A magyar pálinkának semmi köze a cseh- és lengyelországi metil-alkohol-mérgezéshez - tudatta keddi közleményében a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az MTI-vel.
Indexcsökkenéssel indult kedden a kereskedés az amerikai értékpapír-piacokon, folytatva az elmúlt heti árfolyamnyereségek lefölözésére hétfőn megindult korrekciós folyamatot.
Több mint százezer álláskeresőre, köztük rengeteg pályakezdőre számítanak a ma kezdődött ötödik Virtuális Állásbörzén. A szervezők a hiányszakmákra koncentrálnak.
Csúnyán kezdte a keddi kereskedést a forint, az euróval szembeni jegyzések a 285-ös szint felé tartanak. A nemzetközi tőzsdéken negatív hangulat uralkodik, ami nem segít a hazai fizetőeszköznek...
Nem elég, hogy a szeptemberi iskolakezdés, s a nyári szabadságolások vége minden évben megterheli a Fővárosi közlekedést, még az idei legfontosabb útfelújításokat is őszre időzítette a fővárosi önkormányzat....
Levette keddi ülésének napirendjéről az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága a baltás gyilkos azerbajdzsáni Ramil Sahib Safarov kiadatási eljárásával kapcsolatos tájékoztatót. Az atv.hu-nak közben hétfőn egy, a baltásgate-re rálátással bíró kormánypárti politikus azt mondta: számítottak a baltás elengedésére, bár „az azeriek által az ügyben elküldött dokumentumok alapján, formálisan nem…
Meg kell védeni az eurót, és közösen kell védekezni azok ellen, akik a nemzetközi porondon milliárdokban fogadnak a közös fizetőeszköz összeomlására - jelentette ki Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) elnöke Pozsonyban.
Közbeszerzési eljárások szabálytalanságai miatt öt ágazati operatív program esetében von el forrásokat az Európai Bizottság Romániától. Románia ezzel az EU nettó befizetőjévé válik.
Hagyj csapot-papot, és utazz el legjobb barátnőddel egy csajos hétvégére! Rengeteg szálloda kínál kimondottan nőknek wellnessprogramot néhány napos férfimentes elvonuláshoz. Ősszel tökéletes célpont lehet a Hévízi-tó, amely Európa legnagyobb gyógyhatású melegvizes tava. Amíg nem hűl le túlságosan az idő, pancsolhatunk magában a tóban (30-32 fokos a vize) is, később igénybe vehetjük a helyi…
Az LMP véleménye szerint az alaptörvénynek sem felel meg az előzetes választói regisztráció bevezetése - mondta keddi, parlamenti sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely. A frakcióvezető-helyettes kijelentette, hogy pártjuk "az utolsó töltényig harcolni fog" a javaslat ellen.
A tervezett mennyiségen felül további tíz milliárd forint értékben fogadott be ma ajánlatokat 3 hónapos diszkontkincstárjegyekre az Államadósság Kezelő Központ. Így ma 55 milliárd forint összegben...
Felfegyverkezve, csoportosan, a köznyugalmat súlyosan sértő módon elkövetett garázdaság miatt állt bíróság elé kedden Gyöngyösön egy gyöngyöspatai roma férfi, akit azzal vádol az ügyészség, hogy az elmúlt év áprilisában megrugdosott egy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesülettel szimpatizáló fiatalembert.
Küzdelmes és mozgalmas volt az elmúlt 12 hónap a magyar mezőgazdaságban - összegezte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságában, éves meghallgatásán,...
Az elmúlt 13 esztendőben Olaszországban futballozó - 296 első- illetve másodosztályú találkozón 105 gólt szerző, - 54-szeres hondurasi válogatott játékost, David Suazót szerződtetheti a Videoton.
Alig néhány órája írtuk meg Olvasóinknak, hogy a második generációs (vagy nevezhetjük akár alapos frissítésnek) Logant a mai nap folyamán leleplezte a francia vezetés alatt álló román márka, a Dacia máris bejelentette második új modelljének érkezését. Az alaposan átdolgozott Sandero a Logannal együtt teljes pompájában alig másfél hét múlva, a Párizsi Autószalonon mutatkozik be a nagyközönség…
A kormány döntése értelmében 23 millió forintot ér a londoni paralimpián szerzett aranyérem, ez pontosan 12 millióval kevesebb, mint az olimpikonoknak járó jutalom.
A mostanihoz hasonló adósságválság 50-80 évente volt az elmúlt 200 évben. Zsiday Viktor befektetési szakember szerint mindig két megoldás volt ezekre a típusú krízisekre.
Küzdelmes és mozgalmas volt az elmúlt 12 hónap a magyar mezőgazdaságban - összegezte Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságában, éves meghallgatásán.
Kész a közeljövőben találkozni Irán képviselőivel a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ), hogy tisztázzák a vitatott atomprogram körüli nyitott kérdéseket - hangsúlyozta kedden az ENSZ szakosított szervezetének főigazgatója kedden.
Közbeszerzési eljárások szabálytalanságai miatt öt ágazati operatív program esetében von el forrásokat az Európai Bizottság Romániától - közölte kedden a Mediafax hírügynökség a bukaresti szaktárca közleményére hivatkozva.
Módosító indítványt fog benyújtani a Fidesz a kedden beterjesztett választási eljárási törvényjavaslathoz annak érdekében, hogy a parlamenti választás után újra megnyíljon a regisztráció lehetősége az önkormányzati és az európai parlamenti (EP) választásokra azoknak, akik az országgyűlési szavazásra nem iratkoztak fel - közölte a párt szóvivője kedden az MTI-vel.
A tegnapi jelentős csökkenés kiütötte az olaj stop-loss megbízását és ezzel 0,9%-os veszteséggel lezárult a pozíciónk. A hirtelen lezajlott jelentős méretű esés okának felderítésére az amerikai nyersanyagpiaci tőzsdefelügyelet vizsgálatot indított - olvasható az Erste elemzésében.
A Főpolgármesteri Hivatal Belső Ellenőrizési Osztálya a megalakulástól 2011. végéig ellenőrizte a BKK működését, gazdálkodását. Vitézy Dávid a vállalat vezérigazgatójaként közel kétmillió forintot vihetett haza havonta, de a legrosszabbul kereső munkatársak is havi 337 ezer forintot kerestek.
Máris közel egyharmadával csökkentette az autósforgalmat a Milánóban második napja működő dugódíj, melyet két hónapos szünet után vezettek be ismét, írja az MTI. Pozitívnak nevezte az újra életbe...
A Magyar Szolidaritás Mozgalom (Szolidaritás) közös demonstrációra hívja a "demokratikus ellenzéket" és a civil szervezeteket október 23-ra - jelentette be Kónya Péter, a Szolidaritás elnöke kedden Budapesten. Hozzátette azonban, hogy kevés az esélye a közös tüntetésnek.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által kidolgozott Futár-projekt, amellett hogy folyamatos és aktuális információkat közöl majd az utasokkal, abban is segít, hogy az emberek jobban megszeressék és bízni kezdjenek a budapesti közösségi közlekedésben - mondta Berger András, a BKK projektvezetője a témában tartott keddi konferencián.
Meghaladta a 100 ezer milliárd eurós határt a háztartások globális pénzügyi vagyona 2011-ben, a magyarországi lakosság pénzügyi eszközeinek értéke viszont több mint 10 milliárd euróval csökkent az Allianz kedden megjelent elemzése szerint.
A napokban vált hivatalossá, hogy a Párizsi Autószalonon találkozhatunk először a Citroën C3 Picasso és a Nissan 370Z frissített változatával. Bár a két típust meglehetősen nehéz egy kalap alá venni, olyannyira apró változásokról számolhatunk be, hogy még szinte néhány sor is túl sok a módosítások felsorolásához.
A kormány döntése értelmében 23 milliót ér a londoni aranyérem, persze a cél az volt, hogy ne legyen kevesebb az összeg, mint a pekingi paralimpia 20 milliós aranya.
Kaposváron összefogtak a röplabdáért, és mindenki azért dolgozik, hogy ez a világszerte népszerű labdajáték végre Magyarországon is újra visszanyerje régi fényét.
Nyílt levéllel fordult Gurmai Zita szocialista európai parlamenti (EP) képviselő Balog Zoltánhoz, az emberi erőforrások minisztériumának vezetőjéhez, hogy kifejezze megdöbbenését amiatt, mert Magyarország nem támogatja a női kvóta bevezetését a nagyvállalatok vezető testületeiben - tudatta a magyar szocialisták EP-küldöttsége.
Az Európai Unió részéről nincs kifogás a hulladékról szóló törvényjavaslattal kapcsolatban - mondta el a vidékfejlesztési miniszter az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottsága előtt kedden, éves...