2013. október 29. kedd

okt. 29
18:34
Javulás a nyugat-európai börzéken (hirado.hu)
Újraindulni látszik az előző nap megszakadt rekordsorozat.
okt. 29
18:36
A szakszervezetek 103 500 forintos minimálbért javasolnak 2014-re (ProfitLine)
A szakszervezetek egységesen 103 500 forintos minimálbérre és 120 000 forintos garantált bérminimumra tettek javaslatot a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumnak (VKF) keddi ülésén, amelyen a jövő évi bérekről tárgyaltak a kormánnyal és a munkaadói szervezetekkel - közölte a Munkástanácsok Országos Szövetsége (MOSZ) az MTI-vel.
okt. 29
18:36
Szocsi 2014: száz nap múlva kezdődik a legdrágább téli olimpiája (Sport365)
Száz nap múlva lesz a sporttörténelem legköltségesebb téli olimpiájának, a jövő februárban sorra kerülő szocsi játékoknak a megnyitója a Fekete-tenger partján található oroszországi üdülőhelyen.
okt. 29
18:36
Prőhle: minél több embernek kell elérhetővé tenni a kultúrát (hirado.hu)
A külügy szerint sokat segíthet ebben az EBU klasszikus zenei rádiókból álló kelet-közép-európai csoportja.
okt. 29
18:38
Adótörvények - Varga: négy célja van a javaslatnak (ProfitLine)
Négy célt tűzött ki a kormány az adótörvényekről szóló javaslat elkészítésekor, a családok terheinek csökkentését, a vállalkozói környezet javítását és az adminisztráció csökkentését, továbbá a gazdaság fehérítését - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter kedden a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján.
okt. 29
18:42
Tragédia: felesége meglepetése ölte meg a férfit (BorsOnline)
Horrorisztikus jelenetek játszódtak le egy brit háztartásban. Egy asszony újféle vacsorával akart kedveskedni férjének, azonban az étel egyik alapanyaga halálos allergiás reakciót váltott ki a férfinél.
okt. 29
18:42
Meghallgathatja Snowdent a német parlament (Metropol)
Nincs áthidalhatatlan akadálya annak, hogy Edward Snowdent meghallgassa a Bundestag - vélik a német törvényhozás alsóházának jogászai.
okt. 29
18:42
Négy klub kapott bírságot a szurkolók miatt (Alternatív Energia)
A székesfehérvári és a kispesti egyesület visszaesőként kapta a büntetést.
okt. 29
18:42
Van ereje a készenléti rendőröknek (hirado.hu)
Javult annak az öt megyének - köztük Borsod-Abaúj-Zemplénnek - a közbiztonsága, amelyekbe szeptember végén a készenléti rendőrség bevetési egységeit vezényelték.
okt. 29
18:42
Videóval lepte meg követőit az Audi - kisfilmen a Sport Quattro Concept (Auto Pult)
Az Audi Facebook oldalát hat hónapon belül 100.000 ember kedvelte, és a németek örömüket és tiszteletüket egy videóval szeretnék kifejezni a nagyközönség számára, melynek főszereplője nem más, mint a múlt havi Frankfurti Autószalonon bemutatott Sport Quattro Concept.
okt. 29
18:42
Elfogadta Egervári lemondását az MLSZ (ATV)
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége keddi ülésén elfogadta a válogatott volt szövetségi kapitánya, Egervári Sándor szakmai beszámolóját, egyúttal - hivatalosan - a szakember október 11-én felajánlott lemondását is.
okt. 29
18:42
Flamini a Liverpool, a United és a Dortmund ellen sem játszhat (Agroinform)
Az Arsenal középpályásának kulcsfontosságú meccseket kell kihagynia.
okt. 29
18:44
Meghallgathatja Snowdent a német parlament (Alternatív Energia)
A német kancellár mobiltelefonja feltételezett amerikai megfigyelésével foglalkozó parlamenti vizsgálóbizottság kíváncsi.
okt. 29
18:44
Rezesová előzetesben marad (hirado.hu)
A bíró nem engedélyezte, hogy a szlovák nő házi őrizetbe kerüljön.
okt. 29
18:44
Vezeték nélkül - a Volvo továbbgondolta a töltést (Auto Pult)
Napjainkban egyre elterjedtebb okostelefonjaink vezeték nélküli töltésének opciója, a Volvo pedig gondolva egy nagyot, a legutóbb megismertetett energia-tárolási kísérlete mellé a töltési eljárást is reformálná, átvéve az említett eljárást az autóiparba.
okt. 29
18:46
BKK: pénzt hoz az elsőajtós felszállás, úgyhogy marad (Alternatív Energia)
Az utasok majd megszokják, érvel a BKK.
okt. 29
18:46
Megerősítette vezető pozícióját a Samsung (hirado.hu)
A koreai cég megerősítette vezető pozícióját az okostelefonok piacán - állapította meg felmérésében az IDC amerikai informatikai és távközlési piackutató vállalat.
okt. 29
18:46
Őszi újdonságok - megérkezett új táblamagazinunk (Auto Pult)
Megjelent kétheti táblamagazinunk legfrissebb száma, amelyet ide kattintva természetesen ezúttal is ingyenesen elérhetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes összeállítást.
okt. 29
18:48
Novemberben dől el Kína sorsa (hirado.hu)
November 9-én kezdődik a kínai gazdasági reform folytatásáról döntő tanácsozás.
okt. 29
18:50
Európai ingatlanpiac: csökkenő hozamok és emelkedő bérleti díjak (hirado.hu)
Minden ingatlanszegmensben a csökkenő hozamok és az emelkedő bérleti díjak bizonyítják az európai kereskedelmi ingatlanpiac erősödő lendületét.
okt. 29
18:52
Feltörték az ukrán külügyminisztérium elektronikus postáját (hirado.hu)
Az Anonymous számos olyan bizalmas információhoz jutott, amelyeket Kijev hosszú éveken át igyekezett titokban tartani.
okt. 29
18:54
A központi banktól raboltak fegyveresek Líbiában (hirado.hu)
A pénzszállítóból ötvennégymillió dollár értékben zsákmányoltak bankjegyeket a banditák.
okt. 29
18:56
Váratlan csók: lebukott a válófélben levő celebpáros (hirado.hu)
Úgy tűnik, a különköltözés jót tett a kapcsolatuknak...
okt. 29
19:00
Éles István házhoz megy bulizni (Blikk)
okt. 29
19:00
Titokban egyeztetett - leváltották a szíriai kormányfő-helyettest (Infostart)
A szíriai kormány tisztségviselői hajlandóak részt venni a genfi békekonferencián, de csak a szíriaiak dönthetnek országuk politikai jövőjéről és vezetéséről - szögezte le kedden a szíriai külügyminiszter.
okt. 29
19:00
Elfogadta Egervári lemondását az MLSZ (Infostart)
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége keddi ülésén elfogadta a válogatott volt szövetségi kapitánya, Egervári Sándor szakmai beszámolóját, egyúttal - hivatalosan - a szakember október 11-én felajánlott lemondását is.
okt. 29
19:00
Az MLSZ elfogadta Egervári beszámolóját és lemondását (Metropol)
Egervári 2010. augusztus 11. és 2013. október 11. között 34 mérkőzésen vezette a magyar együttest, a mérlege pedig 17 győzelem, 8 döntetlen és 9 vereség volt.
okt. 29
19:00
Marad a börtönben Rezesová (Metropol)
A Gödöllői Járásbíróság kedden elutasította a halálos közlekedési baleset okozásával vádolt szlovák nő és védője azon indítványát, hogy a vádlott szabadlábon, illetve házi őrizetben folytathassa védekezését.
okt. 29
19:00
Vezeték nélkül - a Volvo továbbgondolta a töltést (Auto Pult)
Napjainkban egyre elterjedtebb okostelefonjaink vezeték nélküli töltésének opciója, a Volvo pedig gondolva egy nagyot, a legutóbb megismertetett energia-tárolási kísérlete mellé a töltési eljárást is reformálná, átvéve az említett eljárást az autóiparba.
okt. 29
19:02
Babára csukta az ajtót a buszsofőr (Blikk)
Budapest — A szívroham kerülgette annak a kisbabának a szüleit, akire egy figyelmetlen sofőr állítólag rácsukta a buszajtót.  Az édesanya alig kapott levegőt, annyira féltette gyerekét.
okt. 29
19:04
Fegyverért küzdött a hummeres (Blikk)
okt. 29
19:09
Fizetés zsebbe (Adózóna)
Kutatások szerint Magyarországon akár a munkavállalók hatoda is feketén kaphatja fizetését, vagy annak egy részét. A fehér, legális zónán kívüli foglalkoztatás gúzsba köti a magyar gazdaságot. Nem elég, hogy a torzítja a versenyt a feketebér, eltéríti a gazdaságpolitikai intézkedéseket, de kevesebb az adóbevétel is, s a munkavállalók számára is megalázó ez a megoldás. Borítékozás, kódolt…
okt. 29
19:09
Pénzügyi biztonság nélkül nincs siker (ProfitLine)
Az Intrum Justitia követeléskezelő cég felmérése ismételten rámutat arra, hogy az európai vállalatok egyre rosszabbul teljesítenek. Miközben a közel 10 000 vállalkozásra kiterjedő felmérés szerint a különböző ágazatokban a leírási veszteség és a késedelmes fizetés eltérő, a trend a szektorok többségében mégis negatívan alakul. Relatív és abszolút értékben is a média, az építőipar és a szolgáltatói…
okt. 29
19:09
Megműtötték az ötszörös világbajnok bringást (Sport365)
Műtéten esett át Tony Martin ötszörös világbajnok német országúti kerékpáros.
okt. 29
19:11
Balotelli összetörte az Audi R8-ast - fotók (Sport365)
Hétfőn este az olaszországi Bresciában autóbalesetet szenvedett Mario Balotelli, az olasz AC Milan labdarúgója, amikor belehajtott egy piros lámpánál álló autóba.
okt. 29
19:18
Horror: kiásta magát saját sírjából a megerőszakolt kislány (BorsOnline)
Csoda, hogy életben van az pakisztáni 13 éves lány, akivel két felnőtt férfi brutálisan elbánt. A gyereket támadói kegyetlenül megerőszakolták, majd élve a földbe temették. A lánynak volt annyi lélekjelenléte, hogy kiássa magát.
okt. 29
19:18
900 ezer egy éjszaka a sztárok lakosztályában (Blikk)
okt. 29
19:18
Újabb járat Barcelonába (Alternatív Energia)
Három éves szünet után repülnek ismét Budapestre a spanyol társaság gépei.
okt. 29
19:18
Meghallgathatja Snowdent a német parlament (hirado.hu)
Nincs áthidalhatatlan akadály, vélik a német törvényhozás alsóházának jogászai.
okt. 29
19:18
Londoni elemzők: még két ilyen kamatvágás jöhet (Portfolio)
A Magyar Nemzeti Banknak (MNB) a 3,00 százalékos alapkamat eléréséig várhatóan lesz mozgástere a monetáris enyhítés folytatásához, ha nem romlanak a külső kockázati feltételek - jósolták a monetáris...
okt. 29
19:18
Nem helyezik szabadlábra: elutasította a bíróság Rezesova kérelmét (ATV)
A Gödöllői Járásbíróság kedden elutasította a halálos közlekedési baleset okozásával vádolt szlovák nő és védője azon indítványát, hogy a vádlott szabadlábon, illetve házi őrizetben folytathassa védekezését - közölte a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője az MTI-vel.
okt. 29
19:18
Egervárit értékelte az MLSZ (Agroinform)
Az MLSZ elnöksége elfogadta a volt szövetségi kapitány szakmai beszámolóját, egyúttal hivatalosan lemondását is.
okt. 29
19:20
Áramkimaradásoktól tart az RWE vezetője (Portfolio)
Szerte Európában áramszünetekre kell számítani, mert egyre kevésbé kifizetődő hagyományos erőművet üzemeltetni - mondta a magyarországi érdekeltségekkel is rendelkező német RWE vezetője egy keddi...
okt. 29
19:20
Egyre kiegyensúlyozottabb a mezőny dél-nyugaton (Agroinform)
NBA-beharangozó sorozatunkban ezúttal a Dél-nyugati csoportot vesszük szemügyre.
okt. 29
19:36
Hiába akarnak asszisztensek lenni, ügyfélszolgálatra kell az ember (Privátbankár)
Az első őszi hónapban minden szempontból felélénkült az álláspiac, a folyamatosan növekedő - a 2008-as szintet is meghaladó - meghirdetett pozíciók mellett 11 százalékkal ugrott meg az álláskeresők száma is.
okt. 29
19:36
Szalay Balázs visszarepült a középkorba (BorsOnline)
Belekóstolt a filmezésbe az Africa Race-re készülő Szalai Balázs, Bunkoczi László tereprali páros. A hamarosan a televízióban is látható sztori szerint időutazást tesznek a XV. századi Itáliába.
okt. 29
19:36
2,6 milliárdra perli az USA-t (Blikk)
okt. 29
19:36
Diego Costa a spanyolokat választotta (Metropol)
Az Atlético Madrid brazil születésű csatár levélben jelezte a Brazil Labdarúgó Szövetségnek, hogy a spanyol nemzeti csapatot választja.
okt. 29
19:36
Százéves melegrekord dőlt meg (Alternatív Energia)
Az orosz fővárosban a múlt hét vége óta tart az enyhe időjárás.
okt. 29
19:36
Átadták a világ legmélyebb vasúti alagútját - megmutatjuk (hirado.hu)
Az Ázsiát Európával a Boszporusz-szoros alatt összekötő isztambuli alagút 13,6 kilométer hosszú.

Keresés