Magyarországon 12 ország 130 kézsebésze vesz részt a 4. kelet-európai kézsebészeti továbbképzésen, amelyen 15 világhírű szakember osztja meg elméleti és gyakorlati tudását a résztvevőkkel - mondta Szabó Zsolt, a Magyar Kézsebészeti Társaság elnöke.
A jövő évi költségvetési törvényjavaslatban szereplő 40 százalékról 55 százalékra növelné a gépjárműadóból befolyt összeg önkormányzatokat megillető hányadát az parlament Önkormányzati és Területfejlesztési Bizottságának módosító javaslata.
Nem csökken az özvegyi nyugdíj, mert a kormány kezdeményezi a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosítását - írta csütörtöki számában értesülését a Magyar Nemzet.
A Fidesz képviselőcsoportja ragaszkodik a munkahelyvédelmi akcióterv végrehajtásához még akkor is, ha esetleg változtatni kell a program forrásán - közölte Rogán Antal, a párt parlamenti frakcióvezetője szerdán az InfoRádió Aréna című műsorában, amelyben arról is beszélt, hogy Magyarországnak van mozgástere a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó tárgyalásokon.
Tíz százalékot meghaladó árfolyamemelkedés miatt rövid időre felfüggesztették a Rába papírjainak kereskedését. A menedzsment tegnap már bevásárolt, mert olcsónak tartják a papírt.
A magyar gazdaság egyetlen támasza az exportnövekedés, hiszen az elmúlt évek gyors exportnövekedése nélkül Magyarország már régen tartós, súlyos recesszióban lenne.
Ma úgy tűnhet, hogy a magyar kormány szokatlan, sőt logikátlan döntések sorát hozza, amikor szembeszáll a pénzpiaccal, a bankokkal, a monopolpiacot szerző multikkal, az unióval és más erős...
Barack Obama még három óra hosszat tölt iPad-jén internetezéssel, az ESPN televíziós sportcsatorna nézésével vagy olvasással, miután felesége este tíz körül lefekszik, illetve az elnök ilyenkor hívja telefonon a különböző időzónákban élő külföldi vezetőket – számolt be az amerikai elnök szokásairól a brit The Telegraph internetes oldala.
Tegnap bemutatta legújabb okostelefonját az Apple, amit hetek óta izgatottan vártak a fogyasztók. Az iPhone 5 elnevezésű készülék gyorsabb mint elődje, már képes csatlakozni a negyedik generációs...
Felveszi a kínálatába az egészségbiztosításokat a CIG Pannónia - jelentették be a társaság csütörtöki sajtótájékoztatóján. A biztosító egyelőre kizárólag külföldi kezelést nyújtó...
Nem mond le a posztjáról a külügyminiszter, mivel ez szerinte nem szolgálná az ország érdekeit. Ezt maga Martonyi János közölte egy, a külügyminisztériumban tartott sajtóbeszélgetésen.
Indokolt a nyitás a magyar külkereskedelemben, mivel a világgazdaság hajtóereje immár Európán kívül van - mondta Hidvégi Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős helyettes államtitkára a Világgazdaság és a Magyar Külgazdasági Szövetség közös konferenciáján csütörtökön Budapesten.
Lapinformáció szerint kimaradtak az egészségügyi dolgozóknak járó béremelésből a légi mentők. A dolgozók nem értik, miért nem kaptak a pluszpénzből akkor, amikor a földi mentésben részt vevő kollégáiknak jár a juttatás.
Az elmúlt kilenc nap emelkedését követően eljött a korrekció ideje a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX index a mínusz 32,79 pontos nyitás után tovább gyengült csütörtökön délelőtt.
Jövőre átalakul az OKJ-s képzések rendszere: megemelik a kötelező óraszámokat, ezért hosszabbak és költségesebbek lesznek a tanfolyamok. A választható képzések száma csökken, a jelenlegi 1300 helyett jövőre mintegy 600 szakképesítés közül lehet majd választani.
Alessandro Del Piero csapata, a Sydney FC második hazai bajnoki meccsét saját arénája helyett az Olimpiai Stadionban játssza majd, így október 28-án 83 500 néző tekintheti majd meg élőben az olasz világbajnok futballsztárt "munka közben".
Savanyú grimasszal az arcán kapták le Justin Biebert (18), a tinilányok bálványát. Az eset azért különös, mert éppen egy lány próbálta megpuszilni a fiatal sztárt.
Egyre többet hallani mostanság Oroszországról, ami leginkább annak köszönhető, hogy az ország nemrégiben bejelentette, csatlakozott a Világkereskedelmi Szövetséghez (WTO). Ennek kapcsán még olyan...
Személyi következménye lehet a magyar válogatott Hollandiától elszenvedett, lélekromboló vb-selejtezős vereségének (1-4). Egervári Sándor kapitány nem zárta ki, hogy elköszön néhány kerettagtól.
Még két hétig, szeptember 28-ig pályázhatnak a települések és a munkahelyek a kerékpárosbarát címre - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).
Az LMP szerint a Terrorelhárítási Központ (TEK) szerdai műegyetemi "melléfogása" után a kormánynak fel kellene oszlatnia a TEK-et, az egységre fordított forrásokat pedig a rendőrség fejlesztésére és áldozatvédelemre kell fordítani.
Japán kutatók olyan intelligenciával rendelkező roboton dolgoznak, amely a jövőben képes teljesíteni a Tokiói Egyetem kihívásokkal teli felvételi vizsgáját.
A magyar gazdaság egyetlen támasza az exportnövekedés, hiszen az elmúlt évek gyors exportnövekedése nélkül Magyarország már régen tartós, súlyos recesszióban lenne.
Sorozatban a harmadik egymást követő 12 hónapos diszkontkincstárjegy aukción adott el a meghirdetett mennyiségnél többet az Államadósság Kezelő Központ a viszonylag erős vételi érdeklődés láttán. Nem...
Egy Esztergomot érintő szocialista interpellációt követő államtitkári válaszra Meggyes Tamás – a város fideszes képviselője és volt polgármestere – szembemenve frakciójával, „nemmel” szavazott. Vajon miért?
A kanadai Research in Motion (RIM) megszünteti BlackBerry telefonjainak bérgyártását a Flextronicsnál, a vállalat ezért kényszerül megválni mintegy 600 dolgozójától Zalaegerszegen - értesült csütörtökön az MTI.
Még az ősz elején elkészül az a járóbeteg-szakellátási koncepció, amely alapján 2013-tól megkezdődhet a járóbeteg-intézmények államosítása. Erről Balatonfüreden beszélt a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet főigazgatója.
A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint az inflációs folyamatok nem indokolják a jegybanki alapkamat csökkentését, és az a növekedési kilátásokat sem igen tudja javítani a magyar gazdaság jelenlegi helyzetében. Simor András a Portfolio.hu-nak adott interjúban arról is beszélt, hogy a kamatcsökkentés csak korlátozottan képes segíteni a gazdaság fellendülését, az infláció elleni küzdelemben viszont…
A Marquard Media Magyarország Kft. hivatalos nyereményjátékához. 1. A játék szervezője a Marquard Media Magyarország Kft. (a továbbiakban „Játék”) szervezője a Marquard Media Magyarország Kft. (székhely: 1031 Budapest, Záhony u. 7., a továbbiakban : „Szervező”) 2. A Játékban résztvevő személyek A Játékban részt vehet minden, Magyarországon állandó lakhellyel rendelkező természetes személy,…
A kedvezőtlenre fordult időjárás miatt csütörtökről péntekre halasztották a nyíltvízi úszók olaszországi Európa-bajnokságának 5 kilométeres csapatversenyét, amelytől amúgy sérülés miatt visszalépett a magyar trió.
A balul sikerült Hollandia elleni világbajnoki selejtező után labdarúgóink visszatértek klubcsapataikhoz. Németországban Szalai Ádámékra nehéz, Hajnal Tamásékra könnyebb feladat vár a hétvégén.
A Concorde 2000 alap 15 éves fennállása óta évente átlagosan 12 százalékos hozamot ért el, aki kezdettől fogva tartja, 5,5-szörösére növelte tőkéjét. Akik azokban ki-be szálltak, azok ennél 6,2 százalékkal kevesebbet kaptak, ami a nemzetközi tapasztalatoknak is megfelelő érték – mondták el az alapkezelő sajtótájékoztatóján. Ez idő alatt sokat lehetett keresni magyar kötvényeken, de jóval…
Az év egyik legzseniálisabb gólpasszát adta az Ajax Den Haag elleni, utánpótlás felkészülési mérkőzésen Juan Familia Castillo. Az amszterdamiak fiatal csatára egészen csodálatos csel után hozta helyzetbe csapattársát.
Tovább bonyolódik az Esztergom körüli botránysorozat. Szeptember 10-én az Országgyűlés elfogadta a Lukács Zoltán által interpellált miniszteri választ, így továbbra is marad az inkasszó az esztergomi költségvetésen - olvasható a Winkfein Csaba által jegyzett közleményben.
Ma este végre kiderül, hogy az amerikai jegybank kellően rossznak ítéli-e meg a gazdaság helyzetét ahhoz, hogy ismét beavatkozzon. A piaci szereplők többsége abban bízik, hogy újabb eszközvásárlási...
A kanadai Research in Motion (RIM) megszünteti BlackBerry telefonjainak bérgyártását a Flextronicsnál, a vállalat ezért kényszerül megválni mintegy 600 dolgozójától Zalaegerszegen - értesült csütörtökön az MTI....