Az elmúlt 24 órában a rendőrök 25 baleset helyszínén intézkedtek: két balesetben két ember vesztette életét, 5 baleset súlyos, 18 pedig könnyű sérüléssel végződött.
Az eszközvásárlások nem jelentenek veszélyt az inflációra - mondta Ben Bernanke. A Fed elnöke szerint megvannak a megfelelő eszközök, de a legrosszabb, amit tehetnek, hogy időnap előtt kamatot...
Aki még idén váltani akar, annak ma lehet utoljára bejelentkezni a kisvállalati adó (kiva) hatálya alá. A legutóbbi adatok szerint - finoman szólva - nincs nagy tolongás az első pillantásra egyszerűnek tűnő adózási módszerért - mi ennek az oka?
Kiváló gondolatokat ébreszthet az utáltnak tűnő monoton munka – állítják angol kutatók. Az agykontrollos Domján doktor egyetért a megállapítással, a kreatív Geszti Péter csóválja a fejét.
Babos Tímea nagy csatában, három játszmában, közel háromórás mérkőzésen kikapott a francia Kristina Mladenovictól az ausztrál nyílt teniszbajnokság első fordulójában, így nem jutott a 64 közé.
Szeretsz képben lenni? Szeretnéd tudni, hogy milyen sporteseményeket rendeznek ma Magyarországon és világszerte? Keresd minden reggel a sport365.hu napi sportesemény ajánló összeállítását.
Nyolcszáz ember kapott munkát tavaly a közfoglalkoztatási programban a Nyírségi Vízgazdálkodási Társulatnál - közölte a nyíregyházi szervezet igazgatója az MTI-vel.
A Destatis által publikált végleges adatok alapján decemberben az infláció Németországban 2,1 százalékra emelkedett a novemberben mért 1,9 százalékról. Havi szinten a fogyasztói árindex 0,9 százalékkal emelkedett a novemberben regisztrált 0,1 százalékos emelkedés után. A végleges adatok megegyeztek az előzetesen közzétett számokkal.
Németországban gyors ütemben növekedett a munkaerőpiacra belépő nők aránya az utóbbi években, ugyanakkor a nők továbbra is rosszabbul keresnek, mint a férfiak, és a vezető pozíciókban változatlanul nagy a férfi túlsúly egy hétfőn Berlinben bemutatott felmérés alapján.
A fogyasztói árak 2012-ben átlagosan 5,7 százalékkal emelkedtek, decemberben 5,0 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban és nem változtak a novemberihez képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Tavaly év végére Kínában 1 millió 740 ezer körül volt a magas nettó vagyonnal, vagyis több mint 6 millió jüan befektethető összeggel rendelkező személyek száma, ami 17 százalékos éves növekedés - állapította meg a Boston Consulting Group (BCG) és a China Construction Bank frissen publikált közös jelentése.
Határozott irány továbbra sincs a piacokon, az útkeresés ellenére találhatunk felül és alulteljesítő papírokat egyaránt. Mai elemzésünkben a Heidelbergceement grafikonja mellett a Continental és az...
A hazai hitelintézetek sorra állítják vissza a bankkártyapiac beindulása óta megszokott rendet és teszik továbbra is ingyenessé a bankkártyás vásárlási tranzakciót....
Kétségtelen, hogy az Audi A7 nagy rajongótábort tarthat magának számon, a legtöbben azonban mégis visszafogottan ujjonganak majd a frissen bemutatkozott csúcsmodell láttán. Az RS7 annyit hoz amennyi tőle várható, se többet, se kevesebbet.
A kormányzat tovább emelte a munkáltatói befizetések adóterhét. Ennek mértéke azonban az elfogadott szabályokban szerencsére az eredeti elképzelések között szereplőnél kisebb lett. A cégeket a kedvezményesen adható béren kívüli juttatások után 35,7 százalékos adóteher sújtja.
Decemberben 5 százalék volt az egy évre visszatekintő drágulás. A novemberi inflációs adat 5,2 százalék volt, és a piac arra számított, hogy 2012 utolsó hónapjában is ekkora árindexet közöl majd a...
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős az 53. helyen ért célba a Dél-Amerikában zajló Dakar-rali hétfői, 9. szakaszán, és így összetettben a 26. helyen áll.
A legfontosabb nyersanyagok jól teljesítettek a tegnapi kereskedési napon, az irányadó Dow Jones UBS árupiaci index 0,77 százalékos pluszban zárt, a dollár enyhe gyengülése nem befolyásolta...
Nem okozott lényeges piaci kilengéseket Ben Bernanke amerikai jegybankelnök tegnap éjszakai beszéde, de ma reggelre minimálisan óvatosabbá vált a befektetõi hangulat a nemzetközi piacokon. A...
Nouriel Roubini elemzőcége visszautasítja a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfő délelőtti vádját, írja a Portfolio.hu. Roubiniék szerint a magyar jegybenkelnök-váltással kapcsolatos fejlemények okozták a forint zuhanását, nem az ő ajánlásuk.
A tavalyi sikerek után ismét a QMMF színeiben indul a katari bajnokságban Kovács Niki, s a magyar motorosnő a Stock600-as kategória idénynyitóján harmadik lett a férfimezőnyben. A második futamon viszont gumiproblémák miatt lemaradt a dobogóról.
Ha tárgyalni akarnak a kormányzattal, szerezzenek pozíciókat a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájában - ezt tanácsolta a felsőoktatási helyettes államtitkár a Hallgatói Hálózat képviselőinek az InfoRádió Aréna című műsorában. Maruzsa Zoltán arról is beszélt, hogy módosulhat a hallgatói szerződések szabályozása.
Decemberben 5 százalék volt az egy évre visszatekintő drágulás. A novemberi inflációs adat 5,2 százalék volt, és a piac arra számított, hogy 2012 utolsó hónapjában is ekkora árindexet közöl majd a...
A MOL a százhalombattai finomítójából 100 dolgozót küldött el, azonban az egész cégcsoportot figyelembe véve mintegy 700 alkalmazott lehet érintett. Galambos László Finomítás igazgató azt...
Az ilyen sikerektől mentse meg az ég az országot - mondta Hiller István az ATV Egyenes Beszéd című műsorában az oktatásról. A volt miniszter szerint a kultúráért felelős államtitkárság és a Magyar Művészeti Akadémia harca áll amögött a javaslat mögött, hogy pályáztatás nélkül lehessen kinevezni a kiemelt állami intézmények, színházak és múzeumok vezetőit.
A Galatasaray VfR Aalen elleni felkészülési mérkőzése néhány percre félbeszakadt, amikor két kölyök labrador befutott a pályára és önfeledten cikázott a játékosok között.