Dél-Szudánban őrizetbe vettek tíz politikust, közöttük Kosti Manibe volt pénzügyminisztert és a júliusban menesztett kormány több más volt miniszterét.
Elkezdődtek a Pécsi Egyházmegye kezelésében lévő belvárosi épületek felújítási munkálatai Pécsen; a 2015 elejéig tartó munkálatokra 1,5 milliárd forintot költenek uniós forrásokból.
Pénzhamisítókat fogott el a rendőrség. A hamisítványok nagy részét már bevonták, de a Bankszövetség mindenkit arra kér, hogy fokozott óvatossággal járjon el, ha nagyobb címletű bankjegyet kap.
Világviszonylatban a Dél-afrikai Köztársaság december 5-én elhunyt első fekete bőrű elnöke, Nelson Mandela polgárjogi harcos, Magyarországon pedig a hátom hete autóbaleset áldozatává vált Paul Walker amerikai filmcsillag vezeti a Google 2013-as keresési listáját.
Az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. Közgyűlése döntött a Fővárosi Gázművek Zrt. az RWE Csoport tulajdonában lévő 49,83%-os részvénypakettjének megvásárlásáról 41 milliárd forint értékben. Az MNV Zrt. a finanszírozáshoz szükséges forrásokat a Társaság rendelkezésére bocsátja. Az MVM legfőbb döntéshozó szerve felhatalmazást adott a Panrusgáz Zrt. 940 millió forint értékű, 50%-os részvénypakettjének…
Állami feladat lett a tankönyvellátás, a jövőben felmenő rendszerben ingyenesen kapják a kiadványokat a diákok. Megvásárolja a Főgáz kisebbségi tulajdonrészét a Magyar Villamos Művek.
Joggal szomorkodhatnak a benzingőzzel fokozottan fertőzött Hölgyek, férfiak és gyerekek, az idei évben ugyanis egy gyönyörű korszak ért véget a BMW-nél: a többek között fantasztikus motorjairól is híressé vált M sportrészleg valószínűleg végleg elbúcsúzott a legendás, egekig forgó szívómotoroktól, az M GmbH ugyanis a trendeket követve, pontosabban a környezetvédelmi előírásoknak megfelelve…
Kigyulladt egy sorház Tarnabodon kedden. Egy tetőtér beépítéses lakás szobája kapott lángra, a tűz pedig a födémen keresztül továbbterjedt a szomszédos épületek tetőszerkezetére.
Az államtitkár szerint fontos, hogy "legyenek stabil partnereink, akiken keresztül a korrekt, megbízható információkat el tudjuk juttatni" Németországba.
Oroszország 2018-tól új típusú interkontinentális hadászati rakéták hadrendbe állítását kezdi meg - jelentette be kedden az orosz rakéta haderőnem parancsnoka.
Ismét megtelt kedd délután demonstrálókkal a kijevi Majdan (Függetlenség tere), ahová újra nagygyűlést hívott össze az ellenzék Viktor Janukovics moszkvai látogatása miatt.
A várakozásoknak megfelelően a Nemzetközi Birkózó Szövetség (FILA) változtat az eddigi súlycsoportokon, és kedden bejelentette a riói olimpia műsorán szereplő hat-hat kötött- és szabadfogású kategóriát.
Autóbuszokon börtönbe elszállították a jeruzsálemi kormányzati épületeknél tüntető afrikai menekülteket kedd délután - derült ki az izraeli katonai rádió jelentéséből.
A magyar kormány előrehaladott tárgyalásokat folytat Oroszországgal több évtizedes atomenergetikai együttműködése meghosszabbításának érdekében. A két állam megállapodásának célja a paksi atomerőmű...
Noha az autógyártás világában nem ritka, hogy egy márka egy típust valamilyen kisebb-nagyobb hiba miatt visszahív a garanciális csere vagy javítás végett, azonban abroncsok visszahívásáról ritkán volt még szó. Ezúttal a Michelinnek kell kárpótolnia ügyfeleit, mégpedig egy kisteherautókra szánt abroncs miatt.
Vereséggel mutatkozott be a magyar női vízilabda-válogatott világliga-csoportjában, Cataniában, két góllal alulmaradva a házigazda olaszok nemzeti együttesével szemben.
Joggal szomorkodhatnak a benzingőzzel fokozottan fertőzött Hölgyek, férfiak és gyerekek, az idei évben ugyanis egy gyönyörű korszak ért véget a BMW-nél: a többek között fantasztikus motorjairól is híressé vált M sportrészleg valószínűleg végleg elbúcsúzott a legendás, egekig forgó szívómotoroktól, az M GmbH ugyanis a trendeket követve, pontosabban a környezetvédelmi előírásoknak megfelelve…
A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.-ben (TakarékBank) meglévő többségi állami részesedést nyilvános nemzetközi pályázaton értékesítik, a legmagasabb vételárat ajánló befektető részére, a kormány erről szóló határozata a Magyar Közlöny keddi számában jelent meg.
Buddhista szerzetesek tüntettek kedden reggel a kambodzsai fővárosban, követelve a phnompeni kormánytól, hogy sürgősen szerezze vissza az ország egyetlen Buddha-ereklyéjét, amelyet egy héttel ezelőtt loptak el ismeretlenek egy hegytetőn álló szentélyből.
A férfi vízilabda-bajnokság idei utolsó játéknapján az őszi alapszakaszt a második pozícióban záró Szolnok vendégként, a Népligetben hét góllal győzte le a 14 csapatos ob I-ben 11. Ferencvárost a 9. fordulóból elhalasztott, most pótolt mérkőzésen.
Az Európai Unió 28 pénzügyminiszterének szerdai rendkívüli ülését és az azon a bankunió következő eleméről, az egységes bankszanálási mechanizmusról (SRM) szóló döntést készíti elő kedd éjjeli soron...
Januárban kezdődhetnek a hivatalos tárgyalások Szerbia csatlakozásáról az Európai Unióhoz - döntöttek kedden az EU uniós ügyekkel foglalkozó miniszterei. Az első kormányközi konferenciát a tervek...
Közép-Európa lesz a következő évtized leggyorsabban növekvő régiója az Európai Unióban - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedd este az Isztambulban rendezett török-magyar üzleti fórumon.
Csúnya dolgok derültek ki a floridai Atlantic Egyetem egyik volt munkatársáról: a férfi titokban filmezte a férfi mosdóban dolgukat végző vagy maszturbáló diákokat, és a videókat pornóoldalakra töltötte fel.
A Bajnokok Ligája-győztes Bayern München jutott be elsőként a Marokkóban zajló labdarúgó-klubvilágbajnokság döntőjébe, miután kedden simán, 3-0-ra legyőzte a kínai Kuangcsou Evergrande-et.
Van még mozgástere a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a további monetáris enyhítésre, de a kamatcsökkentések nagy valószínűséggel az eddiginél kisebb lépésekben folytatódnak - jósolták londoni pénzügyi elemzők a 0,20 százalékpontos újabb MNB-kamatcsökkentés keddi bejelentése és a döntéshez fűzött monetáris tanácsi közlemény ismertetése után.
Ukrajna birodalmak szélén, amelyek nem igazán kérnek belőle. A tizennyolc éve független Ukrajna szemmel láthatólag csak formális szuverenitásához ragaszkodik, az Európa és Oroszország közötti választás aggasztja, de úgy tűnik, sem az Európai Unió, sem Oroszország nem igazán kér belőle - vélte George Friedman, a Stratfor vezetője, akinek 2010 novemberében a Geopolitical Weekly című hetilapban…
A Gazprom és ukrán partnere a 2009-es gázegyezményt kiegészítő megállapodást írta alá, amely lehetővé teszi, hogy Oroszország a jelenleginél olcsóbban adja a földgázt Ukrajnának - közölte Vlagyimir Putyin orosz államfő az orosz-ukrán államközi bizottság keddi moszkvai ülését követően. Putyin azt is bejelentette, hogy nem tárgyaltak a vámunióról, és 15 milliárd dollárért vásárolnak ukrán…