Csúnyán kezdte a keddi kereskedést a forint, az euróval szembeni jegyzések a 285-ös szint felé tartanak. A nemzetközi tőzsdéken negatív hangulat uralkodik, ami nem segít a hazai fizetőeszköznek.Nem...
Kutyájuk kimentése közben fulladt egy tehéntrágyával teli emésztőgödörbe egy család három tagja. Egyikük, Nevin Spence brit rögbijátékos a sportág nagy reménysége volt.
A Videoton elleni OTP Bank Liga-találkozón pontot szerzett idegenben a DVTK, amiben nagy szerepe volt Ribánszki László bravúros teljesítményének, aki érintetlenül megőrizte hálóját.
Több mint kétszeres túljegyzés mellett zajlott az Államadósság Kezelő Központ keddi aukciója. 10 milliárddal emelték az elfogadott mennyiséget, a hozam csökkent.
Az Egyszerűsítési Program első ütemében eddig több mint negyven eljárást módosítottak, a változások egy része már életbe lépett, így gyorsabban és olcsóbban lehet ügyeket intézni a kormányablakoknál.
Bár a kormány szeptember elején egy horror-forgatókönyvet vázolt fel a lakosságnak az IMF elvárásaival kapcsolatban, az Equilor Befektetési Zrt. elemzői arra számítanak, hogy mindez csak a megállapodás kommunikációjának előkészítését jelentette és jó eséllyel még idén megszülethet az egyezség a hitelkeretről.
Emelik az SZTK-kban a fogászati alapellátás havi alapdíját, valamint az ügyeleti díjakat is október 2-től egy frissen megjelent kormányrendelet szerint - adja hírül a Hír24.hu.
A francia számvevőszék szerint túlságosan sok adókedvezményt kapnak a nyugdíjasok, ezért kidolgoztak egy javaslatcsomagot - adja hírül a Világgazdaság.
Nem hitelből, hanem a költségvetésből finanszírozzák az e-útdíj rendszerének bevezetését. A díjbeszedésből származó bevételek is ide folynak majd be, amelyet továbbra is útfelújításra fordítanának.
A miniszterelnök szerint az egész nemzetnek példával szolgáltak a londoni olimpián sikerrel szerepelt magyar sportolók. Orbán Viktor az olimpiai és a paralimpiai játékokon érmet nyert magyar versenyzők kitüntetési ünnepségén beszélt erről az Országház kupolatermében.
Az egyszerűsítési program első ütemében eddig több mint negyven eljárást módosítottak, a változások egy része már életbe lépett, így gyorsabban és olcsóbban lehet ügyeket intézni a kormányablakoknál is....
A szűkebb gyűjtői kör és nem utolsó sorban a jóval alacsonyabb átlagos árszint miatt a könyvárverések lényegesen kisebb publicitást kapnak, mint a képzőművészeti aukciók. Pedig mennyiségüket tekintve...
Két utasszállítót szállítottak le és kutattak át New Yorkban a Kennedy reptéren, miután egy névtelen bejelentés érkezett a hatóságokhoz, hogy robbanóanyag és gépeltérítők tartózkodnak a gépeken – közölte a CNN hírcsatorna kedden.
Oroszország hétfőn aláírta Phenjannal az egyezményt az észak-koreai adósság rendezéséről - erősítette meg kedden Szergej Sztorcsak pénzügyminiszter-helyettes. Elemzők szerint szinte a teljes adósság elengedéséről van szó.
Ibrahima Sidibe két gólt is szerzett a Honvéd elleni mérkőzésen, ennek ellenére a szenegáli támadó nem teljesen elégedett magával, de a két találatának nagyon örül.
A londoni City elemzői szerint orosz jegybank 48 órán belül eladhatja a legnagyobb orosz pénzintézetben, a Sberbankban lévő tulajdonrészének 7,6 százaléknyi hányadát.
Spanyolország hozamcsökkenés mellett a tervezettnél némileg nagyobb összegért adott el két különböző lejáratú állampapírt kedden, összesen 4,576 milliárd euró értékben.
Bár a kormány szeptember elején horror-forgatókönyvet vázolt fel az IMF elvárásaival kapcsolatban, az Equilor arra számít, hogy ez csak a megállapodás kommunikációjának előkészítését jelentette és jó eséllyel még az idén megszülethet az egyezség. A cég új befektetési alapokat indít. A Magyar Telekomot és a Molt kedvelik az elemzői, az OTP-t és a Richtert kevésbé.
Az MSZP szerint 500-600 milliárd forintos lyuk van a 2013-as költségvetésben, ezért tárgyalásának elhalasztását nem az esetleges IMF-megállapodás, hanem a kormánypártok tanácstalansága tette szükségessé.
Spanyolország hozamcsökkenés mellett a tervezettnél némileg nagyobb összegért adott el két különböző lejáratú állampapírt kedden, összesen 4,576 milliárd euró értékben.
A Jobbik szerint felháborító, hogy a Fidesz és az MSZP 2012-ben közös erővel tulajdonképpen megszüntette a parlamenti vizsgálóbizottság intézményét a korrupció leplezése érdekében - jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Gyüre Csaba az ellenzéki párt és az alkotmányügyi bizottság alelnöke.
Kukoricából négymillió, kalászos gabonából nyolczszázezer tonnával kevesebb termett idén az aszálykárok miatt – a Magosz elnöke szerint ezzel mintegy 350 milliárdos veszteség érte a gazdákat.
Shaun White kétszeres olimpiai aranyérmes snowboard-bajnokot egy nashville-i szállodában történt incidenst követően nyilvános részegeskedéssel és vandalizmussal vádolják.
Norvégia saját termelőinek védelme érdekében jövőre növelni akarja egyes élelmiszerek importvámját, ami Brüsszelben ellenkezést vált ki. A védővámok elsősorban a húsárura és a sajtra vonatkoznának.
A Real Madrid-Manchester City rangadó mellett több érdekes mérkőzést is rendeznek a Bajnokok Ligája főtáblájának első 2012 őszi játéknapján. Megyeri Balázs csapatához a Schalke utazott, Juhász Roland együttese a Milannal vendégeskedik.
Az egészségügyben dolgozók egyszeri juttatásai miatt múlta felül az elemzői várakozásokat a reálbérek növekedése ebben a hónapban. Az emelkedés ugyanakkor így is csak alig haladja meg az infláció mértékét.
Ma este 20.45-kor nyolc mérkőzéssel megkezdődik a Bajnokok Ligája csoportköre. Az A-csoportból a PSG kiemelkedik, a másik három csapat közül kettő harcolhat a másik továbbjutó helyért. Beharangozó.
A Red Bull szponzorálásában létrejött Where The Trail Ends című dokumentum film a világ legtávolabbi pontjaira kalauzol el minket öt profi Mountain Bike versenyző segítségével.
Nem szűnik az eladói nyomás a régiós piacokon, a BUX 1,4 százalékot csökkent. A kereskedés irányában az sem tudott változást eredményezni, hogy a délelőtt érkezett német makrogazdasági adat jobb lett...
Az önkéntes egészségpénztári egyéni befizetések adókedvezménye nem változott 2012-ben, ennek ellenére azt gondoljuk, hogy a mai gazdasági körülmények között fontos lehet felhívni a figyelmet e lehetőségekre. Cikkünkben kitérünk arra is, hogy mennyiben változott ezévtől azon szolgáltatások köre, amelyekre felhasználható az egészségpénztári megtakarítás.
Főként a nyugtaadást mulasztották el a balatoni sétahajó-vállalkozások a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzéseikor - tájékoztatta a hivatal Somogy megyei adóigazgatóságának sajtóreferense.
Az elmúlt esztendőben – 2011. augusztus és 2012. augusztus között – 23 172 vállalkozás ellen indult felszámolási eljárás. Naponta átlagosan 63 cég működése szűnt meg ily módon. Ez a szám 28 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit. Összehasonlításként: 2011-ben 18 104, 2010-ben pedig 16 133 felszámolást regisztráltak. Három év alatt tehát összesen 57 409 cég jutott különböző okok miatt erre a…