Az MSZP szerint vélelmezhető, hogy a későbbi győztesek érdekeinek figyelembevételével írták ki a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) pályázatát a szélessávú körzethálózatok fejlesztésére.
A párt szerint vélelmezhető, hogy a későbbi győztesek érdekeinek figyelembevételével írták ki az NFÜ pályázatát a szélessávú körzethálózatok fejlesztésére.
A vezető európai indexek emelkedéssel kezdték a hét utolsó napját. Ez elsősorban az ázsiai jó hangulatnak köszönhető, a régióban emelkedés volt tapasztalható azt követően, hogy publikálták a kínai...
Havi kétmillió forintot is elérheti az egyetem és főiskola vezetők fizetése - írja a Magyar Nemzet. A legtöbbet a Corvinus és a Semmelweis egyetem élén állók kapnak. A lap állítása szerint ezek a vezetők az alap közel 2 milliós fizetésükön túl még pluszjuttatásokban is részesülnek....
Az értékesítők munkája sokszor nehéz, sőt, a dilettánsok által befeketített szakma gyakorta a társadalom által is lebecsült, ami tehetséges fiatalokat tántoríthat el egy igencsak szép, kihívásokkal teli és izgalmas foglalkozástól.
Pak Gun Hje megválasztott dél-koreai elnök pénteken Csung Hong Von személyében egy volt ügyészt jelölt a hamarosan hivatalba lépő új kormány miniszterelnökének.
Az elmúlt percekben jött le a Bloombergen, hogy 17 515 forint lett a kialakult ár az eladásra felkínált MOL részvényeknél. Ez 5,5%-kal alacsonyabb a tegnapi záróárnál, ez pedig azt jelenti, hogy a...
Legalább 29 ember meghalt és 69 megsebesült két, síiták lakta iraki városrész piacán elkövetett pénteki merényletsorozatban közölték biztonsági és kórházi források.
Az előző fordulót sárga lapjai, a szerdai fehéroroszok elleni válogatott mérkőzést pedig kisebb sérülése miatt kihagyó Szalai Ádám az utolsó előtti Augsburg otthonában térhet vissza.
A mulatós zene nagyágyúinak hatalmas rajongótáboruk van, életükről azonban keveset tudunk. Bunyós Pityu nehézsúlyú pofonosztóból lett a mulatós zene kedves mackója.
A gazdaság- és társadalompolitikát, valamint az oktatást irányító szakpolitikusok (Matolcsy György, Balog Zoltán, Hoffmann Rózsa) trióján végignézve, habitusukat ismerve teljesen egyértelmű, hogy alkalmatlanok a fiatalok megnyerésére. Egyáltalán nem úgy tűnik, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszere, akár a fiataloknak tett gesztusok, engedmények árán is változtatni kívánna ezen. Publicisztikánk a…
Lionel Messi tegnap aláírta 2018-ig szóló szerződését az FC Barcelona csapatával. A 25 éves futballista 13 éve a Barcelona labdarúgója, 12 éves kora óta a katalán klub labdarúgója.
A várandósság megállapításától a munkahelyen is a baba az első. Ha a nő a terhesség alatt dolgozik, úgy ez csak az egészségi állapotának megfelelő munkakörben történhet. Másrészt, a törvény a várandóssághoz kapcsolódóan több jogcímen is biztosít munkavégzés alóli mentesülést - írja Dr. Kártyás Gábor munkajogász.
Mario Draghi az EKB első ember az utolsó négy kamatdöntő ülést követő sajtótájékoztatón rendre felfelé beszélte az euró árfolyamát, de ezúttal úgy tűnt mintha túlzottan jól sikerült volna kiszabadítani a szellemet a palackból.
Hozzávalók: 1 kg darált hús 2-3 zsemle 2 dl tej só bors majoranna pirospaprika kevés őrölt kömény 1 nagy fej hagyma apróra vágva 6 gerezd zúzott fokhagyma 1 tojás zsemlemorzsa a hempergetéshez olaj a sütéshez
A román kormányfőnek kell eldöntenie, hogy a székely zászló ügyében a partnerséget vagy a feszültségek gerjesztését választja - mondta Martonyi János magyar külügyminiszter.
Az elmúlt percekben jött le a Bloombergen, hogy 17 515 forint lett a kialakult ár az eladásra felkínált MOL részvényeknél. Ez 5,5%-kal alacsonyabb a tegnapi záróárnál, ez pedig azt jelenti, hogy a...
Ötvennégyen meghaltak egy hadiüzemnél történt robbanásban Szíria középső részén - közölte pénteken az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns ellenzéki szervezet.
A bibliai csapásokra hasonlít Mészáros Tibor élete. Hatvannégy éves korára több halálos kórt és balesetet élt túl, az orvosok már ötször lemondtak róla. A sárvári férfi már csak nevet az egészen.
A címvédő Real Madrid a Sevillát fogadja a spanyol labdarúgó-bajnokság soron következő fordulójában, míg a listavezető Barcelona vasárnap délben a Getafe ellen szerepel.
Irodákat gyújtottak fel a Bétár Jeruzsálem izraeli futballcsapat edzőpályájánál péntek hajnalban; a csapat szurkolói hetek óta tiltakoznak két muzulmán vallású csecsen focista megvásárlása miatt.
Orbán Viktor szerint több esély van a megegyezésre, mint arra, hogy anélkül távoznak Brüsszelből az EU-országok állam-, illetve kormányfői a 2014 és 2020 közötti időszak uniós keretköltségvetésének szentelt rendkívüli csúcstalálkozóról.
Orbán Viktor szerint több esély van a megegyezésre, mint arra, hogy anélkül távoznak Brüsszelből az EU-országok állam-, illetve kormányfői a 2014 és 2020 közötti időszak uniós keretköltségvetésének szentelt rendkívüli csúcstalálkozóról.
A Peugeot a következő héten teszi közzé negyedéves jelentését, melyben azonban az elemzők nem sok jóra számíthatnak, ugyanis a társaság közel 4 milliárd dolláros leírást jelentett be egy új...
Az eddig remekül szereplő, ötödik helyen álló Everton látogat az Old Traffordra, a listavezető Manchester United otthonába az angol labdarúgó Premier League hétvégi, 26. fordulójában.
Újabb részvényesi készpénz-visszajuttatást fontolgat az Apple a tavaly bejelentett 45 milliárd dolláros program mellé - közölte tegnap a társaság azt követően, hogy a Greenlight Capital hedge fund...
A forint euróhoz viszonyított árfolyamának ingadozása miatt sokakban felmerül a kérdés, hogy készpénzzel vagy bankkártyával éri-e meg inkább külföldön fizetni. Egy kártyatársaság szerint egyértelmű: kártyával.
Majd csak a románok elleni márciusi vb-selejtezőn derül ki, milyen haszna volt a fehéroroszok elleni felkészülési meccsnek (1-1). Egervári Sándor kapitány vissza- és előre is pillantott a Bors kedvéért.
Százezer fontot - 35 millió forintot - zsebelt be rokkantsági nyugdíjként egy brit gazda, aki ugyan kicsit sántít, de ennél nagyobb baja nincs. A férfi csalásért másfél év börtönt kapott.