Emelkedéssel indult a kereskedés a vezető nyugat-európai tőzsdéken a hét utolsó kereskedési napján. A nyitást követően a német DAX index 0,46 százalékos, a brit FTSE-100 index 0,37 százalékos, míg a francia CAC-40 index 0,41 százalékos emelkedést mutat.
Mesterházy Attila szerint az új magyar kormány egészen biztosan valamilyen formában szocialista kabinet lesz. Az MSZP elnök-frakcióvezetője csütörtökön az m1 Az Este című műsorában azt is hangsúlyozta, hogy a választásokig törvényjavaslatok formájában is benyújtják programjuk elemeit azért, hogy a szavazók tudják, mit várhatnak tőlük kormányon.
Folytatódik a tegnapi optimista kereskedés a régiós börzéken, miután a spanyol kormány 2013-as költségvetési tervezete újabb lendületet adott a tőkepiacoknak. A kedvező hangulatban a BUX tovább...
Ahány város, annyiféleképp próbálják rendezni az önkormányzatok a bérlakások helyzetét, és lehetőleg némi pénzt is látni belőlük - írja a Világgazdaság....
A párt szóvivője szerint Gyöngyöspata a Jobbik sikertörténete, függetlenül a botrányoktól, a polgármester önmerényletétől, és attól, hogy a település csőd közelben van. Utóbbi ugyanis általános jelenség, érvelt lapunknak Mirkóczki Ádám. A párt által vezetett másik „mintatelepülésen” pedig azért kell előrehozott választást tartani, mert a „Fidesz kilóra megvett” két jobbikos képviselőt. Interjú…
A KSH által ma közzétett adatok alapján a 2012. június–augusztusban a munkanélküliek létszáma 456 ezer fő volt, ami 10,4 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett. Az előző, május-júliusi időszakban a munkanélküliek létszáma 459 ezer fő volt, ami 10,5 százalékos munkanélküliségi rátát eredményezett
A 44 legnagyobb európai banknak 199 milliárd euróval több tőkére lenne szüksége Bázel III. követelményrendszerének teljesítéséhez - tette közzé az Európai Bankhatóság (EBA) újabb, 2011. végi adatokon...
Idén június-augusztusban tovább folytatódott a foglalkoztatottak számának 25 hónapja tartó emelkedése az előző év azonos időszakához viszonyítva - emeli ki pénteki közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) frissen közölt munkaerő-piaci adatai kapcsán.
A Vatikán hivatalos lapja, a L'Osservatore Romano hamisnak nevezte azt a papirusztöredéket, amelynek kopt nyelvű szövege Jézus állítólagos feleségére tesz utalást.
Huszti Szabolcs csapata, a tabella harmadik helyén álló Hannover a "szomszédvárhoz", Hamburgba látogat a német labdarúgó-bajnokság hatodik fordulójában.
Az élcsoport csapatai közül a címvédő Debrecennek lehet a legnehezebb dolga a labdarúgó OTP Bank Liga kilencedik fordulójában, melyben a Loki a Szombathelyi Haladást fogadja.
Újra bíróság elé kell állnia Tribuszer Zoltánnénak: az 1990-es évek hírhedté vált országos pilótajáték-szervezőjének pere várhatóan még idén ősszel elkezdődik a Komlói Városi Bíróságon.
A stabil államháztartási viszonyok megteremtése mindennek a feltétele - hangsúlyozta Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára pénteken a TV2 Mokka című műsorában. ...
Egy szövetségi bíró elrendelte annak a kaliforniai férfinak az őrizetbe vételét, aki az arab világban erőszakos tiltakozásokat kiváltó Mohamed-ellenes film mögött áll.
A globális felmelegedés, a klímaváltozással kapcsolatos kockázatok kezelése egy merőben új megközelítést igényel a gazdasági szereplők részéről, amelynek tényezői még csak most kezdenek...
A folyó fizetési mérleg a kiigazítatlan adatok szerint 519 millió eurós, míg a szezonális hatásoktól tisztított adatok szerint 367 millió eurós többlettel zárt a második negyedévben - közölte a Magyar Nemzeti Bank pénteken.
A Párizsi Autószalon az előzetesen vártnál is jóval több premiernek ad otthont. A Kia háza táján például az új Pro_Cee’d mellett a Carens következő generációjáról is lehull a lepel.
"Ha ma Európában egy maratoni futóversenyre megyünk, akkor oda még bicikliseket sem engednek be, nem hiszem, hogy ott robogóval közlekedhetne bárki", utalt lapunknak adott interjújában Budafoki...
Az alig két éve gyártásban lévő Peugeot RCZ az enyhe ráncfelvarrás mellett egy tanulmányváltozattal is igencsak magára vonja a figyelmet, hiszen a 260 lóerős koncepció sorozatgyártásba kerülve az egységnyi hengerűrtartalomra jutó teljesítmény tekintetében rekordernek számítana.
Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin esetében 2-4 forint, míg a gázolaj esetében 1-3 forint emelést indokolnak október 1-én. Így a benzin kiskereskedelmi átlagára 433, a gázolajé 438 forint lehet október 3-án, szerdán.
A kormány IMF-nek és Európai Bizottságnak múlt héten küldött válaszlevele alapján meg lehet állapodni a nemzetközi szervezetekkel – mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) bővíti ügyfélkapu-regisztrációs tevékenységét, október 1-jétől a központi ügyfélszolgálatokon és kijelölt kirendeltségeken az első ügyfélkapunyitás mellett új regisztrációs szolgáltatások is igénybe vehetők az ügyintézőknél - jelentette be az adóhatóság.
A kormány Nemzetközi Valutaalapnak és Európai Bizottságnak múlt héten küldött válaszlevele alapján meg lehet állapodni a nemzetközi szervezetekkel - mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel. Orbán Viktor arra is kitért, alkotmánymódosítás kell ahhoz, hogy Magyarország a jövőben az euróövezet tagja legyen, az eurózóna ugyanis sokat változott a 2004-es EU-…
Érdekesen telt a tegnapi kereskedési nap, a csütörtök először a kínai jegybank bejelentésével kezdődött, melyet inkább csak az ázsiai piacokon lehetett erősebben érezni, majd folytatódott a gyenge amerikai makroadatokkal. A tengerentúli mutatók közül csak a munkanélküli segélykérelmek száma az ami érdemileg tudott javítani az elmúlt időszakban, ezzel szemben az ingatlanpiaci mutató és a tartós…
Bíró nem nyilváníthat politikai véleményt, ha mégis megteszi, akkor fegyelmi következményekre számíthat - mondta Busch Béla, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kara büntetőjogi tanszékének vezetője a kereki Horthy-szobor megrongálásáról szóló ítélet indokolásával kapcsolatban a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel.
"Ha ma Európában egy maratoni futóversenyre megyünk, akkor oda még bicikliseket sem engednek be, nem hiszem, hogy ott robogóval közlekedhetne bárki", utalt lapunknak adott interjújában Budafoki...
Bíró nem nyilváníthat politikai véleményt, ha mégis megteszi, akkor fegyelmi következményekre számíthat - mondta Busch Béla, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kara büntetőjogi tanszékének vezetője a kereki Horthy-szobor megrongálásáról szóló ítélet indokolásával kapcsolatban a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel.
Szeptember 19-e óta több amerikai nagybank honlapja ellen is támadást indítottak. Leállt, illetve lelassult a Bank of America, a JP Morgan, a Wells Fargo, a U.S. Bank és a PNC Bank weboldala is az...
Egy közel-keleti kutatóintézet szerint Teheránban már a haditengerészetben alkalmazható 50-60 százalékos uránról cikkeznek. Sőt, egy iráni ellentengernagy még nyáron bejelentette, hogy atomtengeralattjárók létrehozását kezdték meg, amelyek meghajtásához 90 százalékos uránra is szükségük lehet, olyanra, amilyet atombombákban is használnak. Iráni vezetők azonban azt állítják, az uránt csak 20…
Ehhez az isteni, könnyű, akár melegen, akár hidegen habzsolható leveshez most éppen mindent megtalálsz, ha kilátogatsz a piacra. Hozzávalók 4 bőséges adaghoz 1 kiló cékla 1 nagy vöröshagyma 4 narancs só, bors víz Elkészítési idő: 45 perc Összköltség: kábé 400 Ft A meghámozott és darabokra szeletelt céklát, illetve kockára vágott hagymát annyi vízben tedd fel főni, amennyi ellepi (kábé 1…
Az alig két éve gyártásban lévő Peugeot RCZ az enyhe ráncfelvarrás mellett egy tanulmányváltozattal is igencsak magára vonja a figyelmet, hiszen a 260 lóerős koncepció sorozatgyártásba kerülve az egységnyi hengerűrtartalomra jutó teljesítmény tekintetében rekordernek számítana.
Lelőtt négy embert, négy másikat megsebesített egy férfi az egyesült államokbeli Minneapolisban, majd magával is végzett - közölte a rendőrség helyi idő szerint péntek hajnalban.
Az MKB Veszprém a szlovén Celje, a Pick Szeged pedig a horvát Croatia Zagreb ellen kezdi meg szereplését szombaton a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában. Mindkét magyar csapatnak reális esélye van a győzelemre.
Brazíliába, a Santoshoz is eljutott Carly Rae Jepsen nyári megaslágere, a Call Me Maybe. Ha már így alakult, a Santos dolgozói és focistái rögzítettek is egy videóklipet a számra.
Ha Batman új házat szeretne, keresve sem találhatna jobbat, mint a találóan Szikla Villának keresztelt nagy-britanniai épületet, amely egy barlanggal épült össze, kitűnő helyet biztosítana a filmbeli Bruce Wayne föld alatti titokzatos rejtekhelyének is.