A stabil kora reggeli kezdés után csak mérsékelt és átmeneti forintgyengülés következett arra a bejelentésre, hogy Orbán Viktor kormányfõ a várakozásoknak megfelelõen Matolcsy Györgyöt...
A volt kormányfő péntek délután szülővárosában, Szegeden tart fórumot. A Szeged24 információi szerint előtte találkozik Botka Lászlóval, Szeged szocialista polgármesterrel, az MSZP Országos Választmányának elnökével is.
Az elemzői várakozásoknál jobban, a januári 2 százalékról 1,8 százalékra, két és fél éve legalacsonyabb szintre lassult februárban az éves euróövezeti infláció. Ugyanakkor Januárban rekordértékre emelkedett a munkanélküliségi ráta a 17 tagú euróövezetben és a 27 tagú Európai Unióban - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
Fogyasztóként, gazdaságpolitikusként, jelenleg még miniszterként is az infláció ellensége vagyok - mondta Matolcsy György jegybankelnök-jelölt, kinevezése előtti meghallgatásán az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának pénteki ülésén. Úgy fogalmazott: a magas, az Európai Unió és a maastrichti kritériumok előírásának számító 3 százaléknál magasabb infláció megnehezíti a gazdasági…
Tovább bővítené a fogyatékos emberek foglalkoztatási lehetőségeit a kormány, ezért azt akarja elérni, hogy a megváltozott munkaképességű emberek által gyártott termékeket ne csak az önkormányzati és az állami szférában, de a "szabad piacon" is értékesíteni lehessen - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális államtitkára pénteken Budapesten.
Rég elfeledett hangszer előtt tisztelegtek a magyar zenészek az I. Steelgitár találkozón az Illés-klubban. A pedálos, húros hangszer a 70-es években sokszor felcsendült a Fonográf és Illés dalokban. Az első darabot Bródy János hozta be Magyarországra. Ma már alig akad tíz zenész, aki profi szinten tud játszani rajta.
Naponta 500 adag sóletet, illetve teát osztanak szét a budapesti Klauzál téren március 3-án és 4-én, vasárnap és hétfőn hazai vallásos és világi zsidó civil szervezetek és magánszemélyek egy közös jótékonysági akcióban.
Tavaly újra az élen végzett a Goldman Sachs, ha a tanácsadási tevékenységből származó bevételeket nézzük a cégfelvásárlási piacon. A cég 2012-ben 1,77 milliárd dollárt keresett, a dobogóra még a...
Újabb hazai márkaboltok nyitását, a termékskála bővítését, valamint vezetői személycseréket is tervez Bachar Najari, a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. új többségi tulajdonosa....
Az Ab Alaptörvény-ellenesnek mondta ki, hogy a parlamenti többség kénye-kedve szerint döntse el, melyik vallási közösséget ismeri el egyháznak, ezért a kormányoldalnak egyetlen tisztességes útja maradt: a politikusok helyett ismét a független bíróság kezébe adni a döntést az egyházak bejegyzéséről
A jegybanki alelnökjelölt Balog Ádám utódja Réczei Géza, a PwC adómenedzsere lehet a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyi posztján, értesült az origo. Több, nem hivatalos forrásból is így értesült...
Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) pénteken közzétette a férfi Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek - így a León-Veszprém és a Szeged-Kielce párharcok - időpontjait.
A Chevrolet márkát azért vezette be Európában a General Motors, hogy költséghatékonyabb modelljei révén a presztízs iránt kevésbé, míg a beszerzés és az üzemeltetés költségeire annál inkább érzékeny...
Folyamatos termelés mellett fokozatosan állami tulajdonba kerül a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.; a felszámolás során létrejön egy új, állami cég, amely átveszi a gyárat az eszközökkel és a dolgozókkal együtt - mondta Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vagyonpolitikáért felelős államtitkára pénteken az MTI-nek.
A háromszoros aranyérmes Sidi Péter a hetedik helyen végzett a férfi puskások fináléjában az odensei légfegyveres Európa-bajnokság pénteki napján. A számot az izraeli Sergey Richter nyerte meg.
Mégsem indul a magánosításban a Magyar Posta. A lehetőségek és a feltételek megvizsgálása után a Magyar Posta úgy döntött, hogy nem vesz részt a román posta privatizációjában.
Mind a tavaly döntős Győri Audi ETO, mind az FTC-Rail Cargo Hungaria már most hétvégén, négy forduló után bejuthat a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjébe!
Egy kézigránátnak tűnő tárggyal ment órára reggel egy diák Gyöngyöshalászban. A rendőrség azonnal kiürítette az iskolát, a tűzszerészek már vizsgálják a gyanús tárgyat.
Meghalt Lelkes Péter zongoraművész, újságíró. Búcsúztatása május 21-én lesz az óbudai temető szóróparcellájában - tudatta a család az MTI-vel pénteken.
A kormány 11 milliárd forintos keretösszeggel felsőoktatási struktúraváltást segítő alapot hoz létre - jelentette be az emberi erőforrások minisztere a Felsőoktatási Kerekasztal pénteki budapesti ülése után tartott sajtótájékoztatón.
XVI. Benedek az esti tv-híradókban nézte vissza lemondását és távozását a Vatikánból. A pénteki nap délelőttjén olvasott, zenét hallgatott, sétált a Castel Gandolfó-i palota kertjében - erről Georg Gänswein, a nyugalmazott pápa titkára tájékoztatta a Vatikán szóvivőjét.
Megvásárolta a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. az IdomSoft Zrt.-t, így az állami tulajdonban lévő társaság szakmai felügyeletébe kerül azoknak a nemzetbiztonságilag is fontos állami feladatokat ellátó informatikai rendszereknek az üzemeltetése és továbbfejlesztése, amelyek megszerzésével biztosítható a nemzeti adatvagyonra vonatkozó törvényi előírások teljesítése - tájékoztatta a…
Negatív ma a hangulat Európában, így az Egyesült Államokban is várhatóan lecsorgást lehet majd látni a piacokon. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy a tengerentúli vezető határidős indexek mind...
A felszámolás során létrejön egy új, állami cég, amely átveszi a gyárat az eszközökkel és a dolgozókkal együtt - mondta Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára.
Fogyasztóként, gazdaságpolitikusként, jelenleg még miniszterként is - mondta Matolcsy György jegybankelnök-jelölt, kinevezése előtti meghallgatásán az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának pénteki ülésén.
Januárban egyaránt 0,1 százalékponttal rekordértékre emelkedett a munkanélküliségi ráta a 17 tagú euróövezetben és a 27 tagú Európai Unióban - közölte pénteken az Európai Unió hivatalos statisztikai hivatala, az Eurostat.
A kormany.hu információja szerint a grafikának ki kell fejeznie a hungarikum fogalomhoz kapcsolódó szellemiséget, meg kell testesítenie és szimbolizálnia annak jellemzőit.
A temerini tényfeltáró út tapasztalatait meg fogják osztani az EU bővítési biztosával és az Európa Tanács emberjogi főbiztosával - mondta a jobbikos képviselő.
Rosszul teljesít Itália. Tavaly 2,4 százalékkal csökkent a GDP Olaszországban és így reálértékben a 2001. évi szint alá süllyedt. Ugyanakkor a GDP arányos deficit lement 3 százalékra.
Tom Maynard tavalyi halála után a brit krikettsportban bevezetik a szigorúbb doppingvizsgálatokat. A sportoló tragédiája hívta fel a figyelmet a drogos doppingra.
Phenjan - Észak-Korea diktátorával szórakozott Dennis Rodman (51). Az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság egykori botrányhőse jelenleg az ázsiai országban túrázik a sportág „bűvészeivel", a Harlem Globetrottersszel.
Péntek kora reggel Szárliget és Tatabánya között szarvascsorda haladt át a síneken. A vonat elgázolta az állatokat. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár jelentős.
New York - Nem kellett hozzá sok idő, és már cikizik is Oscar Pistoriust (26). A hatszoros paralimpiai bajnok, a Dél-afrikai Köztársaságban nemzeti hős futó február 14-én lőtte le barátnőjét, a modell Reeva Steenkampot (+29).