A hazai családok 25-30 százalékkal költenek többet decemberben élelmiszerekre és tartós fogyasztási termékekre egy átlagos hónaphoz képest - mondta el az InfoRádiónak Vella Rita, a GfK piackutató intézet ügyfélkapcsolati igazgatója.
Több változatot is készített a Nemzetgazdasági Minisztérium a közfoglalkoztatotti bér emelésére, amelyekről napokon belül dönthet a kormány - írja a csütörtöki Magyar Nemzet.
Egy órát sem bírt ki kokain nélkül, ezért a repülőgépre is mindig felcsempészte magával a drogot Demi Lovato. A tinisztárként indult énekesnő őszintén beszélt múltbéli botlásáról.
Hét napig tartó sorozatos erősödés után tegnap megszakadt a svájci frank felértékelődése, így talán fellélegezhetnek a magyarországi frankhitelesek is. Igaz közben a forint nem igazán mutatja azt,...
Budapesten tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnökkel Alekszej Miller, a Gazprom elnöke és a szerdai látogatás keretében aláírták a Déli Áramlat magyarországi szakaszának tervezéséről szóló megállapodást - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t az orosz állami energetikai cég. Havasi Bertalan később közölte: nem történt megállapodás.
Budapesten tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnökkel Alekszej Miller, a Gazprom elnöke és a szerdai látogatás keretében aláírták a Déli Áramlat magyarországi szakaszának tervezéséről szóló megállapodást - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t az orosz állami energetikai cég.
Budapesten tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnökkel Alekszej Miller, a Gazprom elnöke - aláírták a Déli Áramlat magyarországi szakaszának tervezéséről szóló megállapodást - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t az orosz állami energetikai cég. A Miniszterelnöki Sajtóiroda szerint tárgyalás valóban volt, de nem írtak alá semmit.
A magyar kormányfőhelyettes nem tartozott a kiemelt politikusok közé Nelson Mandela temetésén. A dél-afrikai szervezők döntöttek úgy, hogy Semjén Zsoltot nem ültetik a világ vezetőinek tribünjére.
Ausztráliában a legfelsőbb bíróság megerősítette az azonos neműek házasságkötésének tilalmát csütörtökön, csupán néhány nappal azután, hogy az országban - egy tartományi jogszabály alapján - megkötötték az első melegházasságokat.
Tőzsdére ment a Hilton Worldwide Holdings, mely az elsődleges részvénykibocsátás során összességében 2,35 milliárd dollárnyi forrást tudott bevonni. Ez rekordnak számít a szállodaiparban. A társaság...
Csaknem húszmilliárd forint uniós támogatást használtak fel közintézmények akadálymentesítésére, szakértők szerint azonban több százmilliárd forint kellene ahhoz, hogy minden közszolgáltatást igénybe tudjanak venni a fogyatékkal élők - olvasható a Világgazdaságban....
Rengeteg előzetes ízelítő és napvilágra került részlet után végre bemutatkozott a BMW M3 ötödik generációja. Az újdonság örökölte elődeinek filozófiáját, miközben nomenklatúrája részben változott: az M3 elnevezés ezúttal a Limousine, azaz a szedán kivitel kiváltsága lesz, míg a kupé M4 néven kerül forgalomba. A hétköznapokban is jól használható rendkívüli teljesítmény azonban mindkét modellnél…
Tragikus módon veszítette el édesanyját Komáromi Tibor korábbi magyar olimpikon birkózó a Blikk beszámolója szerint. A sportember édesanyját a rendőri feltételezések szerint meggyilkolták.
Októberben a mezőgazdasági termelői árak 15,4 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest. A két fő termékcsoport változásának iránya ellentétes: a növényi termékek ára 23,9 százalékkal mérséklődött, az élő állatok és állati termékeké 1,8 százalékkal emelkedett.
Trópusi jellegű esőzés sújtotta szerdán Rio de Janiero körzetét, a következő labdarúgó-világbajnokság és olimpia színhelyén közlekedési káosz, áradások és földcsuszamlások keletkeztek. A zord időjárás két emberéletet követelt, egy ember eltűnt, két sérültet kórházba kellett szállítani, kétezer család pedig elhagyni kényszerült otthonát.
Egyre nagyobb lendülettel olvadnak az év során gyűjtögetett pluszok a részvénypiacokon, így olyan papírokat kerestünk, melyekben még nem indult meg a lejtmenet. Ma a Twitter és a Boeing mellett a...
Csatlakozik a Facebook az amerikai részvények "elitklubjához", a társaság bejelentette, hogy bekerül az S&P 500 és az S&P 100 indexekbe. A hírnek örültek a befektetők, a zárás utáni kereskedésben...
A svájci felügyelet hétfőig adott határidőt a bankoknak, hogy nyilatkozzanak, részt kívánnak-e venni abban a svájci-amerikai programban, amely segítségével elkerülhetik az esetleges büntetőjogi...
Napokon belül dönthet a kormány a közfoglalkoztatási bérekről - az NGM több javaslatot is a kormány elé helyezett, írja a Magyar Nemzet. Az elmúlt években rendre emelkedett a közfoglalkoztatási bér,...
Lendületes eséssel indult csütörtökön az európai kereskedés, a német DAX index 0,5%-kal, a francia CAC-40 index 0,2%-kal, a brit FTSE-100 index pedig 0,4%-kal került lejjebb nyitásba. A hangulatot alapvetően a Fed eszközvásárlási programjának lassításával kapcsolatos félelmek határozzák meg.
Akár már 2015-ben új csapat érkezhet a Forma-1-be, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ugyanis úgy döntött, lehetőséget ad arra, hogy az érdeklődő alakulatok bizonyítsák, alkalmasak arra, hogy az autósportok csúcsosztályában szerepeljenek. Tovább »
Hat légióssal lehet kevesebb a Győr keretében a tavasztól, és a Debrecen is bejelentette, maximálja a külföldi futballisták létszámát. Mészöly Kálmán örül, hogy új szelek fújnak.
"A mi oldalunk belül is van rivalizálás (…), ezt az alternatívát szeretné az MSZP és az Együtt megszüntetni, ezt a versenyhelyzetet kiiktatni. Hát nem tudom nekik megígérni” - jelentette ki Gyurcsány Ferenc a 180 percben.
Az amerikai indexek eséssel zárták a szerdai kereskedést azt követően, hogy egyre jobban aggódnak a befektetők a Fed eszközvásárlási programjának közelgő lassítása miatt. Az ázsiai tőzsdéket is az...
Rengeteg előzetes ízelítő és napvilágra került részlet után végre bemutatkozott a BMW M3 ötödik generációja. Az újdonság örökölte elődeinek filozófiáját, miközben nomenklatúrája részben változott: az M3 elnevezés ezúttal a Limousine, azaz a szedán kivitel kiváltsága lesz, míg a kupé M4 néven kerül forgalomba. A hétköznapokban is jól használható rendkívüli teljesítmény azonban mindkét modellnél…
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) a kereskedelmi telekommunikációs szolgáltatók által alkalmazott technikai eljárásokat "meglovagolva", azok cookie-jait (sütik) és helymeghatározó alkalmazásait használja fel a célszemélyek elleni adatgyűjtésben - közölte szerdai számában a Moszkvában menedékjogot kapott amerikai informatikus, Edward Snowden által kiszivárogtatott titkos iratokra…
Az Európai Központi Bank egyik vezető tisztségviselője szerint több tőkével kellene rendelkezniük az eurózóna bankjainak a portfóliójukban lévő államkötvényekkel szemben, hogy a likviditásukat ne a...
Ausztráliában a legfelsőbb bíróság megerősítette az azonos neműek házasságkötésének tilalmát csütörtökön, csupán néhány nappal azután, hogy az országban - egy tartományi jogszabály alapján - megkötötték az első melegházasságokat.
Egy óriási nagy lesgól is kellett a Schalke 04 Basel elleni 2-0-s győzelméhez a Bajnokok Ligája E csoportjában, amely végül Szalai Ádám csapatának továbbjutását jelentette. Nézd meg Joel Matip gólját.
Néma főhajtással tisztelgett Áder János köztársasági elnök Antall József sírjánál a miniszterelnök halálának 20. évfordulója alkalmából csütörtök reggel a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben.