Délután hallgatta meg a parlament gazdasági bizottsága a jegybank új jelöltjeit. Matolcsy György jegybankelnök-jelölt beszédében hangsúlyozta a jegybank törvényben rögzített feladatait. Így az...
Elhunyt Lelkes Péter zongoraművész, újságíró. Búcsúztatása május 21-én lesz az óbudai temető szóróparcellájában – tudatta a család az MTI-vel pénteken.
Csak halvány ígéretet kaptak a szervátültetett sportolók a MOB fogyatékosok sportjáért felelős szakmai tagozatának csütörtöki ülésén arra, hogy kiutazhatnak az idei Speciális Világjátékokra.
A rendőrség jelenlegi adatai szerint a gyanúsítottak a főváros XVIII. kerületében 2005 óta tartottak fenn bordélyházat, ahol anyagi haszonszerzés céljából prostitúciós tevékenységet szerveztek és irányítottak.
Míg a Fidesz Matolcsy György elköteleződését üdvözölte a konzervatív monetáris politika mellett, addig az ellenzék a jegybankelnök-jelölt eddigi nemzetgazdasági miniszteri tevékenységét bírálta pénteken a parlament gazdasági bizottságában.
A döntést indokolva a társaság hangsúlyozta: a Magyar Posta elsődleges feladata 2013-ban a társaság pozícióinak megerősítése a liberalizált magyar piacon.
Az Európai Bizottság június végéig hagyta jóvá pénteken annak a 2009 elején indult programnak a meghosszabbítását, amelynek keretében a magyar állam segítséget nyújthat a pénzügyi válság miatt bajba kerülő hitelintézeteknek.
Bűntények megoldásában verhetetlenek, sorra dugják rács mögé a bűnözőket. A képernyőn kemények, de milyenek a valóságban? Sorozatunk utolsó részében a legsármosabb nyomozót, a mentalistát mutatjuk be.
2013 februárjában további 4,8 százalékkal emelkedett a napi átlagforgalom a Budapesti Értéktőzsde részvény szekciójában az előző hónaphoz képest, ami a tavaly év végi értékhez viszonyítva 24,5 százalékos többletet jelent - olvasható a BÉT honlapján közzétett tájékoztatásban.
Meredek csökkenéssel indultak az amerikai részvénypiacok a pénteki kereskedés során, egyrészt a mai naptól érvénybe lépő 85 milliárd dolláros kiadáscsökkenés, valamint a gyenge európai és kínai feldolgozóipari mutatóknak köszönhetően.
Hungarikum grafikai pályázatot hirdet a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM). A hungarikum tanúsító védjegy grafikai megjelenésének kidolgozására március 1-jétől lehet pályázni - tette közzé pénteken a szaktárca a kormányzati hírportálon.
A stabil kora reggeli kezdés után csak mérsékelt és átmeneti forintgyengülés következett arra a bejelentésre, hogy Orbán Viktor kormányfõ a várakozásoknak megfelelõen Matolcsy Györgyöt...
Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának elnöke a jövő hét elején tesz javaslatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa kilencedik tagjának személyére.
A gazdasági bizottság ülését követően a köztársasági elnök nevezheti ki a Magyar Nemzeti Bank új elnökét. Matolcsy György kinevezése esetén az államfőnek tesz esküt.
Szükség esetén bármikor összehívható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a törvény szerint, a válságban volt is rá példa, hogy rendkívüli ülésen döntöttek kamatemelésről a tagok a forint védelme érdekében. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke ma a távirati irodának azt nyilatkozta, hogy Balog Ádám, az NGM helyettes államtitkára lesz az MNB harmadik alelnöke, hivatalát hétfőn…
Már gyerekkorom óta nagyon gyakran felfázom, sokat fáj a vesém. Követ eddig nem állapítottak meg, de tartok tőle, hogy ez esetleg elősegíti a képződést. Van mitől félnem? Ildikó, 43 éves
Két év után ismét versenyt hirdet az élvonalbeli klubok között a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és a Sport TV a leginkább családbarát stadion címért.
Kilenc mérkőzésre szóló eltiltást kapott Cadú, a kolozsvári CFR labdarúgócsapatának kapitánya, aki hétfőn a Vaslui elleni román bajnoki összecsapáson fejbe rúgta az ellenfél egyik játékosát.
Madrid — Vajon mi történt az utóbbi napokban a Barcelona futballcsapatával? Rengetegen ezt találgatják az újabb El Clásico, a szombati (Sport1, 16 óra) párharc előtt, amikor a Real Madrid a Bernabéu stadionban bajnoki mérkőzésen fogadja az ősi katalán riválist.
Jövő hét elején jelölik ki a monetáris tanács új tagját, van már jelöltem, akiről konzultáni fogok a jegybankelnökkel - mondta Rogán Antal a Reuters tudósítása szerint. Ezzel viszont néhány napig...
Petter Northug kiváló hajrájának köszönhetően - a papírformának megfelelően - Norvégia nyerte pénteken a sífutók 4x10 km-es férfi váltóversenyét az olaszországi Val di Fiemmében zajló északisí-világbajnokságon.
Tovább javultak a feldolgozóipari kilátások az Egyesült Államokban. Az ISM feldolgozóipari indexének értéke 53,1 pontról 54,2 pontra emelkedett februárban, ami tavaly április óta a legmagasabb...
Az 59 éves férfi bejelentést tett telefonon a szigetszentmiklósi rendőrkapitányság ügyeletén, azt mondta, hogy öt perccel korábban megölte az édesanyját.
A jegybank elnökjelöltjének és alelnökjelöltjének meghallgatása és megszavazása után Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelölt meghallgatása következik a parlament gazdasági bizottságának pénteki...