Az állami bankirányítás veszélyeire figyelmeztetett hétfőn az angol pénzügyminisztérium államtitkára az angol parlament egyik bizottsága előtt, a Northern Rock privatizációjával kapcsolatos vita...
Érdektelen téma, hogy ki, kivel fog össze a kormányváltás érdekében, mert Orbán Viktort gyerekjáték lesz legyőzni, hiszen ebben az emberben már senki sem bízik – ezt Róna Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Tovább bővíti termelését Magyarországon a kínai Huawei, amely éppen azon dolgozik, hogy egy stratégiai partnere is magyarországi gyártókapacitást hozzon létre.
Levélben tiltakozik kilenc uniós tagállam, köztük Magyarország az ellen, hogy Viviane Reding, az Európai Bizottság alapvető jogokért felelős tagja olyan javaslatot tervez a bizottság elé terjeszteni, amely előírná, hogy a nagyvállalatok felügyelő bizottságainak legalább 40 százalékban nőkből kell állnia.
Az Állami Számvevőszék elnöke szerint azt kellene már végre megérteni, hogy nem lesz több pénz. Nagyjából ugyanazt a mintegy 14 ezer milliárd forintot lehet felhasználni, csak nem mindegy, hogy elköltjük, vagy ésszerűen befektetjük megtérülő közszolgáltatásokba. Interjú Domokos Lászlóval, az ÁSZ elnökével.
Az elmúlt év augusztusához képest 10 százalékot meghaladó mértékben csökkent az álláskeresők száma Vas megyében - közölte a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja.
Elkészítenék a rehabilitációs orvosszakértők nyilvántartását, az emberierőforrás-miniszter rendelettervezete szerint a jövőben csak az végezhetne ilyen jellegű tevékenységet, aki felvéteti magát a névjegyzékbe.
Megszavazta a szakmai érettségi bevezetéséről szóló törvénytervezetet hétfőn a román szenátus, így a tanév végén kétszintű érettségi rendszerben vizsgáznak majd a középiskolák végzősei, amennyiben Traian Basescu államfő kihirdeti a jogszabályt.
Tománé Szabó Rita, az Országos Bírói Tanács (OBT) távozó elnöke szerint az lenne a megnyugtató megoldás, ha a parlament rendezné a nyugdíjba küldött bírák helyzetét, és nem a munkaügyi bíróságoknak kellene pontot tenniük az ügy végére.
Történelmi csúcson fejezte be a kereskedést tegnap az Apple árfolyama az új iPhone sikeres bevezetésének hírére és a zárás utáni kereskedésben már a 700 dolláros lélektani határt is átlépte az...
Új fordulatot vett az amerikai bíróság által kiszabott egymilliárd dolláros bírság óta igencsak elmérgesedett konfliktus az Apple és a Samsung között. A dél-koreai cég most új frontot nyitott, és újsághirdetésekben indított kommunikációs offenzívát. A célpont az Apple most bejelentett telefonja, az iPhone 5....
Százharminckét fogoly szökött meg egy észak-mexikói börtönből; a hatóságok rendőrök és katonák bevetésével indítottak hajtóvadászatot a szökevények után az amerikai határ közelében lévő térségben.
Az elmúlt hónapokban igen erőteljes emelkedést produkáltak a részvénypiacok, a jó hangulatra csak rásegített a német alkotmánybíróság múlt heti döntése, valamint a Fed által bejelentett újabb...
Az MSZP mindenkivel szemben nagyvonalú, így Gyurcsány Ferencnek is helye van az ellenzéki összefogásban – erről Botka László beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Aggodalmukat fejezték ki jogászok amiatt, hogy a londoni bankközi kamatláb kalkulációjának várható reformja jogilag bonyolult helyzetet teremthet a meglévő hitel, derivatív és egyéb pénzügyi...
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Bors című napilapnak adott nyilatkozatában megerősítette, hogy hamarosan menesztik Czene Attila sportért felelős államtitkárt.
Saját sportkarrierjéről is mesélt stábunknak Szijjártó Péter államtitkár, aki az NB II-es Dunakeszi futsalcsapatának igazolt játékosa. A politikus elárulta, az idegenbeli meccseken ugyan beszólnak neki, de meg se hallja a kritikus hangokat.
A kedvező piaci kondíciók fennmaradása esetén áthúzódhat 2013-ra az új magyar IMF/EU-finanszírozási programról szóló egyezség megkötése - erre a következtetésre jutottak minapi magyarországi látogatásukon londoni felzárkózó piaci elemzők.
A kormány célja, hogy a másfélszeresére növelje a mezőgazdaságból élők számát - mondta a vidékfejlesztési miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Fazekas Sándor elmondta, mindenkinek önbevallást kell majd készítenie arról, hogy mennyi földje van, ami véget vet a zsebszerződések korszakának.
A Sport365.hu videóhíradójában videós anyagokkal foglaljuk össze az elmúlt nap eseményeit. Hírek, ameddig a pixelek ellátnak. Ha lemaradtál, most megnézheted mit nem láttál tegnap!
Többnyire gyengültek az ázsiai tőzsdeindexek kedden, a befektetőket aggasztja a japán-kínai szigetvita, amely miatt átmenetileg már több japán cég is beszüntette kínai tevékenységét.
Az állami tulajdonú cégeket kivonta a parlament azon törvény hatálya alól, amely szerint 180 napon túli tartozás miatt az adóhatóság megtagadhatta az adószám kiadását.
Moszkva kész kedvezményt adni Kijevnek a gáz árából, de csak akkor, ha Ukrajna belép az év elején létrejött orosz-fehérorosz-kazah vámunióba - jelentette ki Arkagyij Dvorkovics orosz...
Az Európai Bizottság korlátozottnak minősítette Szerbia előrehaladását az európai integrációban, és nem tesz egyértelmű javaslatot az Európai Tanácsnak arra, hogy jelölje ki Belgrád számára a csatlakozási tárgyalások megkezdésének időpontját - értesült a Danas című belgrádi napilap.
A német kis- és középvállalati szektor hagyományosan a bankszektorral állt szorosabb kapcsolatban, ha finanszírozásról volt szó, az elmúlt időszakban azonban egyre többen keresnek alternatív...
Az OECD legfrissebb tanulmánya szerint Franciaországban az átlagnál több diák jut egy tanárra, kevesebb a heti óraszámuk és fiatalabbak a pedagógusok - adta hírül a Le Monde.
Mérsékelt csökkenést mutatnak kedd reggel az ázsiai piacok, miközben a Japán és Kína közötti konfliktus továbbra is érezteti hatását, és egyre több japán cég dönt a termelés leállításáról Kínában....
Szerdán a címvédő Chelsea is bemutatkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek nyitófordulójában, a londoniak az olasz bajnok Juventust fogadják.
Csak a versenyszférában dolgozók érzik, hogy a több fizetés többet is ér: az átlagos bruttó jövedelem sem érte el az infláció mértékét, a nettó pedig mindössze 2 százalékkal növekedett az első hét hónapban.
A NATO korlátozza az afgán erőkkel közös hadműveleteit, mert az utóbbi hónapokban nagyon sok katonáját ölték meg afgán katonák, rendőrök, illetve ezen testületekbe beférkőző lázadók - jelentették be kedden nyugati katonai tisztségviselők.
Miután hétfőn szinte mozdulatlan volt a forint árfolyama, kedden gyengülésnek indult. Az euróval szembeni jegyzések a 283-as szint fölé kerültek, a nemzetközi befektetői hangulat ezúttal nem...
Bár tavaly az európai bankok mintegy 1200 milliárd dollárnyi eszközállomány-csökkentésre tettek ígéretet, ehelyett csak tovább híztak - írja a Bloomberg. Az eurózóna bankjainak mérlegfőösszege 7%-kal...
A tegnapi kereskedés folytatódására számít Nagy Péter, az UniCredit üzletkötője. A magyar piac a jelenlegi nemzetközi hangulatnak megfelelően lefele veheti az irányt, az MTelekom felülteljesítő lehet...
Percek leforgása alatt zuhant 3%-ot tegnap az olaj árfolyama, mellyel kapcsolatban a piaci szereplők egyelőre csak találgatni tudnak. Egyesek szerint elütés történt, mások viszont az alacsony...
A január-júliusi bruttó átlagkeresetek 4,8, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 2,0 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Több önkormányzat is elutasítja a polgári védelmi adatkérő levél kiküldését, nem tervezi a toborzást Budaörs, több fővárosi kerület és Pécs sem - írta a Népszava....
Július folyamán a nemzetgazdaságban átlagosan 7,1 százalékkal voltak magasabbak a bruttó bérek az egy évvel korábbihoz képest, ezen belül a versenyszférában 9,2 százalékkal, a költségvetési szférában...
A január-júliusi bruttó átlagkeresetek 4,8, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 2,0 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a Bors című napilapnak adott nyilatkozatában megerősítette, hogy hamarosan menesztik Czene Attila sportért felelős államtitkárt.
Nem történt semmi a hét első napján és könnyen lehet hogy ma is marad a tétova mozgás. Ennek ellenére a távolban már látszanak új beszállási pontok vagy éppen támadható ellenállások. Mai...
Gyurcsány Ferenccel nem lehet olyan ellenzéki szövetséget létrehozni, amely elősegítené a kormányváltást – mondta Jávor Benedek az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A Bajnokok Ligája csoportkörének nyitómérkőzése előtt José Mourinho mellett állt a sajtó képviselői elé, és kifejtette: alaptalanok azok a rémhírek, miszerint baj van a csapategységgel.
Megérkeztek az első, kiszivárogtatott képek a Dacia Logan második generációjáról. Az újdonság teljes valójában a jövő heti Párizsi Autószalonon mutatkozik be, de már így is sokat lehet tudni róla.