A távolléti díj új szabályozása egyszerűsíti az adminisztrációt a Nemzetgazdasági Minisztérium szerint. A jogértelmezést segítendő a Nemzeti Munkaügyi Hivatal módszertani segédletet is készít a...
Az Ernst & Young, a világ egyik vezető tanácsadó cége a tervek szerint újabb tíz százalékkal bővíti munkatársai számát az ősszel induló, következő pénzügyi évben Magyarországon - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
Néhány hónapja még a magyar munkavállalókat azért kárhoztatták, mert nem hajlandóak az országon belül sem költözni egy új munkalehetőség miatt. Makó Csaba a Kossuth Rádió Napközben című műsorában azonban arról beszélt, hogy ez a vélekedés az elmúlt néhány év tapasztai tükrében megdőlni látszik - számol be a Kossuth Rádió nyomán a hirado.hu.
Az ágazat és az ágazat szereplőinek problémáit ismerve a Magyar Víziközmű Szövetség (MaVíz) kész az együttműködésre és törekszik megtalálni a megoldást - közölte a rezsicsökkentés kapcsán a szervezet az MTI megkeresésére.
Pénteken napközben több-kevesebb napsütés mellett keleten, délkeleten, illetve délután a nyugati tájak fölött lesz több felhő, de csapadék sehol sem valószínű. Élénk, főként a Tiszántúlon és a Dunántúl jelentős részén gyakran erős lesz az északi szél, délután 0-5°C várható.
Megemelte az OTP részvényekre vonatkozó célárát a Morgan Stanley, ajánlásukat az eddigi egyenlő súlyozásról felülsúlyozásra változtatták. Az elemzőház optimista az OTP profitabilitásának alakulásával...
Olaszországban a sajtó pénteken közölte az utolsó választási előrejelzéseket a két hét múlva esedékes parlamenti választás előtt. A felmérések szerint a baloldali Demokrata Párt (PD) vezette szövetség megelőzi a jobbközép Szabadság Népe (PdL) és az Északi Liga koalícióját.
A Citroën Xsara Picasso a ’90-es évek végén nagy felbolydulást keltett a családosok körében, hiszen a franciák egy olyan egyterűt kezdtek el kínálni, ami nem csak praktikus, de extravagáns megjelenése révén rendkívül vonzó is volt.
Újabb részvényesi készpénz-visszajuttatást fontolgat az Apple a tavaly bejelentett 45 milliárd dolláros program mellé - közölte tegnap a társaság azt követően, hogy a Greenlight Capital hedge fund...
Óvatos előrejelzést adott ki a világgazdaság idei teljesítményére a Coface. A világ egyik vezető hitelbiztosítója szerint az állami- és a magánszféra eladósodottságának mértéke még mindig a fejlett országok talpra állásának akadályát jelenti. Emellett a lakossági és vállalati bizalom sem állt helyre a munkaerőpiaci helyzet romlása és az európai intézményi reform befejezetlensége következtében.
Gazdag orosz állampolgárok tucatjai érdeklődtek már azon magyar konstrukció iránt, amely szerint a letelepedési engedélyért cserébe speciális (letelepedési) államkötvényt kell vásárolni - írja a...
A hatalmas botrányt kiváltó manipulációk megismétlődésének megelőzése érdekében a Bizottság szabályozná a kulcsfontosságú referencia-kamatok megállapítását és felügyeletét.
A tavalyi év végéig 102 201 darab gyűjtőszámlát nyitottak a deviza jelzáloghitellel rendelkezők - közölte a PSZÁF. Ez a szám a jogosultak 22,4%-át jelenti. A szerződésüket már aláírók száma...
A spanyolországi tesztelés negyedik napjához érkeztünk. Jerezben ma a Ferrari szolgáltatta az első szenzációt. Pedro de la Rosa alatt ugyanis megállt az autó miután a hátsó része megégett.
A Manchester United az Everton csapatát fogadja a Premier League 24. fordulójában. A Vörös Ördögös skót mestere megtartotta ilyenkor szokásos pénteki sajtótájékoztatóját Carringtoban.
A pénzforgalmi számlanyitásra kötelezett vállalkozások 2013. január 1-jétől egy naptári hónapban, egy szerződés alapján - az abban meghatározott szolgáltatás vagy termékértékesítés általános forgalmi adóval növelt ellenértékeként - legfeljebb 1,5 millió forintot fizethetnek ki készpénzben, a helytelen jogszabály-értelmezésből adódó mulasztás rendkívül magas bírsággal szankcionálható - hívja fel a…
A szegedi önkormányzat nem vezet be új, a lakosságot terhelő helyi adókat - jelentette be Botka László (MSZP) polgármester csütörtökön a Tisza-parti városban.
Hozzávalók: 6 dl liszt (kb. 2,5 csésze) 2,5 dl porcukor (kb. 1 csésze) 10 dkg vaj 10 dkg mascarpone 1 db tojás 1 teáskanl mandulaaroma 1 kávéskanál vanília-aroma 1 teáskanál sütőpor csipet só A bevonáshoz: fehér csokoládé piros ételfesték
A magyar női teniszválogatott a két egyes után behozhatatlan előnyre tett szert a bosnyák csapattal szemben a pénteki, második fordulóban a Fed Kupa euro-afrikai zónájának tornáján, Izraelben.
D. Zoltán rendőr őrnagyot azzal vádolják, hogy 2010. május 18-án a göcsönyi takarészövetkezetből szolgálati pisztolyával fenyegetőzve 258 ezer forintot zsákmányolt.
Remek hétvégi móka, csodás ajándék... Ha otthon szeretnél bonbon készíteni, érdemes lesz egy ilyen masinát beszerezned: ez a háromrészes bonbonkészítő szett sikerre vezet. A csokiolvasztó tálban megfelelő hőmérsékletű és kristályszerkezetű csokoládéra tehetsz szert a digitális kijelzőjű, hőmérős thermokanállal. A nyitható-zárható csokiadagoló tölcsérrel pedig könnyen megtöltheted…
A szezonalitásnak, vagyis az ingatlanpiacon mindenkor gyenge januárnak megfelelő alacsony forgalommal indult a 2013-as esztendő. Az általános decemberi hullámvölgyet követően a kereslet intenzitása is a megszokott kerékvágásban folytatódott....
Az Alkotmánybíróság (Ab) által megsemmisített átmeneti rendelkezések döntő többsége bekerül az alaptörvénybe, így rövidített formában a kommunizmus elítéléséről szóló nyilatkozat is, abban azonban nem említik majd az MSZP-t - közölte Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen ismertette a pénteken az Országgyűlés elé kerülő alkotmánymódosítás részleteit.…
Azzal kell számolni, hogy elsősorban az új dohányboltokéhoz hasonló kisvállalkozó élelmiszerüzletek forgalma csökkeni fog, ami végzetes lehet számukra.
Jó formában kezdte az előszezont a Lotus alakulata – ezt mondja Kimi Räikkönen, aki tegnap első tesztnapját töltötte el az E21-es versenyautó volánja mögött. Tovább »
Orbán Viktor szerint több esély van a megegyezésre, mint arra, hogy anélkül távoznak Brüsszelből az EU-országok állam-, illetve kormányfői a 2014 és 2020 közötti időszak uniós keretköltségvetésének szentelt rendkívüli csúcstalálkozóról.
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa üdvözli az EU-Bizottság javaslatát a pénzügyi rendszer stabilitása szempontjából kulcsfontosságú referencia kamatlábak megállapításának szabályozását szolgáló törvények megalkotásáról - írja az Európai Központi Bank MTI-hez eljuttatott közleménye.
A zalaegerszegi mentők ügyeletese értesítette a rendőröket, hogy kollégájára támadt Galambokon egy 23 éves fiatalember, amikor annak édesanyját próbálták megvizsgálni.
Az ügyészség azzal vádolja D. Zoltán rendőr őrnagyot, hogy 2010-ben szolgálati autóval és fegyverrel 258 ezer forintot zsákmányolt egy takarékszövetkezetből.
Hozzávalók: 1 hátsó csülök 2 fej hagyma 2 zöldpaprika 2 közepes paradicsom 2 evőkanál libazsír 3 gerezd fokhagyma 10 szem egész bors só tárkony kakukkfű (lehet provence-i fűszerkeverék is használni) 2 dl víz
Eredménytelennek nyilvánította a meghiúsult használatarányos útdíjfizetési tenderhez kapcsolódó, távközlési szolgáltatásra kiírt közbeszerzést az ajánlatkérő Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt. - az eredmény a pénteki Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.