2013. március 21. csütörtök

márc. 21
16:27
Hetényi a héten már hazatérhet (Agroinform)
Már a héten hazatérhet a hokikapus, akit vasárnap szexuális zaklatás és rendbontás vádjával őrizetbe vettek az Egyesült Államokban.
márc. 21
16:29
A gyenge forint ellenére is folytatódhat a kamatcsökkentés (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) új elnöke vezetésével megtartott első kamatdöntő ülésen, kedden a jegybank monetáris tanácsa várhatóan újabb 25 bázisponttal, történelmi mélypontot jelentő 5,0 százalékra csökkenti a jegybanki alapkamatot - vélik a Reuters hírügynökség által megkérdezett elemzők.
márc. 21
16:29
Magyar segítséggel fejlődhet a marokkói kajak-kenu (Agroinform)
Háromoldalú együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Sportközpontok vezetője, valamint a magyar és a marokkói kajak-kenu szövetség képviselője.
márc. 21
16:36
Húsvétra sonkát! De milyet? (Blikk)
A hagyományos módon készített magyar füstölt sonka kiállja a versenyt a világ bármely hírneves sonkájával, legyen az akár serrano vagy pármai – állítja Dr. Mészáros Zsolt, a Hartai Húsfeldolgozó vezetője. – Bőven van rá tapasztalat: ahol együtt kerülnek az asztalra, ott bizony a leggyakrabban a magyar fogy el elsőként, annak van a legnagyobb keletje.
márc. 21
16:36
A Külügyminisztérium bekérette a román nagykövetet (Infostart)
Győri Enikő külügyi államtitkár csütörtökön sürgősséggel hivatalába kérette Alexandru Victor Micula budapesti román nagykövetet, azt követően, hogy Románia miniszterelnöke, Victor Ponta egy interjújában azt mondta, csak Magyarország miatt van szükség az erősebb uniós számonkérési mechanizmusra.
márc. 21
16:36
A jó makroadatok sem vidítják fel Amerikát (Portfolio)
Az európai kereskedést ma a közzétett német és francia beszerzési menedzser indexek márciusi értéke tartotta mozgásban, mivel mindkét országban a gazdaság lassulását mutatták az indexek, így ez nem...
márc. 21
16:36
Sokkolta Orbánékat Ponta nyilatkozata - behívták a nagykövetet (ATV)
Győri Enikő külügyi államtitkár csütörtökön sürgősséggel hivatalába kérette Alexandru Victor Micula budapesti román nagykövetet, azt követően, hogy Románia miniszterelnöke, Victor Ponta egy interjújában azt mondta, csak Magyarország miatt van szükség az erősebb uniós számonkérési mechanizmusra.
márc. 21
16:36
Puskás Suzuki Kupa: először szerepel a tornán Európán kívüli csapat (Sport365)
Húsvétkor ötödik alkalommal rendezik meg Felcsúton és Székesfehérváron a Puskás Suzuki Kupa utánpótlás labdarúgótornát, amelyen idén először Európán kívüli klub is részt vesz.
márc. 21
16:38
Minden településen helyreállították az áramszolgáltatást (Infostart)
Csütörtökre minden magyarországi településen maradéktalanul sikerült helyreállítani az áramszolgáltatást - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón.
márc. 21
16:38
Azonnali pénzbüntetést vetne ki Brüsszel három tagállamra (Portfolio)
Három ország - Románia, Lengyelország és Ciprus - esetében az Európai Bírósághoz fordul az Európai Bizottság annak érdekében, hogy a bírói testület szabjon ki rájuk pénzbüntetést az uniós jog...
márc. 21
16:38
Birkózó Eb: Hatos Gábor ezüstérmes! (Sport365)
Hatos Gábor ezüstérmet szerzett a szabadfogásúak 74 kg-os kategóriájában a Tbilisziben zajló birkózó Európa-bajnokságon.
márc. 21
16:40
Gyulai emlékverseny: cél a Gyémánt Liga (Sport365)
Két éven belül a Gyémánt Liga egyik állomása lehet az idén harmadik alkalommal sorra kerülő Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj.
márc. 21
16:45
Itt a vége: ultimátumot kapott Ciprus - elszállt a Lufthansa (Privátbankár)
Ultimátumot kapott Ciprus az Uniótól - már a B-tervről sem szavaz a ciprusi parlament, elfogyott a szigeten a benzin - az államháztartási deficit az első két hónapban meghaladta az éves előirányzat 40 százalékát - véget ért a Lufthansa sztrájk, de még nagy a zűrzavar a német légi közlekedésben - Nézze meg itt >>
márc. 21
16:45
A brutális belépő elszenvedője nevetségesnek tartja az FA döntését (Agroinform)
Callum McManaman nyújtott lábbal beleszállt a Newcastle játékosába. Az FA nem indított eljárást a csatár ellen.
márc. 21
16:47
100 millió euró érkezik Európából a diákhiteleseknek (Privátbankár)
Az Európai Beruházási Bank 100 millió eurót kölcsönöz a Diákhitel Központnak, hogy azt a magyarországi felsőoktatási intézményekben tanuló diákoknak folyósítandó kölcsönökre fordítsa.
márc. 21
16:47
Még egyszer nem történhet meg a León ellen, ami egy éve - Gulyás Péter (Agroinform)
Az MKB Veszprém háromgólos előnyből várja a BL-nyolcaddöntő hazai visszavágóját, így mindenképp tovább akar jutni.
márc. 21
16:49
Az olimpiai harmadik Hatos ezúttal ezüstérmet nyert (Agroinform)
Hatos Gábor ezüstérmet szerzett a szabadfogásúak 74 kg-os kategóriájában a Tbilisziben zajló birkózó Európa-bajnokságon.
márc. 21
16:54
Rendezvényszervezésre hív az AKK (Kreatív Online)
Az állampapírok kibocsátásához kapcsolódóan.
márc. 21
16:54
UNICEF: Állítsuk meg a gyermekhalálozást! (Gondola)
Naponta mintegy kétezer, öt évesnél fiatalabb gyermek hal meg a szennyezett víz okozta hasmenéses megbetegedésekben világszerte.
márc. 21
16:54
Megvan, mennyi tranzakciós illetéket fizettünk be az államnak (4.) (Portfolio)
Februárban 337 milliárd forinttal költött többet bevételeinél az államháztartás központi (önkormányzatok nélküli) alrendszere - erősítette meg az előzetes költségvetési adatokat a Nemzetgazdasági...
márc. 21
17:00
Megállapodást kötött a dohány kiskereskedők egyesülete és a BAT (HR Portál)
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesülete (MDKE) és a BAT Pécsi Dohánygyár Kft.
márc. 21
17:00
Elégedetlen a bankbetéttel? (ProfitLine)
Rendelkezik befektetéssel, de tanácsadója, brókere drágán dolgozik? Esetleg kipróbálná, milyen érzés lehet a részvénypiacon kereskedni? Itt az idő hogy váltson!
márc. 21
17:02
A Tarom légitársaság 10 százalékkal csökkenti dolgozóinak számát (HR Portál)
A román Tarom légitársaság 10 százalékkal csökkenti az idén dolgozóinak számát, ennek kapcsán önkéntes távozási programot indított el - közölte csütörtökön a vállalat.
márc. 21
17:02
Az EIB 100 millió eurós hitelt folyósít a Diákhitel Központnak (ProfitLine)
Az Európai Beruházási Bank (EIB) 100 millió eurós kölcsönt nyújt a Diákhitel Központnak a magyarországi felsőoktatási intézményekben tanuló diákoknak folyósítandó kölcsönök finanszírozására - közölte a két szervezet csütörtökön.
márc. 21
17:03
Nem hagyják veszni, így állítják talpra a lengyel Malévot (Privátbankár)
Benyújtotta szanálási tervét a pénzügyi nehézségekkel küszködő LOT lengyel nemzeti légitársaság a szakminisztériumnak. A vállalat talpra állítását célzó tervekben van leépítés, járatmegszüntetés és gépvisszamondás is.
márc. 21
17:03
Fair Play-díjat kapott a Ferencváros (Agroinform)
A Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play-díjjal jutalmazta a Ferencvárosi Torna Club kirekesztés ellen indított kampányát.
márc. 21
17:04
A Raiffeisen Bank is csatlakozott a Széchenyi Kártya Programhoz (HR Portál)
A Raiffeisen Bank is csatlakozott a Széchenyi Kártya Programhoz - mondta Dercsényi György, a bank kis- és középvállalati üzletágvezetője csütörtökön Budapesten, a KAVOSZ-szal közösen tartott sajtótájékoztatóján.
márc. 21
17:06
Sztrájk lesz a BBC-nél a leépítések miatt (HR Portál)
Sztrájk lesz a jövő héten a BBC-nél a tervezett elbocsátások miatt.
márc. 21
17:09
Magyar segítség a marokkói kajak-kenu fejlesztésében (Sport365)
Háromoldalú együttműködési megállapodást írt alá a Magyar és a Marokkói Kajak-Kenu Szövetség, valamint a Nemzeti Sportközpontok vezetősége, elsősorban az észak-afrikai ország sportágfejlesztését tűzve ki célként.
márc. 21
17:11
Videó: dalban éltette a győztes gólt rúgó Gerrardot a kommentátor (Sport365)
Meglehetősen egyedi módon kommentálta Steven Gerrard Tottenham elleni győztes gólját a FOX Sports argentin kommentátora. A riporter egy dallal éltette a vörösök legendáját.
márc. 21
17:12
Ronaldo tortából kapott Aranylabdát (Blikk)
Lisszabon - A portugál válogatott tagja 2008 óta hiába vár az Aranylabdára – öt éve őt választották meg az első számú Európában szereplő futballistának –, hiszen sorozatban négyszer az argentin Lionel Messi (25) lett a legjobb.
márc. 21
17:12
Lehetetlen, hogy Matolcsy ne vágjon (Portfolio)
Újabb 25 bázisponttal csökkentheti az irányadó ráta szintjét a monetáris tanács jövő kedden, így történelmi mélypontra süllyed, 5% lehet az alapkamat - vélik a Portfolio.hu által megkérdezett...
márc. 21
17:12
A betétek már nem hozzák lázba a lakosságot (Pénzcentrum)
Történetének legjobb évkezdését produkálta a hazai befektetési alapszektor, februárban 106,1 milliárd forintnyi friss pénzt helyeztek el az alapokban, miközben a kezelt vagyon két hónap alatt közel 250 milliárd forinttal nőtt. A jelentősen csökkenő betéti kamatoknak és a kedvező visszatekintő alaphozamoknak köszönhetően a lakosság egyre nagyobb pénzeket helyez el az alapokban, a leginkább keresett…
márc. 21
17:12
Obama: Izrael biztonsága személyes kérdés számomra (ATV)
A Jeruzsálemi Kongresszusi Központban tartott beszédet Barack Obama amerikai elnök, aki hangsúlyozta az Egyesült Államok és Izrael közötti szoros kapcsolatot, és méltatta a zsidó állam sikertörténetét, utalva az izraeli demokráciára és sajtószabadságra. Az amerikai elnök szerint jelenleg a biztonság, béke és prosperitás a legfontosabb jelszavak, a Hezbollah szerinte terrorszervezet, Iránra pedig…
márc. 21
17:13
Torna Eb: Tálas és Rácz került Berki és Hidvégi mellé (Sport365)
A lólengésben olimpiai bajnok Berki Krisztián, valamint Hidvégi Vid mellett Tálas Bence és Rácz Attila alkotja az április 17-én kezdődő moszkvai torna Európa-bajnokságra utazó magyar válogatottat.
márc. 21
17:14
Mit tanultunk március 15-én? (Portfolio)
Jómagam azok közé tartozom, akik a közszféra működése kapcsán általában nem pusztán elégedetlenségüket fejezik ki, hanem lehetőség szerint építő jellegű javaslatokat tesznek. Ennek szellemében...
márc. 21
17:15
Súlyos vádak: rezgő golyókkal manipulálták a BL-sorsolást? - videó! (Sport365)
Súlyos vádak láttak napvilágot a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek múlt heti sorsolása kapcsán. Egy, a török televízióban sugárzott műsor azt állítja, rezgő labdákkal manipulálták a sorsolás menetét Nyonban.
márc. 21
17:16
Veszélyben az alkotmányos szabály? - Lépni fog a kormány (Portfolio)
Az államadósság idei féléves felülvizsgálatát követően dől el, hogy szükség van-e pótlólagos intézkedésekre a költségvetésben az adósságráta csökkentése érdekében - derült ki a Nemzetgazdasági...
márc. 21
17:21
Mélyen a spekulatív sávba minősítette le a Moody's Egyiptomot (Privátbankár)
Mélyen a spekulatív sávba minősítette vissza Egyiptom adóskockázati besorolását csütörtökön a Moody's Investors Service, arra a megítélésére hivatkozva, hogy folyamatosan romlik az egyiptomi gazdaság és a közfinanszírozás állapota.
márc. 21
17:21
Mindent megtettem - Hatos Gábor (Agroinform)
Hatos Gábor ezüstérmet szerzett a szabadfogásúak 74 kg-os kategóriájában a Tbilisziben zajló birkózó Európa-bajnokságon.
márc. 21
17:23
Négy nap után újra edzőt váltott az Atomerőmű (Agroinform)
Mindössze négy napig volt a férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Atomerőmű SE vezetőedzője Schmidt Béla.
márc. 21
17:30
Játszani akar a vébén a zaklatással vádolt Hetényi (Blikk)
Budapest - A magyar jégkorong-válogatott kapusa szeretne ott lenni az áprilisi, budapesti divízió I-es világbajnokságon, és Rich Chernomaz (49) szövetségi kapitány számítana is rá. Ám a hokisnak előbb számot kell adnia arról, hogy mi történt néhány napja az Egyesült Államokban.
márc. 21
17:30
A tavalyihoz hasonló forgalomra számít a BKK a hajójáratokon (Infostart)
A tavaly nyárihoz hasonló, nagy érdeklődésre számít dunai hajójáratain a Budapesti Közlekedési Központ.
márc. 21
17:30
Mérföldkőhöz érkezett a YouTube (Portfolio)
A Google ma bejelentette, hogy a vidómegosztó oldala mérföldkőhöz érkezett. A YouTube elérte az 1 milliárd látogatót havi szinten. Ezzel a világ második legnagyobb keresőoldalává vált, az élen a...
márc. 21
17:33
Így mentenék meg a lengyel nemzeti légitársaságot (ProfitLine)
Benyújtotta szanálási tervét a pénzügyi nehézségekkel küszködő LOT lengyel nemzeti légitársaság a kincstárügyi minisztériumnak. A vállalat talpra állítását célzó tervekben egyebek mellett további leépítés, járatmegszüntetés, gépvisszamondás szerepel.
márc. 21
17:35
Profitáljon a közműszektor szárnyalásából (ProfitLine)
Meredeken emelkedő trendcsatornában kúszik felfelé a Dow Jones US Utilities ETF árfolyama. A 93,8 dolláros ellenállás áttörését átmeneti megnyugvás követte, de hamarosan ismét emelkedésbe kapcsolt a kurzus és jelenleg is töretlenül megy felfelé - olvasható az Erste elemzésében.
márc. 21
17:39
Sok az élelmiszerbotrány Romániában, de a pulykahús rendben van (Privátbankár)
Romániában aflatoxin-szennyezés miatt 193 tonna tejet és 104 tonna tejterméket semmisítettek meg.
márc. 21
17:41
Lázas agyalás a ciprusi mentőcsomagról Brüsszelben (Privátbankár)
Az euróövezeti pénzügyminiszterek este egyeztetnek a ciprusi helyzetről - közölte a csoport elnöke.
márc. 21
17:42
Hetényi már a héten hazatérhet Amerikából (Sport365)
Már a héten hazatérhet Magyarországra Hetényi Zoltán, a magyar jégkorong-válogatott kapusa, akit vasárnap szexuális zaklatás és rendbontás vádjával őrizetbe vettek az Egyesült Államokban.
márc. 21
17:43
7 tipp, hogy ne verjék át hamis álláshirdetésekkel (Privátbankár)
Regisztrációs díj, irreális bér, hangzatos külföldi munka, vállalati e-mailcím helyett Gmail, vagy Hotmail. Ez csak néhány példa a hamis álláshirdetések özönéből, melyek az egyre növekvő számú tartósan munkanélküliek kétségbeesésére alapoznak. Mik a gyanús jelek? Milyen praktikákkal vértezzük fel magunkat?

Keresés