2013. december 20. péntek

dec. 20
12:57
Demonstrációt terveznek az egykori Malév munkavállalók (Alternatív Energia)
Sajtóhírek szerint a Malév felszámolási eljárásának határidejét a bíróság 2014 június 31-ig meghosszabbította.
dec. 20
12:57
Így oszlatták szét az ukrajnai diáktüntetést (hirado.hu)
A fűügyész állítása szerint a közterület-fenntartók hívták ki a rohamrendőröket november 30. hajnalán.
dec. 20
12:57
Közeledik a választás: Habony Árpád Gyurcsánytól kapott receptet (ATV)
Összefogásról, adórendszerről, és a nyugdíjrendszerrel kapcsolatos elképzelésekről is beszélt Gyurcsány Ferenc az ATV Startban.
dec. 20
12:57
Bundesliga: Melyik Borussia telel a dobogón? (Agroinform)
A 2013-as év utolsó Bundesliga-fordulóját rendezik meg a hétvégén, a 'Gladbach akár még a dobogóra is felléphet.
dec. 20
12:59
Putyin megkegyelmezett Hodorkovszkijnak (Alternatív Energia)
A rendelet a Kreml indoklása szerint emberiességi szempontok alapján született, amely azonnali hatállyal érvénybe lépett. Az orosz olajmágnást már szabadon is engedték.
dec. 20
12:59
Fürjes: Nem a választásokhoz igazítják a Sorsok Háza építését (hirado.hu)
A kivitelezésben nem a gyorsaság, hanem a jó és alapos munka a fő szempont - mondta a kormánybiztos.
dec. 20
13:00
Devizahitelek - a Kúria ne várjon Strasbourgra, döntsön! (ProfitLine)
A Fidesz szerint a Kúriának döntenie kellene a devizahitelekkel kapcsolatos árfolyam-különbözet és egyoldalú szerződésmódosítások kérdésében is - jelentette ki Kósa Lajos, a kormánypárt alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
dec. 20
13:01
Átadta első háztartási kiserőművét a Főgáz (hirado.hu)
A berendezés megtérülése 15 év alatt várható.
dec. 20
13:06
Kata: erre kell figyelni az év végén (Adózóna)
Lassan itt az év vége és számos elintézendő ügy és kérdés közül érdemes néhány percet fordítani a kisvállalkozások tételes adóját (az úgynevezett katát) választóknak az adózásukra, illetve ennek a fő buktatóira, valamint a következő évi lehetőségekre.
dec. 20
13:06
Nézd meg Collin Farrell új filmjének, a Téli mesének előzetesét! (Joy)
Nézd meg a Téli mese című lenyűgöző fantáziával megírt, szemkápráztató és romantikus történet magyar nyelvű előzetesét, amelyet Hollywood egyik legkeresettebb, Oscar-díjas forgatókönyv-írója, Akiva Goldsman rendezett és amelyben a főszeplő, Collin Farrell mellett olyan színészek szerepelnek, mint Russel Crowe és Will Smith.
dec. 20
13:06
Best of 2013: a legnépszerűbb Instagram fotók (Éva Magazin)
Az Éva Instagramjának legnépszerűbb képei - szavazzátok meg a kedvenceteket! Gryllus Dorka sminkelés közben, hollókői naplemente, érett málnaszemek, csíkos lufik - ők és társaik voltak az év legtöbbet lájkolt képei az Éva Instagram oldalán. De melyik legyen az abszolút győztes? Szavazzátok meg ti! 1. Készül Gryllus Dorka sminkje Szavazógép(Dorka) Májusi címlapunk fotózásán készült a kép, Kiss…
dec. 20
13:08
Rihanna a Balmain új arca! Íme a kampányfotók! (Joy)
A Balmain új kampányarca nem más lett, mint Rihanna! Nézzétek meg a hivatalos kampányfotókat galériánkban!!
dec. 20
13:10
Karácsonyi finomság: Mézeskalácsos turmix (Joy)
Gyorsan elkészíthető, reggelire vagy nasinak egyaránt tökéletes!
dec. 20
13:12
Így táncoltak a főszereplők A szürke ötven árnyalata forgatási szünetében! Fotók! (Joy)
Nézd meg fotóinkon, hogy múlatja egymással az idejét a forgatási szünetekben A szürke ötven árnyalata két főszereplője, Jamie Dornan és Dakota Johnson.
dec. 20
13:15
Rászállnak az adóhatóságra - lesz valami a 2100 milliárdból? (Privátbankár)
Az ÁSZ kiemelten ellenőrzi jövőre az adóhatóságot; 2100 milliárddal lógnak a NAV-nak, de nincs sok remény a behajtásra.
dec. 20
13:15
Lemondott fél arcáról, hogy életben maradhasson – sokkoló fotóval (BorsOnline)
Egy brit dédnagyapa annyira ritka betegségben szenvedett, hogy az orvosok sem tudták időben megállapítani, hogy mi a baja. Mire rájöttek, hogy az idős férfi rákos, már csak úgy lehetett megmenteni, ha eltorzították.
dec. 20
13:15
A Moszad képezte ki Nelson Mandelát (Blikk)
dec. 20
13:15
Áder visszaküldte az MMA-ról szóló törvénymódosítást (Kripto Akadémia)
Egyelőre nem lesz Nemzet Művésze díj sem.
dec. 20
13:15
A Moszad kiképezte Nelson Mandelát (hirado.hu)
Az erről szóló, az állami levéltárban őrzött levél mindeddig nem került nyilvánosságra.
dec. 20
13:15
Milliós bírság az Axa biztosítónak: az idős ügyfeleknél volt gond (Pénzcentrum)
A Magyar Nemzeti Bank a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezés megsértése miatt 2 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az Axa Biztosító Zrt.-nek, és megtiltotta számára a jogsértő magatartás további folytatását - olvasható a jegybank közleményében....
dec. 20
13:17
Malév-saga: dolgozók százai várnak a pénzükre, utcára is vonulnának (Privátbankár)
Demonstrációt terveznek az egykori Malév munkavállalók.
dec. 20
13:17
Ezek Pintér kinvezésének valós okai (Kripto Akadémia)
dec. 20
13:17
Kiemelten ellenőrzi majd az adóhivatalt az ÁSZ (hirado.hu)
A hátralékkezelési és végrehajtási, ezen belül a kiemelt adózók körében végzett tevékenységet vizsgálják.
dec. 20
13:19
Rengeteg a fióka a tavaly felfedezett császárpingvin-kolóniában (hirado.hu)
A 2012-ben felfedezett kolónia mintegy 15 ezer egyedet számlál.
dec. 20
13:21
Felavatták az Országház megújult homlokzatát (hirado.hu)
Felavatták az Országház megújult homlokzatát pénteken. Kövér László házelnök az ünnepségen azt mondta, az Országházhoz hasonlóan a közeljövőben a magyar állam intézménye, szervezete és működése is újjászületik.
dec. 20
13:23
Szócska: Február 18-ától hatályos a transzzsírsavrendelet (hirado.hu)
Tilos lesz olyan élelmiszert forgalomba hozni, amelynek 100 grammjában az egészségre káros transzzsírsavak mennyisége meghaladja a 2 grammot.
dec. 20
13:24
Bayern München: Alaba lett az év labdarúgója... (Sport365)
Sorozatban harmadszor a Bayern Münchenben légióskodó David Alabát választották az év labdarúgójának Ausztriában.
dec. 20
13:25
Polgárőrök munkáját ismerték el országos szervezetek (hirado.hu)
Harminchat polgárőr idei munkáját ismerte a Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, illetve az Országos Polgárőr Szövetség.
dec. 20
13:26
A csapból is sportközvetítések folynak ma - Ezt látod élőben (Sport365)
A pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
dec. 20
13:33
Jól mehetett a bankoknak, törlesztenek rendesen (Privátbankár)
Az európai bankok csaknem 21 milliárd eurót törlesztenek az EKB-nak.
dec. 20
13:33
Rosberg összecsinálta magát a teszten (BorsOnline)
Vécépapírra volt a legnagyobb szüksége Nico Rosbergnek a bahreini tesztelés végén. A német pilóta Mercedesének háromszázas tempónál robbant fel a gumija, nem csoda, hogy összecsinálta magát.
dec. 20
13:33
Szexi! Apró bikiniben mutogatja testét Kim Kardashian (Blikk)
Öt hónappal a szülés után ismét bomba formában van Kim Kardashian (33).
dec. 20
13:33
Hármasikreket szült a 13 éves kislány! (Blikk)
Santo Domingo - Tizenhárom évesen szült hármasikreket egy dominikai kislány – egy 61 éves férfitól.
dec. 20
13:33
Két műsor megszűnik, a VV6 olcsóbb lesz (Kreatív Online)
Kolosi Péter az RTL II jövőjéről beszélt az Origónak.
dec. 20
13:33
Újból állami kézben a Citadella (Metropol)
A Gellérthegy teljes területét fejlesztené az állam és a főváros.
dec. 20
13:33
MKP: Nehéz helyzetben a szlovák ellenzéki államfőjelöltek (hirado.hu)
Az államfőválasztások időpontját közvetlenül az ünnepek előtt hirdették meg.
dec. 20
13:33
Átadta első háztartási kiserőművét a Főgáz (ProfitLine)
Mintegy 20 millió forintba került az a gázmotoros kis erőmű, amelyet a Főgáz telepített az Ingatlanbank Zrt. tulajdonában lévő idősek otthonába Budapesten, a megtérülés 15 év alatt várható - mondta Koncz László, a társaság vezérigazgatója pénteken Budapesten, a beruházás helyszínén tartott sajtótájékoztatón.
dec. 20
13:33
Barcelona: Messi leszólta a Barca egyik vezérét (Agroinform)
A négyszeres aranylabdás cáfolta, hogy fizetésemelést kért volna, és szerinte Javier Faus nem ért a futballhoz.
dec. 20
13:35
Megszünteti a laikusok számláit a Vatikán bankja (hirado.hu)
Ezentúl kizárólag egyházi feladataira koncentrál az IOR.
dec. 20
13:37
Grybauskaite: Európa nyitva az ukrán nép előtt (hirado.hu)
A közös külpolitika kérdéseinek megvitatásával folytatja munkáját az Európai Unió csúcsértekezlete.
dec. 20
13:39
Újbuda visszaadja a Citadella vagyonkezelői jogát az államnak (Infostart)
Újbuda önkormányzata visszaadja a Citadella vagyonkezelői jogát a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt.-nek. A XI. kerületi önkormányzat december 19-én született testületi döntéséről pénteken közleményben tájékoztatta az MTI-t.
dec. 20
13:39
Jobbik: a kormány "bolsevik módon" osztja újra a takarékszövetkezeti szektort (hirado.hu)
A Jobbik szerint a kormány "mocskos bolsevik logika és hatalomgyakorlási mód mentén" osztja újra a takarékszövetkezeti szektort, amit az ellenzéki párt elfogadhatatlannak tart.
dec. 20
13:41
Döbbenetesen sok a menekült (hirado.hu)
Világszerte több mint 45 millió ember él menekültként idegen országban vagy hazáján belül otthonából elűzve az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága jelentése szerint.
dec. 20
13:43
Kötelező lesz e-segélyhívót szerelni az autókba? (hirado.hu)
Brüsszel elfogadta az e-segélyhívó rendszer bevezetését, az eszköz 2015-től kötelező, de még nem tudni, a régi autókban is kell-e használni.
dec. 20
13:51
Berágott a Fidesz a devizahitelesek miatt, mégis fogják a kezüket? (Privátbankár)
A Fidesz berágott a Kúria döntés miatt, még idén léphet a kormány devizahitel ügyben - a forint viszont köszöni szépen, jól van - kiderül, hogy megáll-e az élet a pénztárgépcsere miatt - Nézze meg itt >>
dec. 20
13:51
300 tortát gyűjtött össze a Barátok közt sztárja (BorsOnline)
Mérai Kata évek óta közreműködik a Down-szindrómás gyerekeknek segítő alapítvány munkájában. A Barátok közt sztárja ugyanis saját bőrén tapasztalta meg, milyen fontos a gyerekek korai fejlesztése.
dec. 20
13:51
Devizahitelek - Kósa: a Kúria ne várjon Strasbourgra (Infostart)
A Fidesz szerint a Kúriának döntenie kellene a devizahitelekkel kapcsolatos árfolyam-különbözet és egyoldalú szerződésmódosítások kérdésében is - jelentette ki Kósa Lajos, a kormánypárt alelnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
dec. 20
13:51
Háárec: a Moszad kiképezte Nelson Mandelát 1962-ben (Infostart)
Izrael külföldi hírszerző szervezete, a Moszad ügynökei 1962-ben fegyveres kiképzésben részesítették Nelson Mandela nemrég elhunyt volt dél-afrikai elnököt - állítja egy titkos archívumi iratra hivatkozva a Háárec című izraeli lap pénteki számában.
dec. 20
13:51
Sok hűhó egy hűtőért (Kreatív Online)
Két srác sörrel teli frigót visz Ázsiában élő barátjának.
dec. 20
13:51
A Rákos-patakba hajtott egy autó (Metropol)
Karambol miatt egy autó belehajtott a fővárosi Rákos-patakba a X. kerületi Malomárok utca környékén pénteken.

Keresés