Több mint tízmillióért ad tanácsot Herman István fideszes képviselő fia, ifjabb Herman István, a Hende Csaba vezette Honvédelmi Minisztériumnak - olvasható az MSZP közleményében.
A vezető nyugat-európai indexek egységesen emelkedtek a nyitást követően. A kereskedés első óráiban azonban a nyitáskor tapasztalható erősödés alábbhagyott, és több index is a tegnapi záróára alá...
A Szegedi Tudományegyetem meghívását 2012-ben kilenc, Nobel-díjjal kitüntetett kutató fogadta el. Közülük ketten most visszatérnek: Bert Sakmann és Aaron Ciechanover előadást tart az Országos Tudományos Diákköri Konferencia döntőjén, és a tervek szerint több középiskolába is ellátogatnak.
Ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani, mi várható a monetáris tanács mai ülésén. A tagság több részre szakadt, a kommunikáció akadozik. Ahogy az a Portfolio.hu múlt heti piaci felméréséből is...
A devizahitelesek sok esetben megalázónak érzik, hogy beköltözzenek az ócsai lakóparkba - mondta Barabás Gyula az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Széchenyi Hitelszövetség elnöke szerint egy szeretetszolgálat végezte a családok kiválasztását, és sok esetben figyelembe vették az érintettek „motiváltságát” is.
Mátrai Erőmű jövőjéről kérdezte a Világgazdaság Online az ME Zrt. igazgatósági elnökét, Valaska Józsefet, aki egyebek között az erőmű munkaerőigényét érintő tervezett fejlesztésekről is beszámolt.
Kedvezőbb képet fest a kiskereskedelem januári alakulása, mint amilyet a három hete közölt előzetes adatok tükröztek. Januárban a kiskereskedelmi forgalom volumene 2,6 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól az előzetesen közölt 4,1 százalékos visszaesés helyett - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közölt részletes adataiból.
...ha te is sonkafőzésre adod a fejed. 1. Bár kapható gyárilag gyorsérlelt, nyers, füstölt hús és főtt, füstölt, kötözött sonka is, ezekről lebeszélnénk. Az ünnepre hagyományosan pácolt-füstölt sonka, lapocka az igazi. 2. A legjobb, ha a sonkát főzés előtt egy éjszakára vagy néhány órára hideg vízbe teszed. Így részben kiázik belőle a tartósításhoz használt só. Langyos vízben le is moshatod. 3.…
A tüdőrák sokáig tünetmentes, ezért is muszáj szűrésre járni!” A több mint egy évtizedes munkának és a rendszeres tüdőszűréseknek köszönhetően jelentős mértékben visszaszorult a TBC-s megbetegedések száma olyannyira, hogy mára már nem kötelező mindenki számára a kétirányú mellkas röntgen vizsgálat. Ennek következményeként a tervek szerint, rövidesen megszűnik a területi alapon elrendelt kötelező…
Hatályon kívül helyezte a Magyar Energia Hivatal áramcégekre vonatkozó, rendszerhasználati díjakat megállapító határozatát és új eljárásra kötelezte a hivatalt a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kedden.
A ciprussal kapcsolatos bizonytalanság, valamint az Eurócsoport elnökéken, Jeroen Dijsselbloemnek a nyilatkozatának hatására csökkenéssel zártak az amerikai és az ázsiai indexek. A vezető...
Ingyenes zenei és kulináris élmény várja április 13-án a Hollán Ernő utcai Zeneiskola Dísztemében. A LANNER KVARTETT idei első "ZENÉS VENDÉGSÉGÉT" április 13-án 15:30-kor tartja a Hollán Ernő utcai Zeneiskola Dísztermében, ahol az eddigi zenés vendégséek alkalmával már megszokott ZENEI ÉS KULINÁRIS ÉLVEZETEKben sem lesz hiány. Wagner, Verdi, Ponchielli és Lanner zenéi mellett a La Delizia…
Több intézkedés megtételére is felszólította az Együtt 2014 Facebook-oldalán közzétett kampányhoz kötődő adatvédelmi nyilatkozattal kapcsolatban a Haza és Haladás Egyesületet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH).
A március elején közölt -4,1% helyett -2,6% volt januárban a kiskereskedelmi forgalom csökkenése az előző év azonos időszakához képest a felülvizsgált adatok szerint - derül ki a KSH részletes...
Egy fotóművész csodálatos felvételei, amelyeket jártában-keltében készített Indiában, Burmában és a világ számtalan pontján. Te milyen testhelyzetben olvasol a legszívesebben? Jellemző-e a burmai vagy a japán népre, hogy egyvalaki közülük mit és hogyan olvas? Bevalljuk, az utóbbi kérdésre nem nagyon tudunk válaszolni, pedig fölöttébb egzotikus fotókat találtunk olvasó emberekről, akár Távol-…
A szabadalmi per kapcsán született megegyezés kapcsán az Erste elemzője ma adta ki állásfoglalását, a szakértő pozitívan értékeli a hírt, célárfolyamán azonban nem változtatott, tartja 25 700...
Kelemen Dávid, az MTK fiatal védője még csapata vasárnapi edzésén szenvedett bokasérülést. A hátvéd az mtkhungaria.hu-nak elmondta, csütörtökön dől el, mennyire súlyos a sérülése.
Azonnali hatállyal megszünetette a játékosként világválogatottságig jutó Zsigmond György vezetőedző szerződését az NB I/B-ben szereplő SBS Eger-Eszterházy kézilabdacsapata.
Az OBI három új áruházat nyit még a tavasszal Magyarországon, Budapest környékén, az M0 autóút mellett. Az áruházak a budakalászi, a fóti és soroksári bevásárlóközpontokban nyitnak majd - olvasható az OBI sajtóközleményében.
Hatályon kívül helyezte a Magyar Energia Hivatal (MEH) áramszolgáltatókra vonatkozó rendszerhasználati díjakat megállapító határozatát, és új eljárásra kötelezte a hatóságot a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kedden.
Az MSZP azt kezdeményezi, hogy a rezsicsökkentés mellett más kormányzati intézkedések hatásairól is tájékoztassák az embereket, így a fogyasztói számlákon jelenjen meg az áfaemelés és a különadók bevezetésének hatása is.
Enyhe hangulatjavulás látszott tegnap este óta a nemzetközi pénz- és tõkepiacokon részben azzal összefüggésben, hogy az Eurócsoport elnökének délutáni szavait (a ciprusi válságkezelés...
Mihalisz Szarrisz ciprusi pénzügyminiszter megerősítette: a 100 ezer euró alatti betéteket nem terhelik meg, az ennél nagyobb összeggel rendelkező ügyfelek betéteinek közel 40%-át azonban...
A magyar kormány törvényjavaslatot terjesztett elő az adóügyekben történő nemzetközi információcsere részletes szabályozásáról, mely szerint az országok kérés nélkül küldenének egymásnak információkat a gyanús adózókról - írja a Világgazdaság Online.
Több szempontból is érdekes lesz a mai magyar jegybanki kamatdöntés, hiszen első alkalommal ülésezik a Monetáris Tanács kamatdöntési célból Matolcsy György jegybankelnöksége alatt, ráadásul egy...
Hatályon kívül helyezte a Magyar Energia Hivatal (MEH) áramszolgáltatókra vonatkozó rendszerhasználati díjakat megállapító határozatát, és új eljárásra kötelezte a hatóságot a Fővárosi Közigazgatási...
Hatályon kívül helyezte a Magyar Energia Hivatal (MEH) áramszolgáltatókra vonatkozó rendszerhasználati díjakat megállapító határozatát, és új eljárásra kötelezte a hatóságot a Fővárosi Közigazgatási...
A válság közepén olyan európai politikusok lehetnek fontos pozíciókban, akik egyszerre tájékozatlanok és felelőtlenek. Ha eddig nem aggódtunk volna, most elkezdenénk- írja a Véleményvezér.
Csökkenő lakásárak, nagyobb illetékkedvezmény, bővülő állami támogatások, ugyanakkor bizonytalan jövedelmi- és gazdasági kilátások, az átlagosnál magasabb munkanélküliség. Ezek a körülmények...
A KTE-Phoenix Mecano honlapján olvasható közlemény szerint a kecskeméti csapat egyedi mezben lép majd pályára a Pécs elleni hétvégi bajnokin az Autizmus Világnapja alkalmából.
A ciprusi bankválság egyedi eset, az alkalmazott mentőcsomag pedig nem szolgálhat modellként más bajba kerülő európai országok számára - mondta a Reuters beszámolója szerint Benoit Coeure, az Európai...
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu déli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Bár nem volt kirobbanó vételi érdeklődés a 3 hónapos diszkontkincstárjegy (D130703) mai aukcióján, de így is minden idők legalacsonyabb átlaghozama alakult ki még azt megelőzően, hogy az MNB ma...
Kissé megnyugodtak a kedélyek, így az euró forintárfolyama is a 306-os szint alá merült. Késő délelőtt viszont megugrott a forint - kettőkor kamatdöntés.
Régóta vitázott az Egis az AstraZenecával arról, hogy bevezethetik-e saját generikus gyógyszerüket az amerikai piacra. Egy friss megállapodás szerint 2016-ban zöld utat kap az Egis, amivel fél éves eredményéhez juthat majd hozzá, egyszeri bevétellel. Van potenciál a papírban!