A várható infláció mértékével megegyező mértékben emelik a béreket januártól - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. Nettóban 50 632 forint lesz a közfoglalkoztatottak minimálbére.
Kisgyermekes szülőként gondolnunk kell arra, hogy a korábbi jól bevált karácsonyi menüsort a kicsi életkorának megfelelően alakítsuk át. Dr. Hidvégi Edit, a Budai Allergiaközpont gasztroenterológusának tanácsai segíthetnek ebben.
Feltérképeztük az erőviszonyokat a brazil–magyar előtt. Igyekeztünk mindent „borsos” mérlegünkre tenni, ám ha szándékaink ellenére sem sikerült hű képet festenünk, a hiba nem az ön újságjában van.
Budapest—Párizs — Magyar fiatalok győzhetik le a tengerszint emelkedését, méghozzá olyan tervvel, amit nagyjából egy hét alatt „dobtak össze"! A budapesti Szövetség'39 alkotócsoport nyerte el a francia Jacques Rougerie Alapítvány innovációs építészeti pályázatának fődíját.
A Gazdasági Vesrenyhivatal (GVH) 10 millió forintra bírságolta a Lyoness Hungary Kft.-t és a Lyoness Holding Europe AG-t a fogyasztók megtévesztése miatt - közölte a GVH kedden.
A kormány a jövő évre várható inflációval, 2,4 százalékkal emeli januártól a közfoglalkoztatási minimálbért - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón....
"Ringbe hívta" küzdelemre Vitalij Klicsko, az Ütés (UDAR) ökölvívóból lett pártvezetője Viktor Janukovics ukrán elnököt kedden a kijevi Függetlenség terén összehívott EU-párti nagygyűlésen.
Kecskemét – Hat Mercedes porig égett, további kettő vacak állapotba került, amikor kigyulladt egy autószállító kamion az M5-ös autópályán, Kecskemétnél hétfőről keddre virradó éjjel. A tréleren a luxusautók szinte szempillantás alatt váltak a lángok martalékává.
A magyar kormány előrehaladott tárgyalásokat folytat Oroszországgal több évtizedes atomenergetikai együttműködése meghosszabbításának érdekében. A két állam megállapodásának célja a paksi atomerőmű kapacitásának hosszú távú fenntartása annak érdekében, hogy a lakosság és a gazdaság olcsóbb áramhoz jusson - mondta el az MTI-nek Lázár János a gazdasági és informatikai bizottság keddi budapesti ülése…
A Gazdasági Vesrenyhivatal (GVH) 10 millió forintra bírságolta a Lyoness Hungary Kft.-t és a Lyoness Holding Europe AG-t a fogyasztók megtévesztése miatt - közölte a GVH kedden az MTI-vel.
A címvédők közül a Győr női csapata a Fehérvárt, a Veszprém férfi együttese pedig a Ceglédet kapta ellenfélnek a kézilabda Magyar Kupa negyeddöntőjének keddi sorsolásán.
A világbajnok és kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Gennaro Gattuso ellen is nyomoznak a hatóságok az olaszországi labdarúgó bundabotrányban - értesült kedden az olasz média.
Továbbra is kivárnak a befektetők a tengerentúlon, úgy tűnik, nem tesznek újabb téteket, amíg a Fed nem nyilatkozik az eszközvásárlási programjával kapcsolatban. A tét nem kicsi: amennyiben az...
A magyar kormány előrehaladott tárgyalásokat folytat Oroszországgal több évtizedes atomenergetikai együttműködése meghosszabbításának érdekében.A két állam megállapodásának célja a paksi atomerőmű kapacitásának hosszú távú fenntartása annak érdekében, hogy a lakosság és a gazdaság olcsóbb áramhoz jusson.
Indul a Katona József Színház, az Örkény István Színház és a Radnóti Miklós Színház közös, KÖR elnevezésű, középiskolások számára meghirdetett színházi vetélkedője.
Az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. tájékoztatása szerint a Társaság Igazgatósága a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény 18.§ (3) bekezdése valamint a Társaság alapszabályának IX/7. pontja alapján egyhangúan akként határozott, hogy a Társaság cégnevét megváltoztatja.
A Fed akár már szerdán úgy dönthet, csökkenti eszközvásárlási programjának volumenét. Bár egyre többen beszélnek a taperingnek nevezett eseményről, a pénzcsapok fokozatos elzárását legkorábban jövő...
A megtett úttal arányos elektronikus útdíjrendszer júliusi bevezetése óta megszolgált útdíj mértéke december 15-én éjfélig túllépte a 75 milliárd forintot - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében.
Az olimpiai ezüstérmes és 2011-ben világbajnok osztrák Marlies Schild nyerte a női alpesi sízők franciaországi Courchevelben rendezett műlesikló világkupa-versenyét kedden.
A 23 éves nő éppen hatvan méter magasságban pörgött a szerkezeten, amikor a széke hátulja letört és lezuhant. A kötelekbe próbált kapaszkodni, amíg leállították a menetet.