap múlva várják Rómába a felsőház 315 és az alsóház 630 tagját. Ugyanezen a napon megszavazzák a képviselőház elnökét is, amihez a szavazó képviselők abszolút többsége szükséges. Március 16-ra meglesz a szenátus elnöke is, akit több szavazási körrel szoktak megválasztani.
Varsóban tárgyalnak ma a V4-ek, azaz a visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) miniszterelnökei. A találkozón jelen lesz Angela Merkel német kancellár és Francois Hollande francia államfő is.
Úgy tűnik, hogy a sikeres dollárkötvény-kibocsátás miatt 1-1,5 milliárd euróval nőhetett februárban a jegybank devizatartaléka, amelynek lehetséges felhasználásáról élénk vita zajlik - írja a Magyar Nemzet szerdai számában.
A rákkal való kétéves küzdelem után meghalt Hugo Chávez venezuelai elnök. Az 58 éves, a latin-amerikai baloldali, illetve függetlenségi mozgalmak jelképének tekintett államfő kedd délután bekövetkezett halála Kubától Bolíviáig az egész térséget megrázta, a Chávez fő ellenségének számító Egyesült Államok pedig reményét fejezte ki, hogy új időszak kezdődhet az amerikai-venezuelai kapcsolatokban.
A Magyar Nemzet arról cikkezik, hogy június elején lesz a Fidesz kongresszusa. Próbaperek a szülőtartásról - erről a Népszabadságban lehet bővebben olvasni.
Erdő Péter lehet az, aki rácáfolhat azokra a jóslatokra, amelyek szerint jó ideig nem kerülhet európai főpap Szent Péter trónjára. Számos olasz lap a legesélyesebbek között emlegeti. Több ok miatt is "beleillik" a pápaválasztó bíborosok elképzeléseibe. Bizonyos szempontok alapján elődei irányvonalát követné, de véghezviheti az egyház reformját is.
A helyszínen életét vesztette az a férfi, akit a sáv közepén gázolt el egy teherautó, kedden este, Kiskunhalas és Kunfehértó között - értesült a HavariaPress.
A kínai média vezető helyen, tényként számol be szerdán arról, hogy Észak-Korea a jövő hétfőtől - az amerikai-dél-koreai hadgyakorlatra hivatkozással - felmondta a Déllel 1953-ban kötött fegyverszüneti egyezményt. Szakértők szerint szertefoszlóban vannak a párbeszéd esélyei.
Csekély mértékben változott a forint árfolyama szerdán a bankközi devizapiacon a keddi szintekhez képest; bár napközben ismét megközelítette a 300 forintot az euró jegyzése, délutánra erősödött a forint, az eurót 298,72 forinton jegyezték a reggeli 298,40 forint és a kedd esti 298,18 forint után.