2013. március 13. szerda

márc. 13
13:00
Óriásit esett a Commerzbank a tőkeemelési hírre (Portfolio)
2011 novembere óta a legnagyobb esést szenvedte el a Commerzbank részvényárfolyama, miután a társaság bejelentette: 2,5 milliárd euró értékben új részvényeket bocsát ki. A német bank árfolyama...
márc. 13
13:00
Nem kezdenek sztrájkolni hétfőn a pedagógusok (ATV)
Felfüggeszti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a gördülő sztrájk hétfői kezdését – jelentette be Mendrey László, a szakszervezet elnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
márc. 13
13:02
Alku után költségvetés a XV. kerületben (Alternatív Energia)
Noha úgy tűnt, hogy a Fidesz belső vitái miatt nem lesz a törvényi határidőre költségvetése a főváros XV. kerületének, végül keddi, rendkívüli ülésén elfogadta a képviselő-testület az idei büdzsét. Ez volt a harmadik próbálkozás, miután kétszer már sikertelen volt a javaslat elfogadása.
márc. 13
13:02
Erre várt a piac? Ugrik a forint Martonyi szavaira (Portfolio)
Reggel 8-9 hónapos mélypontról indult a forint a vezetõ devizákkal szemben, majd délelõtt (átmenetileg) tovább gyengült. Elõbb a 307,5-ös technikai szint fordította az er&otilde...
márc. 13
13:03
Diákok, figyelem! Fontos határidő közeleg (Privátbankár)
Még hat napig, március 18-ig adhatja le Diákhitel igénylését az, aki április 15-ig kézhez akarja kapni az első részletet.
márc. 13
13:04
MSZP: Ki gyűlölködik? (Alternatív Energia)
A Fidesz hónapok óta hazug propagandával próbálja meggyőzni az embereket, hogy az MSZP gyűlöletkampányt folytat. Konkrétumokat sosem sikerült felmutatniuk, csak fröcsögnek reggel, délben, meg este. Lassan mindenki belátja, hogy a Fidesz kampánya nemcsak hazug, de gyermeteg és primitív is - olvasható az MSZP közleményében.
márc. 13
13:09
Csúsznak a döntő lesikló számai (Agroinform)
A nagy köd miatt csúsznak a svájci Lenzerheidében az alpesi sí Világkupa-sorozat döntőjének lesikló számai.
márc. 13
13:18
Főszerkesztőt váltott a Totalcar (Kreatív Online)
Winkler Róbert másik feladatkört kapott.
márc. 13
13:18
Pápaválasztás - Olasz lapok találgatásai (Kripto Akadémia)
"Az első füst fekete volt, a játszma még nyitott" - írta szerdán az Il Messaggero című római napilap; a bíborosok az első eredménytelen szavazáson még nem fedték fel kártyáikat, az igazi pápaválasztás ezekben az órákban folyik.
márc. 13
13:18
Óriásit esett a Commerzbank a tőkeemelési hírre (2.) (Portfolio)
2011 novembere óta a legnagyobb esést szenvedte el a Commerzbank részvényárfolyama, miután a társaság bejelentette: 2,5 milliárd euró értékben új részvényeket bocsát ki. A német bank árfolyama...
márc. 13
13:18
Kálmán: az AB még megteheti, hogy vizsgálja az alkotmánymódosításokat (ATV)
Az Alkotmánybíróság most még megteheti, hogy változtat a korábbi gyakorlatán és vizsgálja az alkotmánymódosításokat – vélekedett Kálmán László az ATV Start című műsorában. A nyelvész szerint azonban a negyedik alaptörvény-módosítás hatályba lépésével a testületnek soha többé nem lesz lehetősége vizsgálni az Alaptörvénybe írt módosításokat.
márc. 13
13:20
A BUX a régió sereghajtója - Az OTP már szépített (Portfolio)
Egész nap rossz a hangulat a nemzetközi piacokon, az európai indexek többsége vesztett értékéből ma délelőtt. A pesti parketten és a régió többi piacán is érezhető a rosszkedv, hiszen az összes...
márc. 13
13:20
Rezsicsökkentés: rendeletalkotási jogot kaphat az energiahivatal (ATV)
Rendeletalkotási joggal ruházhatják fel a képviselők az energiahivatalt az Országgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén, amelyet a Fidesz a kormányzati rezsicsökkentés megvédése érdekében javasolt összehívni.
márc. 13
13:21
Szépen elszállt a krumpli ára (Privátbankár)
Januárban a mezőgazdasági termelői árak 18,1 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
márc. 13
13:22
Miért állt meg a forint hanyatlása? (Portfolio)
Szinte egyhuzamban 15 forintot gyengült a hazai deviza az euróval szemben. A technikai elemzés eszköztárának segítségével megvizsgálva a grafikont, kisebb pihenőt tarthat a tempósan gyengülő forint. ...
márc. 13
13:22
Újabb, kőkemény bírálatot kaptak Orbánék az unióból (ATV)
36 ország 85 szakszervezetét tömörítő szövetség adott ki közleményt, melyben elítélik a hétfői módosításokat.
márc. 13
13:27
Forma-1: Alonso már nagyban teker Ausztráliában - fotó! (Sport365)
Fernando Alonso, a Ferrari pilótája biciklizéssel hangol a péntek hajnalban a szabadedzésekkel kezdődő, első 2013-as versenyhétvégére, az Ausztrál Nagydíjra!
márc. 13
13:27
Ásnak, kábelt fektetnek, építenek Egerben (Agroinform)
Az egri Szentmarjay-stadion világításának kialakítása érdekében újabb munkálatok kezdődtek.
márc. 13
13:29
Kézilabda: a bajnoki döntőre visszatérne a Fradi nehézbombázója (Sport365)
Tavaly novemberben műtötték meg az FTC női kézilabdacsapata kucsjátékosának, Zácsik Szandra vállát, aki a közelgő visszatérés mellett a tavaszi mérkőzésekről is beszélt a fradi.hu-n.
márc. 13
13:36
Martonyi: Nem örülünk annak, hogy gyengélkedik a forint (Infostart)
Erősödött szerda délután a forint az euróval szemben, miután Martonyi János külügyminiszter egy pozsonyi sajtótájékoztatón világossá tette, hogy a kormánynak nem érdeke a forint gyengülése.
márc. 13
13:36
Verhofstadt: Barroso vesse fel az EU-csúcson a magyarországi helyzetet (Infostart)
Guy Verhofstadt, az Európai Parlament (EP) liberális frakciójának belga vezetője szerdán felszólította José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét, hogy a küszöbön álló EU-csúcstalálkozón vesse fel a magyar alkotmánymódosítás ügyét, és az uniós alapértékek sérelme esetére kidolgozott eljárásrend jegyében kezdeményezzen vitát a kérdésről.
márc. 13
13:36
Beomlott a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ teteje (Blikk)
márc. 13
13:36
Uniós fellépést követel Magyarország ellen a német sajtó (Kripto Akadémia)
Részletesen foglalkozott a német sajtó a magyarországi eseményekkel. A lapok egyöntetűen uniós fellépést követeltek a magyar kormánnyal szemben az alkotmánymódosítás miatt. Ám - mint a Süddeutsche Zeitung megjegyezte, valószínűtlen, hogy elvennék Magyarország szavazati jogát az EU-ban.
márc. 13
13:36
Holnaptól szuperhatósággá válhat az Energia Hivatal (Portfolio)
Rendeletalkotási joggal ruházhatják fel a képviselők az energiahivatalt az Országgyűlés csütörtöki rendkívüli ülésén, amelyet a Fidesz a kormányzati rezsicsökkentés megvédése érdekében javasolt...
márc. 13
13:38
Pápaválasztás: újra fekete füst szállt fel (Kripto Akadémia)
Másodszorra is fekete füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből, így továbbra sem választották meg a Bíborosi Kollégium tagjai az új katolikus egyházfőt. Már három szavazási fordulón vannak túl: tegnap egyszer, ma délelőtt pedig kétszer voksoltak. Délután újabb két szavazást rendeznek. Ha már az első körben megválasztják az új pápát, fél 6 körül szállhat fel a fehér füst. Ha a második voksolás…
márc. 13
13:38
Még 56 év kell (Portfolio)
Ötvenhat év alatt cserélődik le a magyarországi személyautó-állomány, ha az eladott új autók száma évi ötvenezer marad - mondta a PricewaterhouseCoopers (PwC) Magyarország Kft. adó-tanácsadási...
márc. 13
13:39
Államosítják a külföldi bankok egy részét? (Privátbankár)
A Bloomberg szerint Orbán Viktor a külföldi bankok államosítására készül - az euró árfolyama átlépte a 307 forintot - 56 évre lesz szükség ha újra akarjuk lecserélni a teljes hazai autó állományt - Nézze meg itt >>
márc. 13
13:40
Megugrott a kiskereskedelmi forgalom az USA-ban (Portfolio)
Februárban a várt 0,7 százalék helyett 1,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene az Egyesült Államokban - jelentette a kereskedelmi minisztérium. Nagyobb forgalmat bonyolítottak az...
márc. 13
13:41
Mégis lesz tanítás hétfőn, felfüggeszti a sztrájkot a PDSZ (Privátbankár)
Felfüggeszti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a gördülő sztrájk hétfői kezdését. Az elégséges szolgáltatás miatt munkaügyi bírósághoz fordulnak az érdekvédők.
márc. 13
13:42
Végleg szakított a sztárpár (Blikk)
Felbontotta eljegyzését Miley Cyrus és Liam Hemsworth, barátaik szerint a pár most végleg szakított egymással.
márc. 13
13:42
Ágyékon vágta barátját a Backstreet Boys sztárja - videó (Blikk)
A híres, kilencvenes évek végén kedvelt fiúbanda, a Backstreet Boys két egykori tagja bemutatta: azóta sem nőttek fel egészen. Baseball ütővel verték egymást és videóra is vették.
márc. 13
13:44
Ágyékon vágta barátját a Backstreet Boys sztárja - videó (Blikk)
A híres, kilencvenes évek végén kedvelt fiúbanda, a Backstreet Boys két egykori tagja bemutatta: azóta sem nőttek fel egészen. Baseball ütővel verték egymást és videóra is vették.
márc. 13
13:45
Iker Casillas már véd az edzéseken (Agroinform)
A Real Madrid csapatkapitánya a legfrissebb fotók alapján újra tud védeni, vagyis hamarosan visszatérhet a kapuba.
márc. 13
13:47
Piqué kisfia Barca-mezben szurkolt - fotó (Agroinform)
A kicsi édesanyjával, a popsztár Shakirával a Camp Nouban szurkolt a Milan elleni bajnokok Ligája-nyolcaddöntőn.
márc. 13
13:54
Szijjártó: a magyar cégeknek kitörési lehetőség bekapacsolódni a kuvaiti fejlesztésekbe (Infostart)
A magyar kutatás-fejlesztési, innovációs cégek számára komoly kitörési lehetőséget jelent bekapcsolódni az Öböl-menti országokban, köztük Kuvaitban a nemzeti fejlesztési tervek megvalósításába - hangsúlyozta Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára szerdán az első Magyar-Kuvaiti KFI Workshop megnyitóján, Budapesten.
márc. 13
13:54
Erdő Péter: A bűnös megtérhet, és az igaz ember is elromolhat! (Gondola)
Erdő Péter: A Szentírás nem azt tanítja, hogy aki egyszer rossz volt, az mindvégig rossz marad…
márc. 13
13:54
Verhofstadt: Barroso vesse fel az EU-csúcson a magyarországi helyzetet (Kripto Akadémia)
Guy Verhofstadt, az Európai Parlament (EP) liberális frakciójának belga vezetője szerdán felszólította José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét, hogy a küszöbön álló EU-csúcstalálkozón vesse fel a magyar alkotmánymódosítás ügyét, és az uniós alapértékek sérelme esetére kidolgozott eljárásrend jegyében kezdeményezzen vitát a kérdésről.
márc. 13
13:54
Nem kezdi el a PDSZ hétfőn a gördülő sztrájkot (Alternatív Energia)
Felfüggeszti a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a gördülő sztrájk hétfői kezdését - jelentette be Mendrey László, a szakszervezet elnöke.
márc. 13
13:54
Több száz gyógyszer ára csökken áprilistól (ATV)
Áprilistól átlagosan 14 százalékkal csökken több mint 700 gyógyszer ára. Asztma és depresszió elleni gyógyszer is van közöttük.
márc. 13
13:56
Ombudsman: a rendőrség megfelelően biztosította a legutóbbi tüntetéseket (Alternatív Energia)
Az ombudsman szerint az elmúlt napokban a rendőrség valamennyi esetben a gyülekezési jogot tiszteletben tartva biztosította a tüntetéseket.
márc. 13
13:56
Ángyán: még nem dőlt el, hogy maradok-e a Fidesz frakcióban (ATV)
A fideszes országgyűlési képviselő, volt vidékfejlesztési államtitkár megszavazta a negyedik alaptörvény-módosítást, azonban most sem tartja kizártnak, hogy átül a függetlenekhez. Az is kiderült: Ángyán nem volt tisztában a Házszabály egy fontos pontjával.
márc. 13
13:57
14 ezer forint felett egy átlag szállodai szoba ára (Privátbankár)
Januárban 9,8 százalékkal több külföldi vendég 8,3 százalékkal több vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken Magyarországon.
márc. 13
13:58
Netanjahu ultimátumot adott Jair Lapidnak (ATV)
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök ultimátumot adott szerda délben Jair Lapidnak, a Jes Atíd (Van jövő) párt vezetőjének: ha nem mond le az oktatási tárcáról, akkor pártja helyett az ultraortodox vallási pártokkal szövetkezik a kormányzás érdekében - jelentette a közszolgálati rádió a jobbközép Likud párt vezetőire hivatkozva.
márc. 13
13:59
Zártkerti dolgozat: kérjen agronómust az államtól! (Privátbankár)
Szakembereket képeznek ki, akik a kiskertekben segítenek megtermelni a zöldséget, gyümölcsöt. A háztáji agronómusok hálózata már jövőre segíthetné szaktudásával az otthoni termelés.
márc. 13
14:00
Horror! Elnyelte a föld a golfozót! - videó (Blikk)
Illinois - Hatalmas föld alatti üregbe, egy víznyelőbe pottyant egy golfozó. A felülről ártalmatlan, apró üregnek látszó lyukak nem egyszer borzalmas tragédiákat okoznak.
márc. 13
14:00
A kisvállalkozások 14 százalékának van hitele (ProfitLine)
Jelenleg a mikro- és kisvállalkozások csupán 14 százalékának van valamilyen hitele, ezen belül legnagyobb arányban, 46 százalékban folyószámlahitellel, 19 százalékban Széchenyi Kártya Folyószámlahitellel, illetve 10 százalékban vállalati hitelkártyával rendelkeznek - derül ki a BellResearch Budapest Bank számára készített kutatásából.
márc. 13
14:00
Inkább előbb, mint később szerezne gólt a Málaga - BL előzetes (Sport365)
A spanyol Málaga 1-0-s hátrányból várja a Porto elleni, esti BL-nyolcaddöntő visszavágót. A hazaiaknak tehát mindenképpen gólt kell rúgniuk, de a vendégek is kapura törnek.
márc. 13
14:02
Megugrott a kisker. forgalom az USA-ban (ProfitLine)
Az USA statisztikai hivatalának ma közzétett adatai alapján februárban a kiskereskedelmi értékesítés az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal 421,4 milliárd dollárra emelkedett, míg 2012 februárjához képest 4,6 százalékkal nőtt. Elemzők havi szinten 0,5 százalékos emelkedésre számítottak a felülvizsgált januári 0,2 százalékos bővülés után.
márc. 13
14:02
Alpesi sí Vk : csúsznak a döntő lesikló számai, sokba kerülhet az élmenőknek (Sport365)
A nagy köd miatt csúsznak a svájci Lenzerheidében az alpesi sí Világkupa-sorozat döntőjének szerdára kiírt lesikló számai.
márc. 13
14:04
Férfi kézilabda MK: a Csurgóval játszik a Veszprém az elődöntőben (Sport365)
A címvédő Veszprém a Csurgóval játszik majd a férfi kézilabda Magyar Kupa elődöntőjében.

Keresés