Közel nettó egymilliárdos rendezvényszervezési munkát nyert el a Simicska Lajos érdekeltségébe tartózó Mahir Kiállítás és Rendezvény Kft. a vidékfejlesztési tárcától. A Young and Partners Kft. mintegy 700 milliós kommunikációs megrendelést kapott; a cégeknek nem akadt versenytársa a feladatok ellátására kiírt közbeszerzéseken – tudta meg a Napi Gazdaság.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint a tavalyi 1,5 százalék körüli visszaesés után 2013-ban sem várható növekedés, az infláció viszont - mesterséges kormányzati lépések nyomán - jelentősen, több mint 1 százalékponttal lassul.
Cinikus, ezért az MSZP visszautasítja a kormányzat közmunkások üdültetésére kiírt pályázatát – jelentette be sajtótájékoztatóján Nyakó István, a párt országgyűlési képviselője vasárnap, Budapesten.
A két hete tartó, kis lépésekben felfelé haladó tendencia véget ért a héten a nemesfémeknél. Az arany búcsút intett az 1.700 dollárnak, míg az ezüst a 32,50 dolláros küszöbről fordult lefelé. A befektetők egy része a legutóbb megnövekedett kockázati étvágy miatt fordít jelenleg hátat a biztonságot ígérő nemesfémeknek, annak ellenére, hogy a korábbi félelmeket kiváltó számos tényező közül több…
A kínai iparvállalatok együttes profitja decemberben már negyedik hónapja emelkedett egyhuzamban a gazdasági aktivitás bővülésének köszönhetően - közölte a kínai statisztikai hivatal.
A havazás miatt váltóátállítási gondok adódtak Rákospalota-Újpest vasútállomáson hétfő reggel, ezért késnek a vonatok a Budapest-Veresegyház-Vác vasútvonalon - közölte a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-vel.
Kedden tartja idei első kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa; az elemzők többsége sorozatban a hatodik, 25 bázispontos kamatcsökkentést várja, bár a forint gyengülése miatt londoni elemzők egy része nem zárja ki a monetáris lazítás szüneteltetését sem. A tavaly augusztusban indult monetáris enyhítési ciklusban 7,0 százalékról 5,75 százalékra csökkent a jegybanki…
A francia Ligue 1 labdarúgó bajnokság 22. fordulójában a listavezető PSG hazai pályán nyert a Lille ellen. Nyert a Lyon az üldözők közül. A Marseille viszont két pontot hagyott Rennes-ben a forduló rangadóján.
A Chelsea tegnap 2-2-s döntetlent játszott a Brentford otthonában az FA Kupa 4. fordulójában, így a harmadosztályú csapat újrajátszásra kényszerítette a Chelsea-t.
A Magyar Nemzet szerint valamennyi főpolgármester-helyettes jótékony célokra költi az év végi jutalmát. A Népszabadság internetes oldalán arról lehet olvasni, hogy nem segíti az ellenzéket a választási rendszer.
Vegyes képet mutatnak az ázsiai részvénypiacok, míg a kínai börzék jelentősebb emelkedésnél járnak a javuló vállalati nyereség kilátásoknak köszönhetően, addig a japán piacokon korrekció mutatkozik a közel három éves csúcs elérését követően.
Az egy héttel korábbi növekedés után a múlt héten esett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, és jelentősen csökkent a forgalom. A BUX egy hét alatt 1,47 százalékkal, 288 ponttal esett, és 19 297,08 ponton zárt pénteken. A vezető részvények közül legkevésbé a Richter és az Egis gyengült, a többi papír értékcsökkenése meghaladta az egy százalékot. Nézzük, mit hozhat az eheti folytatás!
Lényegesen megugrott a zálogházak forgalma, amelyekbe már nemcsak a szegényebbek járnak, hanem vállalkozók, cégvezetők is - olvasható a hétfői Népszavában.
A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló törvény 2.§ 8. pontja határozza meg a főállású kisadózó fogalmát. A törvény szövege azonban nem egyértelmű, ez azt is jelentheti a gyakorlatban, hogy a katás vállalkozó csak főállású lehet. Angyal József véleménycikke.
Közel 1 kilogramm kábítószert találtak annál a két szerb férfinél, akiket január 24-én ellenőriztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai a Komárom-Esztergom megyei Keréktelekinél. A két férfit vasárnap előzetes letartóztatásba helyezték - értesült a HavariaPress.
Már európai bankok is törik a fejüket, hogyan növelhetnék tovább új utakon profitjukat. Erre egyik megoldás az lehet, ha a netbankokban reklámokat helyeznek el, amit akár kifejezetten vásárlási szokásainknak megfelelően választhat ki a rendszer....
A haláltáborokba hurcoltakra emlékezni egyet jelent szembenézni a ténnyel: közülünk is bárki ott lehetett volna az ártatlan áldozatok között - fogalmazott Áder János köztársasági elnök, a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából a magyar zsidóságnak írt levelében.
Már csak alig pár napig, január 31-ig van idejük a vállalkozásoknak a személyi jövedelemadó bevallásokhoz szükséges igazolások elkészítésére. A dokumentumok helyes kiállításához - különösen az olyan speciális foglalkoztatási formák, mint a munkavállalók külföldi kiküldetése esetében - a vállalatoknak idén számos új szabályt kell figyelembe vennie. Tudatos kiküldetési politikával, a feladatok…
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap addigi legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
A Chicago Blackhawks a hatodik, a San Jose Sharks pedig ötödik mérkőzését is megnyerte az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) 2012/13-as szezonjában.
Tiszta lelkiismerettel állunk a választók elé, megcselekedtük, amit megkövetelt a haza - fogalmazott Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kisalföld című megyei napilapban hétfőn megjelent interjúban.
Feltehetően egy háztartási berendezés hibája miatt három felnőtt és egy gyermek szenvedett könnyebb szén-monoxid-mérgezést Sándorfalván vasárnap este - tájékoztatta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfőn az MTI-t.
A hazai blue chipek közül technikai szempontból csak az emelkedésben vezető szerepet betöltő bankpapír grafikonja fest jól, a többiek megtorpanása viszont előbbit is lefelé húzhatja. Mai...
Tiszta lelkiismerettel állunk a választók elé, megcselekedtük, amit megkövetelt a haza – fogalmazott Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kisalföld című megyei napilapban hétfőn megjelent interjúban.
Jól járhatók az ország közútjai, nagyobb fennakadásról egyelőre nem érkezett jelentés - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője az MTI-vel hétfőn.
Újabb stratégiai megállapodást köt ma a kormány, az újabb stratégiai partner a Nokia Siemnes Networks lesz. Az aláírásra 13:30-kor kerül sor, amin beszédet tart Matolcsy György nemzetgazdasági...
Megszűnt az a rádióműsor Ausztráliában, amelynek munkatársai decemberben megtévesztettek egy ápolónőt a Katalin brit hercegnőt kezelő londoni kórházban, és az ápolónő ezt követően öngyilkos lett.
A japán kormány felfelé módosította a gazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését, ugyanis bíznak abban, hogy a miniszterelnök által nemrégiben bejlentett intézkedések véget vetnek a deflációnak és megindítják a gazdasági növekedést.
Tiszta lelkiismerettel állunk a választók elé, megcselekedtük, amit megkövetelt a haza - fogalmazott Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kisalföld című megyei napilapban hétfőn megjelent interjúban.
Lázár János egyszer azt mondta, "ha Matolcsy György beszél, mindig benne van a pakliban, hogy valami gazdaságtörténeti jelentőséggel bíró mondatot mond". Ma beszélni fog a miniszter.
Hillary Clinton leköszönő amerikai külügyminiszter vasárnap sugárzott interjújában megkerülte a kérdést, hogy 2016-ban versenybe száll-e a Fehér Házért; a rendhagyó interjút Barack Obama elnökkel párban adta a CBS televíziónak.
A múlt péntek délután elért héthavi mélypontnál alig erősebb szinten kezdi a hetet a forint az euróval szemben, a jegyzések 1%-nál kisebb távolságra mozognak a 300-as lélektani és fontos technikai...
Az LMP kettéválásának főszereplői Schiffer és Bajnai. Ha nem egységes az ellenzék, Bajnai nehezen győzheti le a Fideszt, és ha Schiffer megerősödik, még közös miniszterelnök-jelölt sem lesz belőle. A Véleményvezér cikke.
Optimista hangulatban telt az amerikai kereskedés pénteken annak ellenére, hogy egy várakozásoktól elmaradó ingatlanpiaci adatot publikáltak. A benchmarkokat a kedvező vállalati gyorsjelentések...
A szavazók többsége támogatta ugyan az új bulgáriai atomerőmű építését, de vasárnapi referendum érvénytelennek bizonyult a túlságosan alacsony részvétel miatt két közvélemény-kutató intézet felmérése...
Amennyiben gyermekek munkáltatását észlelik ellenőrzés során, a munkaügyi felügyelőségeknek a jogszabály szerint értesíteniük kell az illetékes gyermekjóléti szolgálatot, ez azonban a legtöbbször elmarad - állapította meg vizsgálatában Szabó Máté ombudsman. Erről a biztos hivatala vasárnap tájékoztatta az MTI-t.
Az indiai részvénypiac nagyon népszerű a külföldi részvényalapok körében, január 23-ig összességében 3 milliárd dollár áramlott be a részvénypiacra, míg egy évvel ezelőtt 2,2 milliárd dollárt...
Az ombudsman szerint sérti a tulajdonhoz való jogot a magánnyugdíj-pénztári önkéntes tagdíj-kiegészítések hozamának részleges állami elvonása. Szabó Máté hivatala vasárnap tájékoztatta erről az MTI-t.