Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) levélben emlékezteti a februári szocsi olimpián részt vevő sportolókat arra, hogy a játékok alatt tartózkodjanak a tüntetésektől és a politikai megnyilvánulásoktól, beleértve a homoszexualitás propagálását tiltó orosz törvény elleni tiltakozásokat is.
Bejelentés nélkül dolgozó macedón és román állampolgárok is vágták a karácsonyra szánt fenyőfákat egy zalai ültetvényen, amelynek tulajdonosa több millió forintos adótartozást is felhalmozott - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának szóvivője.
Az internetes megfigyelés kontrollálása mellett szólaltak fel az amerikai technológiai óriások, köztük a Microsoft, a Google és az Apple, újságokban közzétett nyílt levelek formájában. A befektetők...
Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez is kötődő egyik csoport szeptemberben elrabolt, és azóta fogva tart Szíriában két spanyol újságírót - jelentette keddi kiadásában az El Mundo című spanyol napilap.
Tizenöt támadó szerepel a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), valamint a futballistákat képviselő érdekvédelmi szervezet (FIFpro) által kiadott listán, amelyről az Év csapatába kerül majd a három legtöbb szavazatot begyűjtő játékos.
Elnöki amnesztiával szabadulhatnak a Pussy Riot orosz punkegyüttes tagjai, és a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet aktivistái is kegyelemben részesülhetnek, ha az orosz parlament megszavazza a Vlagyimir Putyin által hétfőn benyújtott javaslatot.
Hatalmas elbocsátást jelentett be az Airbus anyavállalata, az EADS. A társaság közel 6000 fős leépítést visz véghez az elkövetkezendő 3 évben a védelmi üzletágában - írja a CNBC. Jelentős leépítést...
A szakértői bizottság bírálja el az üzleti terveket, erre a munkára a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit zrt.-nek semmilyen rálátása nincs - írja a Népszava.
A francia Paris Saint-Germain sportigazgatója, a brazil Leonardo egy interjúban elmondta, hogy mindent felajánlottak C. Ronaldónak, hogy Párizsba szerződjön korábban.
Alaposan fontolja meg Traian Basescu, hogy megfosztja-e Tőkés Lászlót a Románia Csillaga kitüntetéstől csak azért, mert élt a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságával - szólította fel a román elnököt az Európai Parlament (EP) plenáris ülésén Gál Kinga fideszes EP-képviselő Strasbourgban hétfő este.
Kiváló kiegészítő, vagy önálló program a csokoládé- és bonbonkészítés az édesszájú és gasztronómiát kedvelő partnerek számára. Legegyszerűbben és legrövidebb idő alatt a kis táblás csokoládé készítését lehet megvalósítani, ez kb. 10-15 perc készítést és negyed óra dermedést igényel. A bonbon illetve trüffel készítése hosszabb: 1,5-2 óra, és nagyobb szakértelmet, odafigyelést kíván meg.
A Fiat az európai piacvesztés megállítása és az olaszországi termelés felfuttatása érdekében három év alatt kilencmilliárd eurót készül új modellek kifejlesztésére fordítani - számolt be a Bloomberg....
Kibővítené és részben le is cserélné a Vitézy Dávid vezette Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. döntéshozó testületét egy közgyűlési előterjesztés, így a városvezetés átvehetné az irányítást a cégnél - írja a keddi Népszava.
Idén az olcsóbb árfekvésű alkoholos italok értékesítési aránya emelkedett a prémiumtermékek eladásával szemben az érpataki Zsindelyes Pálinkafőzde Kft.-nél - közölte a társaság ügyvezető igazgatója-tulajdonosa hétfőn az MTI-vel.
Nyilvánosságra hozta a Fidesz a párt egyéni országgyűlési képviselő-jelöltjeinek névsorát. Összefoglalónkból kiderül, hogy melyik körzetekben indulnak a legismertebb kormánypárti politikusok, és kik azok, akiknek az összeférhetetlenségi szabályok szigorodása miatt választaniuk kellett a polgármesteri poszt és a parlamenti mandátum között.
Magyarországnak a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (IHRA) élén betöltendő, valamint a V4-csoportnál jelenleg ellátott elnökségével kapcsolatos teendőkről tárgyalt hétfőn az amerikai külügyminisztériumban Prőhle Gergely helyettes külügyi államtitkár.
A modern kor kihívásaira kerestek válaszokat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Gazdaság- és Társadalomtudományi Karán most véget ért, mintegy százmilliós büdzséből gazdálkodó E-tanítási kultúra és digitális tartalomfejlesztés című projektben. Hogyan lehet hatékonyabbá tenni a tanulást, hogyan vonhatóak be a modern technikai eszközök az ismeretszerzésbe, hogyan készítik fel az…
Mintegy 10,5 milliárd dolláros veszteséggel teljesen megvált az amerikai kormányzat attól a részesedésétől, amelyet négy éve vásárolt a General Motors autógyártó vállalatban, hogy segítse a neves céget a nemzetközi pénzügyi válság elleni küzdelemben.
A Learnvest legfrissebb, az Egyesült Államokban elvégzett felmérése szerint a munka és a magánélet egyensúlyáról nem véletlenül esett egyre több szó 2013-ban. A kutatás alapján ugyanis eddig soha nem látott mértékben emészti fel a munka mindennapjainkat - cikkezi a Profession.hu.
Kivárás jellemezte a kereskedés első felét az amerikai tőzsdéken, a befektetők jelzésekre vártak a jövő heti Fed-ülést megelőzően a jegybank gazdaságösztönző programjának esetleges lassításával...
A Greenpeace környezetvédő szervezet aktivistái hétfőn megzavarták a Real Madrid labdarúgócsapatának koppenhágai sajtótájékoztatóját, amelyet Carlo Ancelotti vezetőedző tartott egy nappal együttese idei utolsó Bajnokok Ligája-csoportmérkőzése előtt.
A törvény erejénél fogva is megszüntethetővé tette a lakásbérleti szerződéseket a parlament hétfőn késő este. Ennek feltétele, hogy a bérleti jogviszony fennmaradása egy kiemelt beruházás megvalósítását akadályozza.
Egy tárcaközi szakértői bizottság bírálta és bírálja el a trafikpályázatokat - közölte Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója a Népszavával.
A munkaerő-piaci szereplők online jelenléte egyre erősödik vidéken is. Az alacsonyabban kvalifikált, betanított munkákra is már nagy létszámban jelentkeznek online - számolt be a Napi Gazdaságnak Martis István, a SanomaMedia digitális üzletág vezetője, a Profession.hu ügyvezetője.