A Magyar Nemzeti Bank felálló vezetése a korábbi gyakorlattól eltérően nem tart sajtótájékoztatót a monetáris tanács kamatdöntő ülései után - közölte hétfőn Simon András, a jegybank kommunikációs igazgatója.
Az Amerikai Tőzsdefelügyelet jóváhagyta a Nasdaq azon tervét, mely szerint a tőzsde a Facebook kibocsátása során jelentkező technikai hibák miatt kárpótlást fizetne. Az összeg azonban inkább csak...
A Kínai Fejlesztési Bank finanszírozásával építik meg a Budapestet elkerülő teherszállítási vasútvonalat. A munkálatok akár már jövőre elkezdődhetnek, a V0-ás vonalat kifejezetten a tehervonatoknak építik. Budapestet tehermentesítenék a beruházással.
A Dell megerősítette, amit a piaci pletykák alapján sejteni lehetett, hogy újabb felvásárlási ajánlatot kapott az egykori alapító, Michael Dell ajánlata mellé - írja a Bloomberg. Elemzők szerint akár...
A jelenlegi szintekről már kétszer durván visszaesett az amerikai S&P 500 tőzsdeindex, 2000 márciusa és 2007 októbere után. Mi változott azóta? Mekkora az esély rá, hogy ezúttal felfelé törnek ki az árfolyamok, és nem hatalmas visszaesés lesz a vége?
Megkezdődött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) tavaszi ellenőrzéssorozata, a vizsgálatok indításaként 250 vendéglátóhelyet és taxist ellenőriztek a hivatal munkatársai.
Közel háromszázmillió forintot költött a Miniszterelnökség tavaly május végétől júniusig a munkahelyekről szóló nemzeti konzultáció reklámozására - írja az Origo.
Javaslatot nyújtott be két fideszes képviselő a lakásokban történő aláírásgyűjtéssel kapcsolatban, amellyel a vonatkozó jogszabályban rögzítenék: ez törvényes eljárás megfelelő adatkezelés esetén és azzal a feltétellel, hogy a személyes megkeresés nem üzleti célra irányul.
Párizs - Forr a levegő Karim Benzema (25) körül. Az I csoport élén álló francia labdarúgó-válogatott a világbajnoki kvalifikáció szempontjából fontos mérkőzést vív kedd este Spanyolország ellen, a gall keret első számú csatárából azonban közellenség lett az elmúlt hetekben.
A visszaeső áramfogyasztás és a megnövekedett adóterhek mellett az Elmű-Émász idén nullás eredményt vár, a cégcsoport üzleti működésének tűréshatárára jutott a szabályozási környezet romlása miatt. A...
Az élelmiszerek áfájának csökkentését, a közoktatás átalakítását, az árfolyamgát kérdését valamint a rezsicsökkentést érintették a képviselők hétfőn, a napirend előtti felszólalások során.
Az európai tőzsdék pozitív nyitásával párhuzamosan erősödésbe váltott a forint is. Fontosabb külföldi makroadatok hiányában a befektetők a ciprusi hírekre figyelnek. A hajnali megállapodás eddig...
Pénteken piaczárást követően jelentette be a Synergon, hogy a PannErgy eladta a társaságban levő mintegy 12,52 százalékos részesedését. A vevő kilétére akkor még nem derült fény, azonban ma délután...
Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia Görögországban az OFI Kréta stadionjánál. Az orkán erejű szél az utcán álló autókra döntötte a csapat stadionjának egyik reflektorát.
Meghatottan nyilatkoztak az Albert Flórián Stadionnal együtt búcsúzó Fradi-legendák, Lipcsei Péter, Dragóner Attila, Lisztes Krisztián, Rósa Dénes és Balog Zoltán a FradiMédiának a Kolozsvár elleni gálameccs után.
A lakossági áramellátás magyarországi rendszere életképtelenné vált, az áramszolgáltatással kapcsolatos kérdésekről egyeztetést tart szükségesnek a kormányzattal az Elmű-Émász - mondta a csoport igazgatóságának elnöke a társaság hétfői sajtóbeszélgetésén.
A jövőben egy álló gyermekszállító busz mellett legfeljebb 30 kilométeres óránkénti sebességgel haladhatnának el a járművek, és ez a sebesség lenne kötelező ott is, ahol gyermekek léphetnek az úttestre - ezt is tartalmazza a közúti közlekedés szabályait (KRESZ) módosító kormányrendelet tervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.
Az osztrák főváros köztisztasági vállalata által üzemeltetett bolhapiac, a „48er-Basar” eddig is nagy népszerűségnek örvendett, idén azonban tematikus hetekkel igyekeznek felhívni a városlakók figyelmét.
Hiba volt a 2004-ben EU-taggá lett közép- és kelet-európai országok munkavállalóinak korlátozás nélküli beengedése Nagy-Britanniába - mondta hétfőn David Cameron brit miniszterelnök.
A tavalyi év forint-euró árfolyama kedvezően hatott az autóexportra: a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2012-ben 10.785 autót vittek külföldre hazánkból. Legtöbb esetben Szerbia és Németország volt a magyar használtautók célállomása, legkeresettebbnek a dízelmotoros járművek számítottak.
Piros tojás, báránysült, illatos sütik – hasonlít, és mégis más. Halfalatkák nyárson Előkészítési idő: 20 perc Sütési idő: 10 perc Hozzávalók (6 személyre): 60 deka vegyes tengeri halfilé (tonhal, kardhal, menyhal, ahogy tetszik), 12 fej tavaszi hagyma, 1 nagy piros és 1 nagy sárga kaliforniai paprika, 2 közepes cukkini, 1 evőkanál szárított szurokfű (oregánó), egy marék friss petrezselyem,…
Marquard Media Magyarország Kft. – „Húsvéti tojáskereső” nyereményjáték hivatalos játékszabálya: 1. A játék szervezője A „Húsvéti tojáskereső” elnevezésű nyereményjáték (a továbbiakban „Játék”) szervezője a Marquard Media Magyarország Kft. (székhely: 1031 Budapest, Záhony u. 7. /Graphisoft Park/, cégjegyzékszám: 01-09-067082, a továbbiakban: „Szervező”). 2. A Játékban részt vevő személyek A…
Az Éva húsvéti játékán értékes nyereményekre tehetsz szert! Olvass tovább! Vedd elő játékos énedet és gyere velünk tojásvadászatra! Az Éva nagy húsvéti játékának keretén belül öt napon keresztül lesheted az elrejtett tojásokat és nyerhetsz értékes nyereményeket. Hogy mi a teendőd? 1. Lépés: Keresd meg a Húsvét rovatunk március 25. és 29. között megjelent cikkeiben elrejtett hímestojásokat!…
Több mint 300 egyetemista, főiskolás részvételével múlt héten elindult az SAP hagyományos, tavaszi szemesztere, melyre bármely felsőoktatási intézményből lehetett jelentkezni. A kilencedik éve megrendezett, ingyenes tanfolyamon a hallgatók megismerkednek a szoftvercég munkaterületeivel, főbb rendszereivel.
2014-ben már sárgák lehetnek a taxik a fővárosban. A fővárosi taxirendelet tervezete emellett tartalmazza az emelkedő tarifákat és az forgalomba állítható autók paramétereit. Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke szerint az előírások összhangban vannak a taxisok elképzeléseivel.
Hiba volt a 2004-ben EU-taggá lett közép- és kelet-európai országok munkavállalóinak korlátozás nélküli beengedése Nagy-Britanniába - mondta hétfőn David Cameron brit miniszterelnök.
Isztambul — Európa egyik legjobb formában lévő csatárát kell megfékezniük a magyar labdarúgó-válogatott védőinek a Törökország elleni kedd esti világbajnoki selejtezőn.
Az elmúlt napokban több tanulmány is napvilágot látott a művészeti és régiségpiac 2012-es évre vonatkozó összesített számaival és elemzéseivel. A The European Fine Art Foundation (TEFAF) legfrissebb...
Egy friss felmérés szerint Budapest után Vilnius és Varsó a leginkább pénztárcakímélő város Európában. Míg fővárosunkban már 45 ezer forint is elég két főnek két éjszakára, addig Koppenhágában már közel 160 ezret fizethet ugyanezért két felnőtt turista....
Isztambul – Mi a siker receptje a törökországi világbajnoki-selejtezőn? Szalai Ádámnak (25) vagy Koman Vladimirnek (24) gólt kell szereznie, s akkor legalább egy ponttal gazdagodik ma a magyar labdarúgó-válogatott, sőt nagy az esélye, hogy győz. Ennyi az egész!
A Bajnokok Ligája góllövőlistáját nyolc találattal holtversenyben vezető Burak Yilmaz is tagja a török válogatott keretének, s szinte biztos, hogy pályára is lép kedden a magyarok elleni vb-selejtezőn.
A szerdán Olaszország vendégeként, pénteken pedig idehaza vívandó mérkőzéseken dől el, hogy ott lehet-e a Világliga nyári Szuperdöntőjében a Benedek Tibor szövetségi kapitány irányította vízilabda-válogatott.
A Magyar Bankszövetség támogatja az árfolyamgát igénylési idejének tervezett meghosszabbítását, ezzel együtt minden devizahiteles ügyfelet arra biztat, hogy aki csak teheti, most vegye igénybe az árfolyamgátat.
A jövőben egy álló gyermekszállító busz mellett legfeljebb 30 kilométeres óránkénti sebességgel haladhatnának el a járművek, és ez a sebesség lenne kötelező ott is, ahol gyermekek léphetnek az úttestre - ezt is tartalmazza a közúti közlekedés szabályait (KRESZ) módosító kormányrendelet tervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.
A tanácsadók szerint még a felét sem éri el az idei gazdasági növekedés annak, mint amit korábban számoltak. A tavalyi utolsó negyedévi adatokkal és a külkereskedelem visszaesése miatt borúlátó a testület.
Meghalt Cestmír Císar, a "prágai tavaszként" ismert 1968-as csehszlovákiai reformkísérlet egyik vezéralakja. Az egykori baloldali politikus és ellenzéki személyiség 93 éves korában vasárnap Prágában hunyt el hosszú és súlyos betegség után - közölte családja hétfőn.
Szepang – Sebastian Vettel (25) a Forma–1-es Red Bull Racing német pilótája a vasárnapi Maláj Nagydíjon hátba támadta csapattársát, Mark Webbert (36), s főnökei utasítását megszegve orozta el az első helyet ausztrál kollégájától.
A március elején kezdődött tavaszi élelmiszerlánc-ellenőrzés során az ellenőrök mintegy 20 ezer bel- és külföldi tételt vizsgáltak meg, amelyek 3 százalékát, 5,4 tonna élelmiszert kellett kivonni a forgalomból - mondta Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-biztonságért és agrárigazgatásért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.