2013. január 29. kedd

jan. 29
18:47
Na, hogy tetszenek az idei adóváltozások? A kata nyerésre áll (Privátbankár)
Osztatlan lelkesedésről nem lehet beszélni, vegyesen fogadták a vállalkozások az őket érintő új idei adózási szabályokat.
jan. 29
18:48
Lusta diák volt Károly herceg (Blikk)
London – Egy eddig soha nem publikált levelezésgyűjteményből kiderült, Károly herceg (64) semmiben sem különbözött lusta alattvalóitól, amikor tinédzser volt.
jan. 29
18:48
Titokban apa lett Putyin? (Blikk)
Moszkva - Azt beszéli már az egész város, hogy ismét apa lett Vlagyimir Putyin elnök (60).
jan. 29
18:48
Selmeczi Gabriella: az emberek nem kérnek a baloldal veszélyes gazdaságpolitikájából (ProfitLine)
A Fidesz szerint az elmúlt hetekben kiderült: Bajnai Gordon és a baloldal ugyanott folytatná a veszélyes gazdaságpolitikáját, ahol 2010-ben abbahagyta, az emberek viszont nem kérnek ebből.
jan. 29
18:57
Még tavasszal elfogadhatja az Országgyűlés a médiatörvény módosítását (Infostart)
Az államfő kaphat jogot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének kinevezésére, a kiválasztási eljárásban pedig civilek is szerephez juthatnak. A médiatörvény módosító javaslatának kidolgozása során - amelyet tavasszal fogadhat el a Ház - a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) arra is nyitott, hogy az NMHH elnöke ne legyen újraválasztható. Ezt a KIM sajtófőosztálya közölte…
jan. 29
18:57
100 évesen is dolgozik a dédpapa (Blikk)
Harlow – Noha a múlt héten töltötte be 100. életévét a brit Jim Clements, egyelőre esze ágában sincs nyugdíjba vonulni.
jan. 29
18:57
Mi lesz ezután az MNB-nél? - Jön a Portfolio.hu Klub! (Portfolio)
Hamarosan fény derül arra, hogy ki kerül a Magyar Nemzeti Bank élére, miután március 3-án lejár Simor András elnök mandátuma. A befektetők feszülten várják Orbán Viktor bejelentését a jelölt...
jan. 29
18:59
Több bér helyett üdültetik a közmunkásokat (Blikk)
Budapest – Százezer forintos nyaralásokkal jutalmazná a közmunkásokat a kormány.
jan. 29
19:03
Videó: 290 ezer munkaóra, 34 ezer kilométer kerítés - így készülnek az Ausztrál Nagydíjra (Sport365)
Idén is Ausztráliában, a Melbourne Parkban rajtol a Forma-1-es világbajnokság. A szervezők két perces videófelvételen mutatták be, hogyan is készülnek a futamra.
jan. 29
19:03
Kikapott a Videoton a Dnyiprótól, de José Gomes elégedett (Agroinform)
Egygólos vereséget szenvedett a marbellai edzőtáborban a Videoton az ukrán Dnyipro Dnyipropetrovszk csapatától.
jan. 29
19:05
A Vasas szakosztályának elnöke, Szuper Levente kapusokat is nevel (Sport365)
Szuper Levente álma az volt, hogy pályára lépjen az NHL-ben, ez azonban nem jött össze. Most a Vasas jégkorong szakosztályának elnöke, és kapusokat nevel.
jan. 29
19:07
sport365 Tv: nincs haverkodás a győzelemért utazó pólósoknál (Sport365)
Oroszországban folytatódik a vízilabda Világliga sorozat férfi-válogatottunk számára. Benedek Tibor szövetségi kapitányt és a centert, Kis Gábort kérdeztük.
jan. 29
19:15
Alig pluszban a tőzsde (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 60,51 pontos, 0,31 százalékos emelkedéssel, 19 506,04 ponton zárt kedden.
jan. 29
19:15
Még tavasszal módosítják a médiatörvény (Gondola)
Az államfő kaphat jogot a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének kinevezésére, a kiválasztási eljárásban pedig civilek is szerephez juthatnak.
jan. 29
19:17
Házhoz jön a szelektívhulladék-gyűjtő (Infostart)
A következő években várhatóan kiépül Magyarországon a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtési rendszer - mondta az Italos Karton Egyesülés vezetője.
jan. 29
19:21
A Synergon igazgatótanácsának tagja lett Gansperger Gyula és Naményi Péter András (ProfitLine)
A Synergon Informatika Nyrt. 2013. január 29-én tartott rendkívüli közgyűlésén hozott határozat szerint a társaság igazgatótanácsa Gansperger Gyulával és Naményi Péter Andrással hattagúra bővült - közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
jan. 29
19:21
A szexbizniszből választott barátnőt Michael Phelps - fotók (Agroinform)
Amerikai színésznő oldalán látták a csodaúszót, Michael Phelps újabban Jasmine Waltzcal randizik.
jan. 29
19:23
Kedden kerül forgalomba az új Microsoft Office programcsomag (ProfitLine)
Keddtől világszerte, így Magyarországon is kereskedelmi forgalomba kerül a Microsoft Office 365 Otthoni prémium verzió, a lakossági felhasználók számára elérhető Office csomag és felhőszolgáltatás.
jan. 29
19:23
Fölényesen nyerte első edzőmeccsét az MTK (Agroinform)
Négy góllal győzött az NB II-es Balmazújváros ellen az MTK a két csapat kedd délutáni felkészülési mérkőzésén.
jan. 29
19:25
Az Inter braziljával erősít a Liverpool (Agroinform)
Philippe Coutinho 12 millió euróért igazolt a Mersey partjára.
jan. 29
19:33
Tömegével állnak munkába az emberek a dúsgazdag befektető cégénél (Portfolio)
2011 vége óta közel 17 ezerrel nőtt a Berkshire Hathaway munkavállalóinak a száma. Warren Buffett vezetésével a feldolgozóipar, a média, a biztosítás és a kiskereskedelem területén is terjeszkedett a...
jan. 29
19:33
Ellenzéki egyeztetés: felülvizsgálnák a Munka törvénykönyvét (ATV)
A foglalkoztatáspolitikáról is megkezdődtek kedden az egyeztetések a baloldali ellenzéki pártok között. A résztvevők felülvizsgálnák a Munka törvénykönyvét, és növelnék az álláskeresési járadékot - olvasható a közösen elfogadott közleményben, amelyet az MSZP juttatott el az MTI-hez.
jan. 29
19:36
Videó: 290 ezer munkaóra, 34 kilométer kerítés - így készülnek az Ausztrál Nagydíjra (Sport365)
Idén is Ausztráliában, a Melbourne Parkban rajtol a Forma-1-es világbajnokság. A szervezők két perces videófelvételen mutatták be, hogyan is készülnek a futamra.
jan. 29
19:38
Elmarad a második legnagyobb francia atlétikaverseny (Sport365)
Anyagi gondok miatt idén nem rendezik meg a második legnagyobb franciaországi atlétikai pályaversenyt Villeneuve-d'Ascq-ban.
jan. 29
19:40
Vízilabda: Jászberényiék elbukták a francia ”Classicót” (Sport365)
A francia vízilabda bajnokság 8. fordulójában rendezték meg a Marseille-Montpellier szuperrangadót, amelyen Jászberényi Gábor is játszott.
jan. 29
19:42
A Videoton egyenrangú ellenfele volt ukrán riválisának (Sport365)
A horvát válogatott Kalinic 43. percben szerzett góljával győzte le az FC Dnipro a Videotont a magyar csapat utolsó spanyolországi felkészülési mérkőzésén.
jan. 29
19:51
A titkos drónháború (Infostart)
A pilóta nélküli harci repülőgépek (drón) már évek óta az amerikai hadsereg és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) arzenáljához tartoznak, és az utóbbi években a terrorizmus elleni küzdelem elsőszámú eszközeivé váltak. A dróntámadások többsége azonban titokban zajlik, így pontos adatok nem állnak rendelkezésre használatukkal kapcsolatban.
jan. 29
19:51
Őrület és szerelem – Fiat 600 Abarth 165 lóerős Suzuki GSX-R szívvel (Auto Pult)
Megláttam ezt a kis fehér Fiatot, majd meghallottam a hangját, és azonnal belehabarodtam. Aztán utána olvastam a műszaki paramétereinek, megnéztem róla a képeket és elkezdtem tisztelni is. Pedig alapvetően nagyautó párti vagyok ám, szeretem a kényelmes, biztonságos, arisztokratikus megjelenésű járműveket. De ez a kis átalakított méregzsák viszont nem csak egyedi, de olyan dolgokat tud, amikhez…
jan. 29
19:54
A gyomorrák kialakulásának négy mechanizmusát azonosították (ProfitLine)
A gyomorrák kialakulásának négy mechanizmusát azonosították a Szingapúri Génkutatási Intézet (GIS) tudósai, akik eredményeiket a Genome Biology című folyóiratban ismertették.
jan. 29
19:57
Fény veheti át a vonal szerepét a jövő sportpályáin - videó (Agroinform)
Az ötlet zseniális, igaz magyarországi bevezetése még futurisztikusnak tűnhet - bár, TAO pénzből akár meg is oldható.
jan. 29
19:59
Szakértőt kell cserélnünk, Fazekas Nándornál jobban tippel a felesége - videó (Agroinform)
A magyar férfi kézilabda-válogatottal Londonban olimpiai negyedik kapus a világbajnokságot már a kanapéról nézte.
jan. 29
20:09
Balog a Rektori Konferencia elnökségével egyeztetett (Infostart)
Részt vesz a felsőoktatási kerekasztal munkájában a Magyar Rektori Konferencia. Erről a szervezet elnöksége állapodott meg az emberi erőforrások miniszterével tartott találkozón.
jan. 29
20:09
Késsel a kezében őrjöngött (Blikk)
jan. 29
20:09
Elad lengyel leánybankjából az UniCredit (Portfolio)
Az olasz UniCredit bankcsoport keddi közleménye szerint eladná lengyel leánybankja, a lengyel Pekao Bankban meglévő részesedése 9,1%-át meg nem nevezett intézményi befektetőknek egy gyorsított...
jan. 29
20:09
Felturbózva – 195 lóerős dízelmotort kapott az Opel Zafira Tourer (Auto Pult)
Az Opel az új Zafira Tourer motorházteteje alá is beépítette a márka kétliteres, két turbófeltöltővel lélegeztetett (lépcsős feltöltéses) négyhengeres dízelmotorját, amellyel a kompakt egyterű harmadik generációja a kategória legsebesebb gázolajos modelljévé lépett elő.
jan. 29
20:15
Tárt karokkal várja az öltöző Balotellit - Robinho (Agroinform)
A Milan brazil támadója és Stephan El Shaarawy is rettentően örült az olasz válogatott ék megérkezésének.
jan. 29
20:17
Platini cáfolja a vádakat a katari vb kapcsán (Agroinform)
Állítólag a katariak azt ígérték Platini voksáért cserébe, hogy jelentős pénzeket fektetnek a francia futballba
jan. 29
20:27
Fekete György tovább vezeti az MMA-t (Spa Trend Online)
Továbbra is a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke marad Fekete György.
jan. 29
20:27
Vegyesen fogadták a vállalkozások az új adózási szabályokat (ProfitLine)
Az idei adócsomag-változások nagy részét már jól ismerik a hazai kis- és középvállalkozások. A megkérdezett kkv vezetők azonban úgy ítélték meg, hogy azok többsége nem lesz jelentős befolyással cégük helyzetére. Legpozitívabban a két új adónemmel, a kisvállalati adóval illetve a kisadózó vállalkozások tételes adózásával kapcsolatban nyilatkoztak a vállalkozások. Az eddigi adatok alapján úgy…
jan. 29
20:27
Hivatalos: Fekete György nem mond le (ATV)
Továbbra is a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke marad Fekete György.
jan. 29
20:29
Londoni elemzők - a piacok további kamatcsökkentést áraznak (ProfitLine)
Hazai és külső kockázatok korlátozzák a Magyar Nemzeti Bank (MNB) további monetáris enyhítési mozgásterét - vélekedtek londoni pénzügyi elemzők a 0,25 százalékpontos keddi MNB-kamatcsökkentés után.
jan. 29
20:33
Az olajban sült ételek rendszeres fogyasztásának súlyos kockázata (Infostart)
Az olajban sült ételek, köztük a sült krumpli, a rántott csirke és a fánk rendszeres fogyasztása összefüggésben van a prosztataráknak - különös tekintettel a betegség agresszívebb formáinak - a megnövekedett kockázatával - derült ki egy új tanulmányból.
jan. 29
20:33
Csak a traffipax tudja megállítani a most már jogsiját vesztő Tomicot (Agroinform)
Ezúttal egy sárga Ferrariban kapcsolták le az ausztrál tenisz aranyifjúját, akinek ezzel ugrik a vezetői engedélye is.
jan. 29
20:35
A WADA nem működik együtt az UCI-vel a Lance Armstrong-ügyben (Agroinform)
Az UCI hétfőn közleményben jelentette be, hogy feloszlatta három hónapja felállított független bizottságát.
jan. 29
20:36
Hotdogot neveztek el a szexi színésznőről (Blikk)
Nagy dolog, ha valakit Oscarra jelölnek, de Anna Kendrick akkor érezte meg igazán a dicsőség ízét, amikor megtudta, hogy hotdogot neveztek el róla.
jan. 29
20:42
Webber: tudom, hogy csak másodhegedűs vagyok a Red Bullnál (Sport365)
Mark Webber egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy csak másodhegedűsként számolnak vele a Red Bullnál. Az ausztrál pilóta ennek ellenére nagyon várja a szezonrajtot.
jan. 29
20:44
Tenisz: Vinci most egyesben menetel, ezúttal Párizsban (Sport365)
A pénteken a melbourne-i Australian Openen párosban diadalmaskodó olasz Roberta Vinci mindössze három játékot vesztett a párizsi keménypályás női tenisztorna keddi nyitófordulójában.
jan. 29
20:45
Fekete György marad az MMA élén (Infostart)
Továbbra is a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke marad Fekete György.
jan. 29
20:45
Gond van a diákhitelekkel Amerikában - 2007-re emlékeztet a helyzet (Portfolio)
Magas a nem teljesítő diákhitelek aránya az USA-ban azoknál, akik az elmúlt két évben vették fel a hitelüket - írja a Bloomberg a Fair Isaac Corp. adatai alapján. A 15%-os arány a subprime...
jan. 29
20:46
Kézilabda: idegenben tömte ki a Győr a Békéscsabát (Sport365)
A hibátlan teljesítménnyel listavezető Győr könnyed, 17 gólos győzelmet aratott Békéscsabán a női kézilabda NB I keddi mérkőzésén.

Keresés