Szabadon engedése után azonnal Németországba utazott Mihail Hodorkovszkij. A egykori orosz olajmágnás, helyi idő szerint dél után nem sokkal hagyta el a karéliai Szegezsa városban lévő büntetőtelepet, közvetlenül azután, hogy Vlagyimir Putyin elnök aláírta a róla rendelkező kegyelmi határozatot.
A Ferrari elnökének, Luca di Montezemolónak is vannak kétségei afelől, hogy a Forma-1 javára válik az, ha 2014-től dupla annyi pontot kapnak a versenyzők a szezonzárón, mint a többi futamon. Tovább »
A munkanélküliségi mutatókat szépen javítja az EU-s pénzből finanszírozott alapkészség-fejlesztő program. Az óvodás szintű feladatokat a résztvevők megalázónak és értelmetlennek tartják, viszont aki nem vállalja, azt törlik a nyilvántartásból a munkaügyi központban. Ez idén 24 milliárd, jövőre 184 milliárd forintba kerül az EU-nak, írja az Index.
Meglepő módon a felülvizsgált becslésnél is jóval magasabb számot mutat a végleges felmérése az Egyesült Államok bruttó hazai termékéről: a harmadik negyedévben a korábbi 3,6 százalék helyett...
A Spar Magyarország Kft. már megkezdte az online kassza átállást, múlt hétvégétől már öt üzlet pénztárgépei állnak összeköttetésben a NAV-val – jelentette be Heiszler Gabriella, a Spar cégvezetője sajtótájékoztatón, a Spar közleménye szerint.
A listavezető Arsenal és a londoni rivális Chelsea hétfő esti rangadója zárja a Premier League hétvégi, 17. fordulóját - amennyiben a Kékek győznek, akár az élre is ugorhatnak.
A bankunió ügyében áttörés történt, a gazdasági kordináció ügyében azonban csak biztató kezdeményezések voltak - állapította meg Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken Brüsszelben, újságíróknak...
Az Egyesült Államok gazdasága a végleges adatok alapján 4,1 százalékos bővülést mutatott a harmadik negyedévben, a második negyedévben regisztrált 2,5 százalékos növekedés után. Elemzők a második becslésben szereplő 3,6 százalékos növekedésre számítottak.
Váratlanul megjelent a Magyar Közlönyben a Stabilitási Megtakarítási Számla végrehajtási rendelete. A törvényt már júniusban elfogadták, de ahhoz, hogy működni tudjon a számla, szükség volt a...
Magyarországon hozza létre fuvarozási vállalatát a Magnit, Oroszország legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánca, amely így egy 1000 kamionból álló flottát és az azt kiszolgáló infrastruktúrát hoz létre Kelet-Magyarországon, körülbelül 1500 új munkahelyet teremtve ezzel - jelentette be Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára, magyar-orosz gazdasági kapcsolatokért…
Jelentős mértékben nőtt a kínai vállalkozók és bankárok bizalma a gazdasági kilátásokat illetően az előző negyedév óta - derül ki a központi bank által most nyilvánosságra hozott felmérésből.
Zokni, alsónadrág, nyakkendő, pizsama, borotva és dezodor. A legtöbb férfi abban reménykedik, hogy nem ezeket az utált ajándékokat találja majd a karácsonyfa alatt. Vajon hogyan kell olyasmit választani, aminek örülnek szeretteink?
A bankunió ügyében áttörés történt, a gazdasági koordináció ügyében azonban csak biztató kezdeményezések voltak - állapította meg Orbán Viktor magyar miniszterelnök pénteken Brüsszelben, újságíróknak...
Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija pénteken fogadta Schiffer Andrást, az LMP frakcióvezető-társelnökét – tájékoztatta a párt az MTI-t.
Két számjegyű, sőt évi 20 százalékot is meghaladó hozamot ért el működése első öt évében az OTP EMDA Alap, pedig portfóliójában a kötények és a devizák játsszák a főszerepet. Kezelője az indokolatlanul alul-, illetve felülértékelt eszközöket keresi a nagyvilágban.
A férfivá válás göröngyös útja a kamaszkori karácsonyi ruhacsomagokon át az önállósodáshoz minden NŐNEK nélkülözhetetlen lakásfelszerelési tárgyakon keresztül az ettől-igazán-apukásan-nézel-ki! megoldásokig vezet.
Hatalmas veszteségről számolt be a BlackBerry ma közzétett negyedéves gyorsjelentésében: a kanadai okostelefon-gyártó 4,4 milliárd dolláros veszteséggel zárta a nettó eredmény szintjén a negyedévet....
A helyszínen pénteken életét vesztette annak a személyautónak a sofőrje, amelyik kamionnal ütközött a 62-es számú főúton Székesfehérvár közelében, Jánosmajornál – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.
Ritkán látható jelenetek játszódtak le a FIFA Klubvilágbajnokság második elődöntőjében, ahol a házigazda marokkói Raja Casablanca nagy meglepetésre 3-1-re legyőzte a Libertadores Kupa-győztes, brazil Atlético Mineirót.
Szabadon engedése után azonnal Németországba utazott Mihail Hodorkovszkij volt orosz olajmágnás, a Kreml kérlelhetetlen bírálója - jelentette be a szövetségi büntetés-végrehajtási szolgálat sajtószolgálata.
A Gazdasági Versenyhivatal engedélyezte, hogy az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. közvetlen egyedüli irányítást szerezzen az MMBF Földgáztároló Zrt. felett.
A Scuderia Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali elárulta, a héten megrendezett bahreini gumiteszten biztató jeleket láttak arra vonatkozóan, hogy 2014-ben már nem fognak annyi problémát okozni a versenyeken a gumitörmelékek. Tovább »
Harminckilenc egyesületnek nyújtott sporteszköz-támogatást a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) Sport XXI. programjának segítségével a Magyar Asztalitenisz Szövetség (MOATSZ).
Visszavonta Rózsás Péter András, a Budapesti Corvinus Egyetem gazdasági vezetőjének megbízatását december 20-ai hatállyal Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter.