A Népszabadság információi szerint a tervezett 255 fő helyett végül 195 dolgozót bocsáthatnak el a közmédiából a jelenleg is zajló csoportos létszámleépítés keretében.
Mostanában tele van a sajtó azzal, hogy az Apple árfolyama folyamatosan korrigál lefelé, és az eddig siker sztorinak számító vállalat talán az év egyik legkiábrándítóbb befektetése lehet. A folyamat a rossz negyedéves jelentéseknek (egymás után második negyedévben maradt el az elemzői várakozásoktól a cég eredményessége), valamint a gyors termék fluktuációnak köszönhető.
Sajtótájékoztatót tart ma a Facebook kaliforniai központjában, aminek témáját eddig nagy titoktartás övezi. A tájékoztató magyar idő szerint este 7-kor veszi kezdetét. A találgatások megkezdődtek a...
Bár sok esetben fontos lenne, a legfrissebb adatok szerint a magyar álláskeresőknek mindössze egyharmada beszél valamilyen idegen nyelven, miközben az hirdetések közel felében szerepel elvárásként nyelvtudás....
Távozik posztjáról Geszti László, a Magyar Posta Zrt. jelenlegi vezérigazgatója, a tulajdonosi jog gyakorlójával, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-vel (MNV) kötött közös megegyezés alapján 2013. január 15-ével - közölte az MNV kedden az MTI-vel.
Noha tesztünk rávilágított, hogy a 180 km-es hatótávval bíró Nissan Leaf már használható alternatívává nőtte ki magát, a japánok máris okosan frissítik az egyik korszakalkotó elektromos autót. A könnyedebb rácfelvarrások alkalmával megszokott módosításokon túl az elektromos rendszert sem hagyták érintetlenül, aminek hatékonyabb hajtáslánc lett az eredménye.
Szörnyű tragédia történt az angliai Dél-Londonban egy meghibásodott tévékészülék miatt: egy 14 emeletes, 98 lakásos lakóépület 9. emeletén elektromos hiba miatt felrobbant a tévé, a keletkezett tűzben hatan - köztük három gyerek - vesztették életüket. A 2009-es eset kivizsgálása most ért véget.
A legnagyobb népszerűségnek az utóbbi egy évben is az abszolút hozamú alapok örvendtek a magyar piacon, közel 50 milliárd forint érkezett az alapokba 2012 folyamán, miközben már 200 milliárd forint...
A tizenötödrendű vádlott sem ismerte el a bűnösségét, és megtagadta a vallomást a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per keddi tárgyalásán.
Nem okozott lényeges piaci kilengéseket Ben Bernanke amerikai jegybankelnök tegnap éjszakai beszéde, de ma reggelre minimálisan óvatosabbá vált a befektetõi hangulat a nemzetközi piacokon. A...
Nem gazdasági rendszerváltásról, hanem gazdasági rendszer-visszaváltásról van szó – mondta Petschnig Mária Zita az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, aki arról is beszélt, hogy szó nincs róla, hogy a válságnak vége lenne, még nem értük el a mélypontot.
Várhatóan az idén is stabil marad Közép- és Kelet-Európa hitelképessége a pénzügyi válság előtti évek átlagánál sokkal lassabb gazdasági növekedés ellenére is - jósolta kedden Londonban ismertetett átfogó előrejelzésében a Moody's Investors Service.
A nyugdíjas országgyűlési képviselőknek nem kell attól félniük, hogy január 31-én elveszítik állásukat, mint az egyszerű orvosok, ápolók, tanárok vagy közszolgák. Sőt még az sem fenyegeti őket, hogy ha tovább dolgoznának, elveszítenék nyugellátásukat.
A Peugeot legendás 200-as szériájának legújabb változata a 208-as, melynek tervezése során a fő cél egy kompakt, komfortos, gazdaságos és jó úttartással rendelkező autó létrehozása volt. Olyan nagy sikerű elődök után mint a 206-os és a 207-es, nem könnyű maradandót alkotni, de a francia tervezőknek ezúttal ez is sikerült. Hogy mennyire? Kiderül a hamarosan itt látható videóból...
A Detroitban megrendezett Észak-Amerikai Nemzetközi Autókiállításon (NAIAS) mutatkozott be a Honda vadonatúj tanulmányautója, melyen már megfigyelhetők a márka jövőbeni arculatának egyes vonásai. A kisméretű SUV értékesítése várhatóan 2013 végén kezdődik Japánban, ezt követi 2014-ben az amerikai, majd az európai piac.
293,3 forintig erősödött az euró forintárfolyama délelőtt, pedig Nouriel Roubini ma is beszélt a forintról és a véleménye nem sokat változott. Az államadósság-kezelő nemzetközi roadshow-t készít elő.
Az ÁKK felkért négy neves nemzetközi óriásbankot, hogy szervezzenek befektetői találkozókat Európában és az USA-ban a következő hetekben. Ez nagyon hasonlít egy nemzetközi devizakötvény-kibocsátás előkészületeihez, ami brókerek szerint jótékony hatással is járhat a forint árfolyamára nézve. Az IMF-megállapodás viszont végképp a távoli jövő ködébe vész.
Az FC Barcelona elnöke egy interjúban ítélte el az angol klub mesterkedéseit, de arról biztosított mindenkit, eredmény nélkül teszi ezt a City, olvasható a sport.es-en.
Szekeres Adrián, a Videoton fiatal védője a vidi.hu-nak beszélt arról, hogyan éli meg a keret Paulo Sousa távozását és milyen a szakmai munka a portugál tréner távozása óta.
Rövid távon az új jegybankelnök személye és a várható monetáris politika befolyásolja Magyarország nemzetközi megítélését, ez látszik a forint árfolyamában is hetek óta - mondta az InfoRádiónak Bod Péter Ákos közgazdász.
Az osztrák bajnokságban érdekelt Sapa Fehérvár AV19 jégkorongcsapata morális okokra hivatkozva kedden felbontotta Ladányi Balázs eredetileg a szezon végéig szóló szerződését.
A sértett futballisták levonulása vagy a zárt kapus meccsek helyett Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdaúrgó Szövetség (FIFA) elnöke szerint a pontlevonás lehet a megfelelő szankció azon csapatok ellen, amelyek játékosai vagy szurkolói rasszista magatartást tanúsítanak.
Megalapozatlanság miatt az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését és új eljárást kért az ügyészség az UD ZRt.-ügyben, míg a védelem a vádhatóság eljárásával kapcsolatban politikai motivációkra célzott, és az elsőfokú, felmentő ítélet jogerőre emelését indítványozta a Fővárosi Törvényszéken kedden.
A keresletérzékeny termékek, illetve a ritkán változó árú termékek árindexe is csökkenő tendenciát mutat az utóbbi fél évben, ami megerősíti, hogy az inflációs folyamatok kontroll alatt vannak....
Jelentősen, majdnem 20%-kal csökkent december második felében az OTP részvény-árfolyamának esésére játszó befektetők száma az USA-ban közzétett adatok szerint. A mostani 3,3 milliónál kevesebb short...
Egy brit munkanélküli arra költötte utolsó spórolt fontjait, hogy óriásplakáton népszerűsítse magát és honlapját. Adam Pacitti ötlete itthon is követendő példa lehet, ha kreatív munkakeresésről van szó.
Az Apple árfolyama tegnap 11 havi mélypontra zuhant, az árjegyzés 500 dollár alatt is járt. A vállalattal kapcsolatban tegnap felröppent hír, miszerint felére csökkenti az iPhone 5-ben használt...
Az elemzők szerint az élelmiszerárak emelkedésének enyhülése, illetve a dohánytermékek, alkoholok vártnál kisebb árnövekedése miatt lett az előre jelzettnél alacsonyabb az infláció decemberben. Januárban a rezsicsökkentés és a bázishatások miatt nagyot esik majd a mutató.
A közép- és kelet-európai bankszektor jövedelmezősége továbbra is jó, a bevételi marzsok ugyan mérséklődnek, de még mindig felülmúlják a nyugat-európait. A mérlegfőösszeg és a hitelkihelyezés 2008...
Az álláshirdetések felében elvárnak valamilyen nyelvtudást, de a munkavállalóknak csak egyharmada rendelkezik bármilyen nyelv ismeretével. A helyzetet tovább rontja, hogy angolt alapfokon beszélik a legtöbben, de alapfokú nyelvtudásnál magasabbat várnak a munkaadók.
Európa-szerte tovább csökkennek a lakásárak a The Economist felmérése szerint. Spanyolországban az elmúlt egy évben közel 10 százalékkal csökkentek az árak, azonban a piac még így is túlértékeltnek...
A Hyundai mára már a legnagyobbak közé nőtt fel, legyen szó eladásokról, mindőségről vagy a modellpaletta erejéről, ráadásul a modern köntösbe öltöztetett kínálat formatervét sem érheti panasz. Viszont aki haladni akar, annak ki kell használnia a változás szelét és ezt a Hyundai sem teszi másképp, a jövőben megjelő modellek formai irányát és a fontosabb mérföldköveket a Genesis HDC-14 szedánnal…