A kaliforniai Healdsburg-ben élő Bela Varga a kuruc.info valódi tulajdonosa, derítette ki az atlatszo.hu oknyomozó portál. A szélsőséges portál 2006 óta az identitásvédelemre" szakosodott Domains by Proxy nevű domainszolgáltatón keresztül működött, amely elrejtette a domain valódi tulajdonosát. Július 20 óta azonban a Domains by Proxy feltünteti név szerint is a tulajdonost és közzéteszi lakcímét…
Az utóbbi hetekben szokásosnak mondható, csaknem kétszeres lefedettség alakult ki a mai 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukcióján, de az aukciós átlaghozam közel egy éve a legalacsonyabb lett múlt...
Annyi már bizonyos, hogy a Volkswagen 0,9 literes átlagfogyasztásra képes kétüléses autója szinte a korábbi tanulmányokkal megegyező formában kerül a kereskedésekbe, az azonban kétséges, hogy az egyelőre csupán XL1 névre hallgató típus valóban a hathatós környezettudatosság eszközévé válik-e, hiszen a gyártó friss nyilatkozatai alapján alig 100 példány készül majd az újdonságból, mely nem…
Látványos leszakadásban vannak a feltörekvő országok részvénypiacai olyan fejlett térségekhez képest, mint a lokális csúcsközelben álló Amerika, vagy a szintén erős teljesítményt mutató Németország....
Együttműködési keretmegállapodást kötött a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Innovációs Hivatal. A cél, hogy - összhangban az Új Széchenyi Tervben foglaltakkal - minél szélesebb körben hasznosítani lehessen a magyar kutatás-fejlesztési és innovációs eredményeket az energetika területén.
Arculatváltás kezdődött az Országos Bírósági Hivatalnál. Szeptembertől felvilágosító kampányt indítanak a középiskolások részére. A hivatal elnökhelyettese szerint a bírósági tárgyalásokat, az eljárások rendjét ismertetik majd meg a diákokkal.
Az Imerisia c. görög lap megszellőztette, a trojka milyen ötletekkel indítaná be a megszorítások által visszafogott görög gazdaságot. Az EKB, az IMF és az Európai Bizottság alkotta hármas aligha lesz emiatt népszerűbb Görögországban: azt javasolják dolgozzanak hetente 6 napot a görögök.
A hazai politikusok gyerekei közül van, aki egyszerű állami-önkormányzati iskolába jár, más külföldön tanul és olyanra is van példa, hogy a csemete már dolgozik - derül ki a Blikk összeállításából.
Az Infiniti még mindig nem kellően ismert és erős márkanév ahhoz, hogy a prémium járművek vásárlói első körben rá gondoljanak autócsere előtt. A hazai forgalmazó ezen szeretne változtatni, ezért a -...
Szakértők óvatosságra intenek bennünket, hogy milyen információkat és kikkel osztunk meg magunkról a közösségi oldalakon. A sok nyilvános adat veszélyes is lehet ránk nézve.
Egy hazai jogszabály értelmében a kiadatásra csak akkor kerülhet sor, ha a másik fél biztosítja Magyarországot arról, hogy az elítélt ki fogja tölteni hátra lévő büntetését.
A Moszkvai Autószalon látogatóit bizony már megérinthette a tajvani autóipar első kósza szellője, hiszen a szigeten bejegyzett Luxgen elnevezésű márka éppen Oroszországban mutatta be első termékeit.
Talán nincs is hölgyek között olyan, aki legalább egyszer ne fantáziált volna arról, ahogy fotósok gyűrűjében, a szőke herceg oldalán vonul végig a vörös szőnyegen.
Autózik az ember, azt hiszi, már rég a Kárpátaljába torkollott az ország, pedig ez még csak a hegyek lába, vizek - Tisza, Túr, Szamos, Kraszna - hazája, Szatmár és Bereg. Érdemes letérni az útról, mert ősi és gyönyörű falvak várnak itt a látogatóra. Tiszacsécsét például "tündérszigetnek" nevezte híres szülötte, Móricz Zsigmond. Egykori háza ma szabadon látogatható, csakúgy mint a több…
Kis híján halállal végződött egy átdrogozott éjszaka egy házapsár otthonában. A 29 éves, Mindi Rice annyira felbőszült, mert férje ki akarta hagyni a gruppenszexből, hogy majdnem megölte.
A még kint lévő üdülési csekkek beváltását és a Széchenyi Pihenő kártya szállodai felhasználását szeretné ösztönözni őszi kampányával a Magyar Turizmus Zrt. A szervezet a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségével közösen, a bor és a gasztronómia jegyében szervezte a kampányt.
A hétvégén nem kis élményben volt részünk, hiszen a Land Rover meghívásával szakavatott instruktorok felügyelete mellett nyílt lehetőségünk a terepjárók valódi képességeinek felderítésére.
Mindösszesen egyetlen nap van már csak hátra egy igazi különlegesség, egy felettébb hangulatos Audi bemutatójáig. Az RS5 nyitott tetejű változata bőséges élményt ígér, a Párizsi Autószalonon pedig élőben is nagyító alá vesszük a kívánatos nyitott tetejűt.
Varga Róbert, a DVSC-TEVA új igazolása a klub honlapjának elmondta, négy hónap alatt bizonyítani akarja, hogy meg tudja állni a helyét a bajnokcsapatnál.
Annyi már bizonyos, hogy a Volkswagen 0,9 literes átlagfogyasztásra képes kétüléses autója szinte a korábbi tanulmányokkal megegyező formában kerül a kereskedésekbe, az azonban kétséges, hogy az egyelőre csupán XL1 névre hallgató típus valóban a hathatós környezettudatosság eszközévé válik-e, hiszen a gyártó friss nyilatkozatai alapján alig 100 példány készül majd az újdonságból, mely nem…
A magyar férfi kosárlabda-válogatott egyik legjobbja, a betegséggel küzdő Lóránt Péter nélkül indult útnak kedden az osztrákok elleni, szerdai Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésre.
Nem túl izgalmas kereskedés zajlott kedd délelőtt a hazai piacon, a BUX 0,5 százalékkal került feljebb. Fontos makroadat eddig nem látott napvilágot, a hírcsendet a délutáni amerikai...
Törvénymódosítást kezdeményezett a közérdekű üzemek és berendezések eltulajdonításának, így például a kábellopásnak a szigorúbb büntethetősége érdekében a Jobbik.
Szeptember 21-én kezdődik Bolíviában a terrorista összeesküvéssel vádolt Tóásó Előd ügyében az érdemi tárgyalási szakasz - adta hírül az ABI bolíviai hírügynökség.
Fennállásának legeredményesebb félévét tudhatja maga mögött a Volkswagen Slovakia, amely az év első hat hónapjában több mint kétszeresére növelte termelését az előző év hasonló időszakához képest.
Kovács László korábbi szocialista külügyminiszter szerint a kormánynak konkrét garanciát kellett volna kérnie arra, hogy az azeri baltás gyilkos nem kap kegyelmet hazájában.
Egy lakóház melléképületében termesztett marihuánát az a három férfi, akiket a napokban fogtak el Fényeslitkén a rendőrök. A 61 tőből álló drogültetvényt mozgásérzékelős riasztóval védték a gyanúsítottak - értesült a HavariaPress.