A szálláshely-szolgáltatás és a vendéglátás ágazatokban is megtéríti az állam a minimálbér és a garantált bérminimum 2013. évi emelésének első félévi munkáltatói költségeit - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
Egy új okoshűtő alkalmazásai révén segít a receptkeresésben, a bevásárlólista összeállításában és a benne lévő termékek lejárati dátumának megjegyzésében.
3 millió 908 ezer fő volt foglalkoztatott a tavalyi év utolsó negyedévében Magyarországon a 15-74 éves korosztályból - tette közzé a negyedik negyedéves adatokat a KSH. A foglalkoztatottak száma 16,4...
A kormány olyan törvényjavaslat összeállítását várja a nemzetgazdasági minisztertől, amely lehetővé tenné a Magyar Államkincstár számára a betétgyűjtést....
Lezárult a párbeszéd Magyarország és az Európa Tanács (ET) között a médiaszabályozás vitatott kérdéseiről, a kormány kielégítő választ adott a strasbourgi székhelyű páneurópai szervezet által megfogalmazott aggodalmakra - közölte az MTI kérdésére válaszolva Thorbjorn Jagland, a szervezet norvég főtitkára egy brüsszeli sajtóeseményen kedden reggel.
Már nyárra akkora lehet a kórházak tartozása, hogy azzal központilag kell foglalkozni - véli a Magyar Kórházszövetség elnöke. Legfeljebb egy tucat kórháznak nincs tartozása, a többinél nem ritka,...
Azért kell turulpörköltet kínálni a Fidesz szavazóknak, mert az IMF ma hozta nyilvánosságra legfrissebb jelentését - mondta Csillag István hétfő este az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A volt gazdasági miniszter arról is beszélt, hogy a stratégiai megállapodások arról szólnak, hogy az adott cégek ne vonuljanak ki Magyarországról.
Fejér megye kormánypárti parlamenti képviselői keddi székesfehérvári sajtótájékoztatójukon az MSZP óriásplakátokon folytatott, országos "gyűlöletkeltő kampányának" leállítását követelték.
Az amerikai vegyes makroadatok nem tudták fokozni tegnap az emelkedést a tengerentúlon, az ázsiai piacok ennek ellenére jól teljesítettek, a vezető nyugat-európai piacok egyelőre felemás képet...
További tízezer Erzsébet-utalvány elfogadóhelyet szeretne bevonni február közepéig a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány, ennek érdekében több céggel is tárgyalnak. A cél, hogy a jövőben minél többen igénybe tudják venni az utalványt.
Január végéig kérhetik a magánszemélyek, hogy a 2012. évi személyi jövedelemadójukat (szja) a munkáltatójuk állapítsa meg és számolja el a különbözetet - figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) hétfőn hozta nyilvánosságra a munkahelyi kamerás megfigyelőrendszerekkel kapcsolatos ajánlását. Lényege, hogy a munkáltatónak joga van "célhoz kötött, tisztességes" ellenőrzésre, ám az nem terjedhet ki a munkavállalók magánéletére. A megfigyeléssel kapcsolatos adatkezelést be kell jelenteni a hatóság adatvédelmi nyilvántartásába.
Kedden 15 órától lejátssza első idei felkészülési mérkőzését az MTK csapata. Garami József az mtkhungaria.hu-nak beszélt az alapozás eddigi történéseiről.
Botrányos fotókat közölt a The Sun című angol bulvárlap, amelyen feltehetően egy Manchester United-szurkoló vizeli le Mario Balotelli Bentley-jét, egy társa pedig csupasz fenékkel fekszik az autóra.
Köd és ónos szitálás nehezíti a közúti közlekedést - hívta fel a figyelmet a veszélyre az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője kedden, megjegyezve, hogy hótakaró fedi az országot, Hevesben a 40 centimétert is eléri ennek vastagsága.
Köd és ónos szitálás nehezíti a közúti közlekedést - hívta fel a figyelmet a veszélyre az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője kedden, megjegyezve, hogy hótakaró fedi az országot, Hevesben a 40 centimétert is eléri ennek vastagsága.
Január végéig kérhetik a magánszemélyek, hogy a 2012. évi személyi jövedelemadójukat (szja) a munkáltatójuk állapítsa meg és számolja el a különbözetet - figyelmeztet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Mindig porból főzöd a pudingot? Itt az ideje megpróbákozni az IGAZI pudinggal. Íme egy tuti recept. Előkészítési idő: 15 perc + a hűtés Elkészítési idő: 50 perc Hozzávalók (6 személyre): 2,5 deci tej 2,5 deci tejszín 20 deka barnacukor _ 2,5 deci eszpresszókávé 6 tojás 2 evőkanál édes likőrbor (például marsala) 3–5 evőkanál Amaretti morzsa (olasz mandulás puszedli vagy keksz) 1.…
A tanácskozás célja, hogy előteremtsék azokat a forrásokat, amelyekből a Maliba vezényelt csapatok tevékenységét és a hadsereg újjászervezését finanszírozzák.
Az európai bankszektorról publikált tegnapi dátummal elemzést a Goldman Sachs, ebből kiderül, hogy az OTP esetében a célárfolyam a korábbi 5000 forintról 5200 forintra emelkedett. A papírokra...
Az energiaszolgáltatók lobbizásának eredményeként az egyszeri, tízszázalékos rezsicsökkentéssel az idén véget ért az energiatarifák mérséklése - írja a keddi Magyar Hírlap.
Eltört egy tűzoltó vezeték, kedden reggel, a 3-as metró vonalán, a Corvin-negyed és a Kálvin tér között, ezért a szerelvények lassabban közlekedtek - értesült a HavariaPress.
Az ombudsman és az esélyegyenlőségi hivatal közbenjárását kéri az egészségügyiek kényszernyugdíjazása ügyében a Semmelweis Egyetem Közalkalmazotti Tanácsa - tudta meg a Népszabadság.
Dél-Korea válságkezelő csoportot hozott létre, mert a hírek szerint a kommunista állam harmadik nukleáris kísérletére készül - közölte kedden a szöuli védelmi minisztérium.
Sikerült tegnap estére eltávolodnia a 300-as szinttõl a forintnak az euróval szemben és ma reggel a stabil folytatás után minimális további forinterősödés következett 297 közeléig. A mai nap...
Az LMP politikusainak egy része erkölcsi magas lóról nézi a több pártot és azt, ahogy tönkreteszik az országot- mondta Karácsony Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A politikus arról is beszélt, hogy az LMP-ből való kiválás és az új párt alapítása egy „nagyon rizikós vállalkozás”.
Romániában az idén 1,5 százalék körüli gazdasági növekedésre lehet számítani, az éves infláció mértéke pedig várhatóan 3,5 százalék körül mozog majd - jelentette be Erik de Vrijer, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) romániai küldöttségének vezetője kedden.
Tavaly a negyedik negyedévben 3 millió 909 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 58 ezerrel több, mint egy évvel korábban. Mind a nők, mind a férfiak foglalkoztatási mutatói javultak - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. A munkanélküliek létszáma ugyanebben az időben 468 ezer volt.
A holland Philips elektronikai konszern 358 millió euró nettó veszteséget szenvedett el a múlt év utolsó három hónapjában az egy évvel korábbi 162 millió euróval szemben.
A közmunka javítja a foglalkoztatási adatot - a németek GDP helyett új mérőszámot találtak ki - kilövési engedélyként értelmezheti a piac, ha vágják az alapkamatot délután - Nézze meg itt >>
Michele Cardoso orvostanhallgató diáktársaival, nővérével, Clarissával és barátjával, Joao Paulóval bulizott a brazil Santa Maria városának Kiss nevű diszkójában. Hajnali fél négy körül telefonjáról kétségbeesett üzenetet írt Facebook-oldalára: „Tűz van a Kissben, segítsetek!”
Hozzávalók: A tésztához: 30 dkg rétesliszt 30 dkg simaliszt 8 dkg zsír 10 dkg porcukor 2 db tojás 1 csomag szalalkáli (15 gr) 1 dl tej 1 evőkanál olvasztott méz (a méz el is maradhat, de finomabb lesz mézzel) A krémhez: 30 dkg kristálycukor 2 dl víz 1 l tej 6 evőkanál rétesliszt 3 db tojás 5 dkg kakaópor 25 dkg margarin 1 csomag vaníliás cukor
Lezuhant egy utasszállító repülőgép kedden a kazahsztáni Almati közelében, 15 utasa és az öttagú személyzet életét vesztette - jelentette az Interfax orosz hírügynökség a gépet üzemeltető SCAT légitársaságra hivatkozva.
Romániában az idén 1,5 százalék körüli gazdasági növekedésre lehet számítani, az éves infláció mértéke pedig várhatóan 3,5 százalék körül mozog majd - jelentette be Erik de Vrijer, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) romániai küldöttségének vezetője kedden.
Nagy erőkkel keresi a rendőrség azt az embert, aki hétfőn délben gyűrűvásárlás ürügyével ment be egy szekszárdi ékszerüzletbe, majd felkapta a bemutatott ékszeres tálcát és kirohant az üzletből - értesült a HavariaPress.