2013. március 21. csütörtök

márc. 21
16:05
Bukarestben játszik a Valcea a Győr ellen a BL-elődöntőben (Sport365)
Mégis Bukarestben rendezik meg a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének első, romániai mérkőzését, amelyen az Oltchim Ramnicu Valcea fogadja a Győri Audi ETO KC-t - közölte csütörtökön a román klub.
márc. 21
16:07
Kosárlabda: négy nap után megint edzőt váltott az Atomerőmű (Sport365)
Mindössze négy napig volt a férfi kosárlabda NB I-ben szereplő Atomerőmű SE vezetőedzője Schmidt Béla, a szakembert ugyanis csütörtökön Czigler László váltotta a négyszeres bajnok és kupagyőztes paksi klubnál.
márc. 21
16:09
Ennyit zsebelt be a csekkadóból az állam (Privátbankár)
A februári államháztartási adatokban nincs semmi meglepő, de a részletes adatokból jól látszik, hogy csorog a pénz az unortodox adókból a büdzsébe.
márc. 21
16:09
Rosszul teljesített a kata és a kiva (Adózóna)
A kivaból és a kataból - a két új vállalati adóból – az első hónapban 2,2 milliárd forint folyt be.
márc. 21
16:09
Válogatott: Piturcát csak a három pont érdekli (Sport365)
A három pont megszerzésén kívül semmivel sem kíván foglalkozni a magyarok elleni pénteki világbajnoki selejtezőn Victor Piturca, a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
márc. 21
16:18
Esőért imádkoznak Räikkönenék (Blikk)
Szepang - A meteorológiai előrejelzések szerint esős lesz az idei második világbajnoki futam – csütörtökön is volt csapadék, mintha dézsából öntötték volna... –, a nehezebb körülmények pedig kiegyenlíthetik az erőviszonyokat, méginkább előtérbe kerül a vezetői tudás.
márc. 21
16:18
Wéber Attila: Ledőlt a Bajnai Gordon köré épített mítosz (Infostart)
Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölti szerepeltetése megnehezíti az összefogást az MSZP-vel - mondta az InfoRádióban Wéber Attila szociológus. A szakember Aréna című műsorunkban beszélt az Együtt 2014 vezetőjének politikai mozgásteréről és arról, milyen esélyei vannak az LMP-ből kivált platformnak.
márc. 21
16:18
Volt magyar busz, van magyar busz, lesz magyar busz (Portfolio)
Tizenkilenc kiállító részvételével Busexpo néven szakkiállítást és szintén a NiT Hungary szervezésében a XIX. Országos Személyszállítási Szakmai Konferenciát tartották Zsámbékon. A szakkiállításon a...
márc. 21
16:18
Raiffeisennél is van Széchenyi Kártya (Pénzcentrum)
A Raiffeisen Bank is csatlakozott a Széchenyi Kártya Programhoz - mondta Dercsényi György, a bank kis- és középvállalati üzletágvezetője csütörtökön Budapesten, a KAVOSZ-szal közösen tartott sajtótájékoztatóján....
márc. 21
16:18
Hetényi-ügy: már a héten hazatérhet a magyar sportoló (ATV)
Már a héten hazatérhet Magyarországra Hetényi Zoltán, a magyar jégkorong-válogatott kapusa, akit vasárnap szexuális zaklatás és rendbontás vádjával őrizetbe vettek az Egyesült Államokban.
márc. 21
16:18
Száguldó bástya – BMW 7 High Security (Auto Pult)
A BMW 7-es sorozatának legbiztonságosabb, ’High Security’ változata ugyanis nem csupán a bajor márka, hanem egyenesen a szériaautók kínálatának legvédelmezőbb típusa. A Genfi autószalonon a bajorok hazai importőrének közreműködésének köszönhetően egy exkluzív beszélgetéshez volt szerencsénk: Wilfredo Rohwedder Úr, vagyis a BMW Security (páncélozott) modelljeiért felelős termékmenedzsere mesélt…
márc. 21
16:20
A jó makrodatok sem vidítják fel Amerikát (Portfolio)
Az európai kereskedést ma a közzétett német és francia beszerzési menedzser indexek márciusi értéke tartotta mozgásban, mivel mindkét országban a gazdaság lassulását mutatták az indexek, így ez nem...
márc. 21
16:20
Az éves előirányzat 40 százalékán a hiány (ATV)
Az államháztartás központi alrendszerének hiánya februárban 337 milliárd forint volt, az első két hónapban a deficit 339,5 milliárd forintot tett ki, ami az éves előirányzat 40,3 százaléka - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) csütörtökön a kormany.hu internetes oldalon a részletes pénzforgalmi összesítés ismertetésekor.
márc. 21
16:27
Bonbonetti: nem vagyunk offshore cég, csak Cipruson vagyunk bejegyezve (Privátbankár)
A Bonbonetti Choco Kft. tulajdonosa nem offshore cég, hanem egy Cipruson bejegyzett, a helyi törvények szerint adózó társaság, így 10 százalékos nyereségadóval hasonlóan adózik, mint az 500 millió forint alatti nettó profittal rendelkező magyar társaságok.
márc. 21
16:27
A Népligetbe várja idén az önkéntes takarítókat a Főkert (HR Portál)
A Népligetbe várja idén tavaszváró nagytakarításra az önkénteseket a Főkert Nonprofit Zrt. a tavaly indított Tedd meg MAgadért! lakossági program keretében szombaton 10 órától.
márc. 21
16:27
Kapcsolt vállalkozások kölcsönszerződéseit vizsgálja a NAV (ProfitLine)
Kiemelten vizsgálja a kapcsolt vállalkozások finanszírozási megállapodásait az idei transzferár-ellenőrzések során a NAV, hívja fel a figyelmet a MAZARS. A vezető nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó vállalat szerint azok a – különösen külföldi kapcsolt vállalkozással rendelkező – cégek számíthatnak szigorú ellenőrzésre, amelyek gazdálkodásával kapcsolatban felmerül, hogy kölcsönszerződésnek…
márc. 21
16:27
Hetényi a héten már hazatérhet (Agroinform)
Már a héten hazatérhet a hokikapus, akit vasárnap szexuális zaklatás és rendbontás vádjával őrizetbe vettek az Egyesült Államokban.
márc. 21
16:29
A gyenge forint ellenére is folytatódhat a kamatcsökkentés (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) új elnöke vezetésével megtartott első kamatdöntő ülésen, kedden a jegybank monetáris tanácsa várhatóan újabb 25 bázisponttal, történelmi mélypontot jelentő 5,0 százalékra csökkenti a jegybanki alapkamatot - vélik a Reuters hírügynökség által megkérdezett elemzők.
márc. 21
16:29
Magyar segítséggel fejlődhet a marokkói kajak-kenu (Agroinform)
Háromoldalú együttműködési megállapodást írt alá a Nemzeti Sportközpontok vezetője, valamint a magyar és a marokkói kajak-kenu szövetség képviselője.
márc. 21
16:36
Húsvétra sonkát! De milyet? (Blikk)
A hagyományos módon készített magyar füstölt sonka kiállja a versenyt a világ bármely hírneves sonkájával, legyen az akár serrano vagy pármai – állítja Dr. Mészáros Zsolt, a Hartai Húsfeldolgozó vezetője. – Bőven van rá tapasztalat: ahol együtt kerülnek az asztalra, ott bizony a leggyakrabban a magyar fogy el elsőként, annak van a legnagyobb keletje.
márc. 21
16:36
A Külügyminisztérium bekérette a román nagykövetet (Infostart)
Győri Enikő külügyi államtitkár csütörtökön sürgősséggel hivatalába kérette Alexandru Victor Micula budapesti román nagykövetet, azt követően, hogy Románia miniszterelnöke, Victor Ponta egy interjújában azt mondta, csak Magyarország miatt van szükség az erősebb uniós számonkérési mechanizmusra.
márc. 21
16:36
A jó makroadatok sem vidítják fel Amerikát (Portfolio)
Az európai kereskedést ma a közzétett német és francia beszerzési menedzser indexek márciusi értéke tartotta mozgásban, mivel mindkét országban a gazdaság lassulását mutatták az indexek, így ez nem...
márc. 21
16:36
Sokkolta Orbánékat Ponta nyilatkozata - behívták a nagykövetet (ATV)
Győri Enikő külügyi államtitkár csütörtökön sürgősséggel hivatalába kérette Alexandru Victor Micula budapesti román nagykövetet, azt követően, hogy Románia miniszterelnöke, Victor Ponta egy interjújában azt mondta, csak Magyarország miatt van szükség az erősebb uniós számonkérési mechanizmusra.
márc. 21
16:36
Puskás Suzuki Kupa: először szerepel a tornán Európán kívüli csapat (Sport365)
Húsvétkor ötödik alkalommal rendezik meg Felcsúton és Székesfehérváron a Puskás Suzuki Kupa utánpótlás labdarúgótornát, amelyen idén először Európán kívüli klub is részt vesz.
márc. 21
16:38
Minden településen helyreállították az áramszolgáltatást (Infostart)
Csütörtökre minden magyarországi településen maradéktalanul sikerült helyreállítani az áramszolgáltatást - közölte Giró-Szász András kormányszóvivő a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón.
márc. 21
16:38
Azonnali pénzbüntetést vetne ki Brüsszel három tagállamra (Portfolio)
Három ország - Románia, Lengyelország és Ciprus - esetében az Európai Bírósághoz fordul az Európai Bizottság annak érdekében, hogy a bírói testület szabjon ki rájuk pénzbüntetést az uniós jog...
márc. 21
16:38
Birkózó Eb: Hatos Gábor ezüstérmes! (Sport365)
Hatos Gábor ezüstérmet szerzett a szabadfogásúak 74 kg-os kategóriájában a Tbilisziben zajló birkózó Európa-bajnokságon.
márc. 21
16:40
Gyulai emlékverseny: cél a Gyémánt Liga (Sport365)
Két éven belül a Gyémánt Liga egyik állomása lehet az idén harmadik alkalommal sorra kerülő Gyulai István Memorial - Atlétikai Magyar Nagydíj.
márc. 21
16:45
Itt a vége: ultimátumot kapott Ciprus - elszállt a Lufthansa (Privátbankár)
Ultimátumot kapott Ciprus az Uniótól - már a B-tervről sem szavaz a ciprusi parlament, elfogyott a szigeten a benzin - az államháztartási deficit az első két hónapban meghaladta az éves előirányzat 40 százalékát - véget ért a Lufthansa sztrájk, de még nagy a zűrzavar a német légi közlekedésben - Nézze meg itt >>
márc. 21
16:45
A brutális belépő elszenvedője nevetségesnek tartja az FA döntését (Agroinform)
Callum McManaman nyújtott lábbal beleszállt a Newcastle játékosába. Az FA nem indított eljárást a csatár ellen.
márc. 21
16:47
100 millió euró érkezik Európából a diákhiteleseknek (Privátbankár)
Az Európai Beruházási Bank 100 millió eurót kölcsönöz a Diákhitel Központnak, hogy azt a magyarországi felsőoktatási intézményekben tanuló diákoknak folyósítandó kölcsönökre fordítsa.
márc. 21
16:47
Még egyszer nem történhet meg a León ellen, ami egy éve - Gulyás Péter (Agroinform)
Az MKB Veszprém háromgólos előnyből várja a BL-nyolcaddöntő hazai visszavágóját, így mindenképp tovább akar jutni.
márc. 21
16:49
Az olimpiai harmadik Hatos ezúttal ezüstérmet nyert (Agroinform)
Hatos Gábor ezüstérmet szerzett a szabadfogásúak 74 kg-os kategóriájában a Tbilisziben zajló birkózó Európa-bajnokságon.
márc. 21
16:54
Rendezvényszervezésre hív az AKK (Kreatív Online)
Az állampapírok kibocsátásához kapcsolódóan.
márc. 21
16:54
UNICEF: Állítsuk meg a gyermekhalálozást! (Gondola)
Naponta mintegy kétezer, öt évesnél fiatalabb gyermek hal meg a szennyezett víz okozta hasmenéses megbetegedésekben világszerte.
márc. 21
16:54
Megvan, mennyi tranzakciós illetéket fizettünk be az államnak (4.) (Portfolio)
Februárban 337 milliárd forinttal költött többet bevételeinél az államháztartás központi (önkormányzatok nélküli) alrendszere - erősítette meg az előzetes költségvetési adatokat a Nemzetgazdasági...
márc. 21
17:00
Megállapodást kötött a dohány kiskereskedők egyesülete és a BAT (HR Portál)
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Dohány Kiskereskedők Egyesülete (MDKE) és a BAT Pécsi Dohánygyár Kft.
márc. 21
17:00
Elégedetlen a bankbetéttel? (ProfitLine)
Rendelkezik befektetéssel, de tanácsadója, brókere drágán dolgozik? Esetleg kipróbálná, milyen érzés lehet a részvénypiacon kereskedni? Itt az idő hogy váltson!
márc. 21
17:02
A Tarom légitársaság 10 százalékkal csökkenti dolgozóinak számát (HR Portál)
A román Tarom légitársaság 10 százalékkal csökkenti az idén dolgozóinak számát, ennek kapcsán önkéntes távozási programot indított el - közölte csütörtökön a vállalat.
márc. 21
17:02
Az EIB 100 millió eurós hitelt folyósít a Diákhitel Központnak (ProfitLine)
Az Európai Beruházási Bank (EIB) 100 millió eurós kölcsönt nyújt a Diákhitel Központnak a magyarországi felsőoktatási intézményekben tanuló diákoknak folyósítandó kölcsönök finanszírozására - közölte a két szervezet csütörtökön.
márc. 21
17:03
Nem hagyják veszni, így állítják talpra a lengyel Malévot (Privátbankár)
Benyújtotta szanálási tervét a pénzügyi nehézségekkel küszködő LOT lengyel nemzeti légitársaság a szakminisztériumnak. A vállalat talpra állítását célzó tervekben van leépítés, járatmegszüntetés és gépvisszamondás is.
márc. 21
17:03
Fair Play-díjat kapott a Ferencváros (Agroinform)
A Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play-díjjal jutalmazta a Ferencvárosi Torna Club kirekesztés ellen indított kampányát.
márc. 21
17:04
A Raiffeisen Bank is csatlakozott a Széchenyi Kártya Programhoz (HR Portál)
A Raiffeisen Bank is csatlakozott a Széchenyi Kártya Programhoz - mondta Dercsényi György, a bank kis- és középvállalati üzletágvezetője csütörtökön Budapesten, a KAVOSZ-szal közösen tartott sajtótájékoztatóján.
márc. 21
17:06
Sztrájk lesz a BBC-nél a leépítések miatt (HR Portál)
Sztrájk lesz a jövő héten a BBC-nél a tervezett elbocsátások miatt.
márc. 21
17:09
Magyar segítség a marokkói kajak-kenu fejlesztésében (Sport365)
Háromoldalú együttműködési megállapodást írt alá a Magyar és a Marokkói Kajak-Kenu Szövetség, valamint a Nemzeti Sportközpontok vezetősége, elsősorban az észak-afrikai ország sportágfejlesztését tűzve ki célként.
márc. 21
17:11
Videó: dalban éltette a győztes gólt rúgó Gerrardot a kommentátor (Sport365)
Meglehetősen egyedi módon kommentálta Steven Gerrard Tottenham elleni győztes gólját a FOX Sports argentin kommentátora. A riporter egy dallal éltette a vörösök legendáját.
márc. 21
17:12
Ronaldo tortából kapott Aranylabdát (Blikk)
Lisszabon - A portugál válogatott tagja 2008 óta hiába vár az Aranylabdára – öt éve őt választották meg az első számú Európában szereplő futballistának –, hiszen sorozatban négyszer az argentin Lionel Messi (25) lett a legjobb.
márc. 21
17:12
Lehetetlen, hogy Matolcsy ne vágjon (Portfolio)
Újabb 25 bázisponttal csökkentheti az irányadó ráta szintjét a monetáris tanács jövő kedden, így történelmi mélypontra süllyed, 5% lehet az alapkamat - vélik a Portfolio.hu által megkérdezett...
márc. 21
17:12
A betétek már nem hozzák lázba a lakosságot (Pénzcentrum)
Történetének legjobb évkezdését produkálta a hazai befektetési alapszektor, februárban 106,1 milliárd forintnyi friss pénzt helyeztek el az alapokban, miközben a kezelt vagyon két hónap alatt közel 250 milliárd forinttal nőtt. A jelentősen csökkenő betéti kamatoknak és a kedvező visszatekintő alaphozamoknak köszönhetően a lakosság egyre nagyobb pénzeket helyez el az alapokban, a leginkább keresett…
márc. 21
17:12
Obama: Izrael biztonsága személyes kérdés számomra (ATV)
A Jeruzsálemi Kongresszusi Központban tartott beszédet Barack Obama amerikai elnök, aki hangsúlyozta az Egyesült Államok és Izrael közötti szoros kapcsolatot, és méltatta a zsidó állam sikertörténetét, utalva az izraeli demokráciára és sajtószabadságra. Az amerikai elnök szerint jelenleg a biztonság, béke és prosperitás a legfontosabb jelszavak, a Hezbollah szerinte terrorszervezet, Iránra pedig…

Keresés