Legkevesebb 12 emberrel, köztük öt gyermekkel végeztek a szíriai kormányerők légi csapásai szombaton az ország északkeleti részén, Rakkában, amely a felkelők kezén van.
Egyhetes gyászszertartás során vehet búcsút a világ és hazája Nelson Mandelától, Dél-Afrika első fekete elnökétől - közölte Neo Momodu dél-afrikai kormányszóvivő szombaton.
Az évad első bemutatójára készül a Bárka Színház: az orosz drámaíró Presznyakov testvérpár állítja színpadra Európa-Ázsia című darabját, a premiert december 20-án tartják.
Egy évre próbára bocsátotta garázdaság vétsége miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) nem jogerősen azt a férfit, aki megrongálta a Blaha Lujza téren felállított hanukai gyertyatartó tájékoztató tábláját - közölte a Fővárosi Törvényszék szombaton az MTI-vel.
Megérkeztek Iránba a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőrei, hogy megvizsgálják azt a nukleáris létesítményt, amelyet jó ideje nem láthatott külföldi szakértői szem.
Újabb vereséget szenvedett a Manchester United, ezúttal a Newcastle United csapatától. A mérkőzés után a Sky Sports csatorna feliratában már korábbi manchesteri edzőként mutatják David Moyes-t. Ők már tudnak valamit?
A magyar kormány kiemelt gazdaság- és társadalompolitikai célja, hogy versenyképes, kiegyensúlyozottan fejlődő gazdasági szektort alakítson ki, amely polgárai számára megfelelő munka- és megélhetési lehetőséget kínál - mondta a nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten, a vállalkozók napja jubileumi ünnepségén.
A karácsonyi ajándékozás egyik favoritja az illatszer. A parfüm nem olcsó mulatság, így érthető, ha szeretnénk kedvező áron megvenni, ám nem árt az óvatosság, mivel a piacokon, aluljárókban kapható illatszerek fele hamisítvány.
A magyar női kézilabda-válogatott - különösen második félidei remek teljesítményével - 35-27-re legyőzte a cseh csapatot a szerbiai világbajnokság újvidéki csoportjának szombati nyitányán.
Jövőre több olyan technológia is az érett fejlettségi fázisba lép, amelyeket a kevésbé innovatív bankok eddig újdonság jellegük miatt inkább mellőztek - fejtette ki Eric Stine, az SAP egyik vezető...
Mind az 1200 francia katona megérkezett a Közép-afrikai Köztársaságba, és megerősítették a járőrözést a fővárosban, Banguiban, valamint az ország főbb útvonalain - jelentette be szombaton Párizsban a francia védelmi minisztérium. Francois Hollande államfő nem sokkal később közölte: szombat estig 1600-ra emelkedik az országba küldött francia katonák száma.
Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy a bázisugrás veszélyes hobbi, ám most egy Subterminallyill néven futó sportember közzétette egy félresikerült ugrásának felvételét, amelyet látva csoda, hogy egyáltalán túlélte a kísérletet.
Mind az 1200 francia katona megérkezett a Közép-afrikai Köztársaságba, s megerősítették a járőrözést a fővárosban, Banguiban, valamint az ország főbb útvonalain.
A költségvetési bizottság nevében a kormány a minap nyújtotta be a 2014-es költségvetéshez azt a módosító javaslatát, amely részletezi a Nemzeti Stadionfejlesztési Program jövő évi megvalósítását....
Stabil, de még mindig életveszélyes az állapota annak a hat hónapos kislánynak, aki súlyos koponyasérülést szenvedett szombat délelőtt egy Nagykovácsiban történt balesetben - tájékoztatta a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója az MTI-t.
A bíróság kimondta, hogy a férfi erőszakos, kirívóan közösségellenes cselekménye alkalmas volt arra, hogy a téren tartózkodókban megbotránkozást és riadalmat keltsen.
Az Újpest a hajrában kétgólos hátrányát ledolgozva 3-3-as döntetlent játszott otthon a Puskás Akadémia együttesével a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójának első szombati mérkőzésén.
Menesztették posztjáról Elie Baupot, a francia labdarúgó-bajnokságban szereplő Olympique Marseille vezetőedzőjét, utóda az eddigi sportigazgató, Jose Anigo lesz.
Nem lehet elmondani mennyire, olyan szinten megmozgatta a Stoke védőjét a Chelsea támadója, André Schürrle, mielőtt berúgta volna a kapuba a labdát. A védő azt se tudhatta hirtelen, hogy hol van!
Az adórendszeren és az egészségügyön kívül már a jövőbeni koalíciós szerződés minden területén sikerült közös nevezője jutnia a formálódó cseh kormánykoalíció három pártjának - közölte Bohuslav Sobotka, az októberi képviselőházi választáson győztes Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) elnöke szombaton.
A Microsoft legújabb találmánya az a melltartó, amely érzékeli az emberi szervezetben a stressz jeleit, és figyelmezteti is viselőjét, hogy most bizony csak idegességében fog nassolni.
Budapest — Fellépések mellett önálló estjére készül, közben táncpróbára siet, lakást újít fel és rádióműsort vezet. Falusi Mariannak nincs egy szabad perce sem, de azt azért bevallja: őszintén vágyik a szerelemre.
Észak-Korea közölte szombaton, hogy kitoloncolta azt az idős, 85 éves amerikai háborús veteránt, aki turistaként járt az országban, és a hatóságok háborús bűntények vádjával letartóztatták.
Budapest — Unokáikat kényeztetik a nyereményből a Blikk Advent nyertesei, akik ezen a héten is több százezer forinttal lettek gazdagabbak. Köztük van a budapesti Sajben Pálné Zsuzsa (66) is, aki ugyancsak a legkisebbekre költi 25 ezer forintos banki utalványát. Az ő karácsonyukat már biztosan bearanyozta lapunk játéka.