2013. december 29. vasárnap

dec. 29
16:33
Saját lakásában gyilkolták meg az idős nőt (Blikk)
dec. 29
16:33
Megöltek lakásában egy idős asszonyt (Metropol)
A 79 éves nő holttestére vasárnap délben talált rá szomszédja az Attila utcai lakásban.
dec. 29
16:33
Megöltek lakásában egy idős asszonyt Budapesten (Alternatív Energia)
dec. 29
16:33
A korábbiakhoz képest kevesebb pénzből rendezték meg az idei repülőnapot (ProfitLine)
A korábbi repülőnapokhoz mérten lényegesen alacsonyabb költségből valósult meg az idei Kecskeméti Repülőnap és Haditechnikai bemutató, miközben az eddigieknél is látványosabb programok várták az érdeklődőket - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI megkeresésére.
dec. 29
16:33
Van okunk bízni a hazai ingatlanpiacban (Portfolio)
A befektetők megítélése a magyar ingatlanpiaccal kapcsolatban javulni látszik, a következő két évben pozitív hírekre és jelentősebb tőkebeáramlásra számíthatunk majd a befektetési piacon - vallja...
dec. 29
16:34
Szalay Balázs 40 milliós afrikai ralikalandja (Blikk)
Saint Cyprien - Nem olcsó mulatság Afrikában versenyezni. A Szalay Balázs (48), Bunkoczi László (47) páros idén a terrorfenyegetettség miatt 2009-ben Dél-Amerikába „költöző” Dakar helyett a klasszikus, régi útvonalon zajló Africa Race-en indul – ugyan spórol a költségeken, de így is egy vagyonba kerül a majd’ kéthetes száguldás.
dec. 29
16:48
Szerencsehozó babonák (BorsOnline)
Az év legjobb napja lehet az év fordulója, ha betartjuk a szokásos babonákat. Ilyenkor ugyanis tilos házimunkát végezni, vásárolni, ellenben sokat kell enni, jó dolgokra kell gondolni, nem szabad veszekedni, és bátran lehet hangosan kiabálni. Ha így teszünk, garantált a szerencsénk jövőre.
dec. 29
16:48
Milliókért ugranak a Négysáncon (Blikk)
Oberstdorf - Nagy pénzekért röpködnek a szezon legrangosabb síugróversenyén, a Négysáncon.
dec. 29
16:51
Hűségesküvel ünnepelték Kim Dzsong Un hatalomra kerülésének második évfordulóját (Infostart)
Észak-Koreában vasárnap hűségesküt fogadva ünnepelték meg azt, hogy Kim Dzsong Un két évvel ezelőtt került hatalomra - írta az észak-koreai állami sajtó.
dec. 29
16:51
Anelka-ügy: további sztárok állnak ki a támadó mellett - Fotók! (Sport365)
Anelka minden bizonnyal eltiltás elé nézhet antiszemita gólöröme miatt, azonban további francia sztárok, mint Samir Nasri és Mahmadou Sakho álltak ki mellette, olyan fotókon, amelyen az említett pózban vannak.
dec. 29
17:06
Kovács: 2013 az én évem volt (Blikk)
Budapest - Tizenháromszor játszották el neki világversenyeken a Himnuszt, ennyi idős volt, amikor első jelentősebb eredményét elérte, és még az általános iskolai naplóban is a tizenhármas volt a sorszáma. Nem csoda, hogy a 2000-es sydneyi olimpián 200 méteres mellúszásban aranyérmet szerző Kovács Ágnes (32) számára a 2013-as év is fantasztikusra sikeredett.
dec. 29
17:09
Óriási tömegtüntetés Kambodzsában (Metropol)
Az országot már 28 éve irányító Hun Szen miniszterelnök lemondását és új választások kiírását követelik.
dec. 29
17:09
Győzelmével ismét élen az Arsenal (Metropol)
Az Arsenal egygólos győzelmet aratott a Newcastle United vendégeként és ismét a Manchester City elé ugrott. Ismét rangadót vesztett a Liverpool.
dec. 29
17:09
Újabb országjárásba kezd a Fidesz a rezsicsökkentésről (Metropol)
Újabb országjárásba kezd a Fidesz: január 20. és február 15. között 119 helyen 30 kormánypárti politikus tart fórumot a rezsicsökkentésről - jelentette be Kocsis Máté, a párt kommunikációs igazgatója vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
dec. 29
17:09
Az utolsó koncert (Alternatív Energia)
Harmincegy éve létezik az Első Emelet.
dec. 29
17:11
Újabb országjárásba kezd a Fidesz a rezsicsökkentésről (Alternatív Energia)
" 2014 a rezsiharc éve lesz."
dec. 29
17:24
Több kiló kokaint találtak Viktor csomagjai között (BorsOnline)
Magyar drogfutárt fogtak el a rendőrök Peruban a Limai repülőtéren. A férfi 4,8 kilogrammnyi tiszta kokaint próbált átcsempészni a határon, de már vártak rá – közölte az ATV a Hír3d videoportálra hivatkozva.
dec. 29
17:24
Arsenal: vállsérülés miatt hagy ki két hetet a csapat sztárja (Sport365)
Nem utazott el a Newcastle elleni meccsre sem az Arsenal német válogatott futballistája, Mesut Özil, aki vállsérülés miatt a következő két hétben nem léphet pályára.
dec. 29
17:26
Ferguson az Oscar-díjra hajt (BorsOnline)
Különleges ajándékkal lepi meg a felségét Sir Alex Ferguson. A Manchested United májusban nyugdíjba vonult, nagy filmrajongó hírében álló szakvezetője az Oscar-díjátadó gálára viszi a párját.
dec. 29
17:27
Visszavitték Lengyelországba a kölcsönadott auschwitzi barakkot (Infostart)
Visszaadta Lengyelországnak állománya egyik legértékesebb darabját a washingtoni Holokauszt Múzeum: egy fa barakkot, amelyben egykor az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor foglyai raboskodtak.
dec. 29
17:27
Schild a műlesiklás egyedüli királynője lett (Metropol)
Schild pályafutása 37., műlesiklásban pedig 35. vk-sikerét aratta.
dec. 29
17:27
Elfogták a dabasi gyilkosság miatt keresett férfit (Kripto Akadémia)
dec. 29
17:27
Bulvár: Helikopterrel szállították kórházba a síbalesetet szenvedő Schumachert (Agroinform)
A korábbi hétszeres világbajnok pilóta a francia Alpokban szenvedett fejsérülést, de eszméleténél maradt.
dec. 29
17:42
Hárman siklatták ki a soproni vonatot (Blikk)
Sopron - Három fiatal fiút üldöznek a soproni rendőrök. A gyanú szerint ugyanis péntek este a vandálok egy 20 literes olajostartályt görgettek a vasúti sínekre a vak sötétben.
dec. 29
17:45
Egy tenger alatti kábelrendszerről is szerzett adatokat az NSA (Infostart)
Az informatikai hírszerzéssel foglalkozó amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) adatokat szerzett a Nyugat-Európát a Közel-Kelettel és Délkelet-Ázsiával összekötő tenger alatti kábelhálózatról, amely az internes adatfolyam egy jelentős részét továbbítja - írta vasárnap a Der Spiegel.
dec. 29
17:45
A hatos lottó nyerőszámai (Blikk)
dec. 29
17:45
Elfogták a dabasi gyilkosság miatt keresett férfit (Metropol)
A férfit azzal gyanúsítják, hogy szombat este leszúrta ismerősét egy dabasi családi házban.
dec. 29
17:45
Átigazolás: Paulinho a Real Madrid kiszemeltjei közt? (Agroinform)
A királyi gárda a brazil válogatott középpályással pótolhatja Xabi Alonsót, már ha egyáltalán szükség lesz erre.
dec. 29
17:57
Premier League: továbbra is élen az Arsenal (Sport365)
Elhozta a három pontot a Newcastle United otthonából az Arsenal labdarúgócsapata a Premier League 19. fordulójában, így az ágyúsok 1-0-s győzelmüknek köszönhetően továbbra is vezetik a bajnokságot.
dec. 29
18:00
Hajdú Péterék balesetet szenvedtek (BorsOnline)
Nem indult túl jól a téli vakáció a producernek és családjának, akik Ausztriába mentek síelni. Hajdú Péter arról tudósította ismerőseit a Facebookon, hogy összetört a kocsijuk, ám azt is hozzátette, hogy szerencsére egyikük sem sérült meg.
dec. 29
18:03
Marlies Schild a műlesiklás trónján (Infostart)
Az olimpiai ezüstérmes és 2011-ben világbajnok osztrák Marlies Schild nyerte a női alpesi sízők Lienzben rendezett műlesikló világkupa-versenyét vasárnap.
dec. 29
18:03
Biciklienergiával világítják meg a kristálygömböt (Metropol)
A hatalmas New York-i szilveszteri gömböt idén első ízben világítják ki környezetkímélő energiával.
dec. 29
18:03
Tények cáfolják a Fideszt (Alternatív Energia)
A rendszerváltás óta tavaly éltek a legtöbben szegénységben Magyarországon.
dec. 29
18:03
Iráni atombomba: a huszonnegyedik órában a világ (ATV)
Az Izrael Szövetségesei Alapítvány meghívására vezető politikusok és közéleti szereplők ültek össze Washingtonban. A rendezvényen több mint húsz országból gyűltek, hogy megvitassák azokat az együttműködési lehetőségeket, amelyekkel globális szintű válaszokat lehet adni az Izraelt és a zsidóságot fenyegető legaktuálisabb kihívásokra.
dec. 29
18:05
Az összefogás igazsága (Alternatív Energia)
Minden, minden úgy van kitalálva, hogy a szétforgácsolt ellenzéki pártoknak sok esélyük nincs.
dec. 29
18:12
Ki a legjobb befektetés? Hát Emma Stone! (ProfitLine)
Emma Stone a legjobb befektetés a filmstúdiók számára a Forbes magazin listája szerint, amelyen a Mila Kunis, Jennifer Lawrence és Natalie Portman révén a második, a harmadik és a negyedik helyet is fiatal színésznők szerezték meg. Az első férfi az ötödik helyen szereplő Dwayne Johnson.
dec. 29
18:18
Hiába várt Ibrahimovicsra a rákos kisfiú (BorsOnline)
A nyolcéves Hajrudin Kamenjas évekig harcolt a rák ellen, mielőtt feladta. Utolsó kívánsága az volt, találkozhasson kedvencével, Zlatan Ibrahimovic­csal, de a sztárfocistának egyszerűen nem jutott rá ideje.
dec. 29
18:21
Újévi fogadalom (Metropol)
Járókelők kívánságaikat írják egy üzenőfalra Pesten.
dec. 29
18:21
Teljes útlezárás van az M7-esen (Metropol)
Két személygépjármű és egy kisbusz ütközött.
dec. 29
18:21
Teljes útlezárás van az M7-esen Siófoknál (Kripto Akadémia)
dec. 29
18:30
Schumacher balesete, nácibotrány a Premier League-ben - A nap hírei (Sport365)
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
dec. 29
18:36
Hová tüntette gömbölyödő pocakját Gwen Stefani? (Blikk)
Los Angeles - Ügyesen elrejtette fekete-fehér ruhája redői mögé növekedő pocakját Gwen Stefani (44).
dec. 29
18:36
Profi modell lett Beni, az eb (Blikk)
dec. 29
18:38
Karácsonyi partin gyilkolta meg társát (Blikk)
Fót – Egyetlen jól célzott döféssel ölte meg bulizó társát B. Zsolt (41) még szombaton kora délután. A fóti férfi barátaival alaposan felöntött a garatra a hét végén megrendezett karácsonyi partin, még nótáztak is.
dec. 29
18:39
Nem hagyhatja el Izraelt Vanunu (Infostart)
Elutasította Mordeháj Vanunu kivándorlási kérelmét vasárnap az izraeli legfelsőbb bíróság.
dec. 29
18:39
Turán Frigyes nyerte a Szilveszter-ralit (Metropol)
A versenyen több rekord megdőlt, köztük a nő navigátorok számáé is.
dec. 29
18:39
A hatos lottó főnyereménye is bent maradt (Alternatív Energia)
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei.
dec. 29
18:39
Erről maradtál le az ünnep alatt (Pénzcentrum)
Boldog Karácsonyt és mi egymás mellett azért még hírek is akadtak a héten. Vagy mi kreáltunk egy-kettőt, reméljük, hogy hasznosak is. Itt van például az a cikk, amiből kiderül, hogy milyen jogunk van az ajándékok visszacserélésénél. Egy másik meg segít eloltani az égő karácsonyfát. A "komoly" dolgok között meg egy bérkalkulátor szerepel, hiszen többet vihetünk haza jövőre....
dec. 29
18:41
Kinek drukkolsz? (Metropol)
Jól meg kell gondolni a választ, amikor a két Miami Dolphins rajongó megkérdezi tőlünk melyik a kedvenc csapatunk?
dec. 29
18:54
Nagyon durva év vár Magyarországra (BorsOnline)
Mindannyian a boldog új évre várunk, de vajon tényleg egy boldogabb esztendőnek nézünk elébe? Mi történik velünk és a hazánkkal a következő hónapokban? Szegedi Erika főboszorkányt kértük meg, hogy jósolja meg, mi vár az országra.

Keresés