The Advocate magazin szerint bár az egyházfő is ellenzi az egyneműek házasságát, eddigi megnyilvánulásai "éles váltás jelentettek elődeihez képest". A pápa eközben felmentett a Püspöki Kongregáció tagjai közül egy konzervatív amerikai bíborost, aki hosszú ideje bírálja az abortuszt és az azonos neműek házasságát
December 15-én éjfélig 75 milliárd forint bevétel folyt be a költségvetésbe elektronikus útdíjból. A július 1-jétől elindult rendszertől a kormány a második félévre 75 milliárd forintot várt, így a...
Csangde - Sikeresen visszavarrták egy kínai férfi jobb kezét, miután egy munkahelyi balesetben súlyosan megsérült. Előbb azonban, hogy életben tartsák a levágott testrészt, igen bizarr módon a kézfejet a férfi bokájához operálták.
A médiatörvény év eleji módosítása valamint az Alkotmánybíróság ezzel kapcsolatos döntése lezárta a Magyarország és az Európa Tanács (ET) között fennálló vitát.
Safety Harbor — Szó szerint és átvitt értelemben is nehezen megemészthető, amit egy floridai rabló tett. Joseph Bravo Ramos (21) lenyelte az aranyláncokat, amelyeket az egyik házban talált.
Elemzők szerint még folytathatja a kamatcsökkentést a Magyar Nemzeti Bank, miután kedden a várakozásoknak megfelelő, 20 bázispontos vágással 3 százalékra csökkent az alapkamat.
Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár szerint az új tankönyvellátó rendszerben akár nőhet is a tankönyvek száma egy-egy évfolyam és tantárgy esetében, emellett a pedagógusok továbbra is szabadon megválaszthatják segédeszközeiket.
Több mint nyolcszáz hátrányos helyzetű gyereket várnak idén Magyarországról és a határon túlról az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat közös szervezésében megvalósuló Országházi Gyermekkarácsonyra szombaton.
Az Országgyűlés elfogadta kedden a 2014-es büdzsét, amely a Fidesz szerint a rezsicsökkentés és a családtámogatás költségvetése. Az MSZP szerint ugyanakkor a költségvetés csak negyedévig fog kitartani, a Jobbik pedig úgy véli, hogy a kormány folytatja a megszorító politikát. Az LMP szerint hosszabb távon nem lesz tartható, az Együtt-PM pedig választási költségvetésnek tartja a büdzsét. A…
Az idősebb emberek számának növekedésével összefüggésben nőtt a rákos megbetegedések száma Németországban a Robert Koch Intézet (RKI) legújabb felmérése szerint.
Elemzők szerint még folytathatja a kamatcsökkentést a Magyar Nemzeti Bank, miután kedden a várakozásoknak megfelelő, 20 bázispontos vágással 3,0 százalékra csökkent az alapkamat.
BUDAPEST – Nagyon megörültek az X-Faktor eddigi győztesei, amikor üdvözölhették soraikban az RTL Klub tehetségkutatójának első női milliomosát, aki lehengerelte a nézőket a hangjával, vagyis Danics Dórát (25).
Világviszonylatban a Dél-afrikai Köztársaság december 5-én elhunyt első fekete bőrű elnöke, Nelson Mandela polgárjogi harcos, Magyarországon pedig a hátom hete autóbaleset áldozatává vált Paul Walker amerikai filmcsillag vezeti a Google 2013-as keresési listáját.
A BMW meghatározó pozíciót vívott ki magának világszinten a prémium szegmensben és a további fejlődéshez újabb bázisokra, megbízható pontokra van szüksége a müncheni illetőségű gyártónak. Épp ezért a távolban építenek új üzemet a bajorok, melynek eredményeképpen globális szinten még nagyobb mennyiség előállítására lesznek képesek.
A madridi El Mundo napilap információi szerint a Lionel Messi által szervezett idei, és tavaly nyári jótékonysági összecsapást a kolumbiai drogmaffia pénzmosásra használta fel.
Ilyenkor alapvetően több húst eszünk, de leginkább a halból veszünk lényegesen többet. A szilveszter slágerterméket továbbra is a virsli, amelyből egy-egy háztartás akár 80 dekagrammnyit is kosarába tesz az év utolsó időszakában.
Magyarország - Hazaértem, ahogy becsuktam a kaput a hátam mögött, már éreztem is egy férfi kezét magamon, a következő pillanatban hátraszorította a karom, a falhoz vágott, és már tépte is le a nadrágom – emlékezett egy neve elhallgatását kérő lány, akinek az volt a szerencséje, hogy az önvédelmi órákon kapott néhány hasznos tanácsot a védekezéshez.