Sophia Loren győztesen került ki egy majd negyven éven át húzódó adócsatából, miután az olasz legfelső bíróság szerdán neki adott igazat az olasz adóhatósággal szemben - írja a szeged.hu.
A perköltség megfizetésére kötelezett a bíróság egy devizahiteles házaspárt. A nem jogerős ítélet szerint a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma elutasította keresetüket, így nekik kell állniuk a több tízezer forintos perköltséget.
8% feletti emelkedéssel fejezték be a zárás utáni kereskedést az Amazon.com részvényei azt követően, hogy a társaság közzétette harmadik negyedéves eredményeit. A társaság a bevétel szintjén kellemes...
A Kormány a takarékszövetkezeti rendszer reformjával nemcsak gazdaságpolitika feladatot hajt végre, de fontos társadalom- és fejlesztéspolitikai célok elérését is meg kívánja valósítani, elsődlegesen azt, hogy helyzetbe hozza a vidéki Magyarországot - olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleményében.
Hogyan csökkenthetőek az aszálykárok a mezőgazdaságban? Mit lehet és kell kezdeni a természetes vizeinkkel? Miért kell egyáltalán vízstratégia? A Privátbankárnak Kovács Péter, a Vidékfejlesztési Minisztérium vízügyért felelős helyettes államtitkára adott interjút.
Az adóellenőrzés megindítására vonatkozó szabályokat is módosítja az Országgyűlés elé terjesztett adótörvénycsomag. A törvényjavaslat lehetővé tenné, hogy elektronikus úton is kézbesíthesse az adóhatóság a megbízólevelet.
Várhatóan november 2-án hirdetik meg a magyar biztosítók év végi kötelező biztosítási díjaikat. Az év közben biztosítást kötő ügyfelek esetében már egy ideje emelkedik az átlagos díjszint. A drágulás...
Súlyosan megrendült a bizalom az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által végzett, tömeges, titkos adatgyűjtés miatt, és annak helyreállításához nem elegendőek a szavak, tettekre, radikális változásra van szükség - szögezte le Angela Merkel német kancellár az Európai Unió állam- és kormányfői tanácskozásának első napját követően péntek hajnalban.
Jól sikerültek a tegnap zárás után közzétett amerikai gyorsjelentések az amerikai technológia szektorban, az Amazon után a Microsoft is jelentős, 5% feletti emelkedéssel fejezte be a zárás utáni...
Már most a Google és a kulcsszavas keresés az álláskeresés leggyakoribb módja, de hamarosan PC helyett okostelefonról küldhetjük be a jövő CV-jét, a LinkedIn profilunkat. Az egyre tetemesebb mennyiségű online karrierinformáció pedig a tehetségekre vadászó vállalatoknak tartogat meglepetéseket: az adatbányászat fejlődése gyökeresen átalakítja a toborzást - vázolták a jövőt a Personal Hungary…
A közelmúltban kutatásban vettek részt olyan szülők, akiknek gyerekei középiskolások vagy alapképzésre járnak. Összesen 427 szülőt kérdeztek arról, hogy gyerekeiknek milyen céljaik vannak, hol és hogyan képzelik el a továbbtanulásukat, karrierjüket. A kutatást Barna Ildikó, az ELTE Társadalomkutatások Módszertana Tanszék adjunktusa vezette, aki a Personal Hungary Emberierőforrás-menedzsment…
A kormány döntött arról, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. tőkéjének 2,5 milliárd forint összegű megemelése érdekében különböző átcsoportosításokat hajt végre - a kormányhatározatot a Magyar Közlöny csütörtökön tette közzé.
Mintegy 4,4 milliárd forint európai uniós támogatásra pályázhatnak az észak-magyarországi megyék vállalkozásai novembertől telephelyfejlesztésre és ipartelepítésre - mondta Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlés elnöke csütörtökön Miskolcon, sajtótájékoztatón.
Elkezdődött csütörtökön kora este az Európai Unió állam- és kormányfőinek brüsszeli csúcstalálkozója, amelynek témája elsősorban a digitális gazdaság fellendítése, a munkahelyteremtés, különösen a fiatalok körében, valamint a bankunió megteremtésének állása.
Az euróövezeti válság "második felvonásában" - ha lesz ilyen - az elsőtől eltérően nem a szuverén adósok és a bankok finanszírozási problémái, hanem a gyenge növekedés és a makacsul magas munkanélküliség környezetében zajló folyamatos költségvetési kiigazítás politikai-társadalmi stresszének kései hatásai játsszák majd a főszerepet.
A kis- és középvállalkozások (kkv) több mint háromnegyede tart valamilyen vagyoni jellegű kár bekövetkezésétől, mégsem alapvető a cég biztonságos működtetéséhez szükséges üzletmenet biztosítása.
Nem várható változás Németország Európa-politikájában a kormányváltás után - mondta az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke csütörtökön Berlinben, összegezve német parlamenti képviselőkkel folytatott megbeszéléseit.
A nap folyamán nyilvánosságra került gyenge makroadatok ellenére emelkedéssel zárták a csütörtöki kereskedési napot az amerikai piacokat, az indexek erősödést néhány vállalati eredmény (Ford, 3M), illetve a kínai feldolgozóipari aktivitás emelkedése segítette.
A perköltség megfizetésére kötelezett a bíróság egy devizahiteles házaspárt. A nem jogerős ítélet szerint a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma elutasította keresetüket, így nekik kell állniuk a több tízezer forintos perköltséget. Hasonló ügyben volt már fordított ítélet is.
A Microsoft profitja nőtt a negyedéves jelentése szerint, és a kedvező hír hatására a részvényárfolyama is erősödött az amerikai technológiai cégnek. Vállalat nyeresége július és szeptember között 17 százalékkal növekedett, meghaladva az előzetes várakozásokat. Az Office programok eladásai nagyok voltak, és ez ellensúlyozta a Windows operációs rendszer gyenge eladási statisztikáit.
Zoran Milanovic horvát kormányfő megerősítette: elhalasztották a Mol és a horvát kormány közötti, péntekre tervezett tárgyalást. A miniszterelnök szerint "néhány napos" halasztásról van szó.
Pozitív jelek fedezhetők fel az arany árfolyamában. Az október közepén mutatott fordulós jelzés óta határozott emelkedés bontakozott ki, aminek hatására az MACD is vételi jelzésbe fordult.
A mai napon hozta nyilvánosságra a nemzetközi kortárs képzőművészeti élet legfontosabb szereplőit rangsoroló idei listáját az ArtReview brit művészeti folyóirat. Az idei év rangsoráról a műtárgy.com...
Három-öt év alatt lehetne kivezetni a lakáscélú deviza alapú jelzáloghiteleket - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken az M1 Ma reggel című műsorában, kiemelve, hogy a kormány olyan megoldást szeretne találni a devizahitelesek problémájára, amellyel jövőre már 15-20 százalékkal csökken az érintettek törlesztőrészlete....
Iránykereső nap volt a magyar tőzsdén tegnap, a hazai részvényindexet főként a kedvező nemzetközi hangulat segítette.A nemzetközi piacok elsősorban az amerikai tartalékbankrendszer, a Fed jövő heti ülésére várnak. A legtöbben arra számítanak, hogy legalább a jövő év első negyedévéig fennmarad a gazdaságösztönző célú likviditásnövelő program, ami megnöveli a befektetők kockázatvállalási…
Az autózási, közlekedési szokások átalakulása, megváltozása, a piaci igények tendenciája minden autógyártót stratégiájának, termékfejlesztési irányának újragondolására késztet. Az lemúlt években,...
Három-öt év alatt lehetne kivezetni a lakáscélú deviza alapú jelzáloghiteleket - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken az M1 Ma reggel című műsorában, kiemelve, hogy a kormány olyan megoldást szeretne találni a devizahitelesek problémájára, amellyel jövőre már 15-20 százalékkal csökken az érintettek törlesztőrészlete.
El szeretné érni a kormány, hogy jövőre 15-20%-os törlesztőrészlet-csökkenést érezzenek a devizahiteles ügyfelek - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Televízió Ma reggel című...
Az amerikai indexek erősödéssel zárták a csütörtöki kereskedést, ami egyrészt a javuló globális gazdasági kilátásokkal, másrészt az amerikai Fed eszközvásárlási programjának elhalasztott lassításával...
Bár a nemzetközi befektetői hangulatban látszanak érdemi kilengések az utóbbi napokban is, a forint mintha nem venne ezekről tudomást, hiszen csak kis kilengéseket mutat és összességében továbbra is...
Piacvezető nagyságú szolgáltatót építene a kormány a Posta-Takarék együttműködésből - mondta el a Portfolio.hu-nak adott interjúban Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter. Mivel indokolja a...
Három-öt év alatt lehetne kivezetni a lakáscélú deviza alapú jelzáloghiteleket. Jövőre például 15-20 százalékkal csökkenne az érintettek törlesztőrészlete. Varga Mihály először utalt arra, hogy az új program terheibe az állam is beszállna.
A kínai központi bank pénteken egy új hitelezési kamatrátát mutatott be, ami az ország kamatpolitikájának liberalizációja felé vezető úton egy újabb lépésként értelmezhető.
Az előzetes elemzői várakozásokkal összhangban szeptemberben 0,7 százalékkal emelkedett a maginfláció Japánban az előző év azonos időszakához képest, ami már a negyedik havi emelkedés egyhuzamban. Augusztusban 0,8 százalékos emelkedést regisztráltak.
Piacvezető nagyságú szolgáltatót építene a kormány a Posta-Takarék együttműködésből - mondta el a Portfolio.hu-nak adott interjúban Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter. Mivel indokolja a...
Hatvan magyar orvost csábított Floridába egy budapesti cég, hogy kedvezményes tengerentúli konferencián vegyenek részt. Az ajánlat azonban túl szép volt, hogy igaz legyen....
Megerősítette a "BB", illetve "B" hosszú és rövid, illetve deviza- és forintalapú adósságokra eddig érvényben tartott hitelbesorolását és egyúttal érvényben tartotta a további leminősítésre utaló...
Nagyot ugrott a dél-koreai Samsung nyeresége a harmadik negyedévben. A Samsung a világ vezető technológiai vállalatai közé tartozik, a vártnál jobb negyedéves teljesítményt táblagépei és okostelefonjai megnövekedett eladásainak, illetve a magasabb chipáraknak köszönhette.
Tegnap tette közzé gyorsjelentését a közösségépítő játékokról ismert Zynga, mely felülmúlta az elemzői várakozásokat. A befektetőket mindemellett az is örömmel töltötte el, hogy a menedzsment...
Megerősítettük a "BB", illetve "B" hosszú és rövid, valamint deviza- és forintalapú adósságokra eddig érvényben tartott hitelbesorolást és egyúttal érvényben tartottuk a további leminősítésre utaló...
Az amerikai indexek erősödéssel zárták a csütörtöki kereskedést, ami egyrészt a javuló globális gazdasági kilátásokkal, másrészt az amerikai Fed eszközvásárlási programjának elhalasztott lassításával...
A Microsoft profitja nőtt a negyedéves jelentése szerint, és a kedvező hír hatására a részvényárfolyama is erősödött az amerikai technológiai cégnek. Vállalat nyeresége július és szeptember között 17 százalékkal növekedett, meghaladva az előzetes várakozásokat. Az Office programok eladásai nagyok voltak, és ez ellensúlyozta a Windows operációs rendszer gyenge eladási statisztikáit.
Három-öt év alatt lehetne kivezetni a lakáscélú deviza alapú jelzáloghiteleket - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken az M1 Ma reggel című műsorában, kiemelve, hogy a kormány olyan megoldást szeretne találni a devizahitelesek problémájára, amellyel jövőre már 15-20 százalékkal csökken az érintettek törlesztőrészlete.
Az amerikai indexek erősödéssel zárták a csütörtöki kereskedést, ami egyrészt a javuló globális gazdasági kilátásokkal, másrészt az amerikai Fed eszközvásárlási programjának elhalasztott lassításával...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei hamis ruhaneműket és táskákat, valamint a hamisításhoz használt varrógépet és a hamis márkajelzést tartalmazó címkéket foglaltak le 37 millió forint értékben Budapesten.