2013. december 8. vasárnap

dec. 8
18:12
Manchester United: Kagawának ki kellett mosni a gyomrát, Moyes bízik Van Persie-ben (Agroinform)
A Manchester United japán középpályása bizarr ok miatt hagyta ki csapata szombati bajnoki mérkőzését.
dec. 8
18:14
44 év után a Facebookon találta meg a lányát (Blikk)
dec. 8
18:14
Ferenc pápa a szegényekért és szenvedőkért imádkozott (hirado.hu)
Szűz Mária-szobrot koszorúzott meg Ferenc pápa vasárnap délután, majd a Santa Maria Maggiore-bazilikában imádkozott a szeplőtelen fogantatás ünnepén.
dec. 8
18:14
Átigazolás: A PSG mindent bevetett, de Ronaldo szíve a Realé (Agroinform)
A korábbi sportigazgató, Leonardo elmondta, mindent bevetett Ronaldo és Paul Pogba szerződtetéséért, hiába.
dec. 8
18:16
Idős tölgyeket pusztítottak el (Blikk)
dec. 8
18:16
Ez minden újszülött esetében fejtörést okoz a szülőknek (hirado.hu)
Megjelent az adható utónevek listája – netes változatban, kereshető módon, igaz még csak próbaüzemben.
dec. 8
18:18
Férfi röplabda NB I: egy óra kellett a MAFC sikeréhez (Sport365)
A MAFC hazai pályán rendkívül simán, hatvan perc alatt 3-0-ra nyert a Győr ellen a férfi röplabda NB I alapszakaszának vasárnapi játéknapján.
dec. 8
18:18
Két kisgyerek sérült meg egy fővárosi balesetben (hirado.hu)
Egy öt év körüli fiút a helyszínen láttak el, egy három év körüli kisfiút pedig további vizsgálatra kórházba vittek.
dec. 8
18:24
Bankmentő csomag - 55 milliárd eurós alapot hoznának létre banki befizetésekből (ProfitLine)
Magukat mentenék meg az euróövezeti bankok a tervezett bankmentő csomagról szóló legújabb elképzelés szerint, amelyet a müncheni Süddeutsche Zeitung ismertetett szombati számában.
dec. 8
18:30
Ne félj, Pepe! Jobban leszel! (Blikk)
dec. 8
18:30
Két kisgyerek sérült meg egy fővárosi balesetben (Alternatív Energia)
Egy öt év körüli fiút a helyszínen láttak el, egy három év körüli kisfiút pedig további vizsgálatra kórházba vittek.
dec. 8
18:30
Disneyé az eljövendő Indiana Jones-filmek forgalmazási joga (hirado.hu)
A Walt Disney Co. megvásárolta az eljövendő Indiana Jones-filmek marketing- és forgalmazási jogait a Paramount Picturestől.
dec. 8
18:30
Új választási párt alakult a jobboldalon (ATV)
A MIÉP, a Kisgazdapárt és a Magyarországért Párt bejelentette: közösen indulnak a 2014-es választásokon. Az új párt neve: Összefogás Magyarországért.
dec. 8
18:30
NB I: A háromperces rövidzárlat alatt a Ferencváros kivégezte a Videotont (Agroinform)
A zöld-fehérek Máté Csaba irányításával megszakították hárommeccses nyeretlenségi sorozatukat a bajnokságban.
dec. 8
18:32
Drót fúródott a májba (Blikk)
dec. 8
18:32
Kiakadt a TEK az atlatszo.hu cikkén (Alternatív Energia)
A TEK polgári pert indít és büntetőfeljelentést is tesz az ügyben.
dec. 8
18:32
A TEK hazugságnak nevezi az atlatszo.hu állításait (hirado.hu)
A cikkben felvázolt következtetések és állítások minden ésszerűséget nélkülöznek, a szerző által bemutatott számok köszönő viszonyban sincsenek a valósággal - közölték.
dec. 8
18:34
A Rák végre elmozdul a holtpontról - heti horoszkóp (hirado.hu)
A Kos ráérez a hogyan továbbra, az Ikrek hét elején szép eredményeket ér el, a Szűz sok támogatást kap barátaitól.
dec. 8
18:48
Bizarr betegség miatt képtelen szexelni a fiatal nő (BorsOnline)
Furcsa fóbiától szenved egy brit lány. A nő annyira retteg a közösüléstől, hogy nemcsak csinálni nem bírja, de még nézni sem tudja.
dec. 8
18:48
Veszélyes-e az Alstom-metró? (Blikk)
Budapest — Vizsgálatot indított a Nemzeti Közlekedési Hatóság, hogy valóban hibásak-e a 40 milliárd forintért vásárolt, még alig futott Alstom metrók kerekei – tudta meg a Blikk.
dec. 8
18:48
A legjobbak legjobbjai 2013-ban - Prima Primissima Díj (Infostart)
Idén külsőségeiben és tartalmában is megújult a Prima Primissima Díj. A magas társadalmi rangot kivívott elismerést nagyszabású gálaest keretében adták át a Művészetek Palotájában, a tudományos, művészeti, kulturális és sportélet legkiválóbb szereplőinek. A sajtó kategóriában az InfoRádió lett a legjobb a legjobbak között.
dec. 8
18:48
Mutatjuk: ide tedd a pénzed, ha nagyot kaszálnál (Pénzcentrum)
Azon gondolkozol, hogy hova tedd a pénzed? A pénzcentrum.hu heti hírösszefoglalója....
dec. 8
18:50
MikuLÁSS! Így futunk vakon (Blikk)
dec. 8
18:51
A Fradi Vidi-veréssel zárta félresikerült őszét (Sport365)
A Ferencváros 3-2-re nyert a Videoton otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 17., idei utolsó fordulójának vasárnapi rangadóján.
dec. 8
18:52
Fényt viszünk a Sixtus-kápolnába (Blikk)
dec. 8
18:53
Kézilabda-vb: nyertek a koreaiak és a brazilok is. (Sport365)
A Koreai Köztársaság és Brazília győzelmével kezdődött a Szerbiában zajló női kézilabda-világbajnokság vasárnapi játéknapja.
dec. 8
18:54
Szerető gazdikra vágynak a kutyák (Blikk)
dec. 8
19:06
Ragaszkodik háromlábú cicájához a képviselő (Blikk)
dec. 8
19:06
Megsértette Mandela emlékét a cseh kormányfő (Blikk)
dec. 8
19:06
Megműtötték a balesetben megsérült babát (Blikk)
dec. 8
19:06
Év végi döntéshozatali dömpingbe kezd a parlament (Spa Trend Online)
Tizenhét jogszabályt is elfogadhatnak.
dec. 8
19:06
A téli vihar elérte az amerikai keleti partvidéket (hirado.hu)
A téli viharzóna, amely az előző napokban főleg Dallas környékét bénította meg, vasárnapra elérte az Egyesült Államok sűrűn lakott keleti partvidékét.
dec. 8
19:08
Év végi döntéshozatali dömpingjébe kezd a parlament (hirado.hu)
Az Országgyűlés akár tizenhét jogszabályt is elfogadhat következő három napos ülésén.
dec. 8
19:10
Nyolcvan pályamű érkezett a Cseh Tamás emlékét őrző pályázatra (hirado.hu)
A pályázatot a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ hirdette meg.
dec. 8
19:12
Megkezdődött a Katolikus Karitász Egymillió csillag a szegényekért akciója (hirado.hu)
Az idén a Karitász munkáját segíti az MTVA Jónak lenni jó! elnevezésű kampánya.
dec. 8
19:24
7 dolog, ami nagyon drága lesz a jövőben (BorsOnline)
Mindenki tudja, hogy a banán napjai meg vannak számlálva, ahogy a kávé sem lesz elérhető hamarosan egy hétköznapi ember számára, de van további hét olyan dolog, amiről vélhetően le kell mondanunk a jövőben. Baljós lista.
dec. 8
19:24
Nem találja a rektor a főigazgató diplomáját (Blikk)
dec. 8
19:24
Hazai pályán kapott ki a Videoton (Metropol)
Az FTC 3-2-re győzött a Videoton otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 17., idei utolsó fordulójának vasárnapi rangadóján.
dec. 8
19:24
Csendőrök tartják távol a tüntetőket Romániában az amerikai olajcégtől (hirado.hu)
Tüntetők százai próbálták megakadályozni, hogy az amerikai Chevron olajvállalat palagáz-kitermelés érdekében próbafúrásokat végezzen.
dec. 8
19:24
Kézilabda-vb: nyertek a koreaiak és a brazilok is (Sport365)
A Koreai Köztársaság és Brazília győzelmével kezdődött a Szerbiában zajló női kézilabda-világbajnokság vasárnapi játéknapja.
dec. 8
19:24
Angol foci: Észak-londoni derbi az FA-kupában (Agroinform)
Vasárnap kisorsolták az angol FA-kupa harmadik fordulójának párosítását. Több élvonalbeli csapat szembekerült egymással.
dec. 8
19:26
Vermes bajnok lett a Kanses-sel (BorsOnline)
A magyar felmenőkkel rendelkező fociedző győzelemre vitte amerikai csapatát. Vermes korábban itthon futballozott.
dec. 8
19:26
Elfutott a tolvaj, mondta a tolvaj (Blikk)
dec. 8
19:26
Nemzetiségi Gála és díjátadó a Budai Vigadóban (hirado.hu)
Nyolc közművelődési szakember, illetve közösség vette át a Pro Cultura Minoritatum Hungariae díjat a Budai Vigadóban.
dec. 8
19:26
Hátrányos helyzetű gyermekeknek segített a Hungaroring (Sport365)
Száz halmozottan hátrányos helyzetű gyermek látogathatott el szombaton a Hungaroringen található vezetéstechnikai centrumba, ahol sportolók, köztük Kiss Gergely olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó látta vendégül őket.
dec. 8
19:28
Az osztrákok beelőztek a Rubik-házzal - videó (Blikk)
dec. 8
19:28
Rétvári: a kommunista múlt feltárása lesz a legfontosabb feladata a Nemzeti Emlékezet Bizottságának (hirado.hu)
Rétvári Bence úgy fogalmazott, reméli, hogy a bizottság bátor szövetségese lesz a sortüzek, tömeggyilkosságok feltáróinak.
dec. 8
19:30
Hogyan csináljunk 15% fölötti nyereséget a pénzünkön? (ProfitLine)
Elégedetlen ez egyre csökkenő banki kamatok miatt? Vagy egyszerűen csak jobbra vágyik? Válassza a 2004 óta bizonyított, a PSZÁF engedélyével működő TREND portfóliókezelési családot! 2004 óta 15,26%-os éves átlaghozam!
dec. 8
19:30
A cseh államfő beavatkozik a kormány összeállításába (hirado.hu)
Milos Zeman azt szeretné, hogy a minisztériumokat olyan személyek irányítsák, akik mögött megfelelő szakértői háttér áll.
dec. 8
19:42
Újra összeházasodik R. Kárpáti és Csomor Csilla (Blikk)

Keresés