Többhetes tárgyalás után a görög kormánypártok 13,5 milliárd eurós megszorító csomagról egyeztek meg, így a kormánynak már csak a parlamentet és a nemzetközi hitelezőket kell meggyőznie az újabb, 31,5 milliárd eurós mentőhitelrészlet folyósításához nélkülözhetetlen kiigazítások szükségességéről, illetve megalapozottságáról.
Alighogy hivatalossá vált, hogy jövőre már nem vesz részt minden WRC futamon Sebastien Loeb, máris itt az új terve: a Citroennel együtt célba vette a WTCC-t.
Az MSZP, a Demokratikus Koalíció (DK) és a Szolidaritás vezetői is elkötelezettnek tartják magukat arra, hogy a következő országgyűlési választáson egymással összefogva próbálják leváltani a jelenlegi kormányt - hangzott el egy csütörtök esti fórumon Budapesten. Ehhez mindenekelőtt a társadalom politikai kiábrándultságát kell legyőzni - állapították meg képviselőik, de az esetleges együttműködés…
Az idei költségvetési hiány nem lehet több a bruttó hazai termék 2,8 százalékánál - mondta Martonyi János külügyminiszter a Dow Jones üzleti hírügynökségnek adott interjúban.
Egy anya fejében akár élete végéig ott lehet a fia, legalábbis erre utal amerikai kutatók megállapítása, amely szerint a magzatból származó sejtek elvándorolhatnak egészen az anya agyáig, ahol évekkel később is kimutathatók.
Alaposan megizzasztotta az Achilles a PSV Eindhoven-t a holland kupa második fordulójában. A hazaiak már a második percben vezettek, de a PSV fordított.
A következő pár napban meghozza végleges döntését a Ferrari Felipe Massa jövőjét illetően, jelentette be hivatalosan a Scuderia elnöke, Luca di Montezemolo.
A kínai jegybanki likviditásfokozás híre megadta az alaphangulatot tegnap az európai piacokon, ez azonban mérsékelt erősödést volt csak képes generálni a nap első felében, a pluszok nagy része pedig...
A hatodik helyen kiemelt szerb Viktor Troicki számára a nyolcaddöntő jelentette a végállomást az 550 ezer dollár összdíjazású bangkoki férfi tenisztornán.
Pep Guerdiola hamarosan ismét vezetőedző lesz, és már meg is van az újabb kihívás, amit a Milan jelent számára, ezt korábbi edzője, Carletto Mazzone állítja.
Az utolsó kanyarig vezetett az OXXO Energy Drink pilótája, de letaszították a dobogó legfelső fokáról. Szabó Krisztián az olasz EB-futamon remekelt a hétvégén.
Korcsmár Zsolt csütörtökön gólt szerzett a Brann Bergen színeiben a labdarúgó Norvég Kupa elődöntőjében, csapata végül 3-1-es vereséget szenvedett és kiesett.
A Bentley Continental GT talán napjaink egyik legelegánsabb túraautója, melynek kényelmes bőrfotelébe süppedve nehezen lehet elhinni, hogy a kupé sportzakót öltve a versenypályák rémévé tudhat válni.
A Holland Kupa második fordulójában az Alkmaar vendégeként lépett pályára a Veendam, melyet Elm triplájával 4-1-es végeredménnyel győzött le a hazai együttes.
A Volvo egy teljesen új szegmens felé kövezte ki az utat 1997-ben debütált V70 Cross Country változattal, amit most a V40 hasonló átirata követhet a sorban. A kisebb átalakításokkal terepre és szabadidős tevékenységek űzésére hasznosabb változatok mára számos gyártó kínálatában megtalálhatóak, a Párizsban bemutatott újdonság mégis üde színfolt lehet a nemzetközi palettán, hiszen a márkára jellemző…
A Renault Clio mai bemutatóján már minden információt megosztottak velünk a gyártó szakemberei a friss kisautóval kapcsolatban, ám minden részlet említése nélkül is egyvalami azonnal világossá vált: a módfelett tetszetős formák és a technikai tartalom láttán a konkurencia igen erős ellenfélre, a vásárlók pedig egy kiváló választási lehetőségre számíthatnak.
A Mercedes a korábban teszten is vallatott E-Cell prototípussal már régóta hiteget minket az SLS elektromos változatának debütálásával, ami most végre sorozatgyártásra érett változatban is bemutatkozhatott. Az újdonságban pedig nem mást üdvözölhetünk, mint a történelem leggyorsabb villanyautóját, mely kapcsán nem túlzás azt állítani, hogy új szintre helyezi a szuperautók korábbi megítélését.
Párizsban szorgoskodó kollégáinkkal folyamatos telefon-összeköttetésben vagyunk, és megtudtuk, hogy Péterék már reggel fél hét óta koptatják a franciaországi autószalon parkettjét, a fotózgatás mellett folyamatos üléspróbákat véve és rengeteg tapasztalatot gyűjtve az újdonságokról. A Volkswagenhez természetesen az elsők között látogatott el az Autó Pult fél csapata, ugyanis a Golf minden bizonnyal…
A BMW új, 1,5 literes, háromhengeres turbómotorja után bemutatta az annak helyet adó Active Tourer koncepciót, amely hamarosan szériagyártásban is napvilágot lát majd. A gyári galéria és információk után kollégáink Párizsban élőben is szemügyre vették az ígéretes modellt, így ezúttal helyszíni fotókkal is jelentkezünk.
Ahogy a rüsselsheimiek megígérték, a Párizsi Autószalonra elhozták legfrissebb büszkeségüket, az Adam-ot, amelynek egy működő makett bemutató változatával mi egy hete már az új szentgotthárdi motorgyár avatóján találkoztunk. Párizsban viszont már végre üléspróbát is vehettünk a vidám típusban.
Amint az várható volt, a mai nap folyamán a MINI legújabb büszkeségéről, a háromajtós Paceman-ről is lehullt a lepel a Párizsi Autószalonon, kollégáink pedig máris elküldték nekünk a német-brit típusról készült helyszíni fotókat. A MINI jelenkori kínálatának különben hatodik modellje a Paceman, amely az ötajtós Countryman padlólemezét örökli. Lentebb minden fontos részletet megtudnak a különös…
A hírek szerint néhány hónapon belül az itthoni márkakereskedésekbe is megérkezhet a hazai piac talán legfontosabb és legérdekesebb 2012-es autós újdonsága, a Škoda Rapid. A csehek (vagy németek?) néhány hónapja már a végső teszteket és simításokat végzik a Nürburgring legendás Nordschleife-i aszfaltcsíkján - amiről már korábban beszámoltunk Olvasóiknak -, a mai nap folyamán pedig az előzetes…
Már jó ideje türelmetlenül vártuk a Jaguar újdonságát, a kétüléses F-Type sportautót, amelyet a gyáriak a legendás E-Type utódjaként aposztrofálnak. Ahogy a britek ígérték, a Párizsi Autószalon első napján, azaz ma reggel minden információt kiadtak a dögös adrenalin-bombáról. Nem kérdés, hogy a végeredmény nagyszerű lett, a tetejétől megfosztott, sebességre éhes roadster már álló helyzetben is…
Csütörtökre is jutott összecsapás az olasz bajnokság ötödik fordulójában, melyben a Siena fogadta a Bologna együttesét. A hazaiak végül egy góllal le is győzték vendégeiket.
Az Impact Wrestling 429. adására kerül sor. Hulk Hogan minden bizonnyal meglátogatja az Aces & Eights-t. A legenda a csapat főhadiszállását vette célba.
Számos hazai és multinacionális céghez hasonlóan a Magyar Telekom Nyrt. is online árverésen értékesíti feleslegessé vált raktárkészletét. A jellemzően szerelési anyagokból és telekommunikációs eszközökből álló tételsor technológiaváltás miatt kerül kalapács alá az október 4-i aukción - tájékoztatta a társaság a ProfitLine.hu-t.
Budapest — Porrá zúzták volna már politikusaink a fő ellenség államadósságot, ha ezt szavakban is meg lehetne tenni. Csakhogy akkor már nem olyan harciasak, ha a zsebükbe kell nyúlni. Ám egy üdítő kivétel mégis akad.
Budapest — Úgy tudjuk, írásbeli figyelmeztetést kap az ország jedi lovagja! A. Ádám (22) napokon belül egy bizottság előtt felel majd azért, amiért játék pisztolyával a frászt hozta egyik diáktársára.
Budapest ‒ Szorul a hurok Strehó Gergő gyilkosának nyaka körül! Úgy tudjuk, hamarosan megoldódhat a hatéves rejtély, s kiderül, mi történt pontosan 2006 februárjában a Hajógyári-szigetről hazafelé igyekvő fiatal focistával.
Van esélye a győzelemre - fogalmazott lapunknak az MSZP-s Horváth Zsolt, aki vasárnap független indulóként a Fidesz helyi jelöltjével mérkőzik meg a polgármesteri posztért Dunaföldváron.