2012. szeptember 16. vasárnap

szept. 16
16:13
Kikapott a döntőben, második lett a magyar válogatott (Agroinform)
A második helyen végzett a magyar női juniorválogatott az oroszországi korosztályos vízilabda Európa-bajnokságon.
szept. 16
16:15
Megússza-e Biszku? (ATV)
Biszku Béla már rég rács mögött lehetne, ha a politikai elit és a vádhatóság úgy látja jónak. Tizennyolc éve megvan ugyanis a vele szemben zajló eljárás jogi lehetősége. Sőt, nemcsak őt, hanem az ’56-os megtorlásokban érintett további tettestársait is bíróság elé lehetett volna állítani, ahogyan ezt a környező posztszocialista országokban tették a kommunista elnyomást irányító politikai…
szept. 16
16:18
Párkapcsolati erőszak - büntetőjogi tényállás lesz (ProfitLine)
A kormány tervei szerint még az idén benyújtják azt a javaslatot, amelynek értelmében a párkapcsolati erőszak önálló tényállás lehet a büntető törvénykönyvben (Btk.).
szept. 16
16:21
Iszlámellenes film - Tiltakozókat állítottak elő Párizsban (Kripto Akadémia)
Megerősítették vasárnap Párizsban az amerikai nagykövetség és a környező utcák védelmét, miután előző este mintegy 250 iszlamista tüntető próbált meg a külképviselet épülete előtt tiltakozni a Mohamed prófétát gyalázó amerikai film miatt - közölte a prefektúra.
szept. 16
16:27
Véres csata és Lorient-győzelem a breton derbin (Agroinform)
Alain Traoré duplájának köszönhetően a vendégek 2-1-re legyőzték a Rennes-t a három kiállítást hozó meccsen.
szept. 16
16:29
Messit pihentetni akartam, ezért nem kezdett - Tito Vilanova (Agroinform)
Továbbra is hibátlan mutatóval áll az FC Barcelona, amely ezúttal a Getafe otthonában győzött.
szept. 16
16:30
Allegri nem aggódik a Milan 82 éve legrosszabb rajtja miatt (Sport365)
Massimiliano Allegri nem aggódik annak ellenére, hogy 82 éve az idei a leggyengébb hazai szezonkezdésük „Tavaly ilyenkor is épp ennyi ponttal álltunk.”
szept. 16
16:32
Szenzációs: Takács Mária négy világcsúccsal védte meg mestervilágbajnoki címét (Sport365)
Megvédte címét a súlyemelők mester-világbajnokságán Takács Mária, aki az ukrajnai viadalon vasárnap négy világcsúcsot felállítva végzett az élen a plusz 75 kg-os kategóriában, a 44-49 évesek között.
szept. 16
16:33
Friss! A Hatoslottó nyerőszámai a 37. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták a Hatoslottó 37. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten sem volt telítalálat, így a következő sorsoláson már 750 millió forint keresi majd gazdáját....
szept. 16
16:33
Iszlámellenes film: tiltakozókat állítottak elő Párizsban (ATV)
Megerősítették vasárnap Párizsban az amerikai nagykövetség és a környező utcák védelmét, miután előző este mintegy kétszázötven iszlamista tüntető próbált meg a külképviselet épülete előtt tiltakozni a Mohamed prófétát gyalázó amerikai film miatt – közölte a prefektúra.
szept. 16
16:34
Videó: Kubica kétszer is balesetezett egy hétvégén (Sport365)
Balszerencsésen folytatódik Robert Kubica visszatérése az autóversenyzésben. A múlt heti győzelme után ugyanis ezúttal balesetet szenvedett egy versenyen. Ráadásul, mint kiderült, kétszer is, ám mindkettőt épp bőrrel megúszta.
szept. 16
16:36
Haladás: Radó András újra edzésben (Sport365)
A hátizomhúzósdással bajlódó Radó András csütörtökön Székesfehérváron kapott kezelést, jelen pillanatban úgy tűnik: hétfőtől ismét tréningezhet.
szept. 16
16:39
Inter-sztárral erősít a Vidi (Blikk)
Székesfehérvár - David Suazo (32) lehet a labdarúgó-NB I legjobban kereső labdarúgója.
szept. 16
16:45
Németh Krisztiánék nagy vereségbe szaladtak bele Alkmaarban (Agroinform)
A holland bajnokság 5. fordulójában a Roda súlyos vereséget szenvedett az Alkmaartól.
szept. 16
16:47
Nem tudtam, hogy a gólörömért két sárgát is kaphatok - Huszti (Agroinform)
A játékvezető, Deniz Aytekin a tett helyszínén magyarázta el, miért állította ki a magyar játékost.
szept. 16
16:49
Az éllovas Jorge Lorenzo nyerte a San Marinó-i Nagydíjat (Agroinform)
A pontversenyben éllovas spanyol Jorge Lorenzo nyert vasárnap a MotoGP-ben, a világbajnokság San Marinó-i Nagydíján.
szept. 16
16:51
Kutasi Gergely feladta 25 km-en (Agroinform)
A férfiaknál bolgár, a nőknél hazai győztest avattak 25 kilométeren a nyíltvízi úszók olaszországi Európa-bajnokságon.
szept. 16
16:51
A Jobbik kampányt indít a banki visszaélések leleplezésére (ProfitLine)
A Jobbik kampányt indít a banki visszaélések leleplezésére - közölte Z. Kárpát Dániel, a párt frakcióvezető-helyettese vasárnap budapesti sajtótájékoztatóján.
szept. 16
16:51
Egy hónapon belül eldőlhet Ciprus sorsa (Portfolio)
Ciprus azt reméli, hogy egy hónapon belül döntenek sorsukról. Akkorra derülhet ki, hogy a június végén benyújtott segélykérelmüknek milyen feltételek mellett tesznek eleget a nemzetközi szervezetek. ...
szept. 16
16:53
Jari-Matti Latvala nyerte a vb 13. futamát (Agroinform)
Jari-Matti Latvala nyerte vasárnap a Brit-ralit, a 13 futamos világbajnokság tizedik versenyét.
szept. 16
16:53
Trichet: A kötvényvásárlás nem ment meg senkit (Portfolio)
Az Európai Központi Bank (EKB) új kötvényvásárlási programja nem jelent és nem is jelenthet megoldást az euróövezeti válságra, az csak időt ad a tagállamok kormányai számára, hogy végrehajtsák a...
szept. 16
16:57
Még néhány napig marad a napos idő (Infostart)
A jövő héten változékony lesz az időjárás. A hét elején még 28 fokos maximumok is lehetnek, de a hét második felében újabb lehűlés várható, pénteken a leghidegebb órákban mindössze 2 és 8 fok között alakulhat a hőmérséklet.
szept. 16
16:57
Kevesen mernek elsősegélyt nyújtani (Infostart)
Az emberek többsége nem segít, ha balesetet lát, még az autósok sem állnak meg, akik mind vizsgáztak elsősegélynyújtásból. Pedig a KRESZ már előírja, hogy a nem érintett járművek vezetőinek is segítséget kell nyújtania egy balesetnél.
szept. 16
16:59
Az egészségügy strukturális fejlesztéseit fedezi a kórházak által visszafizetett összeg (Infostart)
Az egészségügy idei és jövő évi strukturális átalakulásához kötődő fejlesztéseket - épületfelújításokat, eszközbeszerzéseket - fedezi a kormány a kórházak által visszafizetett, adósságrendezésre fel nem használt 7 milliárd forintból - közölte az egészségügyi államtitkárság.
szept. 16
17:03
Serie A: Inzaghi Mourinho nyomdokába lép (Sport365)
Jó néhány tanáccsal látta el Jose Mourinho Filippo Inzaghit, mielőtt az olasz játékos úgy döntött, hogy edzősködésre adja a fejét. A portugál mester ezt a minap árulta el.
szept. 16
17:03
Jól küzdöttünk, de kikaptunk Spanyolországtól (Agroinform)
Szoros mérkőzésen kikapott a spanyol csapattól a magyar férfi röplabda-válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozatban.
szept. 16
17:05
ÉLŐ: Győri ETO - PMFC-MATIAS, OTP Bank Liga, 7. forduló (Sport365)
Kötelező feladat vár a Győri ETO-ra. Pintér Attila harmadik helyen álló csapata a 12. helyen szerénykedő Pécset fogadja.
szept. 16
17:05
Fogadni mernénk, hogy az 1/1-es hazai közönség előtt parádézni fog (Agroinform)
Vasárnapi NFL-tippajánlónk első részében Andrew Luck és a New Orleans Saints teljesítményére fogadunk.
szept. 16
17:07
Briatore: „örültség összerakni az Alonso-Vettel párost - Forma-1 (Sport365)
Jó néhány példa adódott már a Forma-1-ben, amikor két világklasszis pilótát egy csapatba csábított egy-egy istálló. Ezek alapján pedig értelmetlen lenne Alonso mellé csapattársként Vettelt tenni, állítja Flavio Briatore.
szept. 16
17:07
Mourinho odaszólt Mancininek, aki felvette a kesztyűt (Agroinform)
Kedden egy igazi szuperrangadóval elrajtol a Bajnokok Ligája főtáblája: a Real Madrid fogadja a Manchester City-t.
szept. 16
17:09
Videó: oktatott az Ajax, rajzolni sem lehetne szebb támadást (Sport365)
Csodaszép támadás végén gyönyörű góllal szerezte meg a vezetést az Ajax a Waalwijk elleni mérkőzésen. Mint a régi szép időkben, tökéletesen kivitelezett jelenet.
szept. 16
17:09
Jóval öregebbre sminkelik Détár Enikőt (Blikk)
szept. 16
17:09
Nehézkesen, de tovább nyújtotta Tőzsérék ellen nagy sorozatát a Juventus (Agroinform)
A Bologna kétgólos hátrányból fordítva győzte le idegenben a Romát, a Napoli magabiztosan verte a Parmát.
szept. 16
17:09
MSZP: a fideszes Varga Istvánnak le kell mondania mandátumáról (Alternatív Energia)
Az MSZP továbbra is kitart amellett, hogy Varga István fideszes országgyűlési képviselőnek le kell mondania mandátumáról a parlamentben a családon belüli erőszak kapcsán tett kijelentése miatt - jelentette be Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP elnökségi tagja vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
szept. 16
17:09
MSZP: a fideszes Varga Istvánnak le kell mondania mandátumáról (ATV)
Az MSZP továbbra is kitart amellett, hogy Varga István fideszes országgyűlési képviselőnek le kell mondania mandátumáról a parlamentben a családon belüli erőszak kapcsán tett kijelentése miatt – jelentette ki Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP elnökségi tagja vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
szept. 16
17:11
Cavalero: lovak rivaldafényben (Blikk)
Budapest – Szeptember végén hazánkba látogat a zenés, akrobatikus lovas műsorok egyik legkülönlegesebb szenzációja, a Cavalero.
szept. 16
17:11
Halálos motoros baleset Zsombó és Forráskút között (Alternatív Energia)
Egy motoros meghalt, amikor vasárnap délután járművével összeütközött egy autóval a Zsombót Forráskúttal összekötő úton - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
szept. 16
17:27
Szabó Győző könyvét viszik, mint a cukrot (Blikk)
Budapest - Félt az őszinteségtől, ennek ellenére immár harmadik alkalommal nyomtatják újra Szabó Győző (42) önéletrajzi vallomását, a Toxikómát.
szept. 16
17:27
Választási feliratkozás - Selmeczi Gabriella "hisztizik" (Alternatív Energia)
Feleslegesen és értelmetlenül keltenek hisztériát ellenzéki pártok a választási feliratkozás kapcsán, amely a részvételnek a mainál sokkal szélesebb lehetőségét teremti majd meg - írta vasárnapi közleményében a Fidesz szóvivője.
szept. 16
17:27
Jön a feljelentő-törvény: kedvezményt kapnak, akik jelentik szomszédaikat (Pénzcentrum)
Külföldi minták alapján a román adóhatóság is jutalmazná azokat, akik segítenek leleplezni az adócsalókat - jelentette be Liviu Voinea, a román pénzügyminisztérium államtitkára, hozzátéve: hamarosan Svédországba látogat, hogy a helyszínen tájékozódjon az ottani "feljelentő törvény" működéséről....
szept. 16
17:29
IMF-tárgyalás: a jövő héten küldik el a magyar választ (Alternatív Energia)
A magyar tárgyalódelegáció a hét közepéig megküldi a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottságnak a magyar kormány alternatív tárgyalási javaslatát - nyilatkozta Varga Mihály, az IMF/EU-tárgyalásokért felelős miniszter az MTI-nek vasárnap.
szept. 16
17:33
Menetel a Juventus (Infostart)
A Roma a 70. percben még két góllal vezetett a vendég Bologna ellen, amely aztán két perc alatt egyenlített, majd a hajrában a győztes gólt is megszerezte vasárnap az olasz labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában.
szept. 16
17:33
A filozófia megváltoztatja egy olasz városka életét (Gondola)
A dél-olaszországi Corigliano d'Otranto polgármestere a filozófiát az emberek mindennapi életének részévé teszi, konzultációkat szervez.
szept. 16
17:33
Húszra nőtt a metilalkohol-mérgezéses halálesetek száma Csehországban (Kripto Akadémia)
Újabb két ember halt meg a hét végén metilalkohol-mérgezés következtében Csehországban; ezzel az áldozatok száma húszra emelkedett. A súlyos mérgezéssel kórházban kezeltek száma meghaladja a harmincat - közölte a cseh egészségügyi miniszter vasárnap.
szept. 16
17:36
Több a behajtatlan adótartozás (Privátbankár)
Jelentősen nőtt tavaly az adóigazgatóságok által saját hatáskörben és más szervek megkeresésére indított végrehajtási eljárások száma: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2011-ben több mint 950 ezer ilyen eljárást indított, 21 százalékkal többet, mint az előző évben, az eljárások értéke 14 százalékkal nőtt - derül ki az adóhatóság 2011-es tevékenységéről készült bulletinből.
szept. 16
17:36
Serie A: kétgólos hátrányból nyert a Bologna Rómában, fordított a Juve is - videóval (Sport365)
Elképesztő hajrával nyert a Bologna a 70 percig két góllal vezető Roma ellen, A Juventust egy órán át izzasztotta a Genoa, végül a címvédő felőrölte ellenfelét.
szept. 16
17:38
Döntőben a címvédő spanyolok! (Sport365)
David Ferrer négy játszmában nyert vasárnap John Isner ellen, ezzel a címvédő spanyol férfi teniszválogatott 3-1-es behozhatatlan előnyhöz jutott a vendég amerikai alakulattal szemben a Davis Kupa Világcsoportjának elődöntőjében.
szept. 16
17:39
Wiese kapitális hibái vezettek a Hoffenheim újabb vereségéhez - videó (Agroinform)
Markus Babbel csapata harmadik mérkőzését is elveszítette az idei szezonban, ezúttal a Freiburg otthonában maradt alul.
szept. 16
17:41
A zordabb bánásmód jó játékot hozott ki Tischlerből - Garami (Agroinform)
A listavezető MTK hazai pályán Tischler Patrik mesterhármasával nyert az újonc Eger ellen a labdarúgó OTP Bank Ligában.
szept. 16
17:45
Kínában tanulna Aradi Balázs (Blikk)
Budapest - A külföldet vette célba Aradi Balázs (18). A Barátok közt színésze az idén már megpróbálkozott a Színház- és Filmművészeti Egyetemmel, de miután az utolsó fordulón fennakadt a rostán, a nézők a következő évadban is láthatják őt a sorozatban.

Keresés