2013. december 8. vasárnap

dec. 8
13:06
Huhogós válasz: a Fidesz szerint semmi közük az adócsalási ügyekhez (ATV)
A Fidesz továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy az adócsalási vád ügyében az igazság kiderítése és az esetleges bűncselekmények megállapítása az ügyészségre tartozik - közölte a kormánypárt szóvivője.
dec. 8
13:08
Annektálná Ciszjordánia telepesek által lakott részét egy izraeli miniszter (hirado.hu)
Naftali Bennett Ciszjordánia túlnyomórészt izraeli telepesek lakta, teljes katonai ellenőrzés alatt lévő részeinek annektálását javasolta.
dec. 8
13:21
NBA: a vendégcsapatok napja volt - eredmények (Sport365)
Az utolsó pillanatban szerzett kosárral nyert a Dallas Mavericks az NBA szombati játéknapján Portlandban, ezzel sorozatban harmadik sikerét aratta. A hazai csapatok közül csak a Cleveland győzött.
dec. 8
13:24
Elvágta magát az angol foci elnök (BorsOnline)
A vb legerősebb csoportjába került a modern labdarúgást megteremtő Anglia, s szövetségük elnöke milliók számára jól láthatóan jelezte hazája esélyeit. Nem csoda, hogy azonnali kirúgását követelik.
dec. 8
13:24
Papírszív (Metropol)
Egy tüntető és sok rendőr Kijevben.
dec. 8
13:24
„Schmitt Pál Akadémiát" alapít a kormány közmunkásoknak (Alternatív Energia)
dec. 8
13:24
„Egy csésze kávé” Szürcsölés közben panaszkodhatunk a rendőröknek (ATV)
Police Coffee - Egy csésze kávé a bűnmegelőzésért címmel bűnmegelőzési kampány indul a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, a rendőrség és a CBA együttműködésében - jelentették be a szervezők Józsefvárosban, a programsorozat első állomásának helyszínén.
dec. 8
13:26
Bűnmegelőzési kampány CBA boltokban (Alternatív Energia)
Police Coffee.
dec. 8
13:27
Új főtitkárt választ az olasz Demokrata Párt (ProfitLine)
Reggel nyolckor nyíltak meg vasárnap az olasz Demokrata Párt (PD) szavazóhelységei, ahol a balközép párt tagjai és szimpatizánsai három jelölt közül választanak új főtitkárt.
dec. 8
13:33
Ételt oszt négy civil szervezet Nyíregyházán (WebBeteg)
Négy civil szervezet mintegy 1,2 millió forint értékű ételt oszt ki a rászorulóknak advent idején Nyíregyházán.
dec. 8
13:35
Tizenöt százalékkal nőtt az örökbefogadások száma 2010 óta (WebBeteg)
Az örökbefogadások száma 2010 óta tizenöt százalékkal nőtt, remélhetőleg ez a szám tovább növekszik, és minél több gyermeknek lesz lehetősége családban felnőni - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális és családügyért felelős államtitkára szombati sajtótájékoztatóján, Budapesten.
dec. 8
13:42
Bűnmegelőzési kampány indul a CBA-hálózat közreműködésével (hirado.hu)
Police Coffee - Egy csésze kávé a bűnmegelőzésért címmel bűnmegelőzési kampány indul a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, a rendőrség és a CBA együttműködésében - jelentették be a szervezők Józsefvárosban, a programsorozat első állomásának helyszínén. Az emberek az erre kijelölt boltokban egy csésze kávé mellett érdeklődhetnek a rendőröktől.
dec. 8
13:42
10 éves a Portfolio.hu klub (Portfolio)
Szinte napra pontosan 10 évvel ezelőtt rendezte meg első befektetői klubját a Portfolio.hu. A jubileum pedig kiváló alkalom a visszatekintésre. Három meghívott előadónk alapvetően a nemzetközi...
dec. 8
13:42
Simon Peresz találkozna Róháni iráni elnökkel (ATV)
Simon Peresz, Izrael államfője kész találkozni Haszan Róháni iráni köztársasági elnökkel. „Irán nem az ellenségünk” - közölte Peresz egy tel-avivi gazdasági konferencián.
dec. 8
13:44
Róháni: A nukleáris megállapodás jótékonyan hat a gazdaságra (hirado.hu)
Az egyezség egyelőre átmeneti időre, fél évre szól.
dec. 8
13:44
London: „elég az energiaszolgáltatók populista ostorozásából" (ATV)
Abba kell hagyni a lakossági energiaszolgáltatók politikai célú, "esetenként populista" ostorozását, mivel ez elrettenti a befektetőket és veszélybe sodorja az ellátás biztonságát - írta vasárnap megjelent cikkében a legnagyobb brit energiaszolgáltató csoport vezetője.
dec. 8
13:46
Pokolgépes merényletek Irakban: sok az áldozat (hirado.hu)
Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kapcsolódó szunnita felkelők fokozták támadásaikat Irak-szerte.
dec. 8
13:54
NHL: az utolsó másodpercekben nyert a Boston (Sport365)
A Boston Bruins a mérkőzés vége előtt 13 másodperccel szerzett góllal győzte le a Pittsburgh Penguinst az NHL szombati játéknapján.
dec. 8
13:56
Villámgyors K.O.-val írt történelmet a németek bokszcsillaga - videó! (Sport365)
Történelmi győzelmet aratott szombaton éjjel Felix Sturm, a németek középsúlyú csillaga az IBF világbajnoka, Darren Barker ellen, ezzel első németként negyedik alkalommal lett világbajnok.
dec. 8
14:00
Télanyóként terpesztett nagyot Cyrus - fotóval (BorsOnline)
A karácsonyi készülődésben sem hazudtolta meg önmagát Miley Cyrus. Nem hagyhatta ki, hogy altestéből minél többet mutasson meg.
dec. 8
14:00
Böjte atya: Miért kukorékol a gyerek számtanórán? (Infostart)
A békés egymás mellett élés fontosságáról, valamint a gyermekek befogadásáról és tanításáról is beszélt Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója a Stefánia Szalonban. A beszéd második részében arról is szó volt, hogy a pedagógusok számára a kíváncsiság nagyon fontos.
dec. 8
14:00
Pokolgépes merényletek Irakban (Metropol)
Legalább 28 ember meghalt, és 66 megsebesült.
dec. 8
14:00
Világbajnok a magyar kick-box csapat (Metropol)
A magyar versenyzők hat arany-, négy ezüst- és nyolc bronzérmet szereztek, illetve megnyerték a csapatok küzdelmét is az Antalyában rendezett kick-box világbajnokságon.
dec. 8
14:00
LMP: gazdasági érdekcsoportok továbbra is manipulálhatják a törvényhozást (Alternatív Energia)
dec. 8
14:00
LMP: problémás a házszabálytervezet (ATV)
Az LMP szerint bár az eljárásrendben vannak előrelépések az új házszabályjavaslatban, a tervezet több szempontból aggályos.
dec. 8
14:00
Német foci: Guardiola köszönetet mondott a Bayern vezetőinek (Agroinform)
Hatalmas formában robog a Bayern München, amely szombaton a Werder Brement intézte el.
dec. 8
14:12
Baj lehet a rohanásból! Ünnep idején ezekre érdemes figyelni (Privátbankár)
Az év utolsó hónapja nemcsak teendőkkel, hanem veszélyekkel is zsúfolt. Gondot okozhatnak a fűtési szezon előtt nem ellenőrzött kazánok, a szétfagyó kerti csapok, a nyaralókban pedig a le nem kapcsolt gáz- és villanyhálózat. Karácsonykor a fenyőtüzek és a betörések hozhatnak kellemetlen pillanatokat.
dec. 8
14:18
Menő: szivárványhegyek ejtik ámulatba a turistákat - fotókkal (BorsOnline)
Kína több területén is megcsodálhatók az úgynevezett szivárványhegyek. A színpompás homokkővidékek az eróziónak köszönhetik mesebeli külsejüket.
dec. 8
14:18
Meggyes-krémes kocka (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 30 dkg finomliszt 15 dkg rétesliszt 3 evőkanál kakaópor 2 teáskanál szódabikarbóna 30 dkg porcukor 2 evőkanál méz 4 db tojás 3,75 dl tej 3,75 dl olvasztott vaj A krémhez: 3 dl tej 20 dkg porcukor 25 dkg vaj 1 csomag tejszín ízű pudingpor 1 üveg magozott meggybefőtt A díszítéshez: meggyszemek 5 dkg olvasztott csokoládé
dec. 8
14:18
Ukrajnai tüntetések - Ismét megtelt demonstrálókkal Kijev központja (Kripto Akadémia)
Ellenzéki tüntetők elzárták a térről az elnöki hivatalhoz vezető utat, hogy a demonstráció résztvevői ne keveredhessenek összetűzésbe.
dec. 8
14:18
Bírálja az afgán nővédelmi törvényt az ENSZ (hirado.hu)
Nemigen alkalmazzák azt a jogszabályt, amelynek feladata megvédeni a nőket az erőszaktól.
dec. 8
14:20
Németh: A világnemzetté válás főpróbája lesz 2014-es választás (hirado.hu)
Egészen egyedülálló történelmi esemény előtt állunk - mondta a Külügyminisztérium államtitkára.
dec. 8
14:22
Pearl Harborra emlékeznek idős túlélők (hirado.hu)
A támadás mintegy 2400 társuk halálát okozta, és belevonta az Egyesült Államokat a második világháborúba.
dec. 8
14:27
Tizennyolc magyar érem és csapatvilágbajnoki cím a kick-box vb-n (Sport365)
A magyar versenyzők hat arany-, négy ezüst- és nyolc bronzérmet szereztek, illetve megnyerték a csapatok küzdelmét is az Antalyában rendezett kick-box világbajnokságon.
dec. 8
14:29
Két magyar csapat is negyeddöntős a teke BL-ben (Sport365)
A címvédő Szeged és a Zalaegerszeg is bejutott a férfi teke Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe.
dec. 8
14:33
Elég az energiaszolgáltatók 'populista ostorozásából' (ProfitLine)
Abba kell hagyni a lakossági energiaszolgáltatók politikai célú, "esetenként populista" ostorozását, mivel ez elrettenti a befektetőket és veszélybe sodorja az ellátás biztonságát - írta vasárnap megjelent cikkében a legnagyobb brit energiaszolgáltató csoport vezetője.
dec. 8
14:36
A vártnál jobban teljesített a kínai exportszektor (Portfolio)
A várt 7,1 százalék helyett 12,7 százalékkal nőtt az export novemberben Kínában - derül ki a statisztikai hivatal adataiból. Elemzők szerint a gyors exportbővülés a stabilizáció jeleként értelmezhető...
dec. 8
14:54
Péniszével helikopterezett, letartóztatták (BorsOnline)
A rendőrség őrizetbe vette azt az amerikai férfit, aki egy tömött utcán vette elő férfiasságát és rázogatta azt. A szemtanúk szeriont úgy pörgette, mint egy helikopter rotorját.
dec. 8
14:54
Serie A - Újra nyert a Roma (Infostart)
Négy döntetlen után ismét nyert az AS Roma: a második helyen álló fővárosi gárda hazai környezetben győzte le az ötödik Fiorentinát az olasz labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának vasárnap kora délutáni rangadóján.
dec. 8
14:54
Új módszer a rendőrségnél - így könnyebben beazonosítható a jármű (hirado.hu)
Adatbázist hoztak létre, amelybe bárki regisztrálhatja a biciklijét, így nagyobb az esélye, hogy lopás esetén megtalálják azt.
dec. 8
14:54
Elhunyt az Őrült nők ketrece rendezője (Metropol)
Edouard Molinaro-t 85 esztendős korában szombaton érte a halál.
dec. 8
14:54
Premjer Liga: Kuranyi duplájával nyertek Dzsudzsákék (Agroinform)
A Dinamo Moszkva 1-0-ra verte otthon az Amkar Permet az orosz labdarúgó Premjer Liga 19. fordulójának vasárnapi meccsén.
dec. 8
15:00
Videó: a Real csillaga meccs közben pózolt egy szurkolólány fotójához (Sport365)
Komoly indulatokat váltott ki számos Real Madrid-szurkolóból Karim Benzema megmozdulása a Xátiva elleni kínos, 0-0-s eredménnyel végződött Király Kupa-találkozón.
dec. 8
15:02
A Barca januárban megvenné a vegődő MU legnagyobb csillagát (Sport365)
Katalán sajtóértesülések szerint a Barcelona együttesének vezetői a januári átigazolási időszakban kísérletet tesznek Robin van Persie megszerzésére.
dec. 8
15:06
Adócsalási vád - az ügyészség dolga az igazság kiderítése (ProfitLine)
A Fidesz továbbra is azt az álláspontot képviseli, hogy az adócsalási vád ügyében az igazság kiderítése és az esetleges bűncselekmények megállapítása az ügyészségre tartozik - közölte a kormánypárt szóvivője.
dec. 8
15:12
Újabb három pénztárgép hozható forgalomba (Infostart)
Újabb három online pénztárgép kapott forgalmazási engedélyt a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivataltól (MKEH).
dec. 8
15:12
Botrány: a polgármester elküldené városából az autista kisfiút (BorsOnline)
Ultimátumot kapott egy amerikai család. Vagy feladják autista kisfiuk terápiás háziállatait, vagy távozniuk kell a városból.
dec. 8
15:12
Régi szép idők (Metropol)
A betűtípusból látszik, ez nem egy mai iskola.
dec. 8
15:12
Vásárcsarnok épül a gyulai piacon (hirado.hu)
Az önkormányzat sikeresen pályázott a Vidékfejlesztési Minisztérium tanyafejlesztési program keretére.
dec. 8
15:18
Átrepült az Egyenlítőn a jeladós fehér gólya (Infostart)
Átrepülte az Egyenlítőt és Kenya déli részén tartózkodik a Nógrád megyei Nemti község közelében 2012 augusztusában jeladóval ellátott, Zagyva nevű fehér gólya - tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) programkoordinátora vasárnap az MTI-t.

Keresés