Törvénybe foglalná a Fidesz, hogy július 1-jével tíz százalékkal kell csökkennie a víz- és a szemétszállítási díjaknak. A jogszabály a már január 1-jével elrendelt tízszázalékos gáz-, villany- és távhőár-csökkentési kötelezettséget is rögzítené.
Egész napos csendes emlékezést szerveznek Cipő, azaz Bódi László, a Republic együttes hétfőn elhunyt frontembere és énekese tiszteletére egykori gimnáziumában csütörtökön a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán.
Ma tette közzé 2012-es eredményét a Zara, a Pull & Bear vagy éppen a Berhska márkákat magába tömörítő Inditex vállalatcsoport. Az Inditex jelentésében hiába számolt be az árbevétel és a nettó...
Reggel 8-9 hónapos mélypontról indult a forint a vezetõ devizákkal szemben, majd délelõtt (átmenetileg) tovább gyengült. Elõbb a 307,5-ös technikai szint fordította az erõsödés irányába a forintot, majd Martonyi János külügyminiszter szavai tovább lökték az erősödés irányába. Ez azonban - Varga Mihály keddi szavaihoz hasonlóan - csak átmeneti forinterősödést tudott…
Reggel 8-9 hónapos mélypontról indult a forint a vezetõ devizákkal szemben, majd délelõtt (átmenetileg) tovább gyengült. Elõbb a 307,5-ös technikai szint fordította az er&otilde...
Törvénybe foglalná a Fidesz, hogy július 1-jével tíz százalékkal kell csökkennie a víz- és a szemétszállítási díjaknak. A jogszabály a már január 1-jével elrendelt tízszázalékos gáz-, villany- és...
Tavaly december óta a legmagasabb átlagos hozamszint (2,48%) mellett tudta ma délelőtt értékesíteni a 3 éves államkötvényt az olasz adósságkezelő; így ez, illetve a gyenge vételi érdeklődés is jól...
Hat év várakozás helyett már hónapokon belül kapnak új vesét a magyar kisgyermekek a részleges Eurotransplant csatlakozás, vagyis 2012 januárja óta. Dr. Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika osztályvezetője szerint ez elsősorban a 12 év alatti betegek szervhez jutását segítette nagymértékben.
Bár Európában az emberek egyre egészségesebbek és mind tovább élnek, de nagy az egyenlőtlenség a férfiak és a nők, Kelet és Nyugat, a gazdagok és a szegények között - állapítja meg a Londonban szerdán bemutatott európai egészségügyi jelentésében az Egészségügyi Világszervezet (WHO).
Óriási bravúrra lenne szüksége az Arsenalnak a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján a továbbjutáshoz, mivel kétgólos hátrányt kellene ledolgoznia Európa egyik legjobb formában lévő csapata, a Bayern München otthonában.
Az ukránok 76 százaléka nem hiszi el, hogy Julija Timosenko bebörtönzött volt kormányfőnek köze lett volna Jevheny Scserbany donyecki üzletember és parlamenti képviselő 1996-ban történt meggyilkolásához - derül ki egy szerdán közzétett felmérésből.
Rendeletalkotási joggal ruházhatják fel a képviselők az energiahivatalt az Országgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén, amelyet a Fidesz a kormányzati rezsicsökkentés megvédése érdekében javasolt összehívni.
Az utóbbi hónapokban megszokott 4:3-as szavazati aránnyal szavazta meg a 25 bázispontos kamatcsökkentést februári ülésén a monetáris tanács. Az ülés ma megjelent rövidített jegyzőkönyvéből kiderül,...
Közleményben reagált Darák Péter, a Kúria elnöke Orbán Viktor miniszterelnök hétfői felszólalására, melyben a kormányfő botrányosnak nevezte a Fővárosi Törvényszék elmarasztaló ítéletét, az energiaszolgáltatók által a Magyar Energia Hivatal ármegállapító rendelete miatt indított elsőfokú perben.
Európában ma rossz volt a hangulat, ezért a vezető indexek többsége esett. Az amerikai vezető határidős indexek azonban már felfelé kacsingatnak, ami akár egy pozitív fordulatot is hozhat a nap...
56 év alatt cserélődhet csak le a magyarországi autó-állomány, ha az eladott új kocsik száma évi ötvenezer marad - hangzott el a PricewaterhouseCoopers tájékoztatóján.
Ötvenhat év alatt cserélődhet csak le a magyarországi személyautó-állomány, ha az eladott új autók száma évi ötvenezer marad - mondta a PricewaterhouseCoopers (PwC) Magyarország Kft. adó-tanácsadási menedzsere szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
A Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottságának március 12-ei határozata szerint a PMFC-Matias csapatának két játékosa, Lázár Pál és Horváth Adrián is egy-egy bajnoki mérkőzést kényszerül kihagyni.
Magyarországi pénzintézetek osztrák anyabankjai szerint nem kell kétségbe esni Orbán Viktor miniszterelnök keddi kijelentéseitől, amelyben a magyar bankrendszeren belüli magyar tulajdonhányad növelését nevezte kívánatosnak. Az osztrák bankok szerint kevés konkrétum hangzott el, ráadásul a miniszterelnök már korábban is beszélt erről.
Miközben a KSH által számolt februári éves inflációs mutató a rezsiköltség csökkentés hatására erőteljesen, a januári 3,7 százalékról 2,8 százalékra csökkent, az MNB által számolt inflációs alapmutatók vegyes képet mutatnak - közölte a Magyar Nemzeti Bank szerdán honlapján.
A világ legnagyobb mobilgyártójává nőtte ki magát a dél-koreai technológiai óriás, a Samsung, amit agresszív hirdetési tevékenységének is köszönhet a társaság - írja a The Wall Street Journal. A...
Fideszes politikusokat kérdeztünk a Lendvay utcai székházban a székházfoglalás során ott megjelent védőkről. Névvel senki sem nyilatkozott. A politikusok általában összezártak és a diákok felelősségére helyezték a hangsúlyt.
Az amerikai kiskereskedelmi forgalom a szakértői várakozásoknál nagyobb mértékben nőtt februárban, már a negyedik egymást követő hónapban jegyzetek fel bővülést.
Ismét a monetáris tanács négy külső tagja szavazott a jegybanki alapkamat 25 bázispontos csökkentésére a testület legutóbbi, februári, egyben Simor András elnökségének utolsó kamatdöntő ülésén.
Ha a dolgozók elköteleződésével baj van, az vezetői, vezetési nehézségre utal. Felmérések szerint a munkavállalók elégedettségét növelheti, ha kikérik a véleményüket, bevonják őket a döntésekbe és hosszú távú perspektívát biztosítanak számukra. E téren azonban van még mit tanulniuk az itthoni cégeknek.
Majd két éve létezik a SZÉP-kártya, ami az üdülési csekket váltotta fel, de szolgáltatásait tekintve ma már sokkal több mindenre használható a plasztiklap. Az OTP összegyűjtötte az öt leghasznosabb új felhasználási módot.
Az önkéntes nyugdíjpénztárak átlaghozama 2012-ben éves szinten 13,13 százalékos volt, míg a magánnyugdíjpénztári szektorban a vagyonnal súlyozott nettó átlaghozam 15,64 százalék volt - közölte a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szerdán.
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben Martonyi János külügyminiszter pozsonyi nyilatkozatára, hogy a magyar kormánynak nem érdeke a forint gyengülése.
Az elmúlt héthez képest 21,3 százalékkal kevesebben, 29.600-an fordultak orvoshoz influenzaszerű panaszokkal, mint az azt megelőző héten - közölte az Országos Epidemiológiai Központ.
A tartós befektetési számla és a nyugdíj-előtakarékossági számla esetében is komoly eredményeket hozott a tavalyi év. A nyesz esetében a korábbi évekhez hasonló, míg a tbsz esetében azt meghaladó mértékű állománynövekedés történt – mondta el Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója.
Törvénybe foglalná a Fidesz, hogy július 1-jével tíz százalékkal kell csökkennie a víz- és a szemétszállítási díjaknak. A jogszabály a már január 1-jével elrendelt tízszázalékos gáz-, villany- és...
Csütörtökön indul Budapest és Európa első 4D mozija a Westend City Centerben. Az üzemeltetők jelentős sikerre számítanak, a technológia még inkább a film részesévé teszi a nézőket....
A Nemzeti Együttműködés Rendszere folytat hecckampányt az alkotmányosság ellen, és vannak európai értékek, amelyek alól egy ország sem vonhatja ki magát. mondta Majtényi László az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet elnöke egy Ady idézettel utalt Áder Jánosra: „Eridj János, gyürkőzz János”.