14 heti halmozódás után 2013 1. játékhetében volt telitalálat az Ötöslottón. A hatalmas nyeremény természetesen vonzotta a szerencsevadászokat - a Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint ezen a játékhéten mintegy félmillióval több játékszelvényt adtak fel, mint hagyományosan....
Az elmúlt bő egy évben a legkülönbözőbb kormánypárti érvek hangoztak el az előzetes választási regisztráció mellett. Előfordult az is, hogy Orbán Viktor ellentmondott Kósa Lajosnak. Ezekből az érvekből válogattunk.
Gyengült a forint hétfőn a főbb devizákhoz képest: az eurót délután 291,08 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, a kora reggeli 290,56 forint és a péntek esti 290,37 forint után.
Szabó Györgyöt, a Sanoma Media Budapest Zrt. vezérigazgatóját választotta elnökévé a Menedzserek Országos Szövetségének XIV. Tisztújító Közgyűlése. Az elnöki megbízatás 3 évre szól.
Lengyelországban és Oroszországban voltak a legaktívabbak a befektetők 2012-ben, itt az év végi hajrá hozott néhány több százmilliós tranzakciót. Az erős utolsó negyedév ellenére azonban ezeken a piacokon is 20 százalékkal elmaradt az éves forgalom a 2011. évi értéktől.
Az Új Széchenyi Terv több mint 14,5 milliárd forinttal támogatja a gazdaság, a közlekedés, valamint a humán és szociális szolgáltatás területén megvalósuló fejlesztéseket az úgynevezett tartaléklistáról.
Budapest - Saját magát kapta ajándékba Varga Viktor (25). Barátnője, Cinthya Dictator (22) ugyanis süthető gyurmából elkészített Viktor-figurával lepte meg kedvesét.
Newhaven ‒ Közel 7 millió forintnyi összeget spórolt össze egy brit háziasszony, aki guberált, lomtalanításnál utcára dobott esetleg aukciós oldalakon fillérekért rendelt holmikkal, bútorokkal rendezte be otthonát.
A Real Sociedad felett aratott vasárnapi 4-3-as siker ellenére továbbra is hevesen kritizálják a szurkolók José Mourinhót, a spanyol labdarúgó-bajnokságban címvédő Real Madrid portugál vezetőedzőjét.
Lengyelországban és Oroszországban voltak a legaktívabbak a befektetők 2012-ben, itt az év végi hajrá hozott néhány több százmilliós tranzakciót. Az erős utolsó negyedév ellenére azonban ezeken a...
"A globális adósságválság háborúk kitörésével végződhet" - állítja a hedge fund guru, Kyle Bass. Azt ugyan még nem lehet tudni, pontosan kik között, de Bass szerint nagyszabású háborúknak leszünk...
A reggel óta kissé borongósabb nemzetközi befektetõi hangulat nem segített abban, hogy a forint lefelé átjusson a 290-es szinten az euróval szemben, sõt délelõtt mérsékelt...
Az LMP véleménye szerint a bankok áthárítják az emberekre a tranzakciós illetéket - közölte Scheiring Gábor, a párt országgyűlési képviselője hétfőn az MTI-vel.
Egyre többen fizetnek külföldön is bankkártyával, mert az egyre biztonságosabbá válik, és kényelmesebb is. A Mastercard ezért a honlapján új szolgáltatást indított, amely az utazás tervezését segíti egy országonkénti infografika segítségével. Az oldalon a világ majdnem minden országáról találhatóak érdekességek: Tunéziában a bazárban is fizethetünk kártyával, sőt Thaiföldön a masszázsért is…
Anmer ‒ Úgy tűnik, II. Erzsébet többszörösen is mellényúlt tervezett ajándékával, amelyet Vilmos hercegnek (30) és Katalinnak (30) szánt tavasszal érkező első babájuk tiszteletére.
Továbbra sem tudják a pedagógusok, hogyan sztrájkolhatnak jogszerűen. Az InfoRádió úgy tudja: az illetékes munkaügyi bíróság nem foglalt állást a kérdésben. A pedagógus szakszervezetek sztrájkbizottsága és az Emberi Erőforrások Minisztériuma november végén fordult bírósághoz a jogértelmezési zavarok tisztázásáért.
Gyengén muzsikáltak a piacok a hét első napján bár a BUX-ról ez nem mondható el. A vezető hazai index nem törődött a borongós európai illetve amerikai hangulattal, és a régió élén közel 0,8...
Idén január eleji döntésével 40 milliárdról 55 milliárd forintra emelte az Államadósság Kezelő Központ a jelenleg megvásárolható leghosszabb futamidejű és egyúttal legmagasabb kamatprémiumot kínáló inflációkövető kötvényének értékesítési keretösszegét. Az ÁKK közleménye szerint a 2017/I sorozatú Prémium Magyar Államkötvény nyilvános ajánlattételében eredetileg szereplő minden más feltétel…
Jelentősen csökkent a világ karbonkereskedelmének forgalma 2012 során, annak ellenére, hogy a kereskedelmi aktivitás a korábbi évek növekedését is felülmúlta - derül ki a Bloomberg New Energy Finance...
A Washington Redskins sztárja, Robert Griffin III szörnyű sérülést szenvedett csapata Seattle Seahawks elleni playoff-meccsén. A sérülten játszó irányítónak kificamodott a térde.
Sajátos üzleti modellel veszi fel a versenyt az Air France a diszkont légitársaságokkal: a korábbinál olcsóbb jegyár-kategóriát vezet be meglévő járatain bizonyos poggyász nélkül utazók számára - írja a német Die Welt online kiadása.
A soron következő délutáni előadásunk átfogó pénzpiaci körképet ad, valamint betekintést nyújt a Portfolio Traderszoba kulisszatitkaiba. Díjmentes szemináriumunk alkalmával megvizsgáljuk az aktuális...
A kormány fontos feladatot teljesített, forrást biztosított a stratégiailag kiemelt gyulai húsipar részére a munkahelyek megőrzése és a működtetés fenntartása érdekében - hangsúlyozta Budai Gyula a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Gyulán a városi képviselő-testület és a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. egyeztető ülését követően.