Nem éppen sportszerűségű oldaláról mutatkozott meg a Barcelona szurkolóinak egy kis csoportja a Real Madrid elleni El Clásico előtt, amikor minősíthetetlen stílusban szidták a blancók három sztárját.
A hibátlan mérleggel listavezető AS Roma hazai pályán a sereghajtó Chievo ellen folytathatja szinte példátlan menetelését a Serie A hétközi, 10. fordulójában, melynek csúcsmeccsét az ötödik Fiorentina és a második Napoli vívja egymással.
Az elmúlt szezonban triplázó, azaz bajnok és kupa-, valamint Bajnokok Ligája-győztes Bayern München hat futballistája is bekerült a 2013-as FIFA-Aranylabda jelöltjei közé.
Huszti Szabolcs nem készül visszatérni a magyar labdarúgó-válogatottba, a Hannover légiósa szerint a nemzeti csapatot fiatal játékosokkal kell újjáépíteni.
A kevés játéklehetőség miatt elhagyhatja az angol labdarúgó bajnokságban eddig remekül szereplő Liverpoolt, Daniel Agger, amennyiben nem kapja meg a bizalmat a vörösök menedzserétől, Brendan Rodgers-től.
A New York Rangers játékosai képtelenek voltak betalálni Peter Budaj kapujába, így 2-0-ra elveszítették a Montreal Canadiens ellen játszott, első hazai alapszakasz-meccsüket az (NHL hétfői játéknapján.
Gyengén teljesít az elmúlt mérkőzéseken a Manchester City labdarúgócsapatának angol válogatott kapusa, Joe Hart, aki elveszítette Manuel Pellegrini bizalmát és a kispadon töltheti a kékek következő meccseit.
A magyar sportsajtó ismét arcon köpte önmagát. A magyar labdarúgást a vb-selejtezők alatt teljesen leíró médiumok máris új sztárt találtak maguknak. Mert a hülyítésre továbbra is szükség van...
Az elmúlt szezonban triplázó, azaz bajnok és kupa-, valamint Bajnokok Ligája-győztes Bayern München hat futballistája is bekerült a 2013-as FIFA-Aranylabda jelöltjei közé.
Elutasította a Hoffenheim indítványát a Német Labdarúgó Szövetség amiben Stefan Kießling fantomgólja miatt szerették volna kérvényezni a falusiak a Leverkusen elleni bajnoki mérkőzés újrajátszását.
A magyar labdarúgás jelene továbbra is napirendi ponton van. A "megmondó ember" Mészöly Kálmán is beállt a sorba. Szalait ekézte a volt szövetségi kapitány.
Egy csere történt a Mezőkövesd elleni bajnokihoz képest a Ferencváros kezdőcsapatában a Tolle-UFC Szekszárd elleni Magyar Kupa-mérkőzés előtt, Aleksandar Jovanovic helyett Busai Attila lép pályára.
Még mindig nem szenvedett vereséget az NFL idei kiírásában a Kansas City Chiefs, amely ezúttal a Cleveland Browns együttesét múlta felül. A forduló meglepetése az Atlanta Falcons arizonai veresége.
Nemrégiben vonult vissza és nem feltétlenül első szándékából, ám elégedett sorsának alakulásával a magyar labdarúgás közelmúltjának egyik legjobb csatára, Szabics Imre.
Sikerrel vették az élvonalbeli csapatok a Magyar Kupa 4. fordulójának keddi játéknapját, a Ferencváros tíz gólt rúgott az NB III-as Szekszárdnak, a Kaposvár hatot vágott a másodosztályban szereplő Ajkának.