Szombaton 16 órakor rendezik meg a legnagyobb érdeklődésre számon tartó mérkőzést, a Pick Szeged - MKB-MVM Veszprém csúcsrangadót a férfi kézilabda NB I-ben.
Eljutott az "időtlenség pontjába", a földrajzi északi sarkpontig a februári szocsi téli olimpia lángja, amely a tervek szerint szerdán tér vissza egy atomjégtörő fedélzetén a szárazföldre, Murmanszkba.
Megfordult a trend a ma nyíló Oldtimer Show-n a SYMA-csarnokban: a veterán járgányok iránti, korábban tapasztalható érdeklődés szépen átcsúszott a néhány évtizedes sportautók felé. Igaz, a kiállított modellek egytől egyig úgy csillognak, mintha most gurultak volna le a futószalagról.
Sok kisebb mértékű egészségkárosodással élő ember nem kap már ellátást, azonban a költségvetés sem érte még el a megváltozott munkaképességűek ellátásának átalakításával tervezett megtakarítást. Az érdekvédők módosításokat szorgalmaznak - íjra a Világgazdaság Online pénteki cikke.
Nincsenek jó napjai F. Attilának, akit közel egy éve kommandósok fogtak el az ikertestvére lakásán. A férfit milliárdos csalással gyanúsítják. A napokban új cellába került, ahol nem dolgozhat, és ikertestvérével sem találkozhat.
Szeptemberben a várakozásoknál kisebb mértékben bővült az eurózóna pénzellátásának bővülése, ugyanakkor a magánszektornak nyújtott hitelezések visszaesésének mértéke lassult az Európai Központi Bank ma közzétett adatai alapján.
Megerősítette a "BB" hosszúlejáratú devizaalapú államadósságra eddig érvényben tartott hitelbesorolását mai döntésével a Standard and Poor's nemzetközi hitelminősítő és egyúttal negatívon tartotta az...
Soros György magyar származású amerikai pénzügyi befektető támogatja, hogy Hillary Clinton induljon 2016-ban az amerikai elnöki posztért: elvállalta, hogy társelnöke legyen a ReadyforHillary (Hillaryra készen) elnevezésű politikai akcióbizottságnak, amelynek célja előmozdítani Clinton indulását az elnökjelöltségért.
Magyarország GDP-arányos adósságrátája három év alatt több mint 4 százalékponttal csökkent - mondta Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Olyan magyar nyelvű művek indulhatnak, amelyeket elsőként 2012. június 30. és 2013. november 30. között láthattak a nézők televízióban vagy internetes portálon.
Tizennyolc év börtönbüntetést kapott az a brit rendőr, aki évtizedekkel ezelőtt megerőszakolt két gyereket, majd Ausztráliába költözött, és mostanáig ott bujkált.
Évtizedekig sötétségben telt a tél, a norvég kisvárosban, Rjukanba. A most kihelyezett speciális tükrök segítségével azonban már mindennap napfényhez jutnak a lakók.
"Hiszen tudjuk, hogy miközben a fiatalok közül sokan elmennek külföldre tanulni vagy kipróbálni magukat, az igazi kérdés számukra az, hogy hazajönnek-e itthon boldog felnőttkort élni".
Amennyiben a listavezető AS Roma vasárnap nyer az Udinese otthonában, akkor rekordot állít fel, ugyanis a Serie A történetében eddig egyetlen csapat sem kezdte kilenc győzelemmel a szezont.
Nagyszerű felismerés, tökéletes kivitelezés! Így lehetne jellemezni Franck Moussa gólját a Coventry - Leyton Orient angol mérkőzésen. A belga középpályás meseszép gólt emelt.
Közel 400 milliárd forinttal emelkedik jövőre reálértéken az összes adóbevétel, de az adócentralizáció GDP-arányos nagysága nem változik érdemben. Az elmúlt négy évben hozott intézkedések sok esetben kioltották egymás hatását: a munkát terhelő adókból származó bevételek nem csökkentek, a vállalati terheknek inkább az eloszlása, mint a nagysága változott.
Az MSZP és az Együtt-PM szövetség közötti megállapodás felülvizsgálatára kéri Mesterházy Attilát és Bajnai Gordont a Demokratikus Koalíciót vezető Gyurcsány Ferenc, azt szorgalmazva, egyikük vagy mindkettőjük lépjen hátra, utat nyitva egy közös miniszterelnök-jelölt és egy "teljes körű köztársaságpárti ellenzéki blokk" létrehozása előtt.
Idén a korábbi években megszokottnál jóval hamarabb, már október 22-én kiírták a civil szervezetek számára a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) jövő évi pályázatait - mondta a nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.
A magyaroknak eddig átlagosan négy és fél főnökük volt, felükkel akár újra együtt dolgoznának - derül ki az Assessment Systems HR Blog oldalán közzétett infografikájából.
A magyarországi vegyipari ágazatot sok esetben az európai uniós előírásoknál szigorúbb, bürokratikusabb szabályozás jellemzi, amely többletterhet jelent, rontja a beruházások megtérülését, nehezíti a fejlesztési lehetőségeket és megdrágítja a magyar vállalkozások számára a termékek értékesítését a Magyar Vegyipari Szövetség (Mavesz) véleménye szerint. A további sikeres működés érdekében a szakmai…
Gyorsult a brit gazdaság növekedési üteme az idei harmadik negyedévben, a GDP 2010 második negyedéve óta nem látott mértékű bővülést jelzett - közölte pénteken a brit statisztikai hivatal (ONS).
Dalia Grybauskaite szerint az EU és Ukrajna aláírja majd a november 28-29-i vilniusi keleti partnerségi csúcstalálkozón az átfogó szabadkereskedelmi egyezményt is tartalmazó társulási megállapodást.
Az amerikai indexek erősödéssel zárták a csütörtöki kereskedést, ami egyrészt a javuló globális gazdasági kilátásokkal, másrészt az amerikai Fed eszközvásárlási programjának elhalasztott lassításával...