A hétfői amerikai kereskedésben a befektetők már a ma zárást követően kezdődő negyedik negyedéves gyorsjelentési szezonra vártak, így a vételekkel kivártak. Emiatt pedig a lejtőn fejezték be a napot...
Az év eleji kitörő részvénypiaci optimizmus korrekciójának jelei mutatkoznak a nemzetközi részvénypiacokon, ami a devizapiacokon is kockázatkerülő hangulatot hozhat. Ennek jelei ma reggel a forint...
Tíz amerikai jelzáloghitelező bank 8,5 milliárd dolláros kártérítése mellett egy külön megállapodás keretében 11,6 milliárd dolláros kártérítés megfizetésére kötelezték a Bank of Americát. A bírság...
A hazai húsipari vállalkozások rendelkeznek saját termékekkel és piacokkal, ezért nem indokolt, hogy az állami-önkormányzati kézbe került társaságok szorosabbra fűzzék az együttműködést -mondta Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára.
Második napja tart az ázsiai piacokon az év eleji jelentős emelkedést követő, illetve az amerikai negyedéves vállalati gyorsjelentési szezont megelőző profitrealizálás.
Sajtóhírek szerint a kormány kész konszolidálni a kapcsolatokat a bankszektorral, és ez várhatóan tavasszal, Simor András jegybankelnök távozása körül konkrét lépésekben is megmutatkozhat.
A magyar piacot leginkább az elmúlt napokban egy helyben toporgó MOL papírja lökte meg tegnap, amely az 50 napos mozgóátlag, illetve a 18.000 forintos szint áttörésével megindult felfelé. A kereskedés végére a Mol 385 forinttal, 2,15 százalékkal 18 295 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban.
Ismét afgán katonai egyenruhát viselő támadó lőtte agyon a NATO-vezette nemzetközi biztonsági erők egyik katonáját a dél-afganisztáni Hilmend tartományban - közölte a NATO-parancsnokság kedden.
Zsákmány nélkül menekült el az a két rabló, akik szombaton délelőtt kíséreltek meg kirabolni egy utazási irodát, Csornán, de az alkalmazott működésbe hozta a kültéri szirénát - értesült a HavariaPress.
Szita Károly, Kaposvár polgármestere hétfőn a városházán tartott sajtótájékoztatón arról számolt be, hogy a város önkormányzata kész kétmilliárd forint értékben tulajdonrészt vásárolni a Kométa '99...
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
A második félévben 8,5 százalékkal növekedhet a kínai gazdaság - vélik a Deutsche Bank elemzői. Várakozásaik szerint élénkülés várható a cementgyártásban, az építőiparban és a szállítmányozás...
A Chicago Bulls hazai környezetben magabiztosan győzött a Cleveland Cavaliers ellen az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA), ezzel sorozatban harmadik mérkőzésén diadalmaskodott.
Az elmúlt napok vételei mögött vélhetően az év eleji vásárlási láz állhat, az emelkedés makrogazdasági oldalról nincs alátámasztva - véli Szatmári Tamás, a Raiffeisen üzletkötője. Alacsony, 10...
Babos Tímea egyesben búcsúzott, párosban viszont továbbjutott az első fordulóból kedden a Hobartban zajló, 235 ezer dollár összdíjazású keménypályás női tenisztornán.
A legnagyobb kanyar, amit a befektetőknek idén be kell venni, az a jegybankelnökváltás. Nem azért, mintha a jegybankelnök személye olyan sokat számítana, ugyanis az látszik, hogy a miniszterelnöknek...
A Magyar Energia Hivatal tájékoztatása szerint országosan 52 milliárd forintos támogatásban részesülnek a távhőszolgáltatók idén, értesült a Magyar Nemzet. A lap beszámolója szerint a...
Hamar kifulladhat az év eleji rali, erre pedig mi sem jelent jobb bizonyítékot, hogy könnyedén találunk a német piacon olyan papírokat, melyek az esés veszélyének vannak kitéve. Ma az E.On és a...
Folytatódott a meredek lejtmenet a hazai ipari termelésben az év utolsó hónapjában is. Sem az előző évhez, sem az előző hónaphoz képest nem mutatott emelkedést az előzetes adat.
Nem indokolt, hogy a három átszervezésre váró húsipari cég összevonásával állami óriást hozzanak létre - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti...
Nem elképzelhetetlen, hogy az MVM Magyar Villamos Művekkel szorosabbra fűzött együttműködés újabb orosz-magyar projektek alapja lehet, az ármeghatározás azonban a kialkudott képlet szerint, automatikusan zajlik - mondta a Alekszandr Medvegyev, a Gazprom elnökhelyettese.
Novemberben az ipari termelés 0,1 százalékkal csökkent az előző hónaphoz és 6,9 százalékkal mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest - jelentette előzetes adatok alapján kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A Kúria kedden dönti el, mennyi időt tölt még rács mögött a színész. Három forgatókönyv lehetséges: vagy helybenhagyják a másodfokú döntést, azaz a letöltendő négy és fél évet, vagy ha a minősítést tévesnek találják, akkor kevesebbet állapítanak meg, illetve az is előfordulhat, hatályon kívül helyezik az ítéletet, és újraindul az egész tárgyalás. Tudósítás percről percre.
Novemberben az előző hónaphoz képest (a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított) ipari termelési index 0,1%-kal csökkent. A visszaesés nem nagy, ám rávilágít az ipari konjunktúra...
A kormány készen áll rá, hogy konszolidálja a kapcsolatokat a bankszektorral, és ez várhatóan tavasszal, Simor András jegybankelnök távozása körül konkrét lépésekben is megmutatkozhat....
Az új jegybankelnök valószínűleg olyan politikát folytat majd, amit a jelenlegi elnök, Simor András nem támogatott. Matolcsy György, akinek a neve többször is felmerült, mint lehetséges utód, többször is arról beszélt, hogy szorosabb együttműködésre van szükség a kormány és a Nemzeti bank között. Elemzők szerint nem kizárt, hogy a devizatartalékhoz is hozzányúlnak majd, pont azért, hogy lazítsanak…
Ázsiában, a karibi térségben és a Közel-Keleten próbálkozik a kormány, és ma már nem finnyás az emberi jogokra, ha egy jó üzletből pénzt is remélhet. Ez azonban nem volt mindig így.
Hatékonyan működik a pénzügyi békéltetés: a Pénzügyi Békéltető Testületek által érdemben tárgyalt esetek több mint 50 százaléka valamilyen egyezséggel zárul, írja a Napi Gazdaság. A lap szerint a...
A KSH ma közzétett előzetes adatai alapján 2012 novemberében az ipari termelés 6,9%-kal maradt el az egy évvel korábbitól. Októberben 2,7 százalékos visszaesés mutatkozott. A termelés az év első tizenegy hónapjában 1,5%-kal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában.
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai értékpapír piacokon. A kereskedés kezdetén a frankfurti Xetra DAX index 0,29 százalék, a londoni FTSE-100 index 0,12 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,21 százalék, a vezető európai részvények árfolyamát követő EU Stoxx 50 összetett index pedig 0,33 százalék veszteséget mutatott. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,38…