Hihetetlenül gyönyörű gólt lőtt a Southampton játékosa, Pablo Osvaldo csapata Manchester City elleni bajnoki mérkőzésén, hogy azt védői évek múlva is emlegetni fogják.
Akarja ön Gálvölgyi Jánost meztelenül látni, amint egy szál csokornyakkendőben hegedül? És Kocsis Zoltánt, a nemzetközi hírű zongoraművészünket rövidnadrágos kisfiúként nyilatkozni? Netán Öveges professzor kísérleteit, az egykori tehetségkutatókat nézné meg szívesebben? Nos, december közepétől megteheti!
Négy esetben áttolható a tárgyévi megmaradt szabadság, illetve annak meghatározott része a következő évre - derül ki a LIGA Szakszervezetek jogi szakértőjének összefoglalójából.
Parkoló autókra döntött fát, hatalmas országúti dugót okozott az M1-esen, a budai hegyekben pedig óránkénti 101 kilométeres sebességgel tombolt hazánkban a Xavér névre hallgató vihar.
A munkavállalók kétharmada az országos bruttó 225 ezer forintos átlagjövedelemnél 18 százalékkal kevesebbet, bruttó 190 ezer forintot keres havonta - derül ki a Workania állásportál által üzemeltetett fizetesek.hu legfrissebb felméréséből, idézi a ProfitLine.hu az MTI-t.
A cseh miniszterelnök bocsánatkérésre kényszerül, miután kijelentette, nincs kedve elmenni a temetésre. Közben egykori apartheid-ellenes ír sztrájkolókat ingyen visznek ki az eseményre.
A magyar cégek szlovén privatizációban való részvételének lehetőségeiről tárgyalt Szlovéniában Nikoletti Antal, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős helyettes államtitkára és Mitja Mavko, a szlovén pénzügyminisztérium államtitkára - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium szombaton.
Amilyen balhés játékos Mario Balotelli, olyan jól bánik a labdával. A Livorno elleni bajnoki mérkőzésen egy szabadrúgásból úgy lőtte a labdát a kapuba, hogy a kapus csak nézni tudta.
Sikert sikerre halmoznak az amerikai indexek. Az S&P 500 index és a Dow Jones is új történelmi csúcsra emelkedett, miközben a Nasdaq technológiai index az 1999-es évek végén látott dotkom-őrület szintjeit ostromolja.
Egy brit férfi és felesége nászút gyanánt egy romantikus kirándulást tervezett az Atlanti-óceán egyik szigetére. Ám a számításukat keresztülhúzta egy majd négyszáz kilós elefántfóka.
A világ több atomerőművében is a Magyarországon alkalmazott biztonsági rendszert alkalmazhatják a jövőben. Az atomerőművek üzemeltetőinek világszervezete ugyanis a paksi módszert ajánlja tagjainak. Ennek lényege, hogy nemcsak kijavítják a hibákat, hanem megvizsgálják az azokhoz vezető okokat is.
Egyáltalán nem unatkoztak a héten a piaci szereplők: egyrészt több fontos amerikai makroadatot tettek közzé, másrészt ülésezett az EKB, harmadrészt több hazai vállalati hír is érkezett, melyek közül...
A legnagyobb ukrán ellenzéki párt, a Haza (Batykivscsina) szerint a kormány küzdősportokban jártas fiatalok felbérlésével szándékozik összetűzéseket provokálni a fővárosban, hogy ezt követően rendkívüli állapotot hirdethessen.
Mostanában egyre többet hallani róluk itthon is: Prezi, Ustream, LogMeIn. Egy-két évvel a válság előtt alakult, információs technológiával foglalkozó cégek, amelyek egyetlen ötlet fejlesztésére jöttek létre, és ma dollármilliókat érő világcégeknek számítanak. Alapítóik egytől-egyig magyar fiatalok. Irodáik Budapesten és a világ számtalan pontján megtalálhatóak. Bridge Budapest néven most…
Gyerekjáték volt a világ egyik leghíresebb festményének elrablása: nem kellett hozzá más, csak egy fehér köpeny, amelyet az alkotásokat másoló hobbifestők viselnek. Vincenzo Peruggia 1911. augusztus 21-én sétált ki a Louvre-ból, hóna alatt a Mona Lisával, Leonardo da Vinci híres mosolyú női portréjával, amely aztán csak több mint két évvel később - éppen száz éve - 1913. december 12-én került elő…
A legnagyobb ukrán ellenzéki párt, a Haza (Batykivscsina) szerint a kormány küzdősportokban jártas fiatalok felbérlésével szándékozik összetűzéseket provokálni a fővárosban, hogy ezt követően rendkívüli állapotot hirdethessen.
A Budapesti Értéktőzsde vezető részvényei - a Richter és a Magyar Telekom kivételével - gyengültek az elmúlt a héten, a tőzsde részvényindexe, a BUX 345,30 ponttal, 1,84 százalékkal esett, és 18 464,46 ponton zárta a hetet.
Ha Rogán nem dumál bele a Rezesová-ügybe, az igazságszolgáltatás még jól is kijöhetett volna a botrányból. Az első fokú bíró úgy ítélte meg, hogy nem indokolt a vádlottat börtönben tartani a másodfokú ítélet meghozataláig, a másodfok meg másként mérlegelte a körülményeket, és úgy ítélt, hogy Rezesová menjen vissza a börtönbe. Mindezt példás gyorsasággal, és világos, érthető okfejtéssel…
Fákat csavart ki és tetőket rongált meg a vihar az ország több részén is. A Xaver-ciklon hidegfrontja érkezett meg Magyarországra, többfelé viharos széllökésekkel. A fővárosban több kárt is okozott a szél. A legnagyobb széllökést Péren mérték a meteorológusok. A szakemberek szerint holnap már melegfront érkezik az országba.
Hoppon maradt a négyszeres F1-es világbajnok Sebastian Vettel. A Nemzetközi Automobil Szövetség párizsi gáláján Robert Kubicát választották az Év személyiségének, aki a német riválisaival ünnepelt.
A miniszterelnök biztonságpolitikai főtanácsadója szerint az amerikai lehallgatási botrány megrengette az euroatlanti közösség politikai kapcsolatait, ugyanakkor fontos hozadéka, hogy felhívta a vezető politikusok és az állampolgárok figyelmét is arra: túlságosan lazán, nem a kellő biztonsági szinten kezelték az új típusú kommunikációs csatornákban rejlő veszélyeket. Szemerkényi Réka az MTI-nek…
A Nemzeti Sport úgy tudja, Dzsudzsák Balázs korábbi eindhoveni edzője, Fred Rutten lesz a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya. Az 51 éves szakember tagadta, hogy megegyezett volna az MLSZ-szel.
A Getafe támadója, Ciprian Marica bebizonyította, hogy nem kell neki Guzmics Richárd segítsége, hogy gólt tudjon lőni, ugyanis olyan ollózós találatot szerzett a Girona ellen, hogy állva kell tapsolni.
Helyreállt a szolgáltatás abban a több mint ötszáz szelevényi és tiszaföldvári háztartásban szombaton késő este, miután a viharos szél megrongálta az elektromos hálózatot - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei katasztrófavédelmi szóvivő.
Az elmúlt héten hét csapat szállt versenybe Budapesten az első országos középiskolai pénzügyi-gazdasági verseny, a PénzSztár elődöntőjében, a végeredmény alapján az első négy helyezett csapat jutott tovább a december 19-én, ugyancsak budapesti országos döntőbe - közölte a versenyt lebonyolító TAS-11 Kft. az MTI-vel.
Novemberben a vártnál nagyobb mértékben nőtt az ázsiai óriás kivitele, miközben a becsültnél jelentősebben lassult behozatalának a bővülése éves szinten.