Meglepő kérésekkel állnak elő az elítéltek, rákot, sült zöldparadicsomot, vagy csak egy kávét szeretnének, mielőtt a vesztőhelyre viszik őket. Egy floridai börtön most hozta nyilvánosságra, hogy mi volt a bűnözők utolsó kívánsága.
Akárcsak a reggeli gyakorláson, a második szabadedzésen is a sorozatban negyedik világbajnoki címére hajtó Sebastian Vettel volt a leggyorsabb az Indiai Nagydíjon.
Norvégia pénteken elhárította az Egyesült Államok kérését, hogy fogadja be a megsemmisítésre ítélt szíriai vegyi fegyverek zömét. Boerge Brende külügyminiszter arra hivatkozott, hogy országának nincs megfelelő kapacitása a harci anyagok megsemmisítéséből fennmaradó egyes hulladékok kezelésére.
A hétvégén Európában áttérünk a téli időszámításra, míg az Egyesült Államokban hagyományosan csak november első vasárnapján történik az átállás, így a következő héten egy órával korábban, már...
Növelte profitját a harmadik negyedévben a német BASF, a vegyipari cég pénteki jelentése szerint 18,5 százalékkal növekedett a nyeresége, elérve az 1,096 milliárd eurót. Egy évvel ezelőtt, 2012 harmadik negyedévében 925 millió euró volt a BASF nyeresége.
Magyarország GDP-arányos adósságrátája három év alatt több mint 4 százalékponttal csökkent - közölte Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Minden bizonnyal április 6-án lesz az országgyűlési választás Magyarországon. Rá nem egészen 2 hónapra az európai parlamenti, ősszel pedig az önkormányzati választás.
Hogyan néz majd ki az utolsó halandó a Földön? – ez volt a témája a BiTS labo divatműhely különleges bemutatójának. A tervezők sajátságos képet adtak arról, hogyan is öltözködhetne divatosan a bolygó utolsó lakója, amikor már minden egyedül az övé.
Az Amerikai Egyesült Államokban biztató jeleket látunk az ipari kereslet alakulása terén: a tartós cikkek rendelésállománya 3,7 százalékkal nőtt szeptemberben. Ez pedig majdnem a duplája a piac által...
Folyamatosan érkeznek hírek és politikusi értékelések arról, hogy miként is áll az államadósság elleni harc Magyarországon. Legutóbb éppen ma jelentette be Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium...
A tegnap esti órákban, Magyarország és az Amerikai Egyesült Államok képviselői megállapodtak, amely eredményeként a felek parafálták a nemzetközi adómegfelelés fejlesztéséről és a FATCA szabályok...
Hat újonc kapott meghívót Rich Chernomaztól, a magyar jégkorong-válogatott szövetségi kapitányától a november 8-9-10-i budapesti Négy Nemzet Tornájára.
Büntetésre számíthat Szaúd-Arábiában az, aki az internetes közösségi oldalakon csatlakozásra buzdít a nők autóvezetéshez való jogáért szervezett tüntetéshez - jelentette be pénteken a rijádi belügyminisztérium.
Elgurult a gyógyszere, nem bírta a nyomást a kuvaiti bíró. Al Nasar - Al Arabi bajnoki mérkőzésen a játékvezetőnél szakadt el a cérna. A 4-1-es vendégsikerrel záruló mérkőzésen botrány tört ki.
Hollywoodi sztárok sora szólalt fel és buzdított az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatási gyakorlata elleni, szombaton Washingtonban esedékes tüntetésre.
Világrekordra készül vasárnap az NB II-es pápai férfi kézilabdacsapat: mivel éppen az óraállítás napjára időzítették akciójukat, egy nap alatt 25 órán át játszanak majd.
Évi 32 ezer fontnyi (11,3 millió forint) állami segélyt követel magának az a kilenc gyermekes édesapa (a tizedik gyerek útban van) aki szerint az angol állam nem foglalkozik kellő ügygonddal vele, és népes famíliájával. Ha nem kapja meg a pénzt, Londonba fog járni ahol gazdag embereket akar kirabolni, hiszen valamiből csak ki kell fizetni a számlákat.
A francia államot megkárosító, s a francia közéletben nagy vihart kavart kártérítési ügy haszonélvezője, Bernard Tapie üzletember több tízmillió eurós adókedvezményt is kapott a 403 millió eurós (118 milliárd forintos) kártérítési összegre - írta pénteken a Libération.
A várakozásokat meghaladó mértékben, 3,7 százalékkal 233,4 milliárd dollárra emelkedtek szeptemberben az Egyesült Államokban a feldolgozóipari megrendelések az augusztusban regisztrált 0,2 százalékos emelkedés után.
A kormany.hu honlapon mostantól egy kalkulátor segít kiszámolni a kiskeresetű, gyermeket nevelő munkavállalók jövő évi fizetésének emelkedését - közölte a párt.
"Bár van még egy-két elvarrandó szál, de lényegében biztosra vehető, hogy Ukrajnával alá fogjuk írni a megállapodást" - mondta a kormányfő Brüsszelben.
Magyarország szempontjából tragikus számokat hozott a Világgazdasági Fórum nők egyenlőségét mérő kutatása. Unión belül sereghajtó lett Magyarország és egész Euróban is csak 3 országot előztünk meg: Azerbajdzsánt, Örményországot és Albániát.