A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a rendszeresen meghirdetett két FX-swap eszköze mellett - az év végén a piac megfelelő likviditását fenntartandó - egyedi FX-swap tendereken biztosít devizát a...
A PannErgy Nyrt. leányvállalata a PannErgy Geotermikus Erőművek Zrt. az Új Széchenyi Terv keretében meghirdetett pályázaton több mint 442 millió forint összegű, vissza nem térítendő támogatást nyert...
A Magyar Telekom 2013-ban kilenc kisebb kábelhálózatot vásárolt fel, jelentette be ma a társaság. A megvásárolt kábeltársaságok, az összesen 33 000 háztartást lefedő hálózatukon, hang, internet...
Szokatlan hideggel és bő csapadékkal, a magasabban fekvő hegyekben hóeséssel kezdődött meg idén az izraeli tél. Jeruzsálemben csütörtök éjjel havazott.
Több száz fogyasztóvédelmi eljárás indult az idén közműszolgáltatók ellen a rezsicsökkentés elmulasztása, hibásan kiküldött számlák és a tájékoztatási kötelezettség megszegése miatt.
Ungár Klára, a Szabad Emberek Magyarországért – Liberális Párt elnöke azért jelentette fel egykori frakcióvezetőjét, mert szerinte a miniszterelnök október 23-i beszéde kimerítette a háborús és közösség elleni uszítást.
Míg a 100.000. ügyfél eléréshez csaknem 10 évre volt szükség, addig alig másfél év alatt sikerült újabb 30.000 páciens bizalmát elnyerni, ez is mutatja, hogy magas szakmai színvonalú, korrekt, piaci alapon működő privát egészségügyi járóbeteg ellátásra nagy igény van ebben az országban - mondta el a vele készült interjúban Kiss András, a Budai Egészségközpont marketing és értékesítési igazgatója.
Az argentin Lanus labdarúgócsapata nyerte meg a második számú dél-amerikai kupasorozatot, a Copa Sudamericanát, miután a döntőben 3-1-es összesítéssel verte a brazil Ponte Preta együttesét.
Több szakszervezet közös szolidaritási demonstrációt tartott szerdán a pécsi Honsa Kft. telephelyénél amiatt, hogy a társaság elküldte dolgozóinak egy részét a közelmúltban, a tüntetők szerint jogszerűtlenül.
Többévi stabil gazdálkodás után idén nyolcmilliárd forintos veszteséget könyvelhettek el az állami tulajdonú víziközműcégek – mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Jávor Benedek, az Együtt-PM társelnöke. Nem tudni, mekkora ebben a rezsicsökkentés szerepe.
A várt mérsékelt bővüléssel szemben októberben is csökkent az ipari termelés az euróövezetben és az Európai Unióban - közölte csütörtökön az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
A nyugdíjkorhatár fokozatos felemelésébe kezdenek Kínában, hogy így kezeljék az elöregedő társadalom jelentette problémákat - írja a Zsenmin Zsipao központi napilap.
Összeegyeztethető az Európai Unió egységes piacának szabályaival, hogy a Microsoft megvásárolta a Skype-ot - döntött szerdán a luxembourgi Európai Bíróság.
Egyértelműen Sebastian Vettelt tartják a jelenlegi mezőny legjobb versenyzőjének a Forma-1-es csapatfőnökök – derül ki az AUTOSPORT című angol szaklap felméréséből. Tovább »
Nem könnyű kikerülni a bóvli kategóriából, legutóbb is jó néhány évünk ráment. 15 éven át mindig volt legalább egy olyan hitelminősítő, aki befektetésre ajánlotta a magyar eszközöket, most csak két éve próbálunk kikecmeregni a spekulatív kategóriából.
Egyelőre nem tudni, miért ugrott a halálba Kate Barry. Az elhunyt nő híres édesanyja, az a Jane Birkin, aki a mai napig játszott Je t'aime című számot énekli.
Vajon lehet-e „zölden” készülni az ünnepre? Hogyan védjük a környezetünket decemberben? Olvasóink adtak tanácsot. E-card papír helyett Évtizedeken keresztül minden rokonomnak, barátomnak küldtem karácsonyi lapot. Erről mostanra leszoktam, és nem csupán az internet térhódítása miatt. Nincs szükség újabb szemét termelésére, a lapok előbb-utóbb úgyis a kukában végzik. Éva, óvónő, Vác Az ünnep más…
A Fitch Ratings tegnapi hitelminősítői döntése (bóvliban maradt a besorolásunk) után is átlagosnak mondható vételi érdeklődés mutatkozott a ma megtartott 3 államkötvény aukción. Az Államadósság...
Lehetséges, hogy Moszkva túl kemény lépéseket alkalmazott Ukrajnával szemben, de azokat kizárólag a jogi keretek között tette - ezt Igor Suvalov, az orosz miniszterelnök első helyettese mondta csütörtökön, washingtoni látogatása során.
Szerettedet kedvenc teája mellé még ilyen apróságokkal is meglepheted. Cikkünk a Pickwick támogatásával készült. A hazai kézművesek piacteréjén mindig találni valami egyedit, csak üsd be a Meska keresőjébe, hogy TEA. Például egy ilyen karkötő? Csupán 1490 Ft. (innen rendelheted meg) Vagy egy ilyen teafilter tartó? Ezt, ha van időd, magad is elkészítheted, minden hozzávaló kapható a…
Változatlan gazdaságpolitikai keretrendszer mellett a magyar gazdaság nem tud gyorsabban növekedni a régió többi országánál - fejtette ki a Portfolio.hu-nak az OTP által támogatott legutóbbi...
Az államháztartási hiány leszorítása nem fojtotta meg a gazdasági növekedést Magyarországon, sikerült megtalálni azt a helyes gazdaságpolitikai mixet, amelynek köszönhetően a magyar gazdaság nemcsak egy-egy területen teljesít jól - mondta csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) költségvetésért felelős helyettes államtitkára.
Belehalt sérüléseibe az a 27 éves négygyerekes anyuka, akire eszméletlenül találtak rá leedsi otthonában, és az arcát és fejét borzalmas sérülések borították.
Nagy-Britannia – A Mikulás mindig megkérdezi, mielőtt átnyújtja ajándékát, hogy vajon jól viselkedett-e az előtte álló megszeppent kisgyerek. A válasz ellenőrzésére jól jön egy általában bűnözők állításait átvilágító poligráfos vizsgálat - legalábbis így gondolták néhány brit bevásárlóközpontban.
Lemondott a HIV-fertőzés megelőzésére fordított román költségvetési pénzt sokalló Daniel Barbu kulturális miniszter, akinek távozását korábban pártjának elnöke kérte.