2013. január 5. szombat

jan. 5
10:53
Moszkvai ingatlanügy: hűtlen kezelésből bűnpártolás (Alternatív Energia)
Az eddigi hűtlen kezelés helyett minősített bűnpártolással gyanúsítja az ügyészség Tátrai Miklóst, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. korábbi vezérigazgatóját és Császy Zsolt értékesítési igazgatót a moszkvai magyar kereskedelmi kirendeltség eladásának ügyében, közölte Fazekas Géza ügyészségi szóvivő. Közölte: az államot ért kárt is többre becsülik a korábbinál, összesen mintegy 80 millió…
jan. 5
10:53
Ferguson kiakadt a Tottenhamre az ex MU-játékos leigazolása miatt (Sport365)
Sir Alex Ferguson hevesen bírálta pénteken Daniel Levy-t, a Tottenham Hotspur elnökét, mondván a londoni klub nem teljesen tiszta eszközökkel szerződtette a Manchester United korábbi játékosát, Zeki Fryerst.
jan. 5
10:53
Davigyenko újra a régi, így rá fogadunk (Agroinform)
Az egykori világranglista 3. orosszal tartunk Richard Gasquet ellen a doha-i ATP verseny döntőjében.
jan. 5
10:55
Megvédheti címét Andy Murray (Agroinform)
Megvédheti címét az első helyen kiemelt brit Andy Murray a brisbane-i keménypályás tenisztornán.
jan. 5
11:06
Nincs tovább - január végével távozik posztjáról az amerikai pénzügyminiszter (ProfitLine)
Január vége előtt távozik posztjáról Timothy F. Geithner amerikai pénzügyminiszter - erősítették meg pénteken amerikai médiaforrások.
jan. 5
11:09
Interneten bukott le az újévi szatír (BorsOnline)
A Facebook közösségi portálon tette közzé egy hódmezővásárhelyi nő, hogy január elsején megtámadták a Liszt Ferenc utcai panelházak egyike előtt.
jan. 5
11:09
Erős földrengés Alaszka partjainál (Infostart)
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengés rázta meg Alaszka partjait, a hatóságok cunami riadót rendeltek el.
jan. 5
11:09
I. János Károly spanyol király 75 éves (Metropol)
Juan Carlos Alfonso Víctor María de Borbón y Borbón-Dos Sicilias 1938-ban Rómában született.
jan. 5
11:09
Egy év kép - 2012. november (Metropol)
Összeállításunkban visszatekintünk a mögöttünk hagyott esztendőre. Egy év – fotókban elbeszélve a képgalériában.
jan. 5
11:09
Keresik a közös többszöröst (Alternatív Energia)
Semmi meglepő nincs ebben - mondta lapunknak a szocialista Bárándy Gergely arról, hogy a héten egyebek mellett édesajpával, Bárándy Péter volt igazságügy-miniszterrel egyeztetett a jogállamiság, az alkotmányosság helyreállításának lehetséges menetrendjéről. Az Orbán-kormány leváltására szövetkezni kész demokratikus ellenzéki erők első hivatalos találkozóján az Együtt 2014 delegációját Bárándy…
jan. 5
11:09
Sziklán zúzódtak össze a motoros szán utasai (Kripto Akadémia)
Hatan haltak meg egy motoros szán balesetében péntek este Észak-Olaszországban, a Cermis hegyen. A halálos áldozatok valamennyien orosz állampolgárok voltak, közölte Anna Bulatova milánói orosz alkonzul.
jan. 5
11:09
Fordulat: minősített bűnpártolással gyanúsítják Tátrait (hirado.hu)
Az eddigi hűtlen kezelés helyett minősített bűnpártolással gyanúsítja az ügyészség a vagyonkezelő korábbi vezérigazgatóját a moszkvai ingatlanügyben – közölte Fazekas Géza ügyészségi szóvivő.
jan. 5
11:10
Lakásvásárlás előtt állsz? Íme a legújabb előírások (Pénzcentrum)
Egykulcsossá vált az illetékek mértéke a lakásvásárlás után, amivel egy csapásra mindenki egy lapostévé árát veszítette el, aki új lakást vásárol, persze mint mindig, most is vannak kivételek. Az energetikai tanúsítvány elkészítését azonban szinte senki nem úszhatja meg január elseje óta. A kamatok azonban várhatóan csökkennek majd, és az állam is egy kedvezőbb támogatási rendszerrel kedveskedik…
jan. 5
11:10
Államosítás a közoktatásban: még a kellő fedezet sincs meg (ATV)
Január elsejével beélesedett a közoktatás államosítása. Az európai trendekkel szembemenő központosítással egyfelől az a probléma, hogy az oktatás sava-borsát jelentő szakmai autonómiától fosztja meg az iskolákat, de hogy még izgalmasabb legyen: még a kellő fedezet sincs meg rá a költségvetésben. Szakértők egybehangzó állítása szerint ráadásul az esélyegyenlőség jegyében fogant homogenizálás nem…
jan. 5
11:11
EKF: kétnapos rendezvénysorozattal indul a kassai program (hirado.hu)
Több tucat helyszínen, több mint 150 kulturális eseménnyel várja a látogatókat a Kassa - Európa Kulturális Fővárosa 2013 projekt két napon át tartó megnyitója január 19-én és 20-án.
jan. 5
11:13
Jó példával járnának elől az írek EU-elnökségük idején (hirado.hu)
Ünnepel Írország idei EU-elnöksége idején, mert 40 éve csatlakozott az unió elődjéhez. Várhatóan mégsem ezért lesz emlékezetes az EU Tanácsának élén eltöltött fél éve.
jan. 5
11:24
Madridba igazolhat az ázsiai szupersztár - videó! (Sport365)
Kéthetes próbajátékra hívta az Atlético Madrid együttese a thaiföldi Teerasil Dangdát. A hazájában szupersztárként kezelt csatárnak ennyi ideje van, hogy szerződést harcoljon ki magának.
jan. 5
11:26
Semmi esélye a bajnoki címre az öreg és lassú Lakersnek az NBA-legenda szerint (Sport365)
Charles Barkley, az NBA egyik élő legendája egy rádióinterjúban úgy fogalmazott, nulla százalék esélye van a Los Angeles Lakersnek a bajnoki címre idén.
jan. 5
11:27
Meleg fotók miatt, életéért menekül a sztárfocista (BorsOnline)
Félti az életét, ezért el kell hagynia a hazáját Chris Mubirunak.
jan. 5
11:27
Szexhormon véd a szívroham ellen (Blikk)
Azok a férfiak, akik alacsony libidójuk miatt tesztoszteron­injekciót kaptak, nemcsak nemi vágyuk megerősödéséről számoltak be egy amerikai kísérlet során, de hangulatuk, koncentrálóképességük és fittségi szintjük jelentős javulásáról is.
jan. 5
11:27
Elfogták a kaposvári anyagyilkosság gyanúsítottját (Metropol)
Szombat hajnalban a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi munkatársai fogták el a 34 éves Z. Dávidot
jan. 5
11:27
Műtermek titkai (Spa Trend Online)
Egy merész vállalkozással írta felül a Magyar Nemzeti Galéria a Hősök, Királyok, Szentek ünnepélyes unalmát: az április végéig látható Világmodellek című kiállítás mások mellett Kondor Béla, Erdély Miklós és Jovánovics György művein keresztül a műterem és a műalkotás mibenlétére kérdez rá, és valóságos szellemi labirintusokba vezeti a látogatót, amelyben hol rémálom, hol szórakoztató a bolyongás.
jan. 5
11:27
Több ezer fegyver: itt csak kevesen járhatnak - fotók (hirado.hu)
Az Országos Rendőr-főkapitányság fotósának segítségével bepillanthatunk a rendőrségi fegyverek „orvosainak” munkájába. Precizitásra és pontosságra van szükség.
jan. 5
11:27
Nem játszhat saját csarnokában a Debrecen (Agroinform)
Anyagi problémák miatt nem a saját csarnokában játssza le következő bajnoki meccsét a Debrecen férfi kosárlabdacsapata.
jan. 5
11:28
NBA: felöklelték a bikák a bajnok Heatet - eredmények (Sport365)
Bajnokverést hozott az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapja: a Miami Heat ráadásul hazai pályán maradt alul a Chicago Bullsszal szemben hét ponttal.
jan. 5
11:29
Csicseriborsó: egészséges téli csemege (Blikk)
A csicseriborsókrém, más néven a humusz ma már nálunk sem ismeretlen csemege.
jan. 5
11:29
Afganisztán: tovább csökkentik az amerikai katonák számát (hirado.hu)
A korábbi tervhez képest jóval nagyobb mértékben csökkentené az országban állomásozó csapatok létszámát a Pentagon - jelentette a The Wall Street Journal.
jan. 5
11:30
Három világrekord és a Bamakó Rali is megvolt a magyar Popey-nek 2012-ben (Sport365)
Sinka "Popey" Zsolt, az OXXO Energy Drink versenyzője nem tétlenkedett 2012-ben, elindult a Budapest-Bamakó Rally-n, felállított több világrekordot, jótékony eseményeken is részt vett.
jan. 5
11:39
Bajok lehetnek a spanyol nyugdíjkifizetésekkel (ProfitLine)
Spanyolország pénzeszközök hiányában kifosztotta a társadalombiztosítás tartalékalapjait - írta a The Wall Street Journal pénteken.
jan. 5
11:45
Elkapták a kaposvári anyagyilkost (BorsOnline)
Szombat hajnalban a Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi munkatársai elfogták a 34 éves Z. Dávidot, aki a gyanú szerint december 21-én Kaposváron veszekedés közben halálos sérülést okozva megszúrta édesanyját - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata az MTI-t.
jan. 5
11:45
Három tévhit a vérnyomásról (Blikk)
jan. 5
11:45
Rendeletben köteleznék az áramszolgáltatókat a rezsicsökkentés betartására (Infostart)
A Fidesz szerint már hétfőn új miniszteri rendelet születhet arról, hogy a gázszolgáltatókhoz hasonlóan az áramszolgáltatóknak is kötelező legyen új számlákat kiállítaniuk, ha jogszabályi változás történt az árképzésben.
jan. 5
11:45
MSZP: elég volt az ország elszegényítéséből (Alternatív Energia)
Valami nagyon nincsen rendben a Fidesz-kormány valóságérzékelésével. Amíg minden statisztika vagy előrejelzés a szegénység drámai növekedését mutatja, addig az Orbán-rezsim ezt képtelen elfogadni, és ebből következően kezelni.
jan. 5
11:45
MSZP: elég volt az ország elszegényítéséből! (hirado.hu)
A szocilisták szerint a kormány kilátástalan helyzetbe hozza a családokat, és külföldre üldözi a fiatalokat.
jan. 5
11:45
Rezsicsökkentés: új számlát ad az ELMŰ, a régit nem kell befizetni (ATV)
A Fidesz szerint már hétfőn új miniszteri rendelet születhet arról, hogy a gázszolgáltatókhoz hasonlóan az áramszolgáltatóknak is kötelező legyen új számlákat kiállítaniuk, ha jogszabályi változás történt az árképzésben. Az ELMŰ hivatalosan reagált az ügyre.
jan. 5
11:45
Juhász Rolandért 2,5 millió fontot ajánlott a Sunderland - sajtóhír (Agroinform)
A magyar védő mellőzötté vált az Anderlechtnél, a belga klub aligha gördít akadályt távozása elé.
jan. 5
11:47
Nagy erejű földrengés Alaszkánál (hirado.hu)
Szökőárriadót rendeltek el.
jan. 5
11:47
Rogán: Lett volna erőnk (ATV)
A Fidesz népszerűségi indexének nincs köze ahhoz a döntéshez, hogy a párt vezetése elvetette annak lehetőségét, miszerint az alkotmányba írják bele a választási regisztrációt – mondta Rogán Antal az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, aki arról is beszélt, hogy a vitát lezárják, „az élet megy tovább”.
jan. 5
11:49
Bélyegsorozaton a Guinness-rekorder sci-fi sorozat (hirado.hu)
A Doctor Who című brit tévéfilmsorozat előtt tiszteleg a brit posta abból az alkalomból, hogy a címszereplő 50 éve kezdte meg időutazását a BBC-n.
jan. 5
11:57
NB I: a Fradiból igazol csatárt a kiesés elől menekülő Siófok (Sport365)
Horváth Károly, az FGSZ-Siófok vezetőedzője a sonline.hu-nak nyilatkozva elmondta, már csak formalitások vannak hátra és megszületik a megegyezés a Ferencvárossal Máté János kölcsönvételéről.
jan. 5
11:59
Belgiumban tesztelik az Újpest két játékosát (Sport365)
Az ujpestfc.hu beszámolója szerint Barczi Dávid és Egerszegi Tamás a belga másodosztályú Sint-Truidense csapatához utazik próbajátékra az Újpest együttesétől.
jan. 5
12:03
Titokzatos férfival kapták le Diana hercegnőt - fotó (BorsOnline)
Hamarosan árverésre kerül az alábbi fotó, melyen Diana hercegnő és egy ismeretlen fiatalember látható.
jan. 5
12:03
Rezsicsökkentés: rendeletben köteleznék az áramszolgáltatókat (Metropol)
A villamos energiát biztosító vállalatokat jelenleg nem kötelezi jogszabály arra, hogy a már kibocsátott számláik helyett újakat küldjenek.
jan. 5
12:03
Cikket írt a miniszterelnök vagyonosodásáról, nem dolgozhat tovább (Kripto Akadémia)
Nem kiutasításról van szó, formai hiba miatt nem hosszabbították meg a The New York Times című amerikai lap újságírójának vízumát tavaly év végén Kínában, válaszolt a korábban elhangzott vádakra a pekingi külügyminisztérium szóvivője.
jan. 5
12:03
Rendeletben írnák elő a rezsicsökkentést a szolgáltatóknak (hirado.hu)
Az díjcsökkentést ellenőrző munkacsoport vezetője szerint már hétfőn megszülethet a jogszabály.
jan. 5
12:03
Fónagy: nem az energiacégek ellehetetlenítése a cél (Portfolio)
Fónagy János a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára szerint a kormánynak nem célja, hogy döntéseivel ellehetetlenítse az energiaszolgáltatókat. Hozzátette, hogy ettől függetlenül a kormány...
jan. 5
12:03
Tízezrek házasodtak egy nap alatt (ATV)
A pénteki dátum, 2013. január 4-e a szerencsés napok közé tartozik a babonásabb kínaiak körében. Ar-ling-yi-san-yi-si - hangzik a számok latin ábécét használó pinyin-átírása, ami pedig - némi torzítással - az "örökké szeretni foglak" kínai megfelelőjének is érthető. Az "örök szerelem napjaként" emlegetett pénteken éppen ezért kínai párok tízezrei igyekeztek Kína-szerte az anyakönyvvezető elé…
jan. 5
12:03
Rangadók hete következik a Serie A-ban (Agroinform)
Rövid téli pihenő után folytatódik a Serie A, ahol már a 19. fordulóra kerül sor, amely sok rangadót hoz magával.
jan. 5
12:05
Nem utazhat be Koszovóba a szerb államfő (hirado.hu)
Tomislav Nikolic a szerb ortodox egyház koszovói karácsonyi ünnepségén szeretett volna részt venni hétfőn.
jan. 5
12:05
Molnár Zsolt: a Fidesz Sztálingrádja ez a nap (ATV)
A demokratikus ellenzék tiltakozásai, volt alkotmánybírák és egy egykori köztársasági elnök tiltakozása is közreműködött a döntésben, de az Alkotmánybíróság zárta be „az ostromgyűrűt” – vélte az MSZP fővárosi elnöke.

Keresés