Óriási bombagólt szerzett a Dél-Afrikai Köztársaság-Közép-Afrikai Köztársaság vb-selejtezőn a hazaiak játékosa, Thabo Matlaba. A mérkőzés kommentátora csak egy "wow!" felkiáltást tudott hozzáfűzni, majd hosszan hallgatott.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A megszokott izgalmakat és számos emlékezetes pillanatot hozta a Forma-1-es Maláj Nagydíj. Íme a futam összefoglalója a legfontosabb eseményekkel. Köszönjük a tippet a videót készítő olvasónknak, Tóth Ákosnak.
A Magyar Nemzet szerint visszavonják a állampolgársági törvény módosításáról szóló előterjesztést, valamint a lapokból az is kiderül, hogy véget érni látszik a budapesti Arany Alkony idősotthonok kálváriája.
Emelkedéssel reagáltak az ázsiai piacok arra a hírre, hogy az euróövezet pénzügyminiszterei jóváhagyták hétfőn hajnalban jóváhagyták a ciprusi bankszektor szanálására vonatkozó tervet, ezzel megszűnt Ciprus euróövezetből történő kilépésének veszélye.
Rendőri biztosítás mellett váratlanul jelent meg és kezdett ellenőrzésbe szombat hajnalban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kiemelt ügyek osztálya abban a közelebbről meg nem nevezett, magyarországi élelmiszer-előállító üzemben, amelynek a hatóság szerint köze lehet a néhány napja Angliában talált, marhahúsként címkézett lóhúshoz - írta a Magyar Nemzet.
Gyengült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe az elmúlt héten, a forgalom kissé nőtt az előző héthez viszonyítva. A BUX egy hét alatt 1,94 százalékkal, 355,90 ponttal gyengült, 17 999,08 ponton zárt pénteken. A vezető részvények közül csupán a Magyar Telekom tudott erősödni, míg a hét vesztese az OTP volt, 4,3 százalékos eséssel.
A fogyasztói várakozások emelkedése az idén eddig töretlen, az üzletiek viszont már csak stagnálnak - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. márciusi felméréséből.
A bejelentett új állások, de az álláskeresők száma is nőtt februárban januárhoz képest - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján közzétett legfrissebb munkaerő-piaci adatokból.
Az informatikai és üzleti tudást ötvözi az ELTE-n és a Műegyetemen induló tandíjmentes nemzetközi mesterképzés, amelyre április 10-ig lehet jelentkezni - tájékoztatta az Eötvös Loránd Tudományegyetem az MTI-t.
Az euróövezet pénzügyminiszterei jóváhagyták hétfőn hajnalban azt az új tervet, amelyet az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) dolgozott ki az éjjel a ciprusi bankszektor szanálására....
Mintegy kétszáz egykori lázadó harcos szállta meg a líbiai miniszterelnök hivatalát, a kormányfő lemondását követelve - jelentette az amerikai hírügynökség vasárnap éjjel Tripoliból.
A Magyarországtól keletre eső térségekben aktívabb politikát, ezen belül aktívabb gazdaságpolitikát kell magvalósítani az export növelése érdekében, hogy Magyarország energiaellátása hosszú távra biztosítva legyen - erről Keskeny Ernő miniszteri biztos beszélt szombaton Lakiteleken, a Keleti Nyitás Kollégium hallgatói előtt tartott előadásában.
Összeállt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csapata, miután a Portfolio.hu-nak adott interjújában megnevezte több jelöltjét is a hiányzó államtitkári és helyettes államtitkári pozíciókba az...
Fegyverével hadonászott egy szolgálaton kívüli rendőr szombat éjszaka a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Dombrádon - közölte a megyei főügyészség szóvivője az MTI érdeklődésére vasárnap este. Az eset során lövés nem dördült el és senki sem sérült meg.
A Vértes és Gerecse-hegység erdeit kezelő Vértesi Erdő Zrt. két év alatt nyolcszorosára növelte közfoglalkoztatottainak számát, 2013-ban 380 ember foglalkoztatását tervezik és a közfoglalkoztatottak a társaság állandó munkavállalói körének is utánpótlást jelentenek - mondta el a Vértesi Erdő vezérigazgatója az MTI-nek.
Egy, a bankok közvetett feltőkésítésére hivatott pénzügyi eszköz létrehozását javasolja az euróövezeten kívüli országok számára az a jelentés, amelyet múlt héten fogadott el az Európai Parlament...
A szocialisták szerint jelenleg kevesebben dolgoznak, mint a kormányváltáskor, sokkal kevesebb pénzből tudnak megélni az emberek, de sokkal több adót kell fizetniük. A Fidesz máshogy látja a helyzetet. Kocsis Máté kommunikációs igazgató azt mondta, hogy 160 ezerrel többen dolgoznak, mint Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon kormányzása idején.
A Fidesz jelöltje győzött az MSZP és az Együtt 2014 külön induló jelöltjeivel szemben vasárnap a Dunakeszin tartott időközi választásokon. A szocialisták kampányigazgatója szerint az ellenzéki erők tettek kísérletet az együttműködésre, amely végül nem született meg.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Az európai értékpapírpiacok várhatóan erős nyitással nyugtázzák a ciprusi mentőcsomagról létrejött megállapodást. A londoni FTSE 100 index 0,6 százalékos, a frankfurti Xetra DAX index 0,9 százalékos, a párizsi CAC-40 index 1,1 százalékos emelkedéssel indulhat.
A hétvégén négy ember halt meg közúti baleset következtében, illetve négy kihűléses haláleset jutott a rendőrség tudomására - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság.
A fogyasztói várakozások emelkedése az idén eddig töretlen, az üzletiek viszont már csak stagnálnak - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. márciusi felméréséből, amelyet az Európai Unió támogatásával...
Véget érni látszik a budapesti Arany Alkony idősotthonok kálváriája; a fővárosi kormányhivatal április elsejével megadta a jogerős működési engedélyt az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) által alapított Olajág Otthonoknak, ezzel hosszú évek után egy kézben egyesült az ingatlanok tulajdonjoga és az üzemeltetése - írja hétfői számában a Népszabadság és a Magyar Nemzet....
A Graphisoft Parkt 2013. április 23-ai éves rendes közgyűlésének napirendjéhez közzétette előterjesztéseit és határozati javaslatait. A legfontosabb ezek közül a társaság 40 forintos...
Emelkedéssel zárult a pénteki kereskedés az amerikai piacokon, a legnagyobb erősödés a Nasdaq piacán következett be, míg az S&P 500 közelebb került a történelmi csúcsához. Az ázsiai régió börzéi a...
A bejelentett új állások, de az álláskeresők száma is nőtt februárban januárhoz képest - derül ki a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) honlapján közzétett legfrissebb munkaerő-piaci adatokból.
Használaton kívüli üres emésztőgödörbe esett lovat mentettek ki a nagykanizsai tűzoltók - közölte honlapján hétfőn a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Kedvezőtlen hír érkezett az Egis számára, az AstraZenecával történt megállapodás értelmében ugyanis a Watson 2016. májustól kezdheti meg forgalmazni a hazai gyógyszercég rozuvaszatin cink nevű...
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 87 milliárd forintot fordít útfelújításokra, így az Új Széchenyi terv regionális operatív programjai forrásaiból származó pénzt most nem az útépítés, hanem a karbantartás viszi el - írta hétfői számában a Napi Gazdaság....
Múlt hét pénteken piaczárást követően jelentették be, hogy a PannErgy eladta a Synergon-ban levő teljes részesedését. A tranzakció időzítése furcsa, hiszen a Synergonnál a fordulat jelei látszanak,...
Optimista a mai nyitással kapcsolatban Fekete Ákos, az OTP üzletkötője. A magyar piac erősödéssel kezdheti a mai kereskedést a ciprusi megállapodásnak köszönhetően. Az emelkedésben az OTP járhat majd...
Ehhez a sütihez jól illik a pöttyös papír, most ingyenesen letöltheted. Töltsd le ingyen ezt a gyönyörű pöttyös dekópapírt, használd csomagolópapírnak, akár ajándékdoboz bevonására! Húsvéti ajándéknak tökéletes lesz egy kis házi süti, melyet mi így csomagolnánk. A remek marcipános vajas keksz receptjét ITT találod. Ó, és még több gyönyörű mintás papírt tölthetsz le itt! Az A4-as méretű pöttyös…
Miközben a nemzetközi részvénypiacokon emelkedést indított el a hétfő hajnali ciprusi megállapodás, a devizapiacokon egyelőre még nem annyira kitörő az öröm. Az euró dollárral szembeni jegyzései csak...
Tavaly november óta drasztikus váltás történt Japánban, az új miniszterelnök bejelentései hatására a helyi részvénypiac szárnyra kapott, a kedvezőbb növekedési kilátások hatására egyre több befektető...